Sokan azt hiszik, hogy az EU egyenlő azzal az illuzórikus lózinggal, amivel mindig is hirdette magát a kontinensen.
Hogy a háború utáni Európában a tartós béke és prosperitás záloga a harmonizált jogi, politikai és gazdasági környezet, ahol az egyenlőség elve révén demokratikus értékek győzik le a nacionalista acsarkodást.
Valójában az EU pontosan az, aminek mindig is szánták.
A kontinens legerősebb, ezáltal akár véres háborúktól se visszariadó gazdasági potentátok érdekeinek összehangolása. Egy sima kartell, semmi más.
Illetve ennél egy kicsivel még több is. Egy intézményesítetten korrupt kartell.
Ugyanis aki adja az üzletet, az kapja a pénzt, aki kapja a pénzt, az hozza az üzletet, a kör bezárult. A politikacsinálók, maguknak csináltatják a politikát, az üzletcsinálók maguknak termeltetik a jattot.
Valamikor a 80-as, 90-es években jöttek rá arra, hogy a globális szintérre növekedés a túlélés szempontjából elkerülhetetlen, de az egyes nemzeti cégek számára a korábbi nemzeti piaci források ehhez már nem elégségesek.
Az EU lényege a "tőke szabad áramlása" nevű pénzmosoda.
A közel kontinensnyi adófizető pénzén megfuttatott EU projektek, tenderek elnyerőit igazi globális játékossá tette ez a módszer.
És ezek akkorára nőttek, hogy a 2000-es évek elejére már rátehették a kezüket a kimeríthetetlen, de lehetetlenül olcsó orosz nyersanyagokra és kínai munkaerőre is.
Ekkor aztán két dolog történt.
Az egyik, hogy a 2000 utáni európai "politikusi" generáció tagjai már szimplán beleszülettek a jóba: a hedonista piaci környezetben szerényebb kvalitásokkal is nagyot lehetett kaszálni. Így az EU elvesztette immunitását.
A másik, hogy kezdett érvényre emelkedni egy ősi szabály. Azaz, hogy mindenki jogai ott érnek véget, ahol a másiké kezdődnek: az EU potenciális globális érdekei szimplán beleütköztek a hasonló kaliberű és jellegű USA gazdasági szereplők érdekeibe. 1945 után ugyanis az amerikaiak ugyanilyen kartell struktúrában fejlődtek és az azonos módszereik azonos piaci erkölcsiséget és magatartást képviseltek.
Így valamikor 2008 után eldölt, hogy mindenki a maga módján, de kiszorításos elven intézi el a másikat.
Mivel az USA kartell kevesebb belső kultúrális ellentéttel bírt, továbbá az amerikaiak globális soft- és hard powere is jelentősebb, a kultúrális-ideológiai fajsúlyról nem is beszélve, nem mellékesen az EU területén is állomásozó katonai-információs jelenléttel párosítva 2011-12 után megkezdték az EU hozzájuk hasonló erejének a lebontását.
És igazából ez a szimpla egytérfeles párviadal a Nyugat identitásválságának az alapja.
Ennek alapján a kritika az EU irányából, hogy Orbán, vagy Putyin rendszere korrupt, minimum véleményes. Különösen annak fényében, hogy az általunk ismert NER az nem más, mint az EU működési elvének miniatűr kópiája. És pont emiatt, azzal tökéletesen kompatibilis is.
És, hogy ezzel mi a baja az EU-nak? Hogy kartell-korrupciós kérdésekben, illetve EU-adófizetői relációban nekünk nem osztottak lapot. A NER úgy a tükörképe az EU-nak, hogy önmagában, tagállami-nemzeti szinten nem volna szabad léteznie.
Ami pedig az oroszokat illeti, nos az amerikaiak, immáron átlépve a legyőzött EU-n, közvetlenül maguknak akarják az orosz javakat, mivel a washingtoni zenekar még most is abból a kottából akar játszani, amiből a legutóbb is megnyerték a dalfesztivált. Pedig az vagy harminc éve volt.
Az amerikaiak egyszerűen le akarják győzni az egész világot.
Ehhez egy régi mindset-et pörgetnek még mindig, ami talán a telepes múltjukból, talán a sziget jellegükből ered. Cowboy mentalitás, ahol ők a jók, és a legjobbak, mindenki más messze van és rossz.
Stilizált, démonizált ellenfelek vs pax americana.
Putyin patrióta érdekei össze vannak mosva Szaddam, Kadhafi... még Hitler érdekeivel is.
Nekem az orosz agresszió és imperializmus amerikaiak által propagált vádjáról csak egy frázis jut eszembe: "ki mint él, úgy ítél..."