Egyrészt te azt írtad, hogy vészhelyzetben ez könnyebb. Ez nem igaz. Vészhelyzetben is pont ugyanolyan módon és többséggel lehet a választási törvényt módosítani.
Sőt, maga a vészhelyzetről szóló törvény is 2/3-os. Tehát nem a vészhelyzet írja felül a 2/3-ot, hanem a parlamenti 2/3-ad mondja meg, hogy mit lehet tenni vészhelyzetben.
Másrészt pedig a parlamentben jutási küszöb módosításáról volt szó, amire vonatkozóan sem a Kormány, sem a Fidesz nem jelezte, hogy ilyen szándéka lenne. Nem is lenne épp elegáns dolog fél évvel a választás előtt. Szét is szednék a sajtóban és valószínűleg inkább vinné, mint hozná a szavazatokat.
A választási törvény módosításáról pedig ma szavaznak ugyan, de mivel a benyújtó nem a Kormány, vagy a 2/3-as többségű Fidesz képviselője, hanem Volner János és az ő javaslata is Szabó Tímea javaslatához kapcsolódik, borítékolni lehet a szavazás eredményét. Egyébként a javaslat alapvetően nem az országgyűlési választás szabályainak módosítását célozza. Az csak technikai eleme. A lényege, hogy népszavazást lehessen a választással egyidejűleg, egy eljárásban tartani. A parlamentbe jutási küszöb módosítását senki nem javasolja.