Az Észak-atlanti Szerződésbe tudatosan nem írtak felfüggesztésre vagy kizárásra vonatkozó rendelkezéseket (ez amúgy viszonylag ritka nemzetközi szerződések esetén!), hogy még a látszata se legyen meg annak hogy a tagállamok ne bíznának egymásban.
Erről amúgy már a 40-es években volt vita (kanadaiak részéről főleg), de ez le volt rendezve azzal hogy ha pl. Olaszországban egy kommunista párt veszi át a hatalmat akkor úgyis ki fog lépni magától, más esetben meg hosszú távon úgyis megoldódik ha egy adott tagállamnak "problémás a vezetése", vagy azért mert idővel leváltják, vagy mert soft power eszközökkel sikeresen nyomást gyakorol rá a többi tagállam.
Ironikus módon a történelem során a nyomásgyakorlás nem a "problémás vezetésű" tagokra irányult mint pl. Görögország a katonai junta alatt, hanem azokra akik nem akartak nekik fegyvereket eladni (pl. Dánia, Norvégia).
Szóval máskor is előfordult már hogy a szervezet egyes tagok akaratát figyelmen kívül hagyta kollektív védelmi érdekekre hivatkozva, akár komolyabb kérdésekben is, de hosszú távú következmények nélkül.
Létezik emellett egy (nagyon) elméleti lehetőség; a szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény szerint bármilyen többoldalú nemzetközi egyezményből kizárható egy tag ha a szerződést "lényegesen megszegi", és az összes többi tag hozzájárul a kizáráshoz.
Ez a "lényeges megszegés" egy érdekes kérdés mert nagyon tág értelemben jogállamisági szempontok alapján is lehetne vele szankcionálni egy tagállamot (elvégre a szerződés preambulumában is ott van, hogy a "[tagok] megõrzik a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közös örökségét és civilizációját"), de végső soron a NATO politikai, értékalapú szövetségi szerepe háttérbe szorul a kollektív védelmi szerephez képest, arról nem is beszélve hogy egy ilyen lépés az egész szervezetben bizalomvesztéssel járna. Elvégre a Salazar-féle portugál rezsim és a görög katonai junta se lett így szankcionálva, Törökország meg pláne nem.