http://politic.karpat.in.ua/?p=33807&lang=hu
"
Kuleba: két hét alatt sikerült mozgósítanom az egész világot az agresszív Oroszország ellen
18:43 November 17, 2021
Az egész világ megmozdult az orosz agresszió ellen, ez egyértelmű elrettentő jelzés Moszkvának – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy rádióinterjúban, adta hírül szerdán az unn.com.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a BBC 4 brit rádióállomásnak nyilatkozva elmondta: az Ukrajna elleni katonai művelet kétségtelenül az egyik opció, ami az asztalon van, de annak az esélye, hogy Oroszország ehhez nyúl, megnő, ha Ukrajna és a Nyugat gyengeséget mutat. Ukrajnának ez nem áll szándékában, mi felkészültünk bármilyen forgatókönyvre – tette hozzá. „
Amit én az elmúlt két hétben Washingtonban és Brüsszelben véghezvittem, az nem más, mint a nemzetközi támogatás mobilizálása Ukrajna számára” – mutatott rá.
Kuleba kiemelte: mindent elértünk, amit akartunk. „A többi között szeretném megdicsérni Boris Johnson brit miniszterelnököt minapi, a partnereknek címzett egészen egyértelmű kijelentéséért, miszerint választaniuk kell az orosz gáz és az ukrán szuverenitás, valamint területi egység között” – hangoztatta. „Látjuk, hogyan mozdult meg az egész világ, és egyértelmű jelzés Moszkvának: az elrettentő jelzés” – emelte ki a külügyminiszter."
Azért az elég ciki lenne az USA-nak ( is) , ha ez igaz lenne... Brüsszel meg szimplán tragikomikus ha ez így igaz...