[BIZTPOL] Kína

[hendrick]

A videó alapján én is erre gondolnék. Mondjuk az, hogy a cikk szerint nem ő volt az egyetlen, hanem másik személyeknek is "távozniuk kellett" az már valami másra utal. Erről persze még nem találtam videót az ő esetükben pontosan hogyan történt, lehet ők "vették a lapot" és már be sem mentek... (ld. portfolió cikk fentebb)

The initial list of Central Committee names—the roughly 200 people who will nominally decide the Standing Committee, the core of the leadership, in meetings Saturday and announce it Sunday—is missing Li Keqiang, the current premier and a protégé of Hu’s, and other relative economic reformers such as Wang Yang and Liu He. That means the Standing Committee is likely to be almost entirely close Xi allies.

Valószínűleg a fenti három főre gondoltak... Hu Jintao mellett a pártfogoltja hiányzott és még két fő. @Zapp Brannigan

What the Hell Just Happened to Hu Jintao?

Xi Jinping’s predecessor was forcibly led away from the Party Congress.

foreignpolicy.com

 

[beta]

Váratlanul kikísérték a Kommunista Párt kongresszusáról Hu Csin-tao volt kínai elnököt, Hszi Csin-ping hivatali elődjét. Ez esetről videó is készült, ez alapján nem tűnik úgy, hogy Csin-tao önként távozott.

https://twitter.com/i/web/status/1583663702896967680

Ma van a Kínai Kommunista Párt egyhetes kongresszusának utolsó napja, a nap végére várhatóan újabb elnöki ciklusát kezdheti meg Hszi Csin-ping kínai elnök.

A mai nap több váratlan dolog is történt, többek közt az, hogy eltávolították a párt állandó vezető testületi tagjai közül Li Ko-csiang miniszterelnököt és több befolyásos KKP-tisztségviselőt is.

A legváratlanabb esemény viszont talán az volt, hogy hirtelen kikísérték, talán inkább kitessékelték a teremből Hu Csin-tao volt elnököt, Hszi Csin-ping hivatali elődjét.

A volt elnök közvetlenül Hszi mellett foglalt helyet és nagyon úgy tűnik az eseményről közzétett videó alapján, hogy nem önként távozott. Azt nem tudni, hogy pontosan miért kísérték ki Hu Csin-taót, és egyelőre spekulációk sem nagyon láttak még napvilágot az incidens okairól.

Videó: váratlan dolog történt a Kínai Kommunista Párt kongresszusán

Váratlanul kikísérték a Kommunista Párt kongresszusáról Hu Csin-tao volt kínai elnököt, Hszi Csin-ping hivatali elődjét. Ez esetről videó is készült, ez alapján nem tűnik úgy, hogy Csin-tao önként távozott.

www.portfolio.hu

Hszi így mutatta meg Kínának és a világnak, hogy vége a korábbi párt alapú vezetésnek és inkább az egyszemélyi vezetés lép a helyére?

 

[Törölt tag 133]

80 éves az öreg, már eleve úgy kellett bekisèrni is.

Mintha a Bident nem szokták volt kisérgetni amikor a világáról nem tud.

Öregkori demencia, kár ebbe többet beleképzelni.

Oké ha kísérgetnek egy idős embert. De az ülés közepén egy olyan embert, aki más véleményen van, mint Hszi... háát azért minimum fura.

 

[SilvioD]

Oké ha kísérgetnek egy idős embert. De az ülés közepén egy olyan embert, aki más véleményen van, mint Hszi... háát azért minimum fura.

Ez a bácsi ráadásul az előző kínai elnök és pártfőtitkár volt. Ennél durvábban nem üzenhetett volna a párton belüli ellenfeleinek.

 

[Törölt tag 133]

Hszi így mutatta meg Kínának és a világnak, hogy vége a korábbi párt alapú vezetésnek és inkább az egyszemélyi vezetés lép a helyére?

Úgy tűnik. Kínában épp változás van, sajnos nem jó irányba, erre oda kell figyelni. Ha egy ilyen erős országban kilövik a maradék ellensúlyt az nem sok jót jelent szerintem.

 

[antigonosz]

Ujabb google fordító szó! Kötény.

Ha valakinek nem tetszik annak beteszem kinaiul is ha kéri.

"
A "Ming Pao" jelentései szerint a katonai rajongók a Tajvani-szoros mindkét oldalán a legfrissebb műholdfelvételek alapján megállapították, hogy nemcsak a Fujian partjainál lévő három légitámaszpont felújítása és bővítése gyorsult fel, hanem a Guangdong Huizhou. A közelmúltban a repülőtér bővítése is megkezdődött. Különféle típusú katonai repülőgépeket állomásoztattak Fujian és Guangdong repülőterén, hogy együttműködjenek a Tajvan körüli normalizált harckészültségi járőrszolgálattal.
A Huizhou repülőtér egy kis katonai-polgári repülőtér, a Google műholdképei azt mutatják, hogy a kis kötény tele van repülőgépekkel. A katonai repülőgép 18 J-11-es vadászgépet, valamint több légirendészeti-500-as korai figyelmeztető repülőgépet, J-10-es, J-8F-es vadászgépet és katonai helikoptert tartalmaz.
A Guangdong északkeleti részén található Xingning katonai repülőtéren a H-6K nagy hatótávolságú bombázók és korai figyelmeztető repülőgépek telepítése mellett két Y-20-as nagy szállítórepülő vagy légi tartályhajó is található a katonai repülőgépek nagy hatótávolságú rajtaütéseinek támogatására. A keleti Guangdongban található Shantou Waisha katonai repülőtér egyben a Tajvani-szoros frontvonala, a kínai szárazföldön a repülőgép-őrjáratok egyik bázisa. Jelenleg a légi-tengeralattjáró-200 (Yun-8Q) nagyszabású anti- tengeralattjáró járőrrepülőgép, légirendőr-500 és J-10.
A The Drive című amerikai média szerint a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) drogbunkert, kifutópályát és új kötényt épített a Fuqing állambeli Longtian légibázison. A legfrissebb műholdfelvételek szerint a vadonatúj aszfalton három J-11-es vadászrepülőgép, valamint további 21 régi J-6-os vadászgép található, a felújított kifutón pedig használatba vételre utaló guminyomok láthatók.
A Fujian állambeli Quanzhou-i Huian légitámaszpont három bunkert vagy lőszertárolót is épített, valamint kibővítette a kifutópályát és a kötényt. A fujiani Csangcsou Légibázis egy harmadik föld-levegő légvédelmi rakétabázist, valamint egy nagy helikopter-leportot épít.
A jelentés elemzése szerint a Fujian Longtian és Hui'an repülőterek kevesebb mint 200 kilométerre vannak Tajvantól, a vadászgépek hét percen belül megérkeznek Tajpejbe. Stratégiai szempontból a tajvani hadsereg elrettentését is célozhatja"

 

[Zaphod Beeblebrox]

Oké ha kísérgetnek egy idős embert. De az ülés közepén egy olyan embert, aki más véleményen van, mint Hszi... háát azért minimum fura.

Ha megtekinted a fentebb linkelt videót a kínai kommunista párt műkedési gyakorlatáról, kiderül számodra is, hogy a kongresszus Igazándiból csak formális, és megelőzi azt egy több napos zárt ülés ahol konkrétan megvitatják a dolgokat, és ott hozzák meg a döntéseket, és ott lehet ellent mondani. De ezt követően a kongresszuson már mindenki egységben a párt "mögött" kell felsorakozzék függetlenül a saját álláspontjától.
Az öreg meg vagy más véleményen volt, vagy csak már kicsit leépülőben. Mégis mit kellett volna tenniük?
Továbbra is tartom kár ebbe túl sokat belelátni.

 

[Terminator]

A világ helyzete Kínából nézve...

 

[Ember]

https://twitter.com/i/web/status/1585222416795828225

 

[beta]

Az agy Pekingben

Aligha van ma befolyásosabb ember, akit ennyire kevesen ismernének, mint Vang Hu-ning. Sorozatban a harmadik kínai elnök főideológusa, és hatalmas szerepe lehet abban, amerre a kínai politika halad.

444.hu

 

[tarzaan]

Az agy Pekingben

Aligha van ma befolyásosabb ember, akit ennyire kevesen ismernének, mint Vang Hu-ning. Sorozatban a harmadik kínai elnök főideológusa, és hatalmas szerepe lehet abban, amerre a kínai politika halad.

444.hu

Akartam is hozni...

 

[ozymandias]

Akartam is hozni...

Érdekes cikknek indul, de valahogy nincs kedvem csatlakozni a 444-hez, így nem tudtam elolvasni

 

[tarzaan]

Érdekes cikknek indul, de valahogy nincs kedvem csatlakozni a 444-hez, így nem tudtam elolvasni

Az elején még az egész publikus volt, és mivel nem zártam be az oldalt reggel óta:

​

Az agy Pekingben​

Horváth Bence

külföld

október 29., szombat 7:10




Bár a piacokat eléggé felkavarta, valójában sok meglepetést nem hozott a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. Kongresszusa. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Hszi Csin-pinget harmadszor is a párt főtitkárává választották, és Hszi, szintén inkább az előzetes várakozásokkal összhangban, jelentősen növelte befolyását a párt felsővezetésében.

Nem mintha eddig sok jele lett volna annak, hogy a párt- és így az államigazgatás legfelsőbb köreiben komoly kritikákkal kellett volna szembenéznie a legutóbbi ciklusa során, de a nyugati értékelések szerint a 25 fős politikai bizottságban mostanra tényleg csak a döntéseit vakon helyeslő tagok maradtak. Cserélődtek a tagok a legszűkebb és legfontosabb döntéshozói testületben, az állandó bizottságban is, négy új, Hszihez ismerten lojális tag került be a testületbe, és itt a legérdekesebb kérdés talán az volt, hogy ki az, aki maradhatott.



A héttagú bizottságban ugyanis Hszi mellett a korrupció elleni harcként fémjelzett tisztogatásokat irányító Csao Lö-csi és Vang Hu-ning, Kína elmúlt évtizedeinek legfontosabb ideológusa maradt csak.

Vang Hu-ning a borzasztó nehezen átlátható kínai politikai elit rendkívüli figurája. Arról, hogy mekkora a tényleges befolyása, zajlanak ugyan viták: vannak, akik Raszputyinhoz hasonlítják és szerintük nem lehet túlbecsülni a jelentőségét, míg mások szerint Vang remek politikai érzékkel megáldott elméletíró, aki rejtőzködve a nyilvánosság elől, ügyesen alakította ki maga körül ezt a misztikus „szürke eminenciás” hangulatot. De még ez utóbbi nézet képviselői sem vitatják, hogy Vang tényleg érdemben tudta befolyásolni a kínai államfők gondolkodását az elmúlt 30 évben.


És éppen ez az, ami Vang alakját igazán rendkívülivé teszi: hogy Hszi már a harmadik pártfőtitkár és államfő, akinek munkáját segíti. Azaz Vang kétszer is átélt egy hatalomátadást Pekingben úgy, hogy karrierje nemhogy nem tört meg, hanem folyamatosan előrébb tudott lépni a párthierarchiában. És ez egyáltalán nem egy szokványos dolog.

Az, hogy Vang az állandó bizottság tagja marad a következő 5 évben, még a Kínával foglalkozó kutatók egy részét is meglepte: a kongresszus előtt az ázsiai sajtóban is terjedt a hír, hogy Vang karrierjének vége, és nyugdíjazhatják, ehhez képest végül ő lett a kevés megmaradt magasrangú pártkáder egyike. És ennek nagy jelentősége lehet Kína közeljövőjére nézve, legalábbis az N.S. Lyons álnéven publikáló elemző szerint.

Az N.S. Lyons név mögött egy magasan jegyzett, Kínával foglalkozó kutató rejtőzik, akiről annyit lehet tudni, hogy egy befolyásos washingtoni intézménynél dolgozik, és nem akarta, hogy munkahelyét összefüggésbe hozzák a külpolitikai elemzéseivel, ezért publikált álnéven. Írásával pedig sokat tett azért, hogy Vang az Egyesült Államokban is ismerté váljon: tavaly októberben a Palladium nevű oldalon publikált egy portrét, ami aztán komoly hullámokat vetett, állítólag még a külpolitikában befolyásos republikánus politikusok körében is hivatkozási ponttá vált, a konzervatív rádiós műsorvezető, Hugh Hewitt például a Washington Postban az esszé hatására egyenesen arról írt, hogy Vang lehet a világ legveszedelmesebb embere, akiről még az emberek többsége nem is hallott, Slavoj Žižek pedig a New Yorker szerint a közelmúltban arról beszélt, hogy Vang lehet napjaink legjelentősebb értelmiségije.

 

[tarzaan]

Tudományos pálya helyett a Párt​

Papíron látszólag minden az ellen szólna, hogy Vang Hszi két ciklusa alatt is az állandó bizottság tagja lehessen. Szemben a bizottság többi tagjával, nincs közvetlen politikai tapasztalata, sem nagyobb várost, sem tartományt nem vezetett soha, és nem számít Hszi régi és lojális emberének sem.




2017-ben, amikor meglepetésre az állandó bizottság tagjai közé választották, a hongkongi székhelyű South China Morning Post közölt portrét róla, hangsúlyozva, hogy ahhoz képest, mennyire magasra jutott, valójában nagyon keveset tudni Vang magánéletéről, és írásai is főleg csak a korai, kutatói korszakából hozzáférhetőek a nyilvánosság számára.


A portrécikkekben rendre munkamániásnak, a nyilvánosságot tudatosan kerülőnek leírt Vang a legendáriumok szerint tudományos munkája révén emelkedhetett fel: 1988-ban jelent meg az a tanulmánya, melyben az erősen központosított, egységes hatalom mellett érvelt, ami szerinte sokkal hatékonyabb eszköze lehet a modernizációnak, mintha demokratikusan választott, decentralizált, lokális erőközpontok kezében lenne az irányítás. Cikke tetszést aratott a párt felső köreiben is, az országot és a pártot 1993 és 2003 között irányító Csiang Cö-min 1995-ben hívta el a Párt legfontosabb think tankjébe, a Központi Bizottság kutatói hivatalába, melynek nemsokára vezetője is lett.


Az átcsábítás a beszámolók szerint nem ment könnyen, de miután Vang mégis hátrahagyta a tudományos életet és csatlakozott a pártirányításhoz, megszakította régi kutatói kapcsolatait és nem publikált többé, pedig rövid pályafutása során közel 20 könyvet és számos cikket írt. (Legjelentősebb könyve az Egyesült Államokról szól, ahol fél évet töltött el vendégkutatóként, erre később még vissza fogunk térni.) Vang nemcsak hazájában kerüli a nyilvánosságot, de Lyons portréja szerint szigorú szabályt hozott, és átigazolásától kezdve jó darabig egyáltalán nem állt szóba külföldiekkel, így nem csoda, hogy nevét sokáig alig ismerte valaki Nyugaton.


Nem arról van szó persze, hogy teljesen láthatatlan lett volna, politikai karrierje nyomon követhető volt a párthírekből: tudni, hogy 2007-ben a politikai bizottság titkárságára került, 2012-ben már a bizottság tagja lett, majd 2017-től a legjelentősebb testület, az állandó bizottság tagja, és az ideológiáért, a propagandáért és a pártszervezésért felel. De mivel nem nagyon szerepelt a nyilvánosság előtt, nem adott harcos vagy botrányos nyilatkozatokat, neve leggyakrabban csak felsorolásszerűen merült fel, amikor összegezni kellett a Hszi mögött álló politikai apparátust.


Ugyanakkor elég megnézni a Hszi külföldi útjain készült fényképeket, és a háttérben rendre minden jelentősebb diplomáciai találkozón felbukkan Vang is, aki csendben figyeli az eseményeket. Vang befolyása az elmúlt években akkora lett, hogy Lyons szerint a kínai történelem jelentős, a politikába is belefolyó gondolkodóihoz, például Nyugaton a kínai Machiavelliként emlegetett Han Fejhez vagy Csu-ko Lianghoz is szokás már hasonlítani, akik megfelelője a nyugati történelemben mondjuk Talleyrand, Metternich vagy Kissinger lehettek. Az elmúlt években, ahogy Hszi egyre nyíltabban beszélt arról, hogy Kína jóval jelentősebb globális szerepvállalásra törekszik, Vang személye is előtérbe került a kínai közösségi oldalakon, és guoshiként, azaz a császár tanítójaként kezdték el emlegetni.

 

[tarzaan]

Három elnök embere​

A Vangról született portrék rendre kiemelik, hogy karrierjének legmegdöbbentőbb vonása, hogy három kínai elnök alatt is jelentős ideológus tudott maradni. Miközben a felszínen a kínai hatalom átadás-átvétel rendezett folyamatnak tűnik, pontosan lehet tudni, hogy a háttérben vérre menő frakcióharcok zajlanak, és Hszi 2012-es hatalomra kerülése óta elsősorban a korrupció elleni fellépés vezényszavával, de nagyon komoly erőkkel szorította ki a vezetésből a korábbi elnökhöz hű kádereket. A két korábbi elnök, Csiang Cö-min és Hu Csin-tao számos szövetségesét állították partvonalra az elmúlt 10 évben, voltak korábban rendkívül befolyásos politikusok, akik börtönben kötöttek ki. Vang azonban nem csak megúszhatta, hogy két korábbi elnök tanácsadója is volt, de még felfelé is léphetett a párthierarchiában.


És azzal sem lehet érvelni, hogy Vang a korábbi ciklusokban csak kisebb jelentőségű bürokrata lett volna, ezért úszhatta meg a tisztogatásokat. Amennyire tudni lehet, mindkét korábbi elnök kulcsfontosságú, a párt ideológiájába is bekerülő elméletének megalkotása hozzá köthető. Csiang esetében ez volt a 2001-es „három képviselet”, amely kiszélesítette a KKP mandátumát, és a kommunista pártot bízta meg az új, haladó társadalmi csoportok, azaz a magánszektorból érkezők képviseletével is, míg Hu Csin-tao 2005-ös „harmonikus társadalom” doktrínája egy korai fellépési kísérlet volt a Kínában a 21. század elejére berobbanó gazdasági növekedésből származó javak egyenlőtlen eloszlása okozta társadalmi feszültségekre.


Vang egyébként szerepet játszott a 20. Kongresszus legtöbbet emlegetett és elemzett eseményében is, amikor az utolsó nap már sajtónyilvános részén kikísérték a teremből a korábbi pártfőtitkár Hu Csin-taót. Természetesen azonnal beindultak a találgatások, hogy politikailag motivált megszégyenítésről és félreállításról lehet szó, és bár az igazságot egyelőre nem sok esélyünk van megtudni, de inkább amellett szólnak a meggyőzőbb magyarázatok, hogy Hu tényleg rosszul lehetett: egészségügyi problémáiról régóta tudni, Hszire amúgy sem jellemző, hogy riválisaival a nyilvánosság előtt számolna le, ráadásul a volt elnök politikai befolyása mára elenyésző, politikai szövetségeseit és mozgalmát már rég kiszorították a hatalom közeléből.








Mindenesetre amikor jöttek, hogy kivezessék Hút, Vang volt az, aki egy finom mozdulattal a helyén tartotta a felállni és esetleg közbelépni igyekvő Li Csan-sút, az állandó bizottság eddigi elnökét, aki idén szintén kikerült a legfőbb testületből. Ez a jelenet a fenti videón 1.14 után látható, Vang a sor jobb szélén ül.

 

[tarzaan]

Mindent elolvasott​

Amennyit tudni lehet az életéről, az 1955-ben született Vang betegségekkel küzdő, otthonülő fiatal volt, aki rengeteget olvasott, és szülei politikai kapcsolatainak hála megúszta, hogy a kulturális forradalom idején megkövetelt kemény fizikai munkát kelljen végeznie, helyette franciául tanulhatott, és egy Shanghaj közeli elitiskolában az országban amúgy tiltottnak számító külföldi irodalmakat olvashatott. Amikor 1978-ban, Teng Hsziao-ping hatalomátvétele után újranyithattak az egyetemek, Vang az elsők között vehetett részt felvételin, és annyira jól szerepelt, hogy az ország egyik vezető intézménye, a shanghaji Fudan Egyetem nemzetközi politikai kapcsolatok szakán kötött ki. Az ebből az időszakból fennmaradt írásai alapján tudni, hogy Vang többek között nyugati politikaelmélettel foglalkozott, az európai civilizáció legnagyobb elméletalkotóinak munkáit vetette össze a kínai koncepciókkal. Az, hogy iskolázottságának hála mindkét hagyományban rendkívül otthonosan mozog, meghatározó lehet Vang gondolkodásában.


1988-ban született meg már említett esszéje, ami nagy hatást váltott ki, és amiben amellett érvelt, hogy a gazdasági-intézményi szempontok mellett egy társadalom stabilitásához legalább ennyire fontos a kulturális-értékalapú szempontok figyelembevétele. Mint Lyons írja, ez ma már nem számít egy túlságosan meghökkentő érvelésnek, de akkor komoly fordulatot jelentett a materialista, ortodox marxista alapokon álló kínai rendszerben. Vang ekkor arra figyelmeztetett, hogy Kína Teng alatt zajló nyitása és modernizációja nem épül semmiféle alapvető értékre, és ennek még komoly következményei lehetnek a rendszer stabilitására nézve. Ugyanakkor ekkor még nem vetette el a liberalizmus lehetőségét, csak rámutatott egyes buktatóira.


Ahogy a Fudanról egyik volt diákja visszaemlékezett, Vang már ebben az időszakban úgy látta, hogy csak egy erős, központosított állam lehet képes egyben tartani a társadalmat. A visszaemlékezés szerint Vang éjszakákat töltött az irodájában, és semmi más nem foglalkoztatta azon a kérdésen kívül, hogy hogyan kéne Kínát kormányozni.

Fél év Amerikában​

Vang rekordgyorsan, közel 30 éves korára lett a Fudan teljesállású oktatója, a nagyszerű kutatói pálya előtt álló fiatalnak pedig 1988-ban az Amerikai Politikatudományi Szövetség ajánlott fel egy féléves ösztöndíjat. Vang hatalmas érdeklődéssel vett részt a programban, hat hónap alatt több mint 30 amerikai városban járt és közel 20 egyetemet keresett fel, de járt a Coca-Cola gyárában és közelről figyelte az elnökválasztási kampányt George H. W. Bush és Michael Dukakis között. És egyáltalán nem volt elragadtatva attól, amit látott.


Ebből az útjából született meg legismertebb műve, az 1991-es Amerika Amerika ellen, amiről idén márciusban a New Yorker közölt hosszabb összefoglalót, és ebből kiderül, hogy Vangot ugyan lenyűgözték az amerikai modernitás vívmányai a felhőkarcolóktól az autópályákon át az űrprogramig, de közben mégis úgy érezte, hogy a csillogó felszín alatt mély válság húzódik, a gazdagodásért cserébe feláldozták a közösségeket, a családot és a hagyományokat. Vang szerint az Egyesült Államok egyszerre erős, de gyenge jellemű, individualista, de magányos, gazdag, de dekadens: az egész ország egy nagy paradoxon, ami a katasztrófa felé hajt.


Vang könyvében sokat hivatkozik a nagy nyugati gondolkodók gondolataira, miközben álságosnak és kiüresítettnek találja az amerikai politikai rendszert, és úgy látja, hogy az emberek életét túlságosan maga alá gyűri a technológia. Már ekkor megszületik egy mondata, ami 2022-ben, a szemünk láttára kibontakozó chipháború idején különös jelentőséggel bír majd:

„Ha le akarod győzni az amerikaiakat, egy dolgot kell tenned: felül kell múlni őket tudományban és technológiában.”

Vang könyvének fő állításai nyugati szemmel olvasva persze nem számítanak túlságosan meghökkentőnek, az amerikai társadalom és általában a nyugati kapitalizmus hasonló kritikáját minimum az 1960-as évektől kezdve számos nyugati szerző kifejtette már, hasonló következtetésekre jutva. De van két tényező, ami miatt mégis jelentőssé teszi a könyvet: egyrészt Vang kínai perspektívából nézve rendkívül korán, már a 80-as évek végén jutott el ezekhez a felismerésekhez, amikor az amerikai berendezkedés és gazdasági modell népszerűsége még jócskán felfutóban volt Kínában, amikor számos kínai család költözött az Egyesült Államokba, hogy új életet kezdjenek a „lehetőségek hazájában”, és amikor az amerikaihoz hasonló gazdagság és fogyasztói kultúra még bőven távoli álomként lebegett rengeteg kínai szeme előtt.


Másrészt pedig az a tény, hogy itt nem pusztán egy magányos kínai gondolkodó és az amerikai kapitalizmus keserédes találkozásának dokumentálásáról van szó, hiszen Vang a könyv megjelenése óta eltelt 30 évben a nyíltan világhatalmi ambíciókat dédelgető Kína tán legbefolyásosabb elméletalkotója lett, és az irányban, melybe Peking az elmúlt 10 évben elindult, bőven fel lehet fedezni gondolati előképeket e korai szövegekben.

Vang egy 2017-es megemlékezésen Fotó: JASON LEE/REUTERS
Lyons portréja szerint éppen az amerikai út hatására is fordult a harmincas évei elején járó Vang élesen szembe a liberalizmussal. Úgy látta, hogy az amerikai gazdasági és politikai rendszer az individualizmus diadalához vezetett, az pedig nem alkalmas egy működőképes társadalom fenntartására. Innentől kezdett el amellett érvelni, hogy Kínának ellen kell állnia a nyugati liberális befolyásnak, és egy kulturálisan egységes, magabiztos nemzetté kell válnia, melyet egy erős, központosított állampárt irányít. Emiatt szokás Vangot az újautoritarizmus politikai gondolkodójának nevezni, még ha ő maga nem is használta soha ezt a fogalmat. Vang gondolkodását szokás a nyugati neokonzervatív hagyományhoz is kapcsolni, de persze csavarokkal: Vang a hagyományos kínai konfuciánus értékeket, a legalista tradíciót igyekszik vegyíteni a szocialista marxizmus hagyományával.


Vang hazatérése után nem sokkal tört ki a diáktüntetés a Tiananmen téren, amit a hadsereg vérbe fojtott, és világossá vált, hogy Kínában nem lesz liberális demokrácia. A pártnak szüksége lett egy új modellre, és itt jött a képbe Vang, akit Lyons portréja szerint a Tiananmen téri mészárlás után a párt élére került Csiang Cö-min fedezett fel, és némi rábeszélés után emelt át a Központi Bizottság kutatói testületébe.

 

[tarzaan]

Egy más út Kínának​

Vang azóta országosan elismert gondolkodó lett, a Trump-korszak káosza és a Capitolium 2021. januári ostroma után az Amerika Amerika ellen sokat hivatkozott könyv lett Kínában, de Lyons tavalyi portréjában arra jutott, hogy Vang szerinte nem érezhet igazi elégtételt azért, amiért megjósolta az amerikai összeomlást. Azok a válságtünetek ugyanis, melyeket Vang a nyolcvanas évek végén felfedezett az Egyesült Államokban, idővel megjelentek Kínában is. Az elmúlt két évtized elképesztő léptékű gazdasági növekedése ugyan sokakat kiemelt a szegénységből, de közben a kínai társadalom még mindig a legegyenlőtlenebb társadalmak közé tartozik, a leggazdagabban az Egyesült Államokhoz hasonlóan hatalmas részt birtokolnak az összvagyonból, elképesztő költségeket emészt fel a gyerekek továbbtanulása, egyre kevesebb a gyerek, öregszik a lakosság, gigantikus és fenyegető buborékká vált az ingatlanpiac, a fogyasztás kultúrája pedig látszólag mindent letarolt.


Lyons ezért beszél arról, hogy lehet, hogy az amerikaiak mára feladták a régi álmukat, hogy liberalizálják Kínát, de érdemes lenne egy kicsit közelebbről is megnézniük az országot. Mert igaz, hogy Kína távolról sem liberalizálódott, ha ezen a demokratikus választásokat, a szabad sajtót és az emberi jogok tiszteletben tartását értjük, de szerinte vannak szép számmal politikai gondolkodók, akik amellett érvelnek, hogy a modern liberalizmus átfogó definíciója másról szól: szerintük a liberalizmus alapvető célja a hely, a hagyományok, a társulások, a vallás és a kapcsolatok korlátozó kötelékétől való megszabadulás, a modern „fogyasztó” radikális autonómiája felé törekedve. És ha efelől nézzük, Kína bizony messzire jutott ezen az úton, és pont egy olyan társadalommá vált, melytől Vang annyira tartott.


Nem véletlenül beszélt arról a China Project tavaly novemberi podcastjában Matthew Johnson történész, egy Kínával foglalkozó tanácsadócég alapítója, hogy Vang már régóta, legalább az Amerika-könyve óta elsősorban az amerikai kulturális befolyástól féltette Kínát, mert úgy látta, hogy ez lehet az a csatorna, melyen keresztül a nyugati liberalizmus bejuthat Kínába, és alááshatja a politikai rendszer stabilitását.


És lehet tudni azt is, hogy Hszitől eleve nem állt távol ez a gondolkodás: egy 2009-es amerikai nagyköveti jelentésben, amit a Wikileaks szivárogtatott ki, Hszi egy régi ismerőse beszélt arról, hogy az akkor még csak a politikai bizottságban tag, de rendkívül ambiciózusnak jellemzett Hszi mennyire korruptnak találja a kínai társadalmat, és visszataszítónak tartja, ahogy a társadalom egésze kommercializálódott, kiszorítva a hagyományos értékeket.


Ez lehetett az a csapásirány, melyen Hszi és Vang egymásra talált, és ebből nőhetett ki Hszi egyik kitüntetett szlogenje, a „közös prosperálás”, melynek megalkotója jó eséllyel Vang lehetett, és ami a gazdasági és kulturális liberalizmussal szemben a vagyoni egyenlőtlenségeket erőteljesen mérséklő államhatalmat ígért.


Ebből a perspektívából érthető például, hogy a kínai vezetés miért indított erőteljes harcot a legnagyobb kínai techcégek ellen, sokszor jelentős profittól megfosztva ezeket a vállalatokat és így a kínai gazdaságot. Lyons szerint innen válik érthetővé az is, hogy miért akadályozta meg Peking jelentős cégek tőzsdére vitelét, hogyan számolta fel egyik napról a másikra a különórák 120 milliárd dollárosra becsült piacát, vagy hogyan láttak neki erősíteni a munkavállalói jogokat, és innen válik érthetővé az is, hogy Peking miért tartja annyira szoros ellenőrzése alatt a popkultúrát és miért lépnek fel kemény eszközökkel a celebkultúra ellen is.


A Lyons álnéven író, Kínát a szövegei alapján jól ismerő elemző tavaly novemberben nagy kísérletnek nevezte, ami az országban történik. Mert egyfelől persze szerinte is fontos, hogy őszintén beszéljünk a nyugati társadalomban létező gazdasági, technológiai, kulturális és politikai problémákról, ugyanakkor nem világos, hogy Peking tényleg képes lesz-e a nyugati modellel szemben nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is megvalósítható alternatívát felmutatni. Mert egy dolog kidolgozni az elméletet arról, hogy a túlzott fogyasztáscentrikusság helyett hogyan kéne visszatérni a régi értékekhez és a közösség előtérbe helyezéséhez, és más kérdés az, hogy az ilyen típusú befolyásolási kísérletek mennyire szoktak működni a valóságban.


A kongresszus után Lyons rövid bejegyzéssel jelentkezett a blogján Vang bosszúja címmel, melyben arról írt, hogy hónapokon át hiába állította annyi amúgy általa is tisztelt Kína-elemző, hogy a „kínai Raszputyinnak” vége, hogy Hszi fiatalítani akar, hogy megkopott Vang befolyása, épp az ellenkezője történt, és Vang maradt a kevés megmaradt vezető figura Hszi közvetlen környezetében.


Ráadásul Hszi kongresszusi beszéde zsúfolva volt Vang kedvelt témáival, többek között arról, hogy a marxizmus igazságát hogyan lehet úgy vegyíteni a tradicionális kínai kultúrával, hogy az egy új ideológiai alapot jelenthessen a kínai civilizáció számára. Hszi beszéde kifejezetten harcias volt, több alkalommal is az ország előtt álló küzdelmekről beszélt, és Lyons szerint a beszéd épp azt húzza alá, amit ideje megértenie a világnak: Peking számára a liberális világrend nem a rend és a prosperálás záloga, hanem egy olyan valami, amit túl kell élniük, és tényleg nagyon nem akarják, hogy Kína olyanná váljon, mint a Nyugat.


„Ez nagyon nehéznek bizonyulhat, mivel a mai világban az amerikanizáló neoliberális befolyás ott van minden egyes importált hordó olajban, minden egyes byte adatban és valószínűleg minden molekulányi belélegzett levegőben. Jó eséllyel még Kína értékes testnedvei sem lehetnek biztonságban” – írja Lyons, alighanem a Dr. Strangelove-ra utalva a végén. Mindenesetre ő úgy látja, hogy Hszi bármit képes megtenni e befolyás megakadályozásáért, akár az eddigi gazdasági növekedés feladása árán is. Az, hogy mindenüket erre a fogadásra teszik fel, egyáltalán nem biztos, hogy kifizetődő lesz, de mindenáron meg akarják tenni, és ez fogja alakítani a világot az előttünk álló évtizedben – írja erről posztja végén.


Címlapkép: REUTERS/Tingshu Wang

 

[ozymandias]

Most Kínában vagy?

Pár évig biztosan

 

[enzo]

Újabb felvétel, így még rejtélyesebb, miért tessékelték ki a volt kínai elnököt a teremből

Még mindig nem világos, hogy erőfitogtatás vagy megfélemlítés volt, amit az idős vezetővel tettek.

index.hu

 

[Ember]

Pár évig biztosan

Gyere haza fiatal!


Azért az rendes tőlük, hogy levették a rendőrség táblát kis-kínában a 8kerben.
Sőt az is szép tőlük, hogy még be lehet menni az orczy piacra. Igaz már csak nappal, és csak civilben.

Kényes témáról kérdezték a Belügyminisztériumot, amely nem tud semmiről

Mennyire messzire ér el Peking keze?

index.hu