Kifejezetten örülök, és megkönnyebbültem, hogy ezt a kínos félreértést tisztáztuk!
Soha hosszabb konfliktust vitázók között.
S köszönöm, hogy volt benned annyi erő, hogy úriember módjára kezeled a szituáció benézését.
Spongyát rá!
A téma annyira összetett szerintem, hogy asztalnál ülve órákig lehetne rajta eszmét cserélni - csak két ember között.
Leírva meg...
Csak reméltem, hogy az átvezetések nélküli mondatokkal leírt mondanivalómat érteni fogod és nem félreérted.
Utolsó bekezdésedre, kérdésedre:Hogy mit lehetne tenni?
Szerintem sokféle "megoldás" létezik, attól függően, hogy milyen habitusú vagy milyen hatalmi potenciálú embert kérdezel.
Az idealista ember szerint a bárány együtt ehetne a farkassal, de a neten találhatóak olyan disztópikus ötletek is, hogy az emberiség lélekszámát kéne megritkítani.
Talán ott kezdődik a probléma, hogy az ember egyénként, kisebb-nagyobb közösségként és fajként is a valós vagy vélt érdekei szerint cselekszik.
Na most a probléma szerintem a <i>vélt</i> érdek.
Vélt érdek, hogy nekem még több ruha, Gucci táska /khm/, nagyobb teljesítményű autó, nagyobb légterű lakás, még nagyobb profit, még nagyobb tömeg feletti hatalom kell, még többen kell, hogy legyünk, még inkább fel kell vennünk a harcot a természet erőivel.....................
A sort végtelenségi lehet folytatni.
Ez egy ördögi kör, egy mókuskerék, amiből nem lehet kiszállni.
/Nem lehet mindenki Buddha, vagy magányos szerzetes/.
A társadalom - még a fogyasztói előtti is - egy verseny, amelynek részese vagy ha akarod, ha nem.
Még a már megözvegyült nyugdíjas is, akinek már elvileg nem kell tepernie a megélhetésért, de a reggeli piaci beszerzés előhozza a harci ösztönt.
S ezt nem gúnyból írom.
/Kitűnő egykori munkatársam mondta, hogy a nyugdíjas azért siet, mert addig akar odaérni, amíg él, s ezt minden szarkazmus nélkül mondta/
Akkor mit csodálkozunk a fiatalabb generációkon, akik legbelül, kimondatlanul tudják, hogy több milliárdnyi vetélytársuk, konkurensük van?
S akkor ott van a tény, hogy egyszer élünk. Hát becsapjuk magunkat, hogy velünk nem történhet meg/nem velünk történhet meg, hogy ránk ütnek vissza a környezeti/társadalmi ártalmak, meg igaz hogy mi is hozzájárulunk a bioszféra túlzott terheléséhez azzal, hogy egy, netán két személyt 1-2 tonnányi fémkockákkal vitetjük a város egyik végéből a másikba - ráadásul egymással szembe - csak azért, hogy az utódunk a vélt jobb iskolába járjon, mi a jobban fizető, nagyobb(?) karriert jelentő munkahelyen dolgozzunk.
Mondom, ördögi kör.
Remélem nem túl zavaros, amit írtam.