Hát nem tudom, kommunisták sosem nyertek szabad országos választást, sehol.
Már amennyiben kizárólag azt tekintjük szabad választásnak, ahol a kommunistáknak vagy nincs esélyük, vagy ha esélyük lenne, akkor betiltják, kizárják, ellehetetlenítik őket. A kommunisták természetesen nem nyerhettek a nyugati blokkban, az USA és szövetségesei által uralt országokban, a nyugati játékszabályok szerint. Mint ahogy keleten meg a "demokratikus" pártok nem nyerhettek választást az ottani játékszabályok szerint.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kommunizmus jó dolog és a kommunisták valami csodálatos módon vezették volna az uralmuk alatt lévő országokat. De abból kár következtetést levonni, hogy szélsőségesen kommunista ellenes országokban, az ellenfélnek lejtő pályán, az ellenfél játékszabályai szerint, gúzsba kötve, ellehetetlenítve, kizárva, nem tudnak nyerni az ellenfél játékában. Úgy nehéz nyerni, hogy ha el is engedik őket indulni, akkor is ellenük van a sajtó, a politikai elit, a gazdasági érdekkörök, nincs pénzük, stb..
Amikor pedig ennek ellenére nyerésre állnak, akkor kizárják őket. Részben erről szólt 1947 óta a Truman féle feltartóztatási doktrina. A kommunisták hatalomra kerülésének minden eszközzel való megakadályozásáról.
Egyébként ahol nincs lényegében kizárva a rendszer által a győzelmük, ott időnként nyernek választást. Lásd idén például Bolivia. De Venezuelában sem puccsal nyertek.
A "híres partizánvezér" a szovjet hadsereg tisztje volt, a SZU-ból tért vissza 1945-ben. A helyi kommunistákat hamarosan kivégeztette szinte az utolsó szálig. A partizánhistória legenda.
Ez így nem igaz. Kim Ir Szen valóban közvetlenül a Szovjetunióból érkezett 1945-ben, mint ahogy Li Szin Man pedig az USA-ból. Viszont Kim Ir Szen az 1930-as években részt vett a Japán ellenes fegyveres ellenállásban a kínai kommunisták támogatásával.
Egyébként délen pont ugyanúgy diktatúra volt 1945-től gyakorlatilag 1993-ig, mint északon. Li Szin Man hatalmának megszilárdítása jegyében 1950-re már 30 ezer politikai fogoly került börtönbe Dél-Koreában. Felállíttatta a Nemzeti Tanácsadói Ligát a kommunisták és baloldaliak átnevelésére, a parasztokat hasonló módszerekkel vették rá a szerződéskötésre a ligával, mint ahogy nálunk a TSZ-esítés ment. A liga halállistájára 300 ezer név került fel. A dél-koreai hadsereg az országban több mészárlást is elkövetett, a potenciális felforgatókat pedig összegyűjtötték és táborokba zárták, ahol sokszor kínozták és éheztették őket. A 2006-ban felállított dél-koreai Igazság és Megbékélés Bizottsága legalább 100 ezerre becsülte a kivégzettek számát, azonban létezik 300 ezer fős becslés is.
1960-ban Li Szin Man-t végül is egy felkelés döntötte meg. Azután jött Pak Csong Hi, aki 1961-ben államcsínnyel került hatalomra. A legkevésbé sem voltak barátságosak a hatalomgyakorlási eszközei. Őt 1979-ben megölték. A következő évben Cson Du Hvanék csináltak puccsot, amikor bábjának szánt elnök nem volt eléggé engedelmes. Cson Du Hvan-t később még halálra is ítélték a viselt dolgai miatt, de persze amnesztiát kapott. Az 1988-ban Cson Du Hvan után következő elnököt (aki Cson Du Hvan embere volt) is rövidesen 17 évre elítélték a kvangdzsui felkelés vérbefojtásában játszott szerepéért és korrupcióért. De természetesen kéz kezet mos alapon ő is amnesztiát kapott.
Az 1960-as - '70-es években az erőszakos katonai kormányzás mellett más hagyományokat is folytattak. Például több volt vigasznő pereli saját kormányát az emberi méltóságok megszegése miatt, mert a dél-koreai kormány az 1960-as és 1970-es években szexuális célzatú kereskedelmet folytatott az ott állomásozó amerikai sereggel, és kényszerítette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak. Pont mint a japánok a megszállás alatt.
Az 1980-as kvangdzsui diák felkelés sem véletlenül tört ki. Ez a koreaiak 1956-ja. Csúnyán leverték.
De 1993 óta is sokkal inkább oligarchikus berendezkedés van Dél-Koreában, mint demokratikus. A cseboloké a valódi hatalom. Az ő embereik kerülnek az elnöki székbe. Jó pár volt elnököt elítéltek már különböző bűncselekményekért. A régi emberek is sokszor visszaköszönnek. Például 2013-tól 2016-ig a nem túl szép emlékű Pak Csong Hi lánya volt az elnök, aki már 1974-től, az anya meggyilkolásától kvázi first lady volt az apja mellett. Természetesen korrupcióba bukott bele és 24 év börtönre ítélték. Az ő elődje a közismerten nem túl nagy észlény I Mjong Bank volt. Szintén elítélték 15 évre korrupcióért. Az ő elődje, No Mu Hjon is nem túl meglepő módon korrupcióba bukott bele, de ő öngyilkos lett mielőtt elítélték volna.
Nem gondolom, hogy a dél-koreai politikai vezetésnek olyan hű de nagy erkölcsi fölénye lenne Észak-koreával szemben.
Észak-Korea 1980-as évek elejéig nem állt érdemben rosszabbul mint dél. Dél részben akkor kezdet elhúzni, amikor a szovjet kommunizmus gazdaságilag összeomlott és észak magára maradt az amerikaiak és szövetségeseik embargójával szemben. Másrészt dél felemelkedésének oka, hogy a globalizáció első körében végbe ment gyors japán gazdasági növekedés után miatt a japán bérek megemelkedtek. 1990-től a japán gazdaság megrekedt. A tőke pedig a '80-as évektől olcsóbb, de szorgalmas, tanulékony munkaerőt keresett, amit részben Dél-Koreában talált meg. Azonban ha északon lehetőség lett volna befektetni, akkor észak is bejárta volna a kínai utat és most nem lenne akkora anyagi különbség a két ország között.
Fenneknek igaza van, hogy a 60 éves embargó nélkül már északon is réges-régen dübörögne gazdaságilag. Egyszerűen annyi a különbség, hogy észak nagy testvére vesztett a hidegháborúban, míg dél nagy testvére nyert. Ezért dél nagy testvére meg tudja fojtani gazdaságilag északot és északon most kétségtelenül rosszabb élni, mint délen. De ez nem a déli politikai berendezkedés erkölcs fölényéből következik. Az ugyanis velejéig romlott.
.Cserébe egy átlag észak-koreai ingyen és bérmentve részesül az állam részéről éhezésbe,nyomorba,.....
nationalinterest.org
