Avagy politológia első félév "választási rendszerek" nevű tárgya, ahol az angol és holland rendszereket, mind a két végletet szokták felhozni példaként. Azaz az angol rendszerben (FPTP) listás szavazás nem létezik, csak relatív többségi, ahol aki a legtöbb szavazatot szerzi meg az adott körzetben az nyer, kompenzáció nincs, oszt szoszi. Ha 3 szavazattal vesztesz, akkor hárommal és minden rád adott szavazat az ment a kukába. Ez pedig országos szintre vetítve ilyen anomáliákat tud okozni, mint a Reform UK esetében.
Ezt ha megnézzük, akkor gyakorlatilag két, egymást évtizedes (sőt, angolok-amerikaiak esetében évszázados) szinten váltógazdálkodásban cserélgető nagypárt kialakulását hozza magával, miközben a kisebb pártoknak gyakorlatilag esélyük sincs. Cserébe a rendszer előnye a könnyebb kormányozhatóság, mivel a győztes az arányos listás rendszerhez képest nagyobb arányban tud győzni, nagyobb többséget kialakítva a parlamentben. De a valós választási akaratot nemigen képezi le.
A hollandban meg csak arányos listás szavazás van, ahol lényegében boldog-boldogtalan indulhat és emiatt 10-enx százalékokat kap mindenki, koalíciókényszert hozva magával. Bár elméletben ez jobban leképezné a választói akaratot, Rutte példáját nézve inkább csak a kulisszák mögötti machinációknak ad teret, ahol ügyesen lavírozva valahogy mindig ő jött ki győztesen.
Nem véletlen, hogy az országok többsége (itthon is) a kettő keverékét jelentő vegyes rendszer alkalmazza.