[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
Putyin szerint közel a III. világháború

Vlagyimir Putyin szerint Európa komoly válaszút elé érkezett, amelyből csak két kiút van.
Az egyik az, ha az Unió tagjai összefognak, és fizikai erővel tartják távol a menekülteket Európától, vagy pedig beengedik az illegális bevándorlókat. Viszont ezzel vállaljuk a kockázatot, hogy a migránsok között esetleges terroristák is lehetnek - olvasható a Nullker hírportálon.
Putyin vészjósló gondolatai szerint a jelenlegi történések előidézhetnek egy újabb világháborút vagy holokausztot. Szerinte az egyetlen megoldás az, ha egyértelműen közölnék a menekültekkel, hogy nekik nincs helyük Európában, keressenek menedéket a szomszédos országokban. Elmondása szerint, ha az európai államfők nem cselekednek sürgősen, akkor 1 éven belül elszabadulhat a pokol.
http://civilhetes.net/velemeny/putyin-szerint-kozel-a-iii-vilaghaboru
 
http://orientalista.hu/a-sziriai-demokratikus-ellenzek-inkabb-iszlam-allamot-valasztana/

Az FSA Egyértelművé tette hogy az Iszlám államot választanák így is úgy is .

Na most akkor mivan?

Úgy felrúgják a jenki tábornokot is ahogy azt tették líbiában is csak bukjon el Assad.
 
Monte, köszi! Elég rosszak a kilátások. Sosem hittem volna pár évvel ezelőtt, hogy egyszer még remélni fogom, hogy az orosz és/vagy kínai józanságon múlhat a világ sorsa (és persze azon, hogy az USA ne hozza meg a legrosszabb döntést).
 
Ha ez bejön Putyinnak, országa újra szuperhatalom lehet:
Oroszország gyorsan cselekedett: két nappal azután, hogy az ENSZ-ben tárgyalt, és rögtön azután, hogy parlamentje hozzájárult, megkezdte a szíriai bombázásokat. Most ő az egyetlen komoly háborúzó a senkiföldjén, mondhatni betölti az űrt. Óriási lehetőséget kínálnak neki a szerencsétlenkedő nagyhatalmak.
http://privatbankar.hu/makro/ha-ez-bejon-putyinnak-orszaga-ujra-szuperhatalom-lehet-286110
 
Bocs Fiúk!

Mielőtt bárki beparázna, az én véleményem csak az én véleményem, se több, se kevesebb. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy csak rémeket látok és – nem lehet – reménykedem abban, hogy ez így is van.
Az emberek döntő része nem azért utasítja el ezeket a lehetőségeket és ragaszkodik a jelenlegi világképéhez, mert buta, hanem azért, mert ezek valóban reális lehetőségek és félelmetes szembenézni azzal, hogy egyetlen perc alatt semmivé válhat minden, ami eddig fontos volt.
Ne az én véleményemet vegyétek alapul, hanem figyeljétek az eseményeket és az elhallásokat/elszólásokat. Ezerszer többet érnek, mint a hivatalos bejelentések.

<i>Például az oroszok most bejelentették, hogy újgenerációs vasúti rokettyát fejlesztenek.</i>
http://oroszhirek.hu/index.php/politika/5088-oroszorszag-uj-generacios-vasuti-raketakomplekszumot-fejleszt
<i>Csendben kérdem én – mit kell ezen fejleszteni. A rendszer már 30 éve adott, kisméretű rakétáik meg bőven vannak: lásd Bulava vagy Jarsz. Szerencsétlen petárdáknak tök mindegy, hogy vasúti vagy tengó tubusból puszkozzák ki őket.
Ergo amikor ezt Moszkva bejelenti, akkor virágnyelven jelezi: rövidesen hadrendbe állítják őket, ha ez még nem kezdődött volna meg.
Lásd a közúti konténerekbe pakolt Klub rakétát – akkor fogod meglátni, amikor durran.
Ki tudja, hol és mennyi van belőle épp a világ különböző pontjain, mondjuk Irántól kezdve az Atlanti-óceán nyugati részéig bezáróan.</i>

Ugyanígy egyetlen szavukat sem hiszem el nem csak az oroszoknak vagy a kínaiaknak (<i>főleg</i>) illetve az USA-nak (<i>alapból</i>), hogy kinek mennyi azonnal bevethető atomrobbanófej van a birtokában. A SPIRI adatait hagyjuk a fenébe, azok is csak kapott anyagból dolgoznak.

<i>Az USA hírszerzés mindenkit lehallgat és megfigyel, az orosz hírszerzés mindehová be van épülve, a kínai hírszerzés real-time rendszere meg az a pár tíz, vagy akár százmillió kínai, akik már évtizedek óta diaszpórákban élnek szerte a világban. </i>

Sem Huntington nem tévedett, sem Todd.
Todd szerint nem III. VH lesz, hanem amerikai behátrálás és a Pax American korszak vége, a dolgok végül kiegyenlítődnek.

Minden – főleg természettudományokban jártas – emberke pontosan érzi azt, hogy a jelenlegi világstruktúra excentrikusan működik mert orbitális aránytalanságok vannak benne. A mozgásban lévő rendszerek belülről előbb-utóbb kiegyenlítődnek (összekopnak)…, vagy összeomlanak.
 
Monte, köszi! Elég rosszak a kilátások. Sosem hittem volna pár évvel ezelőtt, hogy egyszer még remélni fogom, hogy az orosz és/vagy kínai józanságon múlhat a világ sorsa (és persze azon, hogy az USA ne hozza meg a legrosszabb döntést).

Oroszország - India tengely. Minden más borulást hoz.
 
Háborús eszkaláció 2: Irak?
http://444.hu/2015/10/01/irakot-is-bombaznak-az-oroszok/
"...Moszkva már bejelentette, amennyiben az iraki kormány felkéri őket, akkor berepülnének Irakba is, hogy az Iszlám Állam állásait támadják – tudta meg orosz külügyi forrásokból a RIA hírügynökség.
<b>Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abadi üdvözölte a felajánlást</b>, egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy nem nyújt elég támogatást az iraki hadseregnek a terroristák elleni harcban."
 
http://orientalista.hu/a-sziriai-demokratikus-ellenzek-inkabb-iszlam-allamot-valasztana/

Az FSA Egyértelművé tette hogy az Iszlám államot választanák így is úgy is .

Na most akkor mivan?

Úgy felrúgják a jenki tábornokot is ahogy azt tették líbiában is csak bukjon el Assad.

Már sokszor írtam, hogy mérsékelt szír ellenzéki nincs, mind iszlámista.
Ezeket a terroristákat teljesen meg kell semmisíteni fuggetlenul attól minek hívják oket és ki a szponzoruk...
Szíriának más lehetosége nincs mint Asszad hatalmon maradása Szíria államiságának fennmaradásához.
Még belegondolni is rossz mi lenne , ha terroristák gyoznének!
Siiták (gyerekek, asszonyok) mészárlása,óriási menekultáradat, szír államiság megszunése. Egyszóval vagy Líbia 2 vagy Iszlám Kalifátus lenne Szíria terulete!
 
Lavrov New Yorkban felszóllította az újságírokat, hogy "csak az igazságot írják, csakis az igazságot ,semmi mást az igazságon kívul"
 
https://www.youtube.com/watch?v=INSj3Avk5YM&feature=youtu.be
Baj van a FED elnökségén belül!
Janet Yellen, a FED elnöke a múlt heti beszéde során többször fél percekre is elhallgatott – kínos csend az ülésteremben.

https://www.youtube.com/watch?v=kEEzuyco00U
 
<b>Haubagoi:</b>
Most léptem le innen, ne rángassatok vissza! ;D
Egyébként miről polemizál a koma, az angol tudásomnál csak az orosz gyalázatosabb és ciki lenne a kölyköt megkérni, hogy tolja szinkronban a dolgot.
Ja, és ha válaszolsz tisztelj meg nyugodtan a rémálom topikban.
Előre is köszi!
 
<b>Haubagoi:</b>
Most léptem le innen, ne rángassatok vissza! ;D
Egyébként miről polemizál a koma, az angol tudásomnál csak az orosz gyalázatosabb és ciki lenne a kölyköt megkérni, hogy tolja szinkronban a dolgot.
Ja, és ha válaszolsz tisztelj meg nyugodtan a rémálom topikban.
Előre is köszi!

Hát csak röviden, arról, hogy Janet Yellen-nek azért szorult el a torka félpercekre, mert ráébredt, hogy neki kell ezeket a hazugságokat felolvasnia, és ő lesz az, aki a történelemkönyvekbe úgy kerül be, mint akinek a FED-elnöksége alatt összeomlott az Egyesült Államok. Ő lesz a felelős, és már eleve ezért is választották ki őt erre a szerepre, nem azért, mert ő volt a legtehetségesebb.

Plusz, hozzátenném, hogy különösen nagy (szerintem sírógörccsel küszködő) szünetet tartott azután, miután azt ígérte, hogy TELJES FOGLALKOZTATOTTSÁG lesz hamarosan az USA-ban, miközben eszébe juthatott 1929-33 és hogy ennél nagyobbat nem is lehetne a népnek hazudni...
...és most ő az, aki kiáll a nép elé és hazudik. És, hogy ez az ő valódi szerepe, hogy hazudjon.

800px-Lange-MigrantMother02.jpg
 
A VW botránynak igazán az lesz a legnegatívabb következménye, hogy az emberekben a bizalmat vágták haza és a jövőben már nehezen fognak elhinni bármit, ami a prospektusokban, leírásokban szerepel, ráadásul a tesztek valódiságában is kételkedni fognak és ez nem csak az autó iparra fog vonatkozni.
Személy szerint én a nagy világégést még jóval távolabbinak tartom, a természeti katasztrófák előbb fognak bekövetkezni. A farok méregetés most kicsúcsosodik, de látható, hogy nem a fegyverek fognak igazán dominálni (a népvándorlás sokkal súlyosabb és nehezebben is lehet ellene védekezni, pedig még csak az elején vagyunk), azok megmaradnak a kisebb régió szinten, hanem a kíméletlen gazdasági-pénzügyi manőverek a cyber hadviseléssel megspékelve. A fegyverek inkább két dolog miatt kellenek. 1. Üzlet, 2. Mindenki tudja, hol a helye, meddig mehet el.
Itt egy vélemény, érdemes végig nézni.
https://youtu.be/iRSGJmPZ6NQ
"igazán az lesz a legnegatívabb következménye, hogy az emberekben a bizalmat vágták haza"
A legfontosabb dolog ami nélkül a világunkban semmi nem működik. A bizalom az alapja a pénzrendszerünknek ami a gazdaságot működőképessé teszi mert a pénz adósság lévén az adós hitelessége jelenti az értéket. A bizalom az alapja még a legprimitívebb tevékenységeink működésének is mert még a közlekedésben is arra számítunk, hogy többé-kevésbé a másik is betartja a szabályokat. De ezeknél a részleteknél sokkal fontosabb, hogy ez a bizalom a gazdaság és a társadalom legelemibb szövete mert a szokások, a szokásjog, a kodifikált jog és ezek általános elfogadottsága teszi lehetővé, hogy ne kelljen minden mozdulatunkat előre biztosítani.
Nem véletlen az, hogy ezt támadják minden eszközzel.
A bizalom megrendítése kiszolgáltatottá teszi az egyes szereplőket és az információk birtokosai, illetve azokat akik az információkat kizárólagosan, generálni, terjeszteni, manipulálni tudják korlátlan hatalommal ruházza fel.
A hitelt nyújtó bankok mondják meg, hogy a gazdaság melyik szegmense fejlődjön, a hitelminősítők határozzák meg, hogy melyik ország érdemes arra, hogy éljen, a média mondja meg, hogy mit csinálj, kit szeress, kit gyűlölj, ki a jó, ki a rossz, ki a szép, mi a szép, ki csúnya, mi csúnya, hogyan viselkedj.
Az információ egy bizalmatlan, káoszba döntött globális világban korlátlan hatalom.
 
Hát csak röviden, arról, hogy Janet Yellen-nek azért szorult el a torka félpercekre, mert ráébredt, hogy neki kell ezeket a hazugságokat felolvasnia
Akik ilyen pozícióba kerülnek, azoknak nem probléma hazudni. Itt követelmény, hogy ne legyen gerinced. Ha meg megállíthatatlanul omlik a rendszer, akkor akármelyik bazári majmot a vezetőjévé lehetne tenni, úgyis omlik. Ha ennyire szar a helyzete, akkor miért nem mond le? Pár hónapig elvállalom én is, aztán ha pont alattam beszarik az egész akkor elmultnyócévezek egyet vagy valami.
 
A közel 30 éve a terrorizmussal foglalkozó biztonságpolitikai szakértő szerint azok dobálják el a biztos menekültstátust jelentő szír útleveleket, akik új személyazonosságot akarnak maguknak, és amíg a biometrikus adataikat sehol nem rögzítették, ezt meg is tehetik.
http://www.hirado.hu/2015/10/01/alaposan-felkeszitik-a-bevandorlokat-georg-spottle-szerint-2/
 
<blockquote>Hát csak röviden, arról, hogy Janet Yellen-nek azért szorult el a torka félpercekre, mert ráébredt, hogy neki kell ezeket a hazugságokat felolvasnia
Akik ilyen pozícióba kerülnek, azoknak nem probléma hazudni. Itt követelmény, hogy ne legyen gerinced. Ha meg megállíthatatlanul omlik a rendszer, akkor akármelyik bazári majmot a vezetőjévé lehetne tenni, úgyis omlik. Ha ennyire szar a helyzete, akkor miért nem mond le? Pár hónapig elvállalom én is, aztán ha pont alattam beszarik az egész akkor elmultnyócévezek egyet vagy valami. </blockquote>

Ezen elgondolkodtam én is. Arra jutottam, hogy szerintem emberből van Janet Yellen is, és egy bizonyos ponton túl már ő sem bírja elviselni a hazugságokat. Hogy miért nem mond le? Hát hová menjen? Mindenki ismeri őt a médiából, ha bedől az Egyesült Államok, még a legutolsó hajléktalan is felismeri és meglincseli a nyílt utcán - ha lemond. Ha nem mond le, akkor talán megvédi őt a hatalmi gépezet - de ekkor végig ki kell szolgálnia azt, vagyis nem mondhat le. Viszont idegekkel sem bírja már. "Elmúltnyócévezni" meg csak akkor lehet, ha van folytatás...
 
Én sem gondolnám hogy Janet becstelen ember lenne. A főnökei már inkább, akik az elnöki székbe ültették. Az elnöki szék célkereszt mindenhol.
 
Egy kis epizód: hogy kell Hummer-t vezetni (Irak) - tütűttt! elütök mindenkit!

megj.: de jó lesz, amikor Magyaro.-on is így közlekednek...

https://youtu.be/Z_HJ1IJWz7Y
 
Status
Not open for further replies.