A kérdés azért merült fel mert úgy tűnt nem csak érted, hanem vallod is az elmebeteg logikát, de sosem késő elhatárolódni
Ráadásul avval kérkedsz, hogy a racionalitást le kellene választani a vágyainkról, hogy geopolitikai objektivitásra tegyünk szert. Szerintem pedig a geopolitika racionalitását igenis a sakkjátékosok vágyai fűtik, azaz a háborús logika mögött is van, hogy egyesek hatalomra, pénzre vágynak. A valódi racionalitás az lenne, ha az emberiség közös érdeke irányítsa a politikánkat. Ezt tévedés vágyálomnak hívni. Ha nem hiszel benne utópia, ha igen akkor idealizmus.
De az atomháború semmiképpen nem racionális döntés, hanem alantas vágyak eredménye.
A katonai gondolkodásmód vagy nevezzük konzervatív realizmus logikájának azt diktálja, hogy ne bízzunk az emberben! Az erőszak, önzés, bírvágy, biztonság és hatalom iránti vágy az ember megváltoztathatatlan természetéből fakad. Az ember legjobb akarattal is szükségképpen dönt romlásba másokat. Kizárólag intézmények tudják objektív módon korlátozni, de nem felszámolni és végső soron nem kiküszöbölni az emberi természet szükségszerűen gyarló voltát, amely gyarlóság, mint fogalom is egy embertelen, irrális erkölcsfilozófia keretei között értelmezhető csak, mint a jóság ábrándjának kerékkötője.
Na akkor fordítsuk le ezt két, egymást kölcsönösen elpusztítani képes hatalom szituációjára. Mindkét hatalom joggal feltételezi a másikról, hogy gonosz okokból, hatalmi, gazdasági és erőszakra törekvő okokból el akarják pusztítani a másikat és joggal feltételezi józanabb pillanataiban azt is, hogy a másik hatalom pusztítóerejétől féltében, pusztán a sajátjai biztonsága érdekében el akarja pusztítani a másikat. Mindkét feltételezés azon az igazságon alapul, hogy a saját, jól ismert hatalmi szándékai azonosak ezzel, ő maga is ezt tervezi és erre jó oka van, a fennt vázoltak közül mindegyik.
Mit tegyen az egyszeri hatalom abban a helyzetben, amikor lehetősége nyílik elviselhető saját veszteséggel végleges megoldást találni a fenyegetés kiiktatására!
Bízhat abban, hogy a másik hatalom a technológia fejlődése, szerencse forgandósága közepette egy hasonló szituációban, a jövőben nem fog támadni? --> NEM.
Az amerikai vezetőknek itt és most esélyük van jót cselekedni az atomháború kirobbantásával, mégha az amerikai tízmilliók halálát is okozná egy olyan szituációban, ahol Amerikai totális csapást tud mérni Oroszországra, míg az utóbbi csak igen mérsékeltet Amerikára.
A becsületes, tisztességes, jólelkű embereknek kötelessége megnyomni a gombot a sajátjaik védelmében a jövőre gondolva, ahogy a túlonnani oldalon is viszont.
Kezdettől fogva ez a szitucáió és ennek feloldására találta fel a két hatalom első hidegháborús elődje/formája a kölcsönös elrettentés politikáját, mint haladékot a döntéshozatal alól. Amíg nincs esély siker reményében kirobbantani a totális atomháborút, addig nem kell meghozni a döntést e háború kirobbantásáról, csak félni a következményeitől.
A háború, amiről egy orosz zsoldos nemrégiben úgy beszélt, hogy az egyetlen zajló háború, az amerikai-orosz háború már a kilencvenes években elkezdődött, a koszovói konfliktustól nagyon gyorsan el is jutottunk volna a korunkat jellemző szituációig, ha nem jön közbe néhány arab terrorista és egy időre ez nem tereli el Amerikai figyelmét a továbbra is létező stratégiai kihívásáról: Oroszországról. A terror elleni háború értelmetlensége és a háború folyamán napvilágot látott tény, miszerint a terror nem jelent kihívást Amerika létére és életére újra Oroszországra irányította a figyelmet és újra ott vagyunk, amin már túllenénk, ha nincs 911.
Amerikai stratégiai fölény van, nincs orosz elrettentés, legalábbis nem félnek tőle és igen valószínű, hogy megalapozott e bátorság, így a jó emberek, a becsületes és tisztességes amerikaiak éppúgy kezdenek a háború iránt elkötelezetté válni, mint a politikai és gazdasági érdekből ebben utazók. Akárhogy is nézzük, ebben a relációban a Trumpok, veszett republikánus héják a jó emberek közé tartoznak, nem háttérből vezérelt gazdasági és hatalmi összefonódások, hanem sajátjaik józan féltése és a stratégiai lehetőség kihasználása vezérelheti őket a háborús politika felé.
Mi mást tehetnének! A józanság, a hit, a becsület diktálja az atomháborút annak érdekében, hogy soha a jövőben ne törhessen ki olyan atomháború, amibe a sajátjaik pusztulnak bele mindnyájan, most, hogy a sajátjaik döntő többségét akár meg is menthetik az ellenség teljes kiirtásával párhuzamosan!
Itt nincsenek gonoszok, itt az egyetlen erkölcstelenség a hezitálás a gomb fölött és minden ráció, jóság, gonoszság, önérdek és altruizmus egyaránt háborút követel.
Így lehetséges leírni a klasszikus hidegháborús töréspontot, amitől a nukleáris csapásmérő paritás gyakorlata az első hidegháborúban megóvta a világot.
Azt hiszem egyértelmű mit írtam.