Vannak a jó nácik, meg a rossz nácik.
Ahogy a Diktátor című filmben mondták: Ezek a rendőrök fasiszták, de nem jó értelemben.
Nem szélsőjobb, hanem sima, germánvérű nemzetszocialisták.
A magyar érdekekekkel ellentétes volt a németekhez dörgölőzni.
Miattuk vonultunk be a szovjetekhez, miattuk kentük össze magunkat a Holokauszttal, miattuk barmolták szét az országot az angolszász és szovjet erők.
Ja bocs, az angolszászoknak pont kapóra jött, hogy a germánok a barátaink, hogy a germánok megszálltak minket 44 márciusában, mert azzal is erőket hoztak át ide a nyugati hadszíntérről.
Azokat az erőket, melyek oly lelkesen rombolták és romboltatták szét az egész országunkat.
A nácikra ugyanaz igaz, mint az angolszászokra: ha ilyenek a szövetségeseid, ellenségre már nem lesz szükséged.
A kitörésnapi illúziókergetés ennek a náci bandának a seggét védte és védi be.
Tulajdonképpen egy Stockholm-szindróma, semmi más.
Az a szerencsétlen kitörési kísérlet az önsorsrontás csimborasszója volt.
Szégyenteljes balekság volt az, nem becsületbeli ügy.
Minden tiszteletem a második világháborúban a házat védő magyar katonáke, de az a kitörés úgy el volt cseszve és akkora káosz volt, hogy ha valamire, akkor arra pont nem lennék büszke. Miért pont egy ilyen fiaskot ünnepeljük, amikor voltak hősiesebb tettek?