Minden technikai beszerzés (a személyautótól a repülőflottán át az erőműig) alapja, hogy jó árképzéssel kell a vevőnél birtokon belül kerülni, azaz nyerni, majd megint csak jó árképzéssel kell biztosítani, hogy legyen is meg a nagy profit.
Ehhez pedig nem csak a vevőnek, de az eladónak is vastagon benne kell lennie a dologban.
A haditechnika mindig állami beszerzés és mindig békeidőben zajlik. Amikor pont nincs rá szükség. Így a lehető legolcsóbbra kommunikálható beszerzések a nyerők.
Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a beszerzési árat az állam jól letornázza kimagyarázható szintre, majd utána "fű alatt" megkötik a méregdrága szervíz szerződést, ha van korrupció, akkor "jut is - marad is" alapon. De ennek terheit már az utódok fogják nyögni. Vagy még ők is.
Nos, a MiG-29-esek beszerzésének volt egy kifejezetten egyedi vonulata, miszerint lényegében ingyen kaptuk a gépeket, de nulla szervízmegállapodással, nulla költségvetéssel, így az üzemeltetést kénytelenek voltak kannibalizációval megoldani. Ebben sajnos volt bőven sara az orosz félnek is, aki történelmileg-gazdaságilag épp nem volt a helyzet magaslatán. Nem tudott szállítani rendesen. De volt sara a magyar államnak is, mert nem is rendelt semmit se jóformán, nem is volt semmiféle komoly üzemeltetési stratégia. Eleve onnan indult a dolog, hogy a gépek épp, hogy megérkeztek, már a kivonásukat tervezgették. Ez már önmagában nonszensz dolog volt.
És volt sara a helyi üzemeltetőknek is, akiknek nem volt se tapasztalatuk, se infrastruktúrájuk, se kellő affinitásuk (tisztelet a kivételnek) a MiG-21MF-nél modernebb technika kiszolgálására.
Ezek azok a pontok, melyek mentén logikusan fel kell építeni előre egy beérkező új haditechnikai eszköz használatát, üzemeltetését.