Síita pártok és Hazaradzsat az 1980-as évek Afganisztánjában (II.)
A második szakasz 1984-89 között, a hazara belviszály korszaka.
Hazaradzsat és a főbb katonai vezetők 1983 körül
Khomeinisták a tradicionalisták ellen
A Sura Hazaradzsat spontán helyi válasza volt a marxista kabuli kormányzat elhamarkodott modernizációs politikájára, de egyben a síita hazara közösség lázadását is jelentette a történelmileg pastunok uralta szunnita központi hatalommal szemben. A felkelés közvetlen célja az volt, hogy a régiót felszabadítsák a központi kormány irányítása alól, amelyet hagyományosan igazságtalannak és elnyomónak tekintettek a hazara közösséggel szemben, és reformtervei következtében iszlám-ellenes tartottak. A cél elérése után a lázadó vezetők erőfeszítéseiket Hazaradzsat felszabadított területeinek védelmére és ellenőrzésére koncentrálták, az „iszlám köztársaság” létrejöttének idejéig. Ennek megszületéséig a Sura hivatott foglalkozni a térség politikai, katonai és igazságügyi ügyeivel, és fel kellett készülnie a hazara közösség kollektív jogainak védelmére egy jövőbeli Afganisztánban. Nem volt ambíció egy különálló síita állam kiépítésére. A Sura viszonylagos egysége azonban hamar megbomlott az ideológiai és személyes törésvonalak mentén. A radikális iszlamista elemek megkezdték forradalmi programjuk végrehajtását, megtisztítva az ellenállási szervezetet az ellenségesnek tekintett elemektől, például a kánoktól. A Sura fő támogató bázisát a tradicionalista papság, valamint a földesúri(kánok) és kereskedő réteg jelentette.
Behiszti tényleges befolyása Warasra és a környező területekre korlátozódott, ahol támogatta őt Waras hatalmas kánja , Husszain Khan Shahi. Szajed Hussain Dzsaglan, a helyettese és állandó katonai főparancsnok, nem tudott azon túl egységes katonai struktúrát kialakítani Nawur kerületben, Ghazni tartományban. Néhány fontos síita Ulema is versenyzett Behiszti befolyásának korlátozásáért. Legjelentősebb közöttük volt Sadiqi Nili, a dzsihád bizottság helyettes vezetője, akinek ellenőrzése alatt állt a Daikundi kerület, jelentős számú fegyveres erővel a parancsnoksága alatt. A Daikundi kerület korai felszabadítása a kormányzati ellenőrzés alól lehetővé tette Szadiqi és társai számára, hogy megerősítsék a terület feletti ellenőrzésüket és folytassák társadalmi reformjukat. Hevesen fordultak a kánok ellen, és a legszigorúbb módszereket alkalmazták megbüntetésükre múltjukért és a reformprogramokkal szembeni folyamatos ellenállásukért. A legtöbb kánt börtönbe zárták vagy megölték, földjeiket és ingatlanjaikat szétosztották a szegényebb családok között.
Szadiqi Nili
Egy másik ilyen vallási személy Muhammad Akbari, a Sura első katonai főparancsnoka volt. Akbarit 1980 tavaszán leváltották katonai főparancsnoki pozíciójából, helyére Szajid Husszein Ali került a Nawur kerületből, Szajid Dzsaglan néven. Akbarit kinevezték tartományi kormányzónak Behszud és Türkmen-völgy tartomány.ban. Akbari harcosainak, kis szervezett csoportjai Bamijanban, Wardak Behsud kerületében és a parwani Türkmen-völgyben állomásoztak.
A konfliktus egyik fő forrása az Ulema belső rivalizálása volt. Míg a khomeinisták támogatták a politikai hatalom ellenőrzését és radikális társadalmi reformokat, addig a tradicionalisták elvetették mindkettőt. Az első szórványos összecsapásokra 1981-ben került sor Közép-Hazaradzsatban A tradicionalisták fellegvára Warasban volt, ahol élvezték a kánok támogatását. Ennek eredményeként a khomeinisták expanziós kísérletei komoly ellenállásba ütközött. A khomeinisták propagandakampánya a tradicionalista papság és kánok ellen azt eredményezte, hogy a Sura megkísérelte korlátozni és letartóztatni a fiatal khomeinista vezetőket. Így sok aktivistájuk kényszerült az északi kerületekbe menekülni, ahol a hasonló gondolkodású papok védelmükbe vették őket. Azonban a helyzet drasztikusan megváltozott a khomeinisták javára két magas rangú Sura tag átállásával. Behiszti vezetése ellen nyílt kihívást intézett és engedetlenséget tanúsított Szadiqi Nili, aki 1982-ben a Sura hivatalos képviselőjeként látogatást tett Iránban, ahol szoros kapcsolatot épített ki az Iszlám Felszabadítási Mozgalom Hivatalának tisztviselőivel, akik jelentős katonai támogatást biztosítottak számára, amelyet nem volt hajlandó megosztani a Sura központi vezetésével. Ezután amikor Szadiqi konfliktusba keveredett a pastunokkal Kaladzs kerületben, nem volt hajlandó elfogadni Behiszti beavatkozását a konfliktus megoldása érdekében. A rá nehezedő nyomás hatására önállónak nyilvánította magát és megölte Behiszti követét. Behiszti megtorlásul dzsihádot hirdetett Szadiqi ellen, remélve, hogy rá tudja kényszeríteni utasításait. Behiszti elrendelte erői mozgósítását Warasban és a környező területeken minden családnak egy felfegyverzett harcost kellett biztosítania
Behesti felszólitotta Muhammed Akbarit, Behsud és a Türkmen-völgy kormányzóját, hogy mozgósítsa erőit Szadiqi ellen, azonban Akbari szintén kinyilvánitotta függetlenségét a Súrától. A Szadiqi és Akbari prominens tagjai lettek, az 1983-ban iráni segítséggel megszervezett
Pasdaran-i Jihad-i Islami Afganistan(Afganisztáni Iszlám Szent Háború Őrei) szervezetnek. A Pasdaran és a szintén Irán által támogatott al-Nasr gyorsan kiépítették szervezetüket az egész régióban, a Sura rosszul szervezett helyi parancsnokainak mellőzésével. Helyettük Iránban kiképzett káderek kerültek a helyi struktúráikba. 1984-ben a Súra gyakorlatilag elvesztette az irányítást területeinek többsége felett, sok parancsnoka nyíltan csatlakozott a radikális khomeinista szervezetekhez, vagy együtt müködött velük.
Az év őszén az al-Nasr és Pasdaran közösen mozgósította erőit a Sura bázisai és parancsnokai elleni támadásra La’al, Yakawlang és Waras körzetekben. A Sura képtelen volt ellenállni a khomeinista szervezeteknek, vereséget szenvedett és kénytelen volt vissza vonulni Nawurba(Gazni taromány), az utolsó körzetbe, amelyet továbbra is ellenőrzése alatt tartott Szajid Dzsaglan, a Sura fő katonai parancsnoka.
Maga Gazni tartomány heves harcok színtere volt, mindenki számára magas stratégiai értéke miatt, mivel a tartományon keresztül vezetett az észak-afganisztáni mudzsahedín bázisok egyik fő ellátási vonala. E miatt a Hizb-i Iszlámi vezetése igyekezett terjeszkedni a tartomány hazarák-lakta részén. A Pasdaran és Nasr helyi csoportjai kétségbeesetten igyekeztek csatlakozni Hazaradzsat középső és északi kerületeiben levő magterületeihez. A Sura a fennmaradásért harcolt Nawur kerületben, amely az utolsó fellegváruk volt. A khomeinisták és a Sura nyilvánvaló ellentéte, azt eredményezte, hogy utóbbi informális szövetségre lépett Mohszeni sejk
Harakat-i Iszlámi pártjával, amely az egyetlen jelentősebb Khoi ajatollah-párti(síita tradicionalista)szervezet volt Afganisztánban. A Harakat egy főként városi műveltségű, nem hazara nemzetiségű síita elit vezette csoportosulás volt, amelynek sikerült némi támogatásra szert tennie vidéken is. A Sura és a Harakat szövetsége fontos szerepet játszott a khomeinisták ideiglenes feltartóztatásában. Amikor 1981-ben Szajid Kaszim a Hizb-i Iszlámi síita parancsnoka megkísérelte kiterjeszteni és fennhatóságát gyakorolni a helyi parancsnokokkal szemben. A Sura és a Harakat egyeítette erőit és legyőzte Szajid Kaszimot, akit a Nasr és a Pasdaran támogatott titokban, azt remélve, hogy ezzel gyengítheti a Surát. E helyett a Sura és a Harakat győzelmet aratott és kiűzte a Hizb-i Iszlámit a tartomány hazarák által lakott részeiről. A Nasr kénytelen volt visszavonulni Qarabagh-i bázisáról a szomszédos Jaghori kerületbe.
A hadi helyzet alakulása következtében meggyengült Nasr és Pasdaran halogatta az összecsapást a Surával, és további két évet töltöttek szervezeteik felépítésével. 1982-ben a helyi Pasdaran parancsnok Dzsan Ali Zahedi jobb fegyverekkel tért vissza Iránból, és bázist létesített a Nawur Ala’a-uddin völgyében, míg Nasr ötven kiképzett káderből álló kis csoportja, a Naiqal’ah környékén(Qarabagh kerület) több százra nőtt. 1983-84-re a khomeinisták olyan erővé fejlődtek, amely képesnek bizonyult legyőzni a Surát és a Harakatot, amelyhez az utóbbiak meggyengülése is kedvezett. Történetesen a Qarabagh kerületben Wahedi ajatollah megvonta támogatását Harakattól, tiltakozva az állítólagos maoisták jelenléte ellen a Sura parancsnokok között, akik a Nasr ellen támadtak. Távozása meggyengítette a Harakat támogatói bázisát a kerületben, és egy évvel később egy szervezettebb és jobban felszerelt Nasr űzte ki Harakat erőit. Ezzel párhuzamosan Nasr és Pasdaran a tartomány más részeire tört előre. Harakat befolyása Torgan és Kakrak területekre korlátozódott, bár a Sura helyi erőinek sikerült túlélnie Zahedi és más parancsnokok gyakori támadásait.
Dél-Hazaradzsat 1983-84
(folyt. köv)
