2.
Gazdaság
A gazdasági együttműködéssel azonban Kína még várakozik. Míg Katar és az Egyesült Arab Emírségek már elküldték az első adag humanitárius segélyt Kabulba, Peking megvárja az új kormány megalakulását és afganisztáni legitimációját, ami után eldől, hogy a tálibok kikerülnek-e a terrorista csoportok sorából, és hogy nemzetközi elismerésükről döntenek-e majd. Ezt követően a különböző gazdasági és infrastrukturális projektek meglehetősen gyorsan elindíthatók. Ezek közül néhány már létezik olyan fejlesztési koncepciók formájában, amelyekbe a következő 1-2 évben pénzt lehet befektetni.
Ha figyelembe vesszük a gazdasági projekteket, amelyeket Kína Afganisztánban megvalósíthat, ezek humanitárius, újjáépítési, infrastrukturális és bányászati projektekre oszthatók. Az ország minden bizonnyal kész humanitárius segélyt küldeni Afganisztánba, és gazdasági képességeit tekintve ez komoly befektetés Kína imázsának javítására mind az egyszerű afgánok, mind a tálibok támogatói körében. Kína is hajlandó forrásokat fektetni a háború alatt elpusztult vagy elhagyott gyárak, erőművek, alagutak, utak, iskolák, kórházak stb. helyreállításába. Peking már régóta gyakorolja ezt a rendszert Afrikában, ahol az ilyen befektetéseket nagyobb politikai és gazdasági befolyásra váltják át azokban az országokban, ahol nagy kínai befektetésekkel rendelkeznek.
Az infrastruktúra helyreállítása és építése terén Kína tervei ambiciózusabbak. Afganisztán nem csupán potenciális befektetési célországként érdekli Pekinget. Olyan országnak tekintik, amely egyfajta közlekedési csomóponttá válhat, és amelyen keresztül új utak és vasutak, valamint az Iránba, Pakisztánba és a közép-ázsiai köztársaságokba vezető csővezetékek haladhatnak át. Mindezt be lehetne illeszteni Kína fő stratégiai kezdeményezésébe, az Egy övezet, egy útba.
A megszállás alatt az amerikaiak hatékonyan megakadályozták Afganisztán felhasználásának lehetőségét ebben a stratégiában, és ennek eredményeként Kína némileg korlátozott volt a szárazföldi közlekedési folyosók kialakításának kérdésében. Az Egyesült Államok távozásával a kérdés a tálibokkal kötött közvetlen megállapodások területére került, valamint a tálibok azon tartományok biztonsági kérdéseinek megoldására való képességére, amelyeken az ilyen projektek áthaladnának.
Cserébe a Kínai Népköztársaság hajlandó befektetni, és inkább Afganisztán stabilitásába, mintsem a biztonságba fektet be. Természetesen a kínai gazdasági terjeszkedés elleni amerikai harc szempontjából az afganisztáni instabilitás fenntartása többek között azért is hasznos, hogy meghiúsítsa a kínai projekteket.
Források .
Afganisztán többek között nagy ásványkincsekkel rendelkezik, többek között lítiummal (több százmilliárd vagy akár trillió dollárról beszélünk). Ezeket az adatokat a Pentagon által megrendelt geológiai felmérések is megerősítették.
A biztonsági helyzet, valamint a bányászat bonyolultsága és magas költségei miatt azonban egy háborús országban a lelőhelyek nagy részét nem aknázzák ki. Kína természetesen az együttműködésnek ebben az aspektusában is érdekelt, ami akkor lenne lehetséges, ha a tálibok megoldanák a stabilitás kérdését. A lényeg az, hogy Peking dollármilliárdokat fog befektetni Afganisztánba, lehetővé téve a tálibok számára, hogy megmutassák, hogy az ő uralmuk alatt javul az élet az országban. A Kínai Népköztársaság ugyanakkor a szükséges erőforrásokhoz és logisztikához is hozzájut. Klasszikus win-win helyzet, mindkét fél számára előnyös az üzlet.
Egy ilyen alku elősegítése érdekében Kína abban a helyzetben van, hogy közvetve befolyásolhatja a tálib vezetést Pakisztánon és Iránon keresztül, amelyek Kína baráti országai. Pakisztán Kína egyik fő gazdasági és fegyverkezési partnere Közép-Ázsiában, Iránnal pedig nemrég kötöttek 25 évre szóló stratégiai partnerségi megállapodást. Teherán és Iszlámábád is érdekelt Peking gazdasági projektjeiben, így a tálibok azon frakciói, amelyek kapcsolatban állnak a köztársaságokkal, és amelyek hatalmuk megszilárdításában érdekeltek, szintén támogatni fogják a kínai javaslatokat.
Nem minden megy simán.
De ebben a helyzetben is vannak buktatók. Az ujgur terroristák Afganisztán területén tevékenykednek. Nemrég a pakisztáni társszervezetük kilenc kínai geológust ölt meg. A Kínai Népköztársaság azt követeli a táliboktól, hogy űzzék ki ezeket a harcosokat Afganisztánból, és akadályozzák meg, hogy az országot Kína-ellenes tevékenységek bázisaként használják. Ez valójában Peking egyik feltétele.
De míg a tálibok egyes frakciói azt ígérik, hogy Afganisztánt nem használják fel senki elleni támadásra, mások - akik a saría törvények alatt élő országok számának bővítéséről álmodoznak - de facto támogathatják az ilyen terroristák jelenlétét Afganisztánban. Valójában szabotálják a csoport politikai irodájának erőfeszítéseit, és az USA kezére játszanak a régió destabilizálása érdekében.
Nem véletlen, hogy iráni szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai "politikai lapok" a táliboknál kisiklathatják a mozgalom vezetőinek minden erőfeszítését, hogy normális kormányként tüntessék fel magukat. Készen állnak arra, hogy új háborút indítsanak az országban, csak addig, amíg Afganisztán nem a béke építésének útjára lép. Ugyanakkor az irániak ezt a helyzetet a kurdok terrorszervezeteinek akcióihoz hasonlítják, akik az iraki Kurdisztán területéről tevékenykedve megtámadták az iráni határállomásokat, sőt be is hatoltak az Iszlám Köztársaság területére.
Ugyanez vonatkozik azokra a tálib csoportosulásokra is, amelyek Pakisztánon belül a helyi hadseregeket támadják, és az ország destabilizálására törekednek. Kína számára Pakisztán fontos ellensúlyt jelent Indiával szemben, valamint az Indiai-óceán partjainál húzódó tengeri közlekedési folyosó egyik pillére. Az a kár, amelyet ezek a csoportok a pakisztániaknak okoznak, bizonyos esetekben a kínai érdekeket is sértheti a térségben, ezért Peking minden bizonnyal ragaszkodni fog ahhoz, hogy a tálibok tevékenységét csökkentsék Pakisztán hegyvidéki területein. Ebben természetesen teljes mértékben támogatni fogja a helyi katonai hírszerzés, amely nem titkolja, hogy a tálibok számos frakcióját támogatja.
A kulcskérdés az, hogy az új afgán vezetés képes lesz-e megfelelő ellenőrzést gyakorolni ígéreteinek végrehajtása felett, hogy Kína meg legyen győződve arról, hogy Abdul Ghani Baradar molla és társai szavai nem vezetnek messzir. A kínai sajtó meglehetősen pragmatikusan szólított fel arra, hogy várjunk 2-3 hónapot, hogy amikor a tálibokkal kapcsolatos helyzet tisztázódik, akkor biztosan cselekedhessünk.
Megjegyeznék még egy fontos részletet: ha a tálibok és Kína közös nevezőre jutnak, akkor az afganisztáni infrastrukturális projektek biztonságával kapcsolatos egyes kérdéseket a kínai PMC-k fogják kezelni, amelyeket a 10-es évek közepe óta Erik Prince programja keretében képeznek ki Hszincsiangban.