Még vagy 25 éve a szakközépiskolában volt egy speciális osztályfőnöki óra, ahol a téma a "cigánybűnözés" és a cigányság helyzete volt, egy kirendelt szociológus előadó jelenlétében, moderálásával.
Az akkori "rasszista" véleményeket betudták bohókás ifjonti hevületnek, illetve a fehér magyar városi középosztályból származó fiatalok tudatlanságának.
Ami - nem tagadom - igaz is volt.
A baj csak az, hogy odafent a fejekben se volt ez másképp.
A Kádár-rendszer alapvető jellemzője volt az 1956-tól, a leválthatóságról, a kuktafedő alá lenyomott revanstól való félelem, amit az 1956 utáni terror szült.
Maga Kádár János személye, az ő kvázi lopva szerzett túlhatalma, a Moszkvával folyamatos lavírozó, idehaza engedő-szorító, egy seggel több lovat is megülni próbáló politikájában a cigányság mint etnikum rendezése önmagában is egy szemérmesen kezelt tabu volt. Annyi minden más mellett.
A "teljes foglalkoztatottság" idealista eszménye, amit a munkás-paraszt hatalom világában megfejeltek azzal, hogy a középosztályt, azon belül is az értelmiséget igyekeztek a kisszerűség korlátai közé beszorítani, elejét véve az öntevékeny, gondolkodó réteg kialakulásának és kényes kérdéseinek, nyilván a társadalom aljára leszorult cigányságnak se engedte meg a felfelé jutást. Ők egyszerűen berekedtek az akkor még létező nehézipar, feldolgozóipar és az építőipar adta lehetőségek közé, de ott is zömmel csak a statisztikát erősítő vatta emberekként.
Tisztelet a kivételnek.
A Kádár-rendszer elmúltával elsőként ez a szektor omlott össze, így már papron se volt munkalehetőség.
A rendszerváltással a fehér középosztály is szétszakadt, a diplomások száma ugyan nőtt, de a munkahelyek száma meredeken csökkent, megjelentek a diplomás munkanélküliek, míg a cigányságot addig foglalkoztató iparágakat pedig gyorsan realizálható aprópénzért elkótyavetyélték.
A bűnözés meredeken emelkedett, a leszakadó cigánysággal pedig megjelent a specifikus cigánybűnözés mint nyilvánvaló jelenség.
És mindezt tetézte a külföldi hiteleken eltartott, amúgy koncepciótlan belpolitika leginkább pazarló húzása, az ellenszolgáltatás nélküli segélyezés intézményesülése. Ezzel egy időben a cigánybűnözést, mint olyat tabúsítani kezdték, illetve megindult az egymásra mutogatás.
Ahogy mondani szokás: "gondnak, szarnak nincs gazdája".
A segélyezett, de sorsára hagyott hazai cigányság meg elszaporodott, miközben az alapvető, önfenntartó termelői munkakultúrát sem sajátították el.
Így a amár megkésett és felülről szervezett közmunkaprogrammal alább hagyott általános segélyezés miatt beindult egyfajta újgenerációs belső migráció. Ez viszont már egyértelműen agresszív, zömmel az elmúlt negyedszázad alatt erős befolyást nyert bűnözői életforma, mint attitűd miatt.
Ez egy kolosszális belbiztonsági probléma aminek már közvetlenül tetten érhető gazdasági, mi több, súlyosan környezetkárosító aspektusa is van.
Ez utóbbi főleg az életvitelszerű lomizás, a guberálás, az anyagi célú szemétfelhalmozás, illetve a lakóterületeiken kezeletlenné váló hulladékképzés miatt is van.
Mivel az utóbbi években a magát hazai ellenzéknek tituláló politikai vonulatokban egyfajta identitásformáló adalékként megjelent a társadalmi önazonosságot invazívan, de belülről fellazítani igyekvő "haladó" eszmeiségek, illetve az LMBQT, BLM, antifa és antirasszista címekkel magukat teleaggató liberálisként jellemzett erők, így az értékteremtő és értékmegörző alapelvek ismét célkeresztbe kerültek, mint a szabad önkifejezés, a szabados életvitelhez való jog első számú, konzervatívnak megbélyegzett gátjai.
Azonban a fentebb felsorolt inert, a jóléti társadalmak által kitartott gyökértelen ideológiák csak addig maradhatnak fenn, amíg az első komolyabb egzisztenciális válság el nem söpri őket. Amiben az a keserűen irónikus, hogy az ilyen válságokat pont, hogy ezek az amúgy improduktív jóléti lózung-politikák generálják.