Egykori középiskolai tanárom azt fejtegette még 87'-ben közlekedés gazdaságtan órán, hogy amelyik vállalkozás nem fejlődik, az nem ússza meg egy helyben toporgással, hanem visszafejlődik; elbukik.
89'-ben tanárunk meghalt - így nem tapasztalhatta meg okfejtései működőképességét.
Ha elfogadjuk az említett gondolatmenetet, akkor ez igaz lehet a birodalmakra is - legfeljebb az időléptékek mások.
Valahogy gyarapodnia, növekednie kell egy birodalomnak, ha érzékeltetni akarja a környezetével, hogy nem fognak tudni hozzá sem felnőni, s nem érdemes megpróbálni kiharapni sem belőle.
Innentől kezdve birodalmakat morálisan értékelni szerintem elég problémás.
Nyilván nekünk; jelenlegi európaiaknak van valamilyen, a humánumról, az igazságosságról szóló értékrendünk, s ez alapján pl. a hitleri birodalom tettei elfogadhatatlanok.
Ahogy elfogadhatatlanok a Szovjetunió tettei is.
Az USA-hoz való viszonyunk viszont ambivalens: Egyrészt azt láttuk, hogy a saját országukban, illetve Nyugat-Európában az embereknek nagyobbak voltak a szabadságjogaik (utazás, szólás, vállalkozás stb,), mint itt a vasfüggöny mögött. De az itteni agitprop is működött, s láttuk, hogy mit műveltek Vietnamban antikommunizmus címén. (Ettől még vágytunk itthon úgy élni, vágytunk oda eljutni)
Most viszont nincs (olyan mély) ideológiai szakadék két világrendszer között, mint a hidegháború idején, nincs már élet-halál harc a Jó és a Gonosz között.
Aztán mégis volt túltolt Irak, meg van túltolt Szíria
Tehát nincs már az az az erős, hiteles morális önigazolás, csak a pőre érdekek. S ehhez nem szoktunk hozzá.
Szóval gondolkodó embernek le kell, le kéne, hogy hulljon a rózsaszín szemüveglencse, ha nagyhatalmak szándékait, tetteit tekintjük.
Ami tán árnyalja a képet, hogy e tettek mellett milyen értékrendet hirdetnek és azok mennyire hitelesek együtt.
Így - pillanatnyi időmetszetünkben - lehet morális sorrendet kialakítani.
Aztán majd az utókor úgyis máshogy fogja látni.
