[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)
- Téma indítója Montezuma
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Ha akárkinek is lenne ilyen kémje Putyin mellett, akkor te sosem hallanál ilyenről, ez ugyanis a kém feldobása.Ha twitter bejegyzés lenne nem tenném, de a New York Post hozta le.
Röviden aki nem ért angolul: Putyin elesett a lépcsőn és összecsinálta magát.
Putin fell down stairs, soiled himself as speculation over worsening health grows: report
Putin, 70, suffered the unfortunate fall at his Moscow official residence on Wednesday evening.nypost.com
Ha ezt felfogod, akkor azt is tudod, hogy te itt egy tudatos álhír terjesztő vagy.
Ez nem egy személyes megjegyzés neked!Mi van most?
Most van egy hálózatunk, amely tartalék kapacitással rendelkezik, és amely a Zaporizzsja Atomerőmű átmeneti kiesése után is jól működhet. Egyszerűen azért, mert a fogyasztók jelentős része átmenetileg elveszett vele együtt.
Ez a hálózat jól begyűrűzött a békeidőre, de nem elég jól a háborús időkre, mint kiderült. Főleg, ha az oroszok jól tudják, hol kell támadni
És mivel eltalálják a termelő és szabályozó kapacitásokat, a nagyfeszültségű hálózatokat és alállomásokat, a hőerőműveket vagy azok elektromos alállomásait. Emiatt elvesztettük a hálózat teljesítményének hatékony szabályozásának lehetőségét.
Ha korábban a diszpécser a termelői és fogyasztói kapacitások egyensúlyának helyreállítása érdekében a TPP-nek vagy a GAPP-nek a villamosenergia-termelés növelését vagy csökkentését utasította, akkor ezt most már csak a fogyasztók le-, illetve bekötésével teheti meg. Ebből adódik az elektromos áram kiszámíthatatlan ki- és bekapcsolása.
Például az "Ukrenergo" diszpécsere tájékoztatást ad az Oblenergo diszpécserének, hogy 100 MW teljesítményt is üzembe tud helyezni. Üzembe helyezi a vezetéket, de 100 MW fogyasztói teljesítmény helyett 150 MW-ot kap!
Például azért, mert ott mindenki bekapcsolt valamit, mert sokáig nem volt áram, vagy valami nagy áramfogyasztó, például egy gyár elkezdett dolgozni a vonalán.
Mit csinál ilyenkor a diszpécser? Talál egy másik fogyasztót, aki 50 MW teljesítményt fogyaszt, és leállítja, hogy ennek eredményeként 100 MW teljesítménye legyen. Hogyan történik ez?
A hétköznapi fogyasztó azt gondolhatja, hogy a polgármester, a polgári-katonai közigazgatás vezetője vagy más tisztviselő ül térképpel a kezében, és megosztja, kit kell lekapcsolni és kit nem. Vagy hogy a vállalkozó kenőpénzt hozott, így nincs kikapcsolva. Ez nem így működik!
A Herson régióban egy 250 tonnás transzformátort az oldalára vetett egy robbanás. A berendezést nem lehet helyreállítani
forrás: Maria Tsaturyan Facebook
Mindig a diszpécserek szakadnak meg, nem a tisztviselők, és néha csak néhány perc áll rendelkezésre a döntés meghozatalára.
Egész sorokban csinálják. Nincs technikai lehetőségük arra, hogy az egyik házat lekapcsolják, a másikat ott hagyják, mert ott lakik a polgármester unokaöccse.
Ezért, ha egy házban van áram egy lekapcsolt mellett, az azt jelenti, hogy egy másik vezeték táplálja, az, amelyik nem volt leválasztva.
Azon kívül, hogy mennyi áramot fogyasztanak, hogyan kell kiválasztani, hogy mely vezetékeket kell leválasztani?
Természetesen mindenekelőtt igyekeznek nem kikapcsolni azokat a vonalakat, amelyeken a kritikus infrastrukturális létesítmények találhatók: kazánházak, kórházak, mentőállomások, tűzoltóállomások, szivattyútelepek (a csatornázásnak is működnie kell).
A legtöbbször a vízszolgáltató is szerepel ezen a listán, de nem mindig.
Nagyon sok áramot fogyaszt, és ha a diszpécsernek nincs más kiútja, akkor a víziközmű is "elosztás alá kerülhet". Egy szivattyú 150-200 kW teljesítményű - olyan, mint egy lakóépület. És nincs egy vagy két szivattyú.
A leválasztás másik kritériuma a sebesség és a rendelkezésre állás. A legtöbb alállomás távirányítóval van felszerelve, vagyis rádiójel vagy optikai vezeték segítségével vezérlik. De nem az összeset.
Még egyszer: senki sem készült háborúra. Mindenekelőtt azokon az alállomásokon indították el a távirányítást, ahol békeidőben szükség volt rá. Ennek megfelelően mindenekelőtt azokat a vezetékeket kell leválasztani, ahol ez a távirányító elérhető, és ahol a vonal nem túl régi.
Ahhoz, hogy távolról ne kapcsolják ki, és hogy bekapcsolják, 20 kilométerre kell küldeni egy autót a személyzettel. Vagyis itt szerencsésebbek azok, akik régebbi vonalakon élnek, ahol még nem volt idő távirányítót telepíteni.
Kivéve persze, ha egy ilyen vezeték maga is kiég az "öregsége" miatt, vagy ha nem kapcsolják le más vezetékekkel együtt a nagyfeszültségű vezeték leválasztásával, amelyhez csatlakozik.
Mit lehet és kell tenni
Először is a tervezett nagyfeszültségű vezetékek befejezése. Valószínűleg, most már figyelembe véve a háború tapasztalatait.
Másodszor, ha lehetséges, decentralizálni a rendszert. Termelőállomásokat elsősorban azokon a területeken kell építeni, ahol kevés vagy egyáltalán nincs belőlük.
A kijevi régió egyébként szintén szerepel ezen a listán. A csernobili atomerőmű 2000 decemberi leállítása után Kijev és a régió energiahiányossá vált.
Harmadszor, ne féljünk villamos energiát exportálni az EU-ba.
Termelőkapacitási többletünk van, és ha van lehetőségünk áramot értékesíteni, akkor azt ki kell használnunk. Ez pénzeszközöket biztosít az "Ukrenergo" és az "Energoatom" hálózatának helyreállításához.
Emellett az Európai Uniós hálózathoz való csatlakozás lehetővé teszi a villamosenergia-fogyasztás legalább részleges szabályozását, ahogy az a Szovjetunió idején a különböző régiók közötti villamosenergia-áramlásnak köszönhetően megtörtént.
Negyedszer, a szélenergia fejlesztése. A napenergiával ellentétben éjjel-nappal, évszaktól függetlenül termel áramot.
A biometán erőművek építését is érdemes elősegíteni. Ismét elsősorban azokban a régiókban, amelyek nem rendelkeznek saját termelőkapacitással.
És a legutolsó: lehetőség szerint támogatni kell az energiafüggetlen házak vagy akár egész komplexumok, városrészek építését napenergiával, kis vízerőművekkel, szélerőművekkel.
Amit nem lehet vagy nem szabad megtenni
Temessük el a transzformátorokat a földbe , ahogy azt a közösségi hálózatok egyes felhasználói javasolják. Nem segít, és nincs értelme. A transzformátort le kell hűteni és karbantartani. Ha a szabadban áll,akkor így könnyen hozzá lehet férni.
Természetesen a földszint alatt is lehet speciális betonhelyiséget építeni kényszerszellőztetéssel, de emiatt drágul az áram, és kevés lesz az eredmény.
Ha egy rakéta áthatol egy ötemeletes, betonpadlós épületen az alapozásig, akkor az egyik emelet még jobban behatol a talajba.
Nincs értelme hamis célpontokat-alállomásokat létrehozni . Már csak azért sem, mert egy hamis alállomást drónnal vagy orosz ügynökök segítségével lehet észlelni.
A probléma az, hogy bármely alállomás könnyen megtalálható a hozzá csatlakozó vezetékek alapján. Ehhez még műhold sem kell – elég megnyitni a Google térképet.
Politikai szempontból, hogy az emberek ne panaszkodjanak, logikus az export betiltása .
Például, ha a Rivne Atomerőmű tele van üzemanyaggal, és külön vezetéke van Lengyelország felé, az a tény, hogy ott villamos energiát fog szállítani, semmilyen módon nem fogja érinteni az ukrán fogyasztókat.
Igaz, ez sem lesz csodaszer, mert a mezőkön átfutó vezetékek ugyanolyan könnyen sérülhet, mint bármi más.
A kritikusok szerint stratégiai készletet lehet felhalmozni a transzformátorokból , de nem minden esetben. Az a tény, hogy a transzformátorok nagyon különbözőek: mind a teljesítmény, mind a feszültség tekintetében. Lehetetlen megjósolni, melyik sérül meg.
Normál körülmények között 30-50 évig szolgálnak, csak az olajat kell időben cserélni. Még ha meghibásodnak is, többnyire könnyen javíthatók, kivéve, ha a fém megolvadt, például egy rakétacsapás következtében.
Minden regionális energiavállalatnak van transzformátorjavító műhelye. Ha a transzformátor magja és háza sértetlen, akkor az olaj és a tekercscsere nem jelent problémát. Ha a transzformátor megsemmisül, akkor természetesen újra van szükség.
Ebben az összefüggésben a „Zaporizhtransformator” állami irányítására való áttérés helyes, bár talán késői lépés.
Herszon régióban. Ezek az emberek nem állnak meg, amikor orosz lövedékek repülnek.
forrás: Herszon regionális katonai közigazgatás
És az utolsó dolog: nem szabad panaszkodnia az energetikai dolgozókra . E szakma közönséges alkalmazottai ugyanolyan ukránok, mint mindenki más.
Ha figyelembe vesszük, hogy az Oblenergo villanyszerelője 8-10 ezer hrivnya fizetést kap, akkor többnyire nagyon fiatalon, tapasztalat nélkül, vagy nyugdíj előtti és nyugdíjas korúak dolgoznak ott. Kijevben ekkora fizetésért senki nem akarna még takarítóként sem dolgozni, nemhogy oszlopra mászni.
Emellett az energiaipar is ugyanolyan munkaerő veszteséget szenvedett el, mint más iparágak: volt, aki külföldre ment, volt, aki megszállás alá került, volt, aki a fegyveres erőkhöz csatlakozott. A munkateher nőtt, mivel a maradók a tőle telhető legjobbat teszik.
Szóval ne panaszkodj az energiacégekre, nem az ő hibájuk, ami történik, nem ők indítják a rakétákat.
Как на самом деле отключают потребителей от электричества и что не так с электросетью. Объяснение энергетика
Как устроена электросеть Украины, какие у нее есть недостатки и почему городской голова, руководитель военной администрации или другой чиновник не могут выключать свет, тыкая пальцем в карту. (укр)www-epravda-com-ua.translate.goog
Ez a cikk szakmailag igencsak gyenge, a fordítás meg olyan-amilyen, gugli.
Én igazából arra lennék kíváncsi, hogy az itt olvasgatók közül, mivel a többség nyilván nem villamos szakember, hányan tartanak érdeminek egy ilyen cikket és mennyit hisznek el belőle.
W
Wilson
Guest
Ez nem személyes megjegyzés neked, de ez a cikk azoknak íródott (és ezen a fórumon is vannak ilyen emberek)akik csak annyit tudnak az áramról és az elektromos hálózatról, hogy a falban lévő konnektorban áram van, de még akik tisztában vannak egy elektromos infrastruktúra felépítésével és gyenge pontjaival egy katonai támadás esetén még azok is találhatnak a cikkben új információkat az ukrán hálózat felépítéséről, ami pedig a fordítást illeti már jó párszor elmondtam, hogy a fordításaim nagy része bizony guglis fordítás, és ne várjon többet tőlem senki sem, mivel senki sem fizeti meg azt , hogy a fórumra fordítgassak cikkeket....
Tedd be a villanyosba. Még az ukránban is érdektelen. Itt meg egyenesen fölösleges.
Mellik város látható, vagy nem a képen?
Kis segítség K-val kezdődik és v-re végződik.
Kisinyov,esetleg Kujbisev?
Mellik város látható, vagy nem a képen?
Kis segítség K-val kezdődik és v-re végződik.
Majdnem, Kijev.Kisinyov,esetleg Kujbisev?
Nem mertem Kijevre tippelni,mert Wilson megint értesíti a modikat,és ez a válasz is eltűnik.
Nyilvánvaló fotósop.
"Ebben az időszakban az emberek az interneten kezdtek magyarázatot keresni arra, hogy megértsék, mi történik. Olyan kérdéseket kezdtek feltenni, mint például: Mit jelent Oroszország? Mi Oroszország terve? Visszatért-e Oroszország a világszínpadra, mint komoly szereplő? És milyen alternatívát kínálhat Oroszország a világnak?
Hamar rájöttek, hogy Oroszország kormánya ugyanolyan homályos és átláthatatlan, mint a sajátjuk, és nem sok választásuk maradt, minthogy az interneten található, önjelölt Oroszország-szakértők tealevél-elemzéseihez folyamodjanak. A korszak nagynevű oroszbarát bloggerei kivétel nélkül nem éltek Oroszországban, nem volt valódi rálátásuk az orosz politikára, és a témával kapcsolatos információs vákuumot kihasználva azt mondtak, amit akartak.
De az elmúlt hónapokban nagyon sokat tanultunk. A háború annyi mindent próbára tett abból a baromságból, amit Oroszországról, a Kremlről, az 5D terveiről hallottunk (az "ötdimenziós sakk"-ra utal gúnyosan - a szerk.). Annyi igazság került most felszínre, ami utólagos perspektívát adhat nekünk arról, hogy mi is történt valójában a háborút megelőzően.
Konvergencia
A szovjet elit egy jelentős frakciója a Szovjetunió vége felé valóban a Nyugathoz való közeledésen dolgozott. Amennyire én tudom, Andropov elvtárs volt az, aki először mondta ki azt, amit addig nem mondtak ki. Az elitek közeledését elkerülhetetlen és kedvező célként jellemezte mind a Szovjetunió, mind az USA számára. Ha ez megvalósul, akkor a világ egy új világrendbe konvergálna, amely némileg hasonlítana az NWO-hoz, amelyet most látunk kialakulni, de amelyben a Kelet és a Nyugat egyenrangú partnerek lennének.
Gorbacsov folytatta a Nyugat és a Kelet összehangolására irányuló erőfeszítéseket a reformjaival. Mondanom sem kell, hogy ezek katasztrofálisak voltak. A nyugati összeesküvés-elméleteket vallókon kívül gyakran senki sem említi, hogy az alku másik része az volt, hogy a Nyugat is elkezd reformokat végrehajtani, hogy jobban összeegyeztethetővé váljon a Kelettel. Mivel a Nyugat a 60-as évektől kezdve meredek kulturális hanyatlásnak indult, úgy tűnik, hogy miközben a Kelet nyugatiasodott, a Nyugat is keletiesedett.
Mire Borisz Jelcin és zsidó gengszterbandája hatalomra került, az alku feltételei már jócskán megváltoztak, még akkor is, ha Oroszországban sok elit még mindig ragaszkodott ahhoz a hamis reményhez, hogy a Nyugat egyenrangú félként kezeli őket. Mire Putyin Borisz utódja lesz, világossá válik, hogy a Nyugat nem fog egyenlően bánni a keleti elitekkel, és nem ad nekik helyet a nagyok asztalánál. Putyin ugyanazokkal az álláspontokkal kezdi az elnökségét, mint Jelcin - ő közeledni akart a Nyugathoz, és mindent megtett, hogy kedveskedjen neki azzal, hogy szépen játszik. És úgy tűnik, hogy George W. Bushsal is jól összebarátkozott - a két fél baráti viszonyt ápolt.
Obama elnöksége idején azonban kezdett megváltozni Oroszország Nyugattal szembeni hozzáállása. A NATO keleti terjeszkedése szinte biztosan a legnagyobb meghatározó tényező volt abban, hogy a Kreml újból pesszimista álláspontot alakított ki. Ráadásul egyre világosabbá vált, hogy a nyugati neokonok komolyan gondolják az amerikai évszázados hegemónia projekt megvalósítását. Ghadaffi bukása után Putyin úgy döntött, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nyugatot tárgyalóasztalhoz ültesse. Oroszország elkezdte keresni a kijátszható kártyákat, és aktívabb szerepet vállalt a Nyugattal szembeni ellenállásban.
Euromajdan
A számos figyelmeztetés és a CIA által színezett puccsra utaló jelek ellenére Oroszországnak mégis sikerült elveszítenie Kijevet a nyugatiak által támogatott forradalmárokkal szemben. Ami még rosszabb, a Kreml megtiltotta Janukovicsnak, hogy behívja a hadsereget (az ukránt - a szerk.), vagy hogy fellépjen a puccs ellen. A terroristák ellen egyedül a rendőrkadétok tartották a frontot, akiket a fegyveres verőlegények brutálisan megkínoztak, és magukra hagyták őket, miközben a tényleges Berkutot nagyrészt visszatartották.
Szerencsére még a legreménytelenebb 5D sakkelméletek sem tudják Putyin ügyes dzsúdó húzásának beállítani Kijev elvesztését Victoria Nuland sütipuccsával szemben.
A Kreml valószínűleg azt is megakadályozta, hogy Janukovics a keleti erősségei felé induljon, hogy ott támogatást szerezzen. Valószínűleg túl sokat lopott a moszkvai oligarcháktól, és ők megelégedtek a leváltásával. A Kreml kétségtelenül sejtette, hogy Kijevben idővel új választásokat tartanak, és egy újabb kelet-ukrajnai maffiózó kerül ismét hatalomra. Addig is az olaj és a gáz továbbra is áramlott a területen, így a helyzet nagyjából elfogadható volt az oligarchák érdekei számára.
Tehát számukra, amíg a profit továbbra is áramlik, és Ukrajnát továbbra is zsidó oligarchák hálózatai uralják, akik nyitottnak mutatkoztak arra, hogy elfogadják Moszkva kenőpénzeit az Oroszországgal szembeni semlegességért cserébe, addig az új status quo tolerálható volt. A drasztikus és határozott fellépésre vonatkozó terveket előterjesztették, és az ilyen jellegű beszédeket az orosz liberális magán- és állami média erőteljesen visszaszorította. Csak a hazafias blog bizonyos szegmensei kongatták meg a vészharangot különböző blogjaikon és közösségi média fiókjaikon.
A lázadás
Az Euromaidánnal egyidejűleg a lvovi kormányt egy Majdan-típusú puccs során elfoglalták, és a régió kinyilvánította szándékát, hogy függetleníteni kívánja magát Kijevtől. Amikor Kijevet elfoglalták, mindez feledésbe merült. De ahogy az egyik szeparatista mozgalom kifulladt, egy másik kezdődött. Ráadásul mind Lvovban, mind Kijevben precedenst teremtettek. Annak ellenére, hogy a Kreml laissez-faire módon viszonyult az ukrajnai eseményekhez, hazafias orosz nacionalisták, mint például Igor "Sztrelkov" Girkin, populista felkelést szerveztek keleten. A lázadók megpróbálták elfoglalni a kormányépületeket, hasonlóan ahhoz, ahogyan Kijevben tették. Egyes régiókban ez az akció sikeres volt, máshol azonban fegyveres bandák és az SBU megakadályozta a szeparatista puccsokat. Ettől függetlenül ezek az akciók válaszlépéseket váltottak ki Kijevből, és a helyzet nem sokkal az ukrán hadsereg bevonulása után kezdett kicsúszni az irányítás alól. Kijev ATO (terrorellenes művelet) nem sokkal később megkezdődött, és bonyodalom következett.
A szakadár lázadók korai sikereket értek el a motiválatlan, szervezetlen és rosszul felszerelt ukrán hadsereggel szemben. De a Kijev által küldött és a különböző zsidó oligarchák által fizetett önkéntes zsoldosbandák kezdték megfordítani a helyzetet a lázadás ellen. Végül, amikor a lázadók veresége már küszöbön állt, Oroszország részlegesen beavatkozott Debalcevében, aminek hatására Kijev meghátrált. Ettől kezdve a Kreml elkötelezte magát amellett, hogy mentőövet nyújt a szeparatistáknak, de mindent megtett a további eszkaláció megakadályozására is. Az ukrán állások elleni előrenyomulást nem engedélyezték. Az önkénteseket, pénzeszközöket, felszerelést és fegyvereket rendszeresen letartóztatták a határon. A karizmatikus szeparatista milíciaparancsnokok, akiket sem Ukrajna, sem Moszkva oligarchái nem kedvelnek, hirtelen elkezdtek hullani, mint a legyek. Kijev 8 éven át lőtte a szeparatista városokat, miközben a NATO újrafegyverkezett és újraképezte az ukrán hadsereget. Mint most már tudjuk, Oroszország ez idő alatt nagyrészt semmit sem tett katonai felkészülés terén. Ha valamit, akkor lekicsinyelték Kijev támadásainak és provokációinak jelentőségét, mert az veszélyeztette volna az értékes Minszk I. és II. megállapodásukat. Ezeket a megállapodásokat az ukrán fél soha nem tartotta be, és soha nem érték el a Kreml által kitűzött célokat.
Putyin egy őszinte pillanatában végül elismerte, hogy 8 évet várni valamivel véres és költséges hiba volt.
A különleges katonai művelet
Még mindig nem világos okokból - valószínűleg egy Donyeck elleni küszöbön álló ukrán támadás miatt - Putyin február 24-én csapásmérő erőket vezényelt Ukrajnába, hogy megpróbáljon államcsínyt végrehajtani Kijevben. Ezt a műveletet szinte biztosan az FSZB úgynevezett "5. szolgálata" és az általuk az országban kiépített hálózat alapján készítették elő. Ez a terv néhány kivételtől eltekintve mindenhol kudarcot vallott, ahol megkísérelték. Amikor a könnyűfegyverzetű orosz katonák elérték Kijevet, azt tapasztalták, hogy nem volt terv a város bevételére, és hogy a város kapuit nem belülről nyitották ki, ahogyan azt szinte biztosan várták. Harkov megadásáról aztán kiderült, hogy csak színlelés volt, és ez majdnem Groznij megismétlődéséhez vezetett, azaz a főútvonalon a városba behatoló orosz oszlopok rajtaütéséhez. Az olyan városok, mint Mariupol, amelyek 8 évvel ezelőtt még nagyrészt védtelenek voltak, erődítménnyé váltak. A felszabadításukra irányuló műveletek költségesnek és időigényesnek bizonyultak volna.
Hamar rájöttek, hogy Oroszország kormánya ugyanolyan homályos és átláthatatlan, mint a sajátjuk, és nem sok választásuk maradt, minthogy az interneten található, önjelölt Oroszország-szakértők tealevél-elemzéseihez folyamodjanak. A korszak nagynevű oroszbarát bloggerei kivétel nélkül nem éltek Oroszországban, nem volt valódi rálátásuk az orosz politikára, és a témával kapcsolatos információs vákuumot kihasználva azt mondtak, amit akartak.
De az elmúlt hónapokban nagyon sokat tanultunk. A háború annyi mindent próbára tett abból a baromságból, amit Oroszországról, a Kremlről, az 5D terveiről hallottunk (az "ötdimenziós sakk"-ra utal gúnyosan - a szerk.). Annyi igazság került most felszínre, ami utólagos perspektívát adhat nekünk arról, hogy mi is történt valójában a háborút megelőzően.
Konvergencia
A szovjet elit egy jelentős frakciója a Szovjetunió vége felé valóban a Nyugathoz való közeledésen dolgozott. Amennyire én tudom, Andropov elvtárs volt az, aki először mondta ki azt, amit addig nem mondtak ki. Az elitek közeledését elkerülhetetlen és kedvező célként jellemezte mind a Szovjetunió, mind az USA számára. Ha ez megvalósul, akkor a világ egy új világrendbe konvergálna, amely némileg hasonlítana az NWO-hoz, amelyet most látunk kialakulni, de amelyben a Kelet és a Nyugat egyenrangú partnerek lennének.
Gorbacsov folytatta a Nyugat és a Kelet összehangolására irányuló erőfeszítéseket a reformjaival. Mondanom sem kell, hogy ezek katasztrofálisak voltak. A nyugati összeesküvés-elméleteket vallókon kívül gyakran senki sem említi, hogy az alku másik része az volt, hogy a Nyugat is elkezd reformokat végrehajtani, hogy jobban összeegyeztethetővé váljon a Kelettel. Mivel a Nyugat a 60-as évektől kezdve meredek kulturális hanyatlásnak indult, úgy tűnik, hogy miközben a Kelet nyugatiasodott, a Nyugat is keletiesedett.
Mire Borisz Jelcin és zsidó gengszterbandája hatalomra került, az alku feltételei már jócskán megváltoztak, még akkor is, ha Oroszországban sok elit még mindig ragaszkodott ahhoz a hamis reményhez, hogy a Nyugat egyenrangú félként kezeli őket. Mire Putyin Borisz utódja lesz, világossá válik, hogy a Nyugat nem fog egyenlően bánni a keleti elitekkel, és nem ad nekik helyet a nagyok asztalánál. Putyin ugyanazokkal az álláspontokkal kezdi az elnökségét, mint Jelcin - ő közeledni akart a Nyugathoz, és mindent megtett, hogy kedveskedjen neki azzal, hogy szépen játszik. És úgy tűnik, hogy George W. Bushsal is jól összebarátkozott - a két fél baráti viszonyt ápolt.
Obama elnöksége idején azonban kezdett megváltozni Oroszország Nyugattal szembeni hozzáállása. A NATO keleti terjeszkedése szinte biztosan a legnagyobb meghatározó tényező volt abban, hogy a Kreml újból pesszimista álláspontot alakított ki. Ráadásul egyre világosabbá vált, hogy a nyugati neokonok komolyan gondolják az amerikai évszázados hegemónia projekt megvalósítását. Ghadaffi bukása után Putyin úgy döntött, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nyugatot tárgyalóasztalhoz ültesse. Oroszország elkezdte keresni a kijátszható kártyákat, és aktívabb szerepet vállalt a Nyugattal szembeni ellenállásban.
Euromajdan
A számos figyelmeztetés és a CIA által színezett puccsra utaló jelek ellenére Oroszországnak mégis sikerült elveszítenie Kijevet a nyugatiak által támogatott forradalmárokkal szemben. Ami még rosszabb, a Kreml megtiltotta Janukovicsnak, hogy behívja a hadsereget (az ukránt - a szerk.), vagy hogy fellépjen a puccs ellen. A terroristák ellen egyedül a rendőrkadétok tartották a frontot, akiket a fegyveres verőlegények brutálisan megkínoztak, és magukra hagyták őket, miközben a tényleges Berkutot nagyrészt visszatartották.
Szerencsére még a legreménytelenebb 5D sakkelméletek sem tudják Putyin ügyes dzsúdó húzásának beállítani Kijev elvesztését Victoria Nuland sütipuccsával szemben.
A Kreml valószínűleg azt is megakadályozta, hogy Janukovics a keleti erősségei felé induljon, hogy ott támogatást szerezzen. Valószínűleg túl sokat lopott a moszkvai oligarcháktól, és ők megelégedtek a leváltásával. A Kreml kétségtelenül sejtette, hogy Kijevben idővel új választásokat tartanak, és egy újabb kelet-ukrajnai maffiózó kerül ismét hatalomra. Addig is az olaj és a gáz továbbra is áramlott a területen, így a helyzet nagyjából elfogadható volt az oligarchák érdekei számára.
Tehát számukra, amíg a profit továbbra is áramlik, és Ukrajnát továbbra is zsidó oligarchák hálózatai uralják, akik nyitottnak mutatkoztak arra, hogy elfogadják Moszkva kenőpénzeit az Oroszországgal szembeni semlegességért cserébe, addig az új status quo tolerálható volt. A drasztikus és határozott fellépésre vonatkozó terveket előterjesztették, és az ilyen jellegű beszédeket az orosz liberális magán- és állami média erőteljesen visszaszorította. Csak a hazafias blog bizonyos szegmensei kongatták meg a vészharangot különböző blogjaikon és közösségi média fiókjaikon.
A lázadás
Az Euromaidánnal egyidejűleg a lvovi kormányt egy Majdan-típusú puccs során elfoglalták, és a régió kinyilvánította szándékát, hogy függetleníteni kívánja magát Kijevtől. Amikor Kijevet elfoglalták, mindez feledésbe merült. De ahogy az egyik szeparatista mozgalom kifulladt, egy másik kezdődött. Ráadásul mind Lvovban, mind Kijevben precedenst teremtettek. Annak ellenére, hogy a Kreml laissez-faire módon viszonyult az ukrajnai eseményekhez, hazafias orosz nacionalisták, mint például Igor "Sztrelkov" Girkin, populista felkelést szerveztek keleten. A lázadók megpróbálták elfoglalni a kormányépületeket, hasonlóan ahhoz, ahogyan Kijevben tették. Egyes régiókban ez az akció sikeres volt, máshol azonban fegyveres bandák és az SBU megakadályozta a szeparatista puccsokat. Ettől függetlenül ezek az akciók válaszlépéseket váltottak ki Kijevből, és a helyzet nem sokkal az ukrán hadsereg bevonulása után kezdett kicsúszni az irányítás alól. Kijev ATO (terrorellenes művelet) nem sokkal később megkezdődött, és bonyodalom következett.
A szakadár lázadók korai sikereket értek el a motiválatlan, szervezetlen és rosszul felszerelt ukrán hadsereggel szemben. De a Kijev által küldött és a különböző zsidó oligarchák által fizetett önkéntes zsoldosbandák kezdték megfordítani a helyzetet a lázadás ellen. Végül, amikor a lázadók veresége már küszöbön állt, Oroszország részlegesen beavatkozott Debalcevében, aminek hatására Kijev meghátrált. Ettől kezdve a Kreml elkötelezte magát amellett, hogy mentőövet nyújt a szeparatistáknak, de mindent megtett a további eszkaláció megakadályozására is. Az ukrán állások elleni előrenyomulást nem engedélyezték. Az önkénteseket, pénzeszközöket, felszerelést és fegyvereket rendszeresen letartóztatták a határon. A karizmatikus szeparatista milíciaparancsnokok, akiket sem Ukrajna, sem Moszkva oligarchái nem kedvelnek, hirtelen elkezdtek hullani, mint a legyek. Kijev 8 éven át lőtte a szeparatista városokat, miközben a NATO újrafegyverkezett és újraképezte az ukrán hadsereget. Mint most már tudjuk, Oroszország ez idő alatt nagyrészt semmit sem tett katonai felkészülés terén. Ha valamit, akkor lekicsinyelték Kijev támadásainak és provokációinak jelentőségét, mert az veszélyeztette volna az értékes Minszk I. és II. megállapodásukat. Ezeket a megállapodásokat az ukrán fél soha nem tartotta be, és soha nem érték el a Kreml által kitűzött célokat.
Putyin egy őszinte pillanatában végül elismerte, hogy 8 évet várni valamivel véres és költséges hiba volt.
A különleges katonai művelet
Még mindig nem világos okokból - valószínűleg egy Donyeck elleni küszöbön álló ukrán támadás miatt - Putyin február 24-én csapásmérő erőket vezényelt Ukrajnába, hogy megpróbáljon államcsínyt végrehajtani Kijevben. Ezt a műveletet szinte biztosan az FSZB úgynevezett "5. szolgálata" és az általuk az országban kiépített hálózat alapján készítették elő. Ez a terv néhány kivételtől eltekintve mindenhol kudarcot vallott, ahol megkísérelték. Amikor a könnyűfegyverzetű orosz katonák elérték Kijevet, azt tapasztalták, hogy nem volt terv a város bevételére, és hogy a város kapuit nem belülről nyitották ki, ahogyan azt szinte biztosan várták. Harkov megadásáról aztán kiderült, hogy csak színlelés volt, és ez majdnem Groznij megismétlődéséhez vezetett, azaz a főútvonalon a városba behatoló orosz oszlopok rajtaütéséhez. Az olyan városok, mint Mariupol, amelyek 8 évvel ezelőtt még nagyrészt védtelenek voltak, erődítménnyé váltak. A felszabadításukra irányuló műveletek költségesnek és időigényesnek bizonyultak volna.
Oroszország a kezdeti csapás után nem sokkal kénytelen volt visszavonulni, hogy átcsoportosuljon, majd egy hagyományosabb hadműveletet indítson a keleti, megerősödött ukrán állások ellen. Hónapokig tartó patthelyzet és őrlődés következett. Végül világossá válik, hogy az oroszok túl kevés embert vetettek be, és miután nem sikerült kiütni Kijevet, a Nyugat által felszerelt ukrán hadseregnek volt ideje mozgósítani, és most ellentámadásba lendülhet Oroszország ellen. Gyors egymásutánban Oroszország elveszíti Harkovot, majd Herszont. Ez idő alatt a Kreml végre elfogadja a valóságot, és zöld utat ad a további mozgósításnak. Problémák merülnek fel, mivel világossá válik, hogy a hadsereget az előző védelmi miniszterek nagyrészt kibelezték, ami a tisztek, a felszerelés és az infrastruktúra hiányához vezetett. Ezen túlmenően számos elemzőben kezd tudatosulni, hogy szükség van egy második, esetleg egy harmadik mozgósítási hullámra. Ezt a következtetést azonban a Kreml és különböző szócsövei az összefoglaló megírásának időpontjában hangosan tagadják. Nem világos, hogy miért.
Most azt várjuk, hogy az első hullám elég-e ahhoz, hogy visszatartsa az ukrán ellentámadást, vagy további területeket kell feladni. Zaporozsje a legvalószínűbb dominó, ami legközelebb leesik.
Ezután, miután volt időnk megerősödni, várjuk, hogy Oroszország képes lesz-e stabilizálni a kontaktvonalat. Egyetlen komoly kommentátor vagy elemző sem hiszi, hogy az orosz előrenyomulás lehetséges azzal a csekély számú katonával, amelyet Oroszország most bevethet. A komoly vita arról folyik, hogy a) pontosan hol próbálnak majd az oroszok védvonalat tartani Kijev nagyobb létszámú hadseregével szemben, és b) pontosan mikor jelentik be a második mozgósítást, és az mennyire lesz lassú és hatékony az elsőhöz képest.
Amennyiben Oroszország képes lesz gyorsan mozgósítani 1,5-2 millió embert, akkor ismét lehetővé válik egy ellentámadás. De ez megint csak nagyban függ a Kreml politikai akaratától. Ez függ a Kremlben lévő erőviszonyoktól is. Végül pedig kisebb mértékben az orosz parasztok jóakaratától és a saját kormányukba vetett bizalmától. Az uralkodó hangulat Oroszországban az, amire számíthatunk: a városi liberális elitet leszámítva az orosz emberek sokkal hazafiasabbak, mint a saját kormányuk.
A nagy orosz restauráció
Az SZMSZ kezdete nagy megrázkódtatást okozott az orosz társadalomban. A liberális ellenzék a médiában és az utcán kezdett csatarendbe állni a "fasiszta" putyini kormány ellen.
A rendőrség megelőzte és gyorsan lekapcsolta őket.
Lélegzetelállító látvány volt. A leállás olyan simán, jól megszervezve és megalkuvás nélkül zajlott, hogy a liberális ellenzék az ország történetében valaha elszenvedett legsúlyosabb vereséget szenvedte el. Néhány héten belül a liberális média nagy zászlóshajó projektjeit bezárták, és a média nagy személyiségei és politikai személyiségek Izraelbe, Lettországba, Grúziába és Törökországba menekültek.
Mindezekről akkoriban részletesen és lelkesen írtam.
Emellett áttekintést adtam a hadsereg általános helyzetéről. Valamint az oligarchák kekeckedéséről. És hogy még az ortodox egyház is kénytelen volt megtisztítani a saját soraiban lévő felforgatókat.
Ezt az esszé-sorozatot azonban abba kellett hagynom, noha messze ez volt a legnépszerűbb és legelterjedtebb írásom. A sorozat idő előtt véget ért, de nem azért, mert elvesztettem a lendületet vagy az érdeklődésemet a téma iránt, vagy bármi ilyesmi. Azért kellett abbahagynom az írást, mert egyszerűen nem volt már semmi újdonság, amiről nyár elejére beszámolhattam volna. Úgy tűnik, hogy a változások túl gyorsan történtek, és túl riasztóak voltak a Kreml számára, ezért visszavették az egészet. Vagy talán őket magukat is meglepte a bekövetkezett átrendeződés mértéke, ezért úgy döntöttek, hogy visszafogják a dolgokat.
Egyetlen prominens kormánytisztviselő sem vesztette el a pozícióját vagy a fejét, ahogy azt sok oroszországi hazafi remélte. Ugyanazok a gazemberek és kretének, akik a 90-es és a 00-as években átvették a hatalmat, ugyanazokat a pozíciókat töltik be, mint korábban.
Továbbá úgy tűnik, hogy egyelőre elértük annak a határát, amit a Kreml hajlandó megfontolni a belső reformok tekintetében. Vagy a helyzet drasztikusan romlik valamilyen módon, ami gyors reakciót tesz szükségessé a Kreml részéről, vagy pedig olyan belső erők, mint a nagyrészt szervezetlen, de masszív hazafias blokk tesznek valamit, hogy újra felrázzák a dolgokat. Sok orosz blogger, köztük én is, úgy véli, hogy a Kremlnek nagyrészt nincs nagyobb víziója, stratégiai terve vagy bármilyen új ötlete az országgal kapcsolatban. Az egyetlen pozitívum az, hogy a régi tervet - a globalista egy világkormánnyal való integrációt - szabotálták. De ha a "szuverenizáció" pozitív folyamata folytatódni akar, akkor ennek mozgatórugója valószínűleg az országon belüli, a Kremlen kívüli erőknek kell lennie, vagy további nyomást kell gyakorolni az országra külső ellenségek részéről. Ha ez nem történik meg, a Kreml foggal-körömmel fog küzdeni a status quo fenntartásáért, amennyire csak tud. Azok számára, akik egy revanchista, újramilitarizált és új erőre kapott Oroszországot szeretnének látni, amely visszaveszi helyét a világ színpadán, és felveszi a harcot a globalista új világrenddel szemben, a jelenlegi status quo egyszerűen elfogadhatatlan.
Eközben az orosz elit továbbra is a pálya szélén egyezkedik a Nyugattal, és továbbra is megpróbálja megakadályozni a retorika vagy az NWO elleni küzdelem érdekében hozott intézkedések további fokozódását. Ez nagyrészt azért van így, mert az orosz elit többsége még mindig kétségbeesetten reménykedik valamilyen konvergenciában. Az egy dolog, ha Putyin a brinkmanségével arra kényszeríti a Nyugatot, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, és jobb feltételeket kínáljon az orosz elitnek. Egészen más dolog, ha tényleges nyílt konfliktus kezdődik a Nyugat és Oroszország között, ami belátható időre meghiúsítja a Nyugattal való integráció terveit.
Most azt várjuk, hogy az első hullám elég-e ahhoz, hogy visszatartsa az ukrán ellentámadást, vagy további területeket kell feladni. Zaporozsje a legvalószínűbb dominó, ami legközelebb leesik.
Ezután, miután volt időnk megerősödni, várjuk, hogy Oroszország képes lesz-e stabilizálni a kontaktvonalat. Egyetlen komoly kommentátor vagy elemző sem hiszi, hogy az orosz előrenyomulás lehetséges azzal a csekély számú katonával, amelyet Oroszország most bevethet. A komoly vita arról folyik, hogy a) pontosan hol próbálnak majd az oroszok védvonalat tartani Kijev nagyobb létszámú hadseregével szemben, és b) pontosan mikor jelentik be a második mozgósítást, és az mennyire lesz lassú és hatékony az elsőhöz képest.
Amennyiben Oroszország képes lesz gyorsan mozgósítani 1,5-2 millió embert, akkor ismét lehetővé válik egy ellentámadás. De ez megint csak nagyban függ a Kreml politikai akaratától. Ez függ a Kremlben lévő erőviszonyoktól is. Végül pedig kisebb mértékben az orosz parasztok jóakaratától és a saját kormányukba vetett bizalmától. Az uralkodó hangulat Oroszországban az, amire számíthatunk: a városi liberális elitet leszámítva az orosz emberek sokkal hazafiasabbak, mint a saját kormányuk.
A nagy orosz restauráció
Az SZMSZ kezdete nagy megrázkódtatást okozott az orosz társadalomban. A liberális ellenzék a médiában és az utcán kezdett csatarendbe állni a "fasiszta" putyini kormány ellen.
A rendőrség megelőzte és gyorsan lekapcsolta őket.
Lélegzetelállító látvány volt. A leállás olyan simán, jól megszervezve és megalkuvás nélkül zajlott, hogy a liberális ellenzék az ország történetében valaha elszenvedett legsúlyosabb vereséget szenvedte el. Néhány héten belül a liberális média nagy zászlóshajó projektjeit bezárták, és a média nagy személyiségei és politikai személyiségek Izraelbe, Lettországba, Grúziába és Törökországba menekültek.
Mindezekről akkoriban részletesen és lelkesen írtam.
Emellett áttekintést adtam a hadsereg általános helyzetéről. Valamint az oligarchák kekeckedéséről. És hogy még az ortodox egyház is kénytelen volt megtisztítani a saját soraiban lévő felforgatókat.
Ezt az esszé-sorozatot azonban abba kellett hagynom, noha messze ez volt a legnépszerűbb és legelterjedtebb írásom. A sorozat idő előtt véget ért, de nem azért, mert elvesztettem a lendületet vagy az érdeklődésemet a téma iránt, vagy bármi ilyesmi. Azért kellett abbahagynom az írást, mert egyszerűen nem volt már semmi újdonság, amiről nyár elejére beszámolhattam volna. Úgy tűnik, hogy a változások túl gyorsan történtek, és túl riasztóak voltak a Kreml számára, ezért visszavették az egészet. Vagy talán őket magukat is meglepte a bekövetkezett átrendeződés mértéke, ezért úgy döntöttek, hogy visszafogják a dolgokat.
Egyetlen prominens kormánytisztviselő sem vesztette el a pozícióját vagy a fejét, ahogy azt sok oroszországi hazafi remélte. Ugyanazok a gazemberek és kretének, akik a 90-es és a 00-as években átvették a hatalmat, ugyanazokat a pozíciókat töltik be, mint korábban.
Továbbá úgy tűnik, hogy egyelőre elértük annak a határát, amit a Kreml hajlandó megfontolni a belső reformok tekintetében. Vagy a helyzet drasztikusan romlik valamilyen módon, ami gyors reakciót tesz szükségessé a Kreml részéről, vagy pedig olyan belső erők, mint a nagyrészt szervezetlen, de masszív hazafias blokk tesznek valamit, hogy újra felrázzák a dolgokat. Sok orosz blogger, köztük én is, úgy véli, hogy a Kremlnek nagyrészt nincs nagyobb víziója, stratégiai terve vagy bármilyen új ötlete az országgal kapcsolatban. Az egyetlen pozitívum az, hogy a régi tervet - a globalista egy világkormánnyal való integrációt - szabotálták. De ha a "szuverenizáció" pozitív folyamata folytatódni akar, akkor ennek mozgatórugója valószínűleg az országon belüli, a Kremlen kívüli erőknek kell lennie, vagy további nyomást kell gyakorolni az országra külső ellenségek részéről. Ha ez nem történik meg, a Kreml foggal-körömmel fog küzdeni a status quo fenntartásáért, amennyire csak tud. Azok számára, akik egy revanchista, újramilitarizált és új erőre kapott Oroszországot szeretnének látni, amely visszaveszi helyét a világ színpadán, és felveszi a harcot a globalista új világrenddel szemben, a jelenlegi status quo egyszerűen elfogadhatatlan.
Eközben az orosz elit továbbra is a pálya szélén egyezkedik a Nyugattal, és továbbra is megpróbálja megakadályozni a retorika vagy az NWO elleni küzdelem érdekében hozott intézkedések további fokozódását. Ez nagyrészt azért van így, mert az orosz elit többsége még mindig kétségbeesetten reménykedik valamilyen konvergenciában. Az egy dolog, ha Putyin a brinkmanségével arra kényszeríti a Nyugatot, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, és jobb feltételeket kínáljon az orosz elitnek. Egészen más dolog, ha tényleges nyílt konfliktus kezdődik a Nyugat és Oroszország között, ami belátható időre meghiúsítja a Nyugattal való integráció terveit.
Az orosz eszme
Láttuk a retorika drasztikus fokozódását olyan emberek részéről, mint Putyin elnök, aki most a Nyugatot sátáninak nevezi, és alapvetően ellenzi Oroszország mint szuverén állam fennmaradását. Sőt, a szakértők és még a tábornokok is a jelenlegi konfliktust a NATO és az NWO elleni egzisztenciális háborúként emlegetik. Ennek ellenére belföldön kevés olyan intézkedés történik, amely tükrözi ezt az új valóságot. Nem folyik nagy gazdasági mozgósítás. A hazafias gondolkodók nem hirdetik az "Új Oroszország" eszmét. Nincsenek nagy populista mozgalmak, amelyek az utcára vonulnak, hogy zászlókat lengetve mutassák ki hazafias támogatásukat a csapataik iránt, és így tovább.
Úgy tűnik, hogy a Kreml fél és óvakodik azoktól az emberektől, akik felett uralkodik. Teljesen világosnak tűnik, hogy félnek egy hazafias-populista mozgalom kirobbantásától, mert tudják, hogy a lakosság szinte minden társadalmi, politikai és gazdasági kérdésben messze jobbra áll tőlük. Ennek eredményeképpen a háború népi támogatása ellenére a kormány elriasztotta a nagyszabású felvonulásokat és más polgári kezdeményezéseket, hogy támogassák az erőfeszítéseket. A helyzet sok szempontból valóban hasonlít a forradalom előtti Oroszországhoz, ahol a titkosrendőrség ideje nagy részét a fekete százas populista-hazafiak begyűjtésével töltötte, és szemet hunyt a szervezett zsidó terrorista sejtek felett az országban.
Ugyanazokat a kérdéseket kell feltennünk, amelyekkel majdnem egy évtizeddel ezelőtt kezdtük.
Mit képvisel Oroszország? Miért harcol Oroszország? Miért kell az oroszoknak életüket áldozniuk a jelenlegi és az elkövetkező háborúkban?
A kormány nem adott valódi választ ezekre a kérdésekre. És ismét úgy tűnik, hogy a nomenklatúra nagy része húzza az időt, vagy aktívan tagadja az új valóságot, amellyel Oroszországnak szembe kell néznie. Az állami média és a kormány több energiát fordít arra, hogy megnyugtassa és megnyugtassa az orosz népet, mint arra, hogy koherens cselekvési tervet dolgozzon ki a jövőre nézve. Ez nagyrészt annak a ténynek köszönhető, hogy az orosz kormány a saját feje után megy, és semmilyen terve nincs arra vonatkozóan, hogy mit tegyen ezután, vagy hogyan akadályozza meg a további eszkalációt. Ennek eredményeképpen nem jelenthetik be, hogy karácsony előtt offenzíva indul, vagy hogy egy új 5 éves tervet léptetnek életbe az ország szilárd katonai alapokra helyezésére. Mindössze azt ismételgethetik újra és újra, hogy minden rendben van, hogy nincs ok az aggodalomra, és hogy nincs semmi látnivaló se itt, se ott.
Nos, az én elemzésem szembemegy azzal, amit az összes nagy oroszbarát bloggertől hallani lehetett. Ezek a többi író ugyanis egyszerűen egy bizonyos pártvonal dogmatikus propagandistái. Ráadásul információikat orosz kormányzati forrásokból szerzik, amelyekben vakon megbíznak. Én, én nem vagyok sehol és sehol nem vagyok egyetlen álló kormány propagandistája sem. Ehelyett inkább a múlt Oroszországának szószólójaként tekintek magamra, amelyet elvesztettünk, és a jövő Oroszországának szószólójaként, amivé újra válnunk kell.
Mindezt virtuális papírra vetve remélem, hogy tovább tudok haladni az írásaimmal és az elemzéseimmel. Nem akarom újra és újra ugyanazokat a beszédtémákat felhánytorgatni, és a jövőben egyszerűen csak linkelni fogom ezt a bejegyzést, mint az Oroszországgal kapcsolatos vezetői háttérismereteimet, és csak haladok előre, függetlenül attól, hogy az emberek készen állnak-e követni vagy sem. Valójában most feltérképezetlen területen vagyunk, és az egyetlen dolog, ami megakadályoz minket abban, hogy bátran expedíciót indítsunk a felfedezésére, azok a megmaradt előítéletek és narratívák, amelyek elvakítanak minket a valósággal szemben, amellyel most szembesülünk. Más szóval, aki még mindig arra vár, hogy Putyin 5D eurázsiai dzsúdó-bukfencével a NATO sakk-mattra lépjen, az nem képes józanul elemezni azt a sorsdöntő válaszutat, amely előtt Oroszország most áll.
Olyan döntések születnek most kulcsfontosságú területeken, amelyek meghatározzák Oroszország sorsát az elkövetkező években.
Láttuk a retorika drasztikus fokozódását olyan emberek részéről, mint Putyin elnök, aki most a Nyugatot sátáninak nevezi, és alapvetően ellenzi Oroszország mint szuverén állam fennmaradását. Sőt, a szakértők és még a tábornokok is a jelenlegi konfliktust a NATO és az NWO elleni egzisztenciális háborúként emlegetik. Ennek ellenére belföldön kevés olyan intézkedés történik, amely tükrözi ezt az új valóságot. Nem folyik nagy gazdasági mozgósítás. A hazafias gondolkodók nem hirdetik az "Új Oroszország" eszmét. Nincsenek nagy populista mozgalmak, amelyek az utcára vonulnak, hogy zászlókat lengetve mutassák ki hazafias támogatásukat a csapataik iránt, és így tovább.
Úgy tűnik, hogy a Kreml fél és óvakodik azoktól az emberektől, akik felett uralkodik. Teljesen világosnak tűnik, hogy félnek egy hazafias-populista mozgalom kirobbantásától, mert tudják, hogy a lakosság szinte minden társadalmi, politikai és gazdasági kérdésben messze jobbra áll tőlük. Ennek eredményeképpen a háború népi támogatása ellenére a kormány elriasztotta a nagyszabású felvonulásokat és más polgári kezdeményezéseket, hogy támogassák az erőfeszítéseket. A helyzet sok szempontból valóban hasonlít a forradalom előtti Oroszországhoz, ahol a titkosrendőrség ideje nagy részét a fekete százas populista-hazafiak begyűjtésével töltötte, és szemet hunyt a szervezett zsidó terrorista sejtek felett az országban.
Ugyanazokat a kérdéseket kell feltennünk, amelyekkel majdnem egy évtizeddel ezelőtt kezdtük.
Mit képvisel Oroszország? Miért harcol Oroszország? Miért kell az oroszoknak életüket áldozniuk a jelenlegi és az elkövetkező háborúkban?
A kormány nem adott valódi választ ezekre a kérdésekre. És ismét úgy tűnik, hogy a nomenklatúra nagy része húzza az időt, vagy aktívan tagadja az új valóságot, amellyel Oroszországnak szembe kell néznie. Az állami média és a kormány több energiát fordít arra, hogy megnyugtassa és megnyugtassa az orosz népet, mint arra, hogy koherens cselekvési tervet dolgozzon ki a jövőre nézve. Ez nagyrészt annak a ténynek köszönhető, hogy az orosz kormány a saját feje után megy, és semmilyen terve nincs arra vonatkozóan, hogy mit tegyen ezután, vagy hogyan akadályozza meg a további eszkalációt. Ennek eredményeképpen nem jelenthetik be, hogy karácsony előtt offenzíva indul, vagy hogy egy új 5 éves tervet léptetnek életbe az ország szilárd katonai alapokra helyezésére. Mindössze azt ismételgethetik újra és újra, hogy minden rendben van, hogy nincs ok az aggodalomra, és hogy nincs semmi látnivaló se itt, se ott.
Nos, az én elemzésem szembemegy azzal, amit az összes nagy oroszbarát bloggertől hallani lehetett. Ezek a többi író ugyanis egyszerűen egy bizonyos pártvonal dogmatikus propagandistái. Ráadásul információikat orosz kormányzati forrásokból szerzik, amelyekben vakon megbíznak. Én, én nem vagyok sehol és sehol nem vagyok egyetlen álló kormány propagandistája sem. Ehelyett inkább a múlt Oroszországának szószólójaként tekintek magamra, amelyet elvesztettünk, és a jövő Oroszországának szószólójaként, amivé újra válnunk kell.
Mindezt virtuális papírra vetve remélem, hogy tovább tudok haladni az írásaimmal és az elemzéseimmel. Nem akarom újra és újra ugyanazokat a beszédtémákat felhánytorgatni, és a jövőben egyszerűen csak linkelni fogom ezt a bejegyzést, mint az Oroszországgal kapcsolatos vezetői háttérismereteimet, és csak haladok előre, függetlenül attól, hogy az emberek készen állnak-e követni vagy sem. Valójában most feltérképezetlen területen vagyunk, és az egyetlen dolog, ami megakadályoz minket abban, hogy bátran expedíciót indítsunk a felfedezésére, azok a megmaradt előítéletek és narratívák, amelyek elvakítanak minket a valósággal szemben, amellyel most szembesülünk. Más szóval, aki még mindig arra vár, hogy Putyin 5D eurázsiai dzsúdó-bukfencével a NATO sakk-mattra lépjen, az nem képes józanul elemezni azt a sorsdöntő válaszutat, amely előtt Oroszország most áll.
Olyan döntések születnek most kulcsfontosságú területeken, amelyek meghatározzák Oroszország sorsát az elkövetkező években.
Konkrétan ezek a következők:
A folyamatban lévő katonai mozgósítás mértéke és üteme;
A jövőbeli gazdasági modell;
Az úgynevezett "orosz eszme" elfogadása;
A hatóságok hozzáállása a hazafias blokkhoz;
A Kreml elit kádereinek névsora;
A konfliktus hatókörének kiterjesztése.
Sok múlik az említett kulcsfontosságú területek fejleményein. Álláspontom szerint drasztikus reformok nélkül Oroszország egyszerűen nem lesz képes kitartani a NATO-val szemben. Az is az álláspontom, hogy a Kreml nem fogja meghozni a szükséges intézkedéseket, hacsak külső vagy belső nyomás nem kényszeríti erre fegyverrel. Továbbá azt állítom, hogy nincs 5D sakkterv, csak uralkodó és ellensúlyozó erők gyakorolnak nyomást a Kremlre és az ország egészére. Ezek az erők és az általuk kifejtett nyomás csak fokozódik, és szinte hallani lehet, hogy a kormányapparátus nyög a feszültségtől.
Oroszország ismét egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe, amely szuverén államként való fennmaradását fenyegeti.
Vagy az ország elég erős lesz ahhoz, hogy megálljon a saját lábán, és komoly harcot vívjon, vagy megéljük a 90-es évek megismétlődését, és újra megismétlődik a bajok ideje."
Forrás
A folyamatban lévő katonai mozgósítás mértéke és üteme;
A jövőbeli gazdasági modell;
Az úgynevezett "orosz eszme" elfogadása;
A hatóságok hozzáállása a hazafias blokkhoz;
A Kreml elit kádereinek névsora;
A konfliktus hatókörének kiterjesztése.
Sok múlik az említett kulcsfontosságú területek fejleményein. Álláspontom szerint drasztikus reformok nélkül Oroszország egyszerűen nem lesz képes kitartani a NATO-val szemben. Az is az álláspontom, hogy a Kreml nem fogja meghozni a szükséges intézkedéseket, hacsak külső vagy belső nyomás nem kényszeríti erre fegyverrel. Továbbá azt állítom, hogy nincs 5D sakkterv, csak uralkodó és ellensúlyozó erők gyakorolnak nyomást a Kremlre és az ország egészére. Ezek az erők és az általuk kifejtett nyomás csak fokozódik, és szinte hallani lehet, hogy a kormányapparátus nyög a feszültségtől.
Oroszország ismét egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe, amely szuverén államként való fennmaradását fenyegeti.
Vagy az ország elég erős lesz ahhoz, hogy megálljon a saját lábán, és komoly harcot vívjon, vagy megéljük a 90-es évek megismétlődését, és újra megismétlődik a bajok ideje."
Forrás
KurvaélethogykijeV ?
Mellik város látható, vagy nem a képen?
Kis segítség K-val kezdődik és v-re végződik.
Vótmá?
Az oroszok állitólag több mint 100 olajszállitó hajót vettek strómannokon keredztül, hogy az ársapka miatti esetleges szállitâsi gondokat rédzben kiküszöböljék.
(exxpress.at)
Az oroszok állitólag több mint 100 olajszállitó hajót vettek strómannokon keredztül, hogy az ársapka miatti esetleges szállitâsi gondokat rédzben kiküszöböljék.
(exxpress.at)
Lám, mit nyomtatnak Tulában az oroszok:
Az egy orosz komunistának megint egy "hatalmas" otlete támadt:
Az egy orosz komunistának megint egy "hatalmas" otlete támadt:
Azokra a hajokra biztosítást is fog kelleni kotni ...
Majd egy orosz biztositó biztositja, gondolom. Ha ugyan kell biztositás.
Megint egy urkán propagandaforrásból hozod a "híreket", hogy az oroszoknak milyen szar. De ha tényleg ők nyomtatják, akkor készülnek az Ukrajna átvételét követő időszakra, amikor a népet valahogy el kell látni, mert pénzük az ukránoknak nem lesz amivel kaját vegyenek.Lám, mit nyomtatnak Tulában az oroszok:
Az egy orosz komunistának megint egy "hatalmas" otlete támadt:
Azokra a hajokra biztosítást is fog kelleni kotni ...
A hajók biztosítását megoldják a világ - G7 országainak biztosítói, akik köszönik szépten, hogy a G7 megnyitott számukra egy ekkora kibaszott nagy piaci rést.