Egy biztos; egy birodalom nagysága sem tart örökké, bármilyen jó kondíciókkal is bír.
Nyilván ahány összeomlás/eljelentéktelenedés, annyi különböző ok vagy azok eltérő arányai.
Szerintem valahol a válasz az emberi természetben rejlik.
Hogy nem tudja becsülni, amit elődeik elértek?
Vagy elhitte magáról, hogy e nagyságnak ő jogos hordozója?
Vagy - s ez szerintem elég gyakori ok lehet - ami szelekció így-úgy, de rátermetteket juttatott a megfelelő pozíciókba, az már nem működik, s mindenféle nímandok, meg nulandok jutnak olyan pozíciókba, amit még egy birodalom sem bír el?
Ugye van az a mondás, hogy mindenki feljuthat olyan pozícióba, amire már alkalmatlan...
Vissza lehet keresni, hogy saját kútfőből szoktam emlegetni; az ember fajként, kisebb-nagyobb közösségként, egyénként a fontos, legfontosabb dolgokat rendre későn ismeri fel és rendre késve, s nem törvényszerűen jó válaszokat ad rá.
Így hiába minden adottság, megszerzett kapacitás és lehetőség, idővel nem jól élnek vele, nem becsülik meg, s a mai világban ráadásul birodalmak felívelése és kihunyása is felgyorsulva, a szemünk előtt játszódik le.
...a görögkatolikusok - végtelen hosszúságúnak érződő - temetési szertartásán éneklik (sajnos most volt benne közvetlenül érintett részem):
"...Mely világi gyönyör maradhat kesergés nélkül, mely dicsőség áll a földön változatlanul?
Minden gyengébb az árnyéknál és csalékonyabb a tűnő álomnál..."
stb.