Am nagyon német mániás az öreg
kb 2 éve meg sem nézem az előadásait Újat nem tud mondani
[BIZTPOL] A nagy sakktábla
- Téma indítója Montezuma
- Indítva
-
- Címkék
- háttérhatalom valóságelméletek
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
- Status
Am nagyon német mániás az öreg
kb 2 éve meg sem nézem az előadásait Újat nem tud mondani
Nincs időm ellenőrizni, nézetek utána.
" amerikai hordozó csoportok mozgásai"
https://www.washingtonpost.com/news...lked-about-its-armada/?utm_term=.c38f65bad25f
" amerikai hordozó csoportok mozgásai"
https://www.washingtonpost.com/news...lked-about-its-armada/?utm_term=.c38f65bad25f
Ha nem nézed az előadásait, akkor honnan tudod hogy nem tud újat mondani neked. Nagy tudás van az öreg mögött, egyesek ezt nehezen viselik.Am nagyon német mániás az öreg
Újat nem tud mondani
És ez kit érdekel, hogy te meg a Nógrádi életképesnek minősítitiek-e. N. azt mondta, hogy NEM LEHET az USA nélkül koalíciót alkotni. Mi ez, valami természeti törvény? A fizika V. törvénye? Erre mondtam kapásból 2-t, erre meg az a válasz, hogy de azok nem életképesek. Nos, az USA szerint soha semmi nem életképes, amit nem ő hozott létre.
Úgy látom nem érted, az USA jelen pillanatban megkerülhetetlen, de ez holnap változhat. Értelmezni kell Nógrádi szavait nem személyeskedni.
Engem nem érdekel Nógrádi, nem is foglalkozom vele. Utóbbi időben a megnyilatkozásait sem vagyok képes pár percnél tovább hallgatni. Unalmas.
És nem, nem megkerülhetetlen az USA.
Sajnos jelen pillanatban a dollár és az USA megkerülhetetlen, hogy mit hoz a holnap azt senki nem tudja.
Ez komoly haladás, ahhoz képest hogy 1-2 éve még ezzel ment a petrodollár közelgő bukása és a többpólusú világrend eljövetele.
Nógrádi leszerepelt. Mindig is az alternatívok kottájából játszott, most is azt teszi amikor meghaladta a világ őket.
Nem véletlenül Nógrádit hívják előadást tartani és nem téged. A dollárnak lassan vége, Kína fogja eldönteni mikor és hogyan.
Ja ez a másik lemez, hogy Kína birtokolja az amcsi államadósság legnagyobb részét, de ezt is más túlhaladta a kor.
Meg tűkön ülve várom a rubel és jüan általi új olajstandardot de az se akar eljönni.
Olyan unalmas az élet.
T
Törölt tag 008
Guest
Ne legyél már hülye. Már 2 éve bármikor vehetsz energiahordozót rubelért az oroszoktól.
Jüanért meg ne akarj venni, mert Kína nem olajkitermelő ország ergó nem fog neked eladni.
Miért állt szembe Putyin Clintonnal? Az amerikai képmutatás évtizedei
Írta: Simon Waxman
The Washington Post, 2017. ápr. 20.
Ha az USA beavatkozik külföldön, azt mondjuk, jogos. Ha Oroszország teszi ugyanazt, azt mondjuk, jogtalan.
Nem tudjuk, milyen hatékonyak voltak Vlagyimir Putyin orosz elnök Trump elnökké választatására irányuló erőfeszítései. Nem tudjuk, hogy a kiszivárgott dokumentumok, dezinformációs kampányok, vagy a tényleges orosz ügynökök egyesítették-e az erőket Trump-pal, hogy elsüllyesszék Hillary Clintont. De világos, a kétség árnyéka nélkül, hogy Putyin kifejezte a preferenciáját.
Miért? A könnyű válasz Clinton kemény orosz vonala szenátorként és külügyminiszterként és kemény beszéde a kampány alatt. Sokan arra is utaltak, hogy Putyin személy szerint vádolta Clintont a kormánya elleni 2011-es tiltakozás támogatásával és ezért bosszúra szomjazott.
Egy teljesebb magyarázat a különbséget vizsgálná a között, amit Clinton képviselt a politikai élete során, és ami mellett Trump állt ki: ideálok egy soráért, amelyet azóta elhagyott. Ahol Clinton hosszan úgy érvelt, hogy “az erőfeszítések biztosítani a demokráciát és az emberi jogokat…a külpolitikánk központi céljai ebben az évszázadban”, és e meggyőződésében a háborúért szállt síkra Koszovóban, Irakban és Líbiában, ott Trump külpolitikai víziója sokkal közelebb volt Putyinéhoz: A GOP jelöltje szerint az USA teendőit nem liberális eszméknek, hanem gazdasági és biztonsági érdekeknek kell meghatározniuk.
Visszafordulhatunk Jugoszláviához, hogy megtaláljuk Putyin Clinton és ideológiája iránti utálatának a gyökereit. A NATO 1999. évi, Koszovó miatti légitámadási kampánya alatt az akkor elnök Bill Clinton segített bevezetni a militáns humanitás (azaz fegyveres humanitárius beavatkozás) jelenlegi korszakát. Koszovó bombázásával Clinton megállítani szándékozta a Slobodan Milošević jugoszláv elnök vezette szerb nacionalisták erőszakát, de katonai akciójával Oroszország hagyományos befolyási szférájában, Clinton feldühítette az orosz vezetést.
A koszovói beavatkozás átrendezte Putyin prioritásait. 2000 telén, miután Putyin elnök lett, Oroszország új nemzetbiztonsági koncepciót fogadott el, amely elhallgattatta a korábbi felhívásokat a nyugati partnerségre. Ehelyett, Oroszország “Amerika unilateralizmusával foglalkozik” “szilárdítva a pozícióját mint a világ egyik nagyhatalma és befolyásos központja.” Celeste Wallander, egy harvardi tudós, aki Barack Obama elnök egyik Oroszország-ügyi tanácsadója lett, azt írta az új politika elfogadása után, hogy Oroszország keményebb álláspontja “világosan összefügg a Koszovó utáni értékelésekkel”. Azóta Putyin következetesen ellenzi az USA humanitárius háborúit, azokban nem magas ideálokat, hanem jogtalan agressziót látva.
Az egyik oka, hogy Putyin ennyire sértve találta a prioritásait Amerika jugoszláviai rézvételével, az volt, hogy ellentmondott a hidegháború utáni azon rend alaplogikájának, amelytől függeni kényszerítették Oroszországot. A Szovjetunió összeomlásával, Oroszország nagyon meggyengült és a Nyugat türelmére támaszkodott belső stabilitásának és regionális hatalmi pozíciójának fenntartásában.
Jogot formálva beavatkozni külföldön humanitárius okokból, az Egyesült Államok azt követelte, hogy szuverén kormányok felelősek legyenek neki a hazai tevékenységükért, ténylegesen uralkodva újonnan talált hegemóniájában Oroszország és mindenki más felett. Ha a szerepeket felcserélnék, az amerikai vezetők sosem egyeznének bele ilyen feltételekbe. A beavatkozás Oroszországot meg is lepte, megalázva ott az Európa felé hajló liberálisokat és felbátorítva a keményvonalasokat. Csak hetekkel a bombázás után, bejelentették Putyint mint Borisz Jelcin utódját, és ő, a nyugati provokációk miatt neheztelő héják örömére azonnal katonai erővel kezdett tüntetni Csecsenföldön.
A militáns humanitárius beavatkozások Irakban és Líbiában – amelyeket Hillary Clinton és más politikusok, köztük kiemelkedően a humanitáriusok, több okból támogattak – destabilizálónak bizonyultak és az emberi közjó szempontjából maguk is katasztrófák voltak. Mindegyikük tovább degradálta annak a világrendnek a normáit, amelyet Oroszország létezőnek gondolt miután eljött a vasfüggöny vége.
Persze, Putyin nem idealista okokból ellenzi a militáns humanitáriusságot. Ő is harcos humanitáriusnak mutatja magát. A Szíria és Ukrajna felé folytatott orosz politika igazolásában Putyin és támogatói kifejezetten azokra az érvekre támaszkodtak, amelyeket a Clinton-kormány használt Koszovóban. Ha a NATO belebotorkálhat a jugoszláv polgárháborúba, miért ne tehetné meg ugyanazt Oroszország Szíriában? Valóban, Oroszország Szíria szövetségese, egyezményben kötelezte magát a kormánya védelmére. És ha Szaddam Husszein népirtása a kurdok ellen ok volt az erőszakos megfosztására a hatalomtól, miért ne kellene Oroszországnak megvédenie az üldözött etnikai oroszokat, amint állítása szerint Grúziában és Ukrajnában tette? Ha van elvi különbség a militáns humanitáriusság megközelítésében Clinton és Putyin között, úgy az az, hogy az utóbbi lényegében konzervatív, a status quo megőrzésére vagy a status quo ante helyreállítására törekvő, és az első átalakító, új államok építését kísérlő, az USA politikusai és stratégái által preferált irányokban.
Ha Putyin humanitárius és egyezményes jogokat formál az erő használatára, a minden párti amerikaiak őt elítélik mint hazugot, neo-imperialistát és az instabilitás veszélyes ügynökét. Ez talán igaz is. De Washington is helyeselt Irakban egy olyan háborút, amely legalább 100000 civil életébe került és egy beavatkozást Líbiában, hamis ürügyekkel. Nem csoda, hogy Putyin álszentnek látja az amerikaiakat, amikor azok szidják őt a mészárlás elősegítéséért Szíriában.
A hasonlóságok a kormány megközelítéseiben reálisak: Koszovóban és Grúziában kisebb államok jóval felülmúlt és nem fenyegető erőit támadták meg nagyobb idegen hatalmak, humanitárius indokokra hivatkozva. De, míg Oroszország harca Grúziával, amely évek óta háborúban állt oroszbarát szeparatistákkal a dél-osszét és abház régiókban, “teljesen elfogadhatatlan”, egy hivatalos USA hírügynökség mézet csepegtet “a Clintonok szeretetéről” Koszovóban. Évekkel később, a nyugati sajtó tovább ünnepli a humanitárius diadalt a Balkánon. Ismét, hogyan éreznék magukat az amerikaiak fordított nemzeti szerepekben Oroszországgal?
A harcos humanitáriusság mögötti adott képmutatás mellett nyilvánvaló, miért ellenzi Putyin Hillary Clintont az USA elnökeként. A doktrínája jobb helyet kívánt csinálni a világból, de a hatása a saját preferenciáinak az áterőszakolása volt az USA katonai erő tékozló bevetése révén.
Trumppal más történet volt feltételezhető: Ő az újbóli közeledést részesítette előnyben azzal szemben, amit céltalan konfrontációnak látott. Feltételezhető volt a liberális értékek helyettesítése a nemzeti gazdagsággal és az iszlámista erőszakkal szembeni biztonsággal az USA külpolitika fő motivációiként. De aztán Basar al-Asszad szíriai elnök megint szarin ideggázt használt civilek ellen. Trumpnak hirtelen fontos lett, hogy a szíriai kormány “gyönyörű kisbabákat” ölt, így az elnök ebben a hónapban parancsot adott a megtorlásra a szíriai rezsim ellen, magát – mint Clinton – harcos humanitáriusnak mutatva. Putyin megint egy olyan amerikai vezetőt szemlélve találja magát, aki úgy gondolja, hogy az ő joga megváltoztatni a világot.
A szíriai menekültek szívtelen elutasítása Trump által mutatja, hogy ő nem igazán törődik a szenvedésükkel, a jövőjükkel, vagy azzal, hogy ki kormányozza őket. Ő inkább putyini, mint clintoni formájú harcos humanitárius, aki erkölcsi érvet nem idealista átalakítás igazolására használ, hanem még egy fegyverként a harcban a hatalomért, a biztonságért és a dicsőségért a nemzetek között – és a hazai támogatásért. Putyin számára a humanitáriusság erős propagandaeszköz, amely segít fenntartani az imázsát sok orosz és a szövetségesei között, igaz vezetőként, aki tartja a vonalat a nyugati behatolással szemben. Ugyanez igaz Trumpra is, akinek a szíriai csapását otthon émelyítő dicséret fogadta.
Perverz módon, Trump fordulata a harcos humanitáriusság felé Clinton győzelme. Elveszthette a választást, de az ideológiája tovább él, kétpárti vezérfonal az amerikai külpolitikához. De Putyin felismerheti, hogy Trump külpolitikája nem kevésbé kompatibilis, mint várt. Végül is, Oroszország elnöke éppen annyira érti, mint bárki más, hogy mennyit tehet egy előnyös bombázás a népszerűségért.
Írta: Simon Waxman
The Washington Post, 2017. ápr. 20.
Ha az USA beavatkozik külföldön, azt mondjuk, jogos. Ha Oroszország teszi ugyanazt, azt mondjuk, jogtalan.
Nem tudjuk, milyen hatékonyak voltak Vlagyimir Putyin orosz elnök Trump elnökké választatására irányuló erőfeszítései. Nem tudjuk, hogy a kiszivárgott dokumentumok, dezinformációs kampányok, vagy a tényleges orosz ügynökök egyesítették-e az erőket Trump-pal, hogy elsüllyesszék Hillary Clintont. De világos, a kétség árnyéka nélkül, hogy Putyin kifejezte a preferenciáját.
Miért? A könnyű válasz Clinton kemény orosz vonala szenátorként és külügyminiszterként és kemény beszéde a kampány alatt. Sokan arra is utaltak, hogy Putyin személy szerint vádolta Clintont a kormánya elleni 2011-es tiltakozás támogatásával és ezért bosszúra szomjazott.
Egy teljesebb magyarázat a különbséget vizsgálná a között, amit Clinton képviselt a politikai élete során, és ami mellett Trump állt ki: ideálok egy soráért, amelyet azóta elhagyott. Ahol Clinton hosszan úgy érvelt, hogy “az erőfeszítések biztosítani a demokráciát és az emberi jogokat…a külpolitikánk központi céljai ebben az évszázadban”, és e meggyőződésében a háborúért szállt síkra Koszovóban, Irakban és Líbiában, ott Trump külpolitikai víziója sokkal közelebb volt Putyinéhoz: A GOP jelöltje szerint az USA teendőit nem liberális eszméknek, hanem gazdasági és biztonsági érdekeknek kell meghatározniuk.
Visszafordulhatunk Jugoszláviához, hogy megtaláljuk Putyin Clinton és ideológiája iránti utálatának a gyökereit. A NATO 1999. évi, Koszovó miatti légitámadási kampánya alatt az akkor elnök Bill Clinton segített bevezetni a militáns humanitás (azaz fegyveres humanitárius beavatkozás) jelenlegi korszakát. Koszovó bombázásával Clinton megállítani szándékozta a Slobodan Milošević jugoszláv elnök vezette szerb nacionalisták erőszakát, de katonai akciójával Oroszország hagyományos befolyási szférájában, Clinton feldühítette az orosz vezetést.
A koszovói beavatkozás átrendezte Putyin prioritásait. 2000 telén, miután Putyin elnök lett, Oroszország új nemzetbiztonsági koncepciót fogadott el, amely elhallgattatta a korábbi felhívásokat a nyugati partnerségre. Ehelyett, Oroszország “Amerika unilateralizmusával foglalkozik” “szilárdítva a pozícióját mint a világ egyik nagyhatalma és befolyásos központja.” Celeste Wallander, egy harvardi tudós, aki Barack Obama elnök egyik Oroszország-ügyi tanácsadója lett, azt írta az új politika elfogadása után, hogy Oroszország keményebb álláspontja “világosan összefügg a Koszovó utáni értékelésekkel”. Azóta Putyin következetesen ellenzi az USA humanitárius háborúit, azokban nem magas ideálokat, hanem jogtalan agressziót látva.
Az egyik oka, hogy Putyin ennyire sértve találta a prioritásait Amerika jugoszláviai rézvételével, az volt, hogy ellentmondott a hidegháború utáni azon rend alaplogikájának, amelytől függeni kényszerítették Oroszországot. A Szovjetunió összeomlásával, Oroszország nagyon meggyengült és a Nyugat türelmére támaszkodott belső stabilitásának és regionális hatalmi pozíciójának fenntartásában.
Jogot formálva beavatkozni külföldön humanitárius okokból, az Egyesült Államok azt követelte, hogy szuverén kormányok felelősek legyenek neki a hazai tevékenységükért, ténylegesen uralkodva újonnan talált hegemóniájában Oroszország és mindenki más felett. Ha a szerepeket felcserélnék, az amerikai vezetők sosem egyeznének bele ilyen feltételekbe. A beavatkozás Oroszországot meg is lepte, megalázva ott az Európa felé hajló liberálisokat és felbátorítva a keményvonalasokat. Csak hetekkel a bombázás után, bejelentették Putyint mint Borisz Jelcin utódját, és ő, a nyugati provokációk miatt neheztelő héják örömére azonnal katonai erővel kezdett tüntetni Csecsenföldön.
A militáns humanitárius beavatkozások Irakban és Líbiában – amelyeket Hillary Clinton és más politikusok, köztük kiemelkedően a humanitáriusok, több okból támogattak – destabilizálónak bizonyultak és az emberi közjó szempontjából maguk is katasztrófák voltak. Mindegyikük tovább degradálta annak a világrendnek a normáit, amelyet Oroszország létezőnek gondolt miután eljött a vasfüggöny vége.
Persze, Putyin nem idealista okokból ellenzi a militáns humanitáriusságot. Ő is harcos humanitáriusnak mutatja magát. A Szíria és Ukrajna felé folytatott orosz politika igazolásában Putyin és támogatói kifejezetten azokra az érvekre támaszkodtak, amelyeket a Clinton-kormány használt Koszovóban. Ha a NATO belebotorkálhat a jugoszláv polgárháborúba, miért ne tehetné meg ugyanazt Oroszország Szíriában? Valóban, Oroszország Szíria szövetségese, egyezményben kötelezte magát a kormánya védelmére. És ha Szaddam Husszein népirtása a kurdok ellen ok volt az erőszakos megfosztására a hatalomtól, miért ne kellene Oroszországnak megvédenie az üldözött etnikai oroszokat, amint állítása szerint Grúziában és Ukrajnában tette? Ha van elvi különbség a militáns humanitáriusság megközelítésében Clinton és Putyin között, úgy az az, hogy az utóbbi lényegében konzervatív, a status quo megőrzésére vagy a status quo ante helyreállítására törekvő, és az első átalakító, új államok építését kísérlő, az USA politikusai és stratégái által preferált irányokban.
Ha Putyin humanitárius és egyezményes jogokat formál az erő használatára, a minden párti amerikaiak őt elítélik mint hazugot, neo-imperialistát és az instabilitás veszélyes ügynökét. Ez talán igaz is. De Washington is helyeselt Irakban egy olyan háborút, amely legalább 100000 civil életébe került és egy beavatkozást Líbiában, hamis ürügyekkel. Nem csoda, hogy Putyin álszentnek látja az amerikaiakat, amikor azok szidják őt a mészárlás elősegítéséért Szíriában.
A hasonlóságok a kormány megközelítéseiben reálisak: Koszovóban és Grúziában kisebb államok jóval felülmúlt és nem fenyegető erőit támadták meg nagyobb idegen hatalmak, humanitárius indokokra hivatkozva. De, míg Oroszország harca Grúziával, amely évek óta háborúban állt oroszbarát szeparatistákkal a dél-osszét és abház régiókban, “teljesen elfogadhatatlan”, egy hivatalos USA hírügynökség mézet csepegtet “a Clintonok szeretetéről” Koszovóban. Évekkel később, a nyugati sajtó tovább ünnepli a humanitárius diadalt a Balkánon. Ismét, hogyan éreznék magukat az amerikaiak fordított nemzeti szerepekben Oroszországgal?
A harcos humanitáriusság mögötti adott képmutatás mellett nyilvánvaló, miért ellenzi Putyin Hillary Clintont az USA elnökeként. A doktrínája jobb helyet kívánt csinálni a világból, de a hatása a saját preferenciáinak az áterőszakolása volt az USA katonai erő tékozló bevetése révén.
Trumppal más történet volt feltételezhető: Ő az újbóli közeledést részesítette előnyben azzal szemben, amit céltalan konfrontációnak látott. Feltételezhető volt a liberális értékek helyettesítése a nemzeti gazdagsággal és az iszlámista erőszakkal szembeni biztonsággal az USA külpolitika fő motivációiként. De aztán Basar al-Asszad szíriai elnök megint szarin ideggázt használt civilek ellen. Trumpnak hirtelen fontos lett, hogy a szíriai kormány “gyönyörű kisbabákat” ölt, így az elnök ebben a hónapban parancsot adott a megtorlásra a szíriai rezsim ellen, magát – mint Clinton – harcos humanitáriusnak mutatva. Putyin megint egy olyan amerikai vezetőt szemlélve találja magát, aki úgy gondolja, hogy az ő joga megváltoztatni a világot.
A szíriai menekültek szívtelen elutasítása Trump által mutatja, hogy ő nem igazán törődik a szenvedésükkel, a jövőjükkel, vagy azzal, hogy ki kormányozza őket. Ő inkább putyini, mint clintoni formájú harcos humanitárius, aki erkölcsi érvet nem idealista átalakítás igazolására használ, hanem még egy fegyverként a harcban a hatalomért, a biztonságért és a dicsőségért a nemzetek között – és a hazai támogatásért. Putyin számára a humanitáriusság erős propagandaeszköz, amely segít fenntartani az imázsát sok orosz és a szövetségesei között, igaz vezetőként, aki tartja a vonalat a nyugati behatolással szemben. Ugyanez igaz Trumpra is, akinek a szíriai csapását otthon émelyítő dicséret fogadta.
Perverz módon, Trump fordulata a harcos humanitáriusság felé Clinton győzelme. Elveszthette a választást, de az ideológiája tovább él, kétpárti vezérfonal az amerikai külpolitikához. De Putyin felismerheti, hogy Trump külpolitikája nem kevésbé kompatibilis, mint várt. Végül is, Oroszország elnöke éppen annyira érti, mint bárki más, hogy mennyit tehet egy előnyös bombázás a népszerűségért.
- Status