Taxisofor is volt huszonvalahany éve.
[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)
- Téma indítója Montezuma
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Ok, Rácz meg felvonult a Pridon, tehát ilyen langyos sokbetus témákban reszrehajlo.
Nem vagy, és.Vagy érintett
Nagyon veszélyes bohóc.
Ha amerikaiként csinálná azt, amit csinál, akkor az elmúlt 15 év felét egy idegen ország nagykövetségén, a többit meg egy börtönben töltötte volna, ahol ingyen megcsinálták volna neki a nemi átalakító műtétet
Közben az oroszok kifogytak a rakétákból most keddre, mert iránnak adták őket
www.portfolio.hu
Szerintem péntekre csődbe is mennek
Beváltotta Oroszország a fenyegetését: Iszkander-rakétarendszert kapott Amerika Åsellensége
Iszkander-rakétarendszereket és Murmanszk-BN elektronikus harcászati rendszereket adott Iránnak Oroszország â Ãrja izraeli értesülésekre hivatkozva a Kyiv Post.
www.portfolio.hu
Szerintem péntekre csődbe is mennek
Amiket olvasni tőle, Rácz MINDENBEN részlehajló. Mindig azt a csapatot/elvet/megoldást képviseli, ami az oroszoknak és a magyaroknak kárt okoz. Minden rosszért, ami a világban történik, szerinte az oroszok, elsősorban személyesen Putyin elnök a felelős. Minden másra (minden más rossz történés felelőseként) ott a Mastercard. Helyett Orbán Viktor.
Ennyiből áll ennek a "szaktekintélynek" a világképe. Ha valami rossz történik, akkor "oroszok/Putyin/Gazprom". Ha azokra nem húzható rá, akkor Orbán vagy esetleg Szíjjártó a felelős mindenért.
Nem tudja feldolgozni, hogy miután dekonspirálódott, hogy Dániel Zoltánhoz hasonlóan az imperialisták ügynöke, Orbánék kibaszták az NKE-ről.
Egyrészt olyan marhaságokat állított, amitől a teljesen hülye Gyarmati és a kocsmafilozófus Kis-Benedek szaktekintélynek látszódnak, másrészt nyíltan nyomatta a kvázihazaárulást. Ki is kötött valami stifftungnál.
A stílusváltozásból látszik a törés: nagyon hasonló ahhoz, amikor az a másik Rácz, a Terry Black is politikára váltotta az addig jól jövedelmező f@szsz@pást.
Ez ám a színvonal!Közben az oroszok kifogytak a rakétákból most keddre, mert iránnak adták őket
Beváltotta Oroszország a fenyegetését: Iszkander-rakétarendszert kapott Amerika Åsellensége
Iszkander-rakétarendszereket és Murmanszk-BN elektronikus harcászati rendszereket adott Iránnak Oroszország â Ãrja izraeli értesülésekre hivatkozva a Kyiv Post.
Szerintem péntekre csődbe is mennek
"Iszkander-rakétarendszereket és Murmanszk-BN elektronikus harcászati rendszereket adott Iránnak Oroszország – írja izraeli értesülésekre hivatkozva a Kyiv Post.
Az első szállítmányok már landoltak is Izrael területén, az üzemeltetésükhöz szükséges orosz specialistákkal együtt.
Közben az oroszok kifogytak a rakétákból most keddre, mert iránnak adták őket
Beváltotta Oroszország a fenyegetését: Iszkander-rakétarendszert kapott Amerika Åsellensége
Iszkander-rakétarendszereket és Murmanszk-BN elektronikus harcászati rendszereket adott Iránnak Oroszország â Ãrja izraeli értesülésekre hivatkozva a Kyiv Post.
Szerintem péntekre csődbe is mennek
Portfólió!!!
Hova süllyedsz...
Most már ezt is gyártanak maguknak...
Faxak ezek a szankciók, buktak egy 150 milliós piacot.
gepmax.hu
Faxak ezek a szankciók, buktak egy 150 milliós piacot.
Nincs rakodógép import? Sebaj, gyártanak saját maguk - GÉPmax
A nagyközönség elsőként a moszkvai CTT EXPO kiállításon láthatta az új Rostselmash rakodógépeket, melyek sorozatgyártását 2026-ra tervezik.
gepmax.hu
Foreign Agent Intel
The Investigative Committee has published proposals for improving migration legislation. Main: - Create a roadmap for replacing labor migrants in Russia with domestic specialists; - Impose on employers the responsibility to provide migrant workers with housing and create a financial deposit in...
t.me
Hölgyem....Meghívhatom egy kávéra?
Tiszteletre méltó pálya....
Marija Vlagyimirovna Zaharova – Wikipédia
Nagyon veszélyes bohóc.
Ha amerikaiként csinálná azt, amit csinál, akkor az elmúlt 15 év felét egy idegen ország nagykövetségén, a többit meg egy börtönben töltötte volna, ahol ingyen megcsinálták volna neki a nemi átalakító műtétet
Ugyan, van bőven Amerikában olyan kommentátor, akik szembe mennek a mainstream propagandával orosz/ukrán ügyben is. Mearsheimer, Jeffery Sachs, a Grayzone, de még Scott Ritter, Douglas MacGregor sem bujkálnak külföldi követségen, pedig ők tényleg az orosz narratívát nyomják.
Ha már említettem Mearsheimert, itt egy hosszú elemzése:
mearsheimer.substack.com
Nyugaton a hagyományos bölcsesség szerint Vlagyimir Putyin a felelős az ukrajnai háború kirobbantásáért. Az invázió célja egész Ukrajna meghódítása és egy nagyobb Oroszország részévé tétele volt, így szól az érvelés. Amint ez a cél megvalósul, az oroszok egy birodalom létrehozására törekednének Kelet-Európában, hasonlóan a Szovjetunióhoz a második világháború után. Putyin tehát végső soron fenyegetést jelent a Nyugatra, és erővel kell vele szemben fellépni. Röviden, Putyin egy imperialista, akinek mesterterve van, és aki jól illeszkedik a gazdag orosz hagyományba.
Az alternatív érv, amellyel azonosulok, és amely Nyugaton egyértelműen kisebbségben van, az, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei provokálták ki a háborút. Ezzel természetesen nem tagadom, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát és kirobbantotta a háborút. De a konfliktus fő oka az a NATO-döntés, hogy Ukrajnát beveszik a szövetségbe, amit gyakorlatilag minden orosz vezető egzisztenciális fenyegetésnek tekint, amelyet meg kell szüntetni. A NATO bővítése azonban egy szélesebb körű stratégia része, amelynek célja, hogy Ukrajnát nyugati bástyává tegye Oroszország határán. Kijevnek az Európai Unióba (EU) való bevonása és a színes forradalom elősegítése Ukrajnában - a nyugatbarát liberális demokráciává alakítása - a politika másik két ága. Oroszország vezetői mindhárom ágtól tartanak, de a NATO bővítésétől tartanak a leginkább. Ennek a fenyegetésnek a kezelésére Oroszország 2022. február 24-én megelőző háborút indított.
A vita arról, hogy ki okozta az ukrajnai háborút, nemrégiben felizzott, amikor két prominens nyugati vezető - Donald Trump volt elnök és Nigel Farage prominens brit parlamenti képviselő - azt az érvet hozta fel, hogy a NATO bővítése volt a konfliktus mozgatórugója. Nem meglepő módon megjegyzéseikre a hagyományos bölcsesség védelmezői heves ellentámadásba lendültek. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a NATO leköszönő főtitkára, Jens Stoltenberg az elmúlt évben kétszer is azt mondta, hogy "Putyin elnök azért kezdte ezt a háborút, mert be akarta zárni a NATO ajtaját, és meg akarta tagadni Ukrajnától a jogot, hogy saját útját válassza". Nyugaton szinte senki sem vonta kétségbe a NATO vezetőjének ezt a figyelemre méltó beismerését, és nem is vonta vissza.
Az én célom itt az, hogy egy alapozót nyújtsak, amely felsorolja azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyek alátámasztják azt a nézetet, hogy Putyin nem azért szállta meg Ukrajnát, mert egy imperialista volt, aki Ukrajna egy nagyobb Oroszország részévé akarta tenni, hanem elsősorban a NATO terjeszkedése és a Nyugat azon erőfeszítései miatt, hogy Ukrajnát nyugati erősséggé tegye Oroszország határán.
*****************
Hadd kezdjem a HÉT FŐBB INDOKOZÁSSAL, hogy elutasítsuk a hagyományos bölcsességet.
ELSŐSZÖRÖS, egyszerűen nincs bizonyíték 2022. február 24. előttről arra, hogy Putyin le akarta volna hódítani Ukrajnát és be akarta volna olvasztani Oroszországba. A hagyományos bölcsesség hívei nem tudnak rámutatni semmire, amit Putyin írt vagy mondott volna, ami arra utalna, hogy Ukrajna meghódítására törekedett.
Amikor ezzel kapcsolatban kérdőre vonják őket, a hagyományos bölcsesség hívei olyan bizonyítékokkal szolgálnak, amelyeknek alig vagy egyáltalán nincs közük ahhoz, hogy Putyin milyen indítékból szállta meg Ukrajnát. Egyesek például azt hangsúlyozzák, hogy azt mondta, Ukrajna "mesterséges állam" vagy nem "valódi állam". Az ilyen átláthatatlan megjegyzések azonban semmit sem mondanak arról, hogy miért indított háborút. Ugyanez igaz Putyin azon kijelentésére is, miszerint az oroszokat és az ukránokat "egy népnek" tekinti, közös történelemmel. Mások rámutatnak, hogy a Szovjetunió összeomlását "az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának" nevezte. De Putyin azt is mondta: "Akinek nem hiányzik a Szovjetunió, annak nincs szíve. Aki vissza akarja kapni, annak nincs esze". Megint mások egy beszédére mutatnak rá, amelyben kijelentette, hogy "a modern Ukrajnát teljes egészében Oroszország, pontosabban a bolsevik, kommunista Oroszország hozta létre". De ez aligha jelent bizonyítékot arra, hogy Ukrajna meghódítása érdekelte volna. Ráadásul ugyanebben a beszédben azt mondta: "Természetesen nem tudjuk megváltoztatni a múltbeli eseményeket, de legalább nyíltan és őszintén be kell ismernünk azokat".
Annak bizonyításához, hogy Putyin egész Ukrajna meghódítására és Oroszországba való beolvasztására törekedett, bizonyítékot kell szolgáltatni arra, hogy 1) ezt kívánatos célnak tartotta, 2) megvalósítható célnak tartotta, és 3) szándékában állt ezt a célt követni. A nyilvánosságra hozott adatok nem bizonyítják, hogy Putyin azt fontolgatta, még kevésbé azt, hogy véget vet Ukrajnának mint független államnak, és Nagy-Oroszország részévé teszi, amikor 2022. február 24-én Ukrajnába küldte csapatait.
Valójában jelentős bizonyítékok vannak arra, hogy Putyin elismerte Ukrajnát független országként. Az orosz-ukrán kapcsolatokkal foglalkozó, jól ismert 2021. július 12-i cikkében, amelyre a hagyományos bölcsesség hívei gyakran birodalmi ambícióinak bizonyítékaként mutatnak rá, azt mondja az ukrán népnek: "Ha saját államot akartok létrehozni: szívesen látunk benneteket!". Arról, hogy Oroszországnak hogyan kellene bánnia Ukrajnával, azt írja: "Csak egy válasz van: tisztelettel". Ezt a hosszú cikket a következő szavakkal zárja: "És hogy mi lesz Ukrajnából - azt a polgárai dönthetik el". Ezek a kijelentések szöges ellentétben állnak azzal az állítással, hogy Putyin Ukrajnát egy nagyobb Oroszországba akarja beolvasztani.
Ugyanebben a 2021. július 12-i cikkben, majd egy 2022. február 21-én tartott fontos beszédében Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország elfogadja "a Szovjetunió felbomlása után kialakult új geopolitikai valóságot". Ugyanezt 2022. február 24-én harmadszor is megismételte, amikor bejelentette, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát. Konkrétan kijelentette, hogy "nem tervezzük ukrán terület elfoglalását", és világossá tette, hogy tiszteletben tartja az ukrán szuverenitást, bár csak egy bizonyos pontig: "Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet és nem létezhet úgy, hogy a mai Ukrajna területéről állandó fenyegetés éri". Putyin lényegében nem érdekelt abban, hogy Ukrajna Oroszország része legyen, hanem abban, hogy az ország ne váljon az Oroszország elleni nyugati agresszió "ugródeszkájává".
Who Caused the Ukraine War?
The question of who is responsible for causing the Ukraine war has been a deeply contentious issue since Russia invaded Ukraine on 24 February 2022.
mearsheimer.substack.com
Nyugaton a hagyományos bölcsesség szerint Vlagyimir Putyin a felelős az ukrajnai háború kirobbantásáért. Az invázió célja egész Ukrajna meghódítása és egy nagyobb Oroszország részévé tétele volt, így szól az érvelés. Amint ez a cél megvalósul, az oroszok egy birodalom létrehozására törekednének Kelet-Európában, hasonlóan a Szovjetunióhoz a második világháború után. Putyin tehát végső soron fenyegetést jelent a Nyugatra, és erővel kell vele szemben fellépni. Röviden, Putyin egy imperialista, akinek mesterterve van, és aki jól illeszkedik a gazdag orosz hagyományba.
Az alternatív érv, amellyel azonosulok, és amely Nyugaton egyértelműen kisebbségben van, az, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei provokálták ki a háborút. Ezzel természetesen nem tagadom, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát és kirobbantotta a háborút. De a konfliktus fő oka az a NATO-döntés, hogy Ukrajnát beveszik a szövetségbe, amit gyakorlatilag minden orosz vezető egzisztenciális fenyegetésnek tekint, amelyet meg kell szüntetni. A NATO bővítése azonban egy szélesebb körű stratégia része, amelynek célja, hogy Ukrajnát nyugati bástyává tegye Oroszország határán. Kijevnek az Európai Unióba (EU) való bevonása és a színes forradalom elősegítése Ukrajnában - a nyugatbarát liberális demokráciává alakítása - a politika másik két ága. Oroszország vezetői mindhárom ágtól tartanak, de a NATO bővítésétől tartanak a leginkább. Ennek a fenyegetésnek a kezelésére Oroszország 2022. február 24-én megelőző háborút indított.
A vita arról, hogy ki okozta az ukrajnai háborút, nemrégiben felizzott, amikor két prominens nyugati vezető - Donald Trump volt elnök és Nigel Farage prominens brit parlamenti képviselő - azt az érvet hozta fel, hogy a NATO bővítése volt a konfliktus mozgatórugója. Nem meglepő módon megjegyzéseikre a hagyományos bölcsesség védelmezői heves ellentámadásba lendültek. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a NATO leköszönő főtitkára, Jens Stoltenberg az elmúlt évben kétszer is azt mondta, hogy "Putyin elnök azért kezdte ezt a háborút, mert be akarta zárni a NATO ajtaját, és meg akarta tagadni Ukrajnától a jogot, hogy saját útját válassza". Nyugaton szinte senki sem vonta kétségbe a NATO vezetőjének ezt a figyelemre méltó beismerését, és nem is vonta vissza.
Az én célom itt az, hogy egy alapozót nyújtsak, amely felsorolja azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyek alátámasztják azt a nézetet, hogy Putyin nem azért szállta meg Ukrajnát, mert egy imperialista volt, aki Ukrajna egy nagyobb Oroszország részévé akarta tenni, hanem elsősorban a NATO terjeszkedése és a Nyugat azon erőfeszítései miatt, hogy Ukrajnát nyugati erősséggé tegye Oroszország határán.
*****************
Hadd kezdjem a HÉT FŐBB INDOKOZÁSSAL, hogy elutasítsuk a hagyományos bölcsességet.
ELSŐSZÖRÖS, egyszerűen nincs bizonyíték 2022. február 24. előttről arra, hogy Putyin le akarta volna hódítani Ukrajnát és be akarta volna olvasztani Oroszországba. A hagyományos bölcsesség hívei nem tudnak rámutatni semmire, amit Putyin írt vagy mondott volna, ami arra utalna, hogy Ukrajna meghódítására törekedett.
Amikor ezzel kapcsolatban kérdőre vonják őket, a hagyományos bölcsesség hívei olyan bizonyítékokkal szolgálnak, amelyeknek alig vagy egyáltalán nincs közük ahhoz, hogy Putyin milyen indítékból szállta meg Ukrajnát. Egyesek például azt hangsúlyozzák, hogy azt mondta, Ukrajna "mesterséges állam" vagy nem "valódi állam". Az ilyen átláthatatlan megjegyzések azonban semmit sem mondanak arról, hogy miért indított háborút. Ugyanez igaz Putyin azon kijelentésére is, miszerint az oroszokat és az ukránokat "egy népnek" tekinti, közös történelemmel. Mások rámutatnak, hogy a Szovjetunió összeomlását "az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának" nevezte. De Putyin azt is mondta: "Akinek nem hiányzik a Szovjetunió, annak nincs szíve. Aki vissza akarja kapni, annak nincs esze". Megint mások egy beszédére mutatnak rá, amelyben kijelentette, hogy "a modern Ukrajnát teljes egészében Oroszország, pontosabban a bolsevik, kommunista Oroszország hozta létre". De ez aligha jelent bizonyítékot arra, hogy Ukrajna meghódítása érdekelte volna. Ráadásul ugyanebben a beszédben azt mondta: "Természetesen nem tudjuk megváltoztatni a múltbeli eseményeket, de legalább nyíltan és őszintén be kell ismernünk azokat".
Annak bizonyításához, hogy Putyin egész Ukrajna meghódítására és Oroszországba való beolvasztására törekedett, bizonyítékot kell szolgáltatni arra, hogy 1) ezt kívánatos célnak tartotta, 2) megvalósítható célnak tartotta, és 3) szándékában állt ezt a célt követni. A nyilvánosságra hozott adatok nem bizonyítják, hogy Putyin azt fontolgatta, még kevésbé azt, hogy véget vet Ukrajnának mint független államnak, és Nagy-Oroszország részévé teszi, amikor 2022. február 24-én Ukrajnába küldte csapatait.
Valójában jelentős bizonyítékok vannak arra, hogy Putyin elismerte Ukrajnát független országként. Az orosz-ukrán kapcsolatokkal foglalkozó, jól ismert 2021. július 12-i cikkében, amelyre a hagyományos bölcsesség hívei gyakran birodalmi ambícióinak bizonyítékaként mutatnak rá, azt mondja az ukrán népnek: "Ha saját államot akartok létrehozni: szívesen látunk benneteket!". Arról, hogy Oroszországnak hogyan kellene bánnia Ukrajnával, azt írja: "Csak egy válasz van: tisztelettel". Ezt a hosszú cikket a következő szavakkal zárja: "És hogy mi lesz Ukrajnából - azt a polgárai dönthetik el". Ezek a kijelentések szöges ellentétben állnak azzal az állítással, hogy Putyin Ukrajnát egy nagyobb Oroszországba akarja beolvasztani.
Ugyanebben a 2021. július 12-i cikkben, majd egy 2022. február 21-én tartott fontos beszédében Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország elfogadja "a Szovjetunió felbomlása után kialakult új geopolitikai valóságot". Ugyanezt 2022. február 24-én harmadszor is megismételte, amikor bejelentette, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát. Konkrétan kijelentette, hogy "nem tervezzük ukrán terület elfoglalását", és világossá tette, hogy tiszteletben tartja az ukrán szuverenitást, bár csak egy bizonyos pontig: "Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet és nem létezhet úgy, hogy a mai Ukrajna területéről állandó fenyegetés éri". Putyin lényegében nem érdekelt abban, hogy Ukrajna Oroszország része legyen, hanem abban, hogy az ország ne váljon az Oroszország elleni nyugati agresszió "ugródeszkájává".
MÁSODIK: nincs bizonyíték arra, hogy Putyin bábkormányt készített volna elő Ukrajna számára, hogy oroszbarát vezetőket ápolt volna Kijevben, vagy hogy olyan politikai intézkedéseket hozott volna, amelyek lehetővé tennék az egész ország elfoglalását és végül Oroszországba való integrálását.
[közbevetem, ez a pont talán a legtámadhatóbb, legalábbis voltak állítások erre vonatkozóan.]
Ezek a tények szembemennek azzal az állítással, hogy Putyin érdekelt volt Ukrajna eltörlésében a térképről.
HARMADIK: Putyinnak közel sem volt elég csapata Ukrajna meghódításához.
Kezdjük az általános számokkal. Régóta úgy becsülöm, hogy az oroszok legfeljebb 190 000 katonával szállták meg Ukrajnát. Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán fegyveres erők jelenlegi főparancsnoka nemrégiben a The Guardian-nak adott interjújában azt mondta, hogy Oroszország inváziós ereje mindössze 100 000 fő volt. Valójában a The Guardian ugyanezt a számot használta a háború kezdete előtt. Kizárt, hogy egy 100 000 vagy 190 000 fős haderő képes lenne meghódítani, elfoglalni és bekebelezni egész Ukrajnát egy nagyobb Oroszországba.
Vegyük figyelembe, hogy amikor Németország 1939 szeptemberében megszállta Lengyelország nyugati felét, a Wehrmacht körülbelül 1,5 millió embert számlált. Ukrajna földrajzilag több mint háromszor nagyobb, mint Lengyelország nyugati fele volt 1939-ben, és Ukrajnában 2022-ben majdnem kétszer annyi ember élt, mint Lengyelországban, amikor a németek megszállták. Ha elfogadjuk Szirszkij tábornok becslését, miszerint 2022-ben 100 000 orosz katona szállta meg Ukrajnát, akkor ez azt jelenti, hogy Oroszország inváziós ereje 1/15-öd része volt a Lengyelországba bevonuló német haderőnek. És ez a kis orosz hadsereg egy olyan országot szállt meg, amely mind területileg, mind lakosságszám tekintetében sokkal nagyobb volt Lengyelországnál.
A számoktól eltekintve, ott van az orosz hadsereg minőségének kérdése. Először is, ez egy olyan haderő volt, amelyet nagyrészt arra terveztek, hogy megvédje Oroszországot az inváziótól. Nem egy olyan hadsereg volt, amely felkészült egy olyan nagyszabású offenzíva indítására, amely végül egész Ukrajnát meghódította volna, nemhogy Európa többi részét fenyegette volna. Ráadásul a harcoló erők minősége is hagyott kívánnivalót maga után, hiszen az oroszok nem számítottak háborúra, amikor a válság 2021 tavaszán kezdett elmérgesedni. Így kevés lehetőségük volt arra, hogy képzett inváziós erőket képezzenek ki. Az orosz inváziós haderő mind minőségében, mind mennyiségében meg sem közelítette az 1930-as évek végi és 1940-es évek eleji Wehrmacht megfelelőjét.
Azt lehet állítani, hogy az orosz vezetők úgy gondolták, hogy az ukrán hadsereg olyan kicsi és olyannyira alulfegyverezett, hogy a hadseregük könnyedén legyőzheti az ukrán erőket és meghódíthatja az egész országot. Valójában Putyin és hadnagyai jól tudták, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei a válság 2014. február 22-i kitörése óta felfegyverzik és kiképzik az ukrán hadsereget. Moszkva nagy félelme az volt, hogy Ukrajna defacto NATO-taggá válik. Ráadásul az orosz vezetők megfigyelték, hogy az ukrán hadsereg, amely nagyobb volt, mint az inváziós erőik, 2014 és 2022 között hatékonyan harcolt a Donbasszban. Bizonyára megértették, hogy az ukrán hadsereg nem egy papírtigris, amelyet gyorsan és határozottan le lehet győzni, különösen, hogy a Nyugat erőteljes támogatását élvezte.
Végül 2022 folyamán az oroszok kénytelenek voltak kivonni a hadseregüket a Harkivi területről és a Herszon terület nyugati részéről. Moszkva gyakorlatilag feladta azokat a területeket, amelyeket a hadserege a háború első napjaiban meghódított. Kétségtelen, hogy az ukrán hadsereg nyomása szerepet játszott az oroszok kivonulásának kikényszerítésében. De ennél is fontosabb, hogy Putyin és tábornokai felismerték, hogy nem rendelkeznek elegendő erővel ahhoz, hogy megtartsák az összes területet, amelyet a hadseregük Harkivban és Herszonban meghódított. Ezért visszavonultak, és kezelhetőbb védelmi pozíciókat hoztak létre. Ez aligha az a magatartás, amit egy olyan hadseregtől várnánk, amelyet arra építettek és képeztek ki, hogy egész Ukrajnát meghódítsa és elfoglalja. Természetesen nem erre a célra tervezték, és így nem tudta teljesíteni ezt a herkulesi feladatot.
Negyedszer, a háború kitörése előtti hónapokban Putyin megpróbált diplomáciai megoldást találni a kialakuló válságra.
Putyin 2021. december 17-én levelet küldött Joe Biden elnöknek és Stoltenberg NATO-vezérnek egyaránt, amelyben a válság megoldását javasolta, amely egy írásos garancián alapulna: 1) Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, 2) Oroszország határai közelében nem állomásoznak támadó fegyverek, és 3) az 1997 óta Kelet-Európába telepített NATO-csapatokat és -felszereléseket visszaköltöztetik Nyugat-Európába. Bármit is gondoljunk arról, hogy Putyin nyitó követelései alapján - amelyekről az Egyesült Államok nem volt hajlandó tárgyalni - sikerült-e alkut kötni, ez azt mutatja, hogy Putyin el akarta kerülni a háborút.
ÖTÖDIK, közvetlenül a háború kitörése után Oroszország felvette a kapcsolatot Ukrajnával, hogy tárgyalásokat kezdjen a háború befejezéséről és a két ország közötti modus vivendi kidolgozásáról.
A Kijev és Moszkva közötti tárgyalások Fehéroroszországban kezdődtek, mindössze négy nappal azután, hogy az orosz csapatok bevonultak Ukrajnába. Ezt a fehéroroszországi pályát végül egy izraeli, valamint egy isztambuli pálya váltotta fel. Minden rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy Oroszország komolyan tárgyalt, és nem érdekelt az ukrán területek bekebelezésében, kivéve a 2014-ben annektált Krímet és esetleg a Donbászt. A tárgyalások akkor értek véget, amikor az ukránok Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ösztökélésére kiléptek a tárgyalásokból, amelyek jó előrehaladást mutattak, amikor véget értek.
Putyin továbbá arról számol be, hogy amikor a tárgyalások folytak és előrehaladást értek el, arra kérték, hogy jóakaratból vonja ki az orosz csapatokat a Kijev környéki területről, amit 2022. március 29-én meg is tett. Egyetlen nyugati kormány vagy korábbi politikai döntéshozó sem vonta kétségbe Putyin állítását, amely közvetlenül ellentmond annak az állításnak, hogy egész Ukrajna meghódítására törekedett.
HATODIK, Ukrajnát félretéve, nincs egy cseppnyi bizonyíték sem arra, hogy Putyin más kelet-európai országok meghódítását fontolgatta volna.
Sőt, az orosz hadsereg még ahhoz sem elég nagy, hogy lerohanja egész Ukrajnát, nemhogy megpróbálja meghódítani a balti államokat, Lengyelországot és Romániát. Ráadásul ezek az országok mind NATO-tagok, ami szinte biztosan háborút jelentene az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel.
HETEDIK, Nyugaton aligha vitatta bárki is, hogy Putyinnak birodalmi ambíciói lennének attól kezdve, hogy 2000-ben átvette a hatalmat, egészen az ukrán válság 2014. február 22-i kirobbanásáig. Ekkor hirtelen birodalmi agresszorrá vált. Hogy miért? Mert a nyugati vezetőknek kellett egy ok, hogy őt hibáztassák a válság okozásáért.
Valószínűleg a legjobb bizonyíték arra, hogy Putyint az első tizennégy évében nem tekintették komoly fenyegetésnek, az, hogy meghívott vendég volt a NATO 2008. áprilisi bukaresti csúcstalálkozóján, ahol a szövetség bejelentette, hogy Ukrajna és Grúzia végül taggá válik. Putyin természetesen felháborodott ezen a döntésen, és haragjának hangot is adott. A bejelentéssel szembeni ellenállása azonban aligha volt hatással Washingtonra, mivel Oroszország hadseregét túl gyengének ítélték ahhoz, hogy megállítsa a NATO további bővítését, ahogyan az 1999-es és 2004-es bővítési hullámok megállításához is túl gyenge volt. A Nyugat úgy gondolta, hogy ismét lenyomhatja a NATO-bővítést Oroszország torkán.
Ehhez kapcsolódóan a NATO 2014. február 22. előtti bővítése nem Oroszország megfékezését célozta. Az orosz katonai erő szomorú állapotát tekintve Moszkva nem volt abban a helyzetben, hogy meghódítsa Ukrajnát, még kevésbé, hogy revanchista politikát folytasson Kelet-Európában. Michael McFaul, az Egyesült Államok korábbi moszkvai nagykövete, aki Ukrajna elkötelezett védelmezője és Putyin éles kritikusa, sokatmondóan megjegyzi, hogy a Krím 2014-es orosz elfoglalását nem tervezték a válság kitörése előtt; ez egy impulzív lépés volt, válaszul az ukrán oroszbarát vezetőt megbuktató puccsra. Röviden, a NATO bővítése nem az orosz fenyegetés megfékezésére irányult, mert a Nyugat nem gondolta, hogy van ilyen.
Csak amikor 2014 februárjában kitört az ukrajnai válság, az Egyesült Államok és szövetségesei hirtelen elkezdték Putyint veszélyes, birodalmi ambíciókkal rendelkező vezetőként, Oroszországot pedig komoly katonai fenyegetésként jellemezni, amelyet a NATO-nak meg kell fékeznie. A retorikában bekövetkezett hirtelen váltás egyetlen lényeges célt szolgált: azt, hogy a Nyugat Putyint hibáztassa a válságért, és felmentse a Nyugatot a felelősség alól. Nem meglepő, hogy Putyin ilyen ábrázolása sokkal nagyobb teret nyert, miután Oroszország 2022. február 24-én megszállta Ukrajnát.
[közbevetem, ez a pont talán a legtámadhatóbb, legalábbis voltak állítások erre vonatkozóan.]
Ezek a tények szembemennek azzal az állítással, hogy Putyin érdekelt volt Ukrajna eltörlésében a térképről.
HARMADIK: Putyinnak közel sem volt elég csapata Ukrajna meghódításához.
Kezdjük az általános számokkal. Régóta úgy becsülöm, hogy az oroszok legfeljebb 190 000 katonával szállták meg Ukrajnát. Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán fegyveres erők jelenlegi főparancsnoka nemrégiben a The Guardian-nak adott interjújában azt mondta, hogy Oroszország inváziós ereje mindössze 100 000 fő volt. Valójában a The Guardian ugyanezt a számot használta a háború kezdete előtt. Kizárt, hogy egy 100 000 vagy 190 000 fős haderő képes lenne meghódítani, elfoglalni és bekebelezni egész Ukrajnát egy nagyobb Oroszországba.
Vegyük figyelembe, hogy amikor Németország 1939 szeptemberében megszállta Lengyelország nyugati felét, a Wehrmacht körülbelül 1,5 millió embert számlált. Ukrajna földrajzilag több mint háromszor nagyobb, mint Lengyelország nyugati fele volt 1939-ben, és Ukrajnában 2022-ben majdnem kétszer annyi ember élt, mint Lengyelországban, amikor a németek megszállták. Ha elfogadjuk Szirszkij tábornok becslését, miszerint 2022-ben 100 000 orosz katona szállta meg Ukrajnát, akkor ez azt jelenti, hogy Oroszország inváziós ereje 1/15-öd része volt a Lengyelországba bevonuló német haderőnek. És ez a kis orosz hadsereg egy olyan országot szállt meg, amely mind területileg, mind lakosságszám tekintetében sokkal nagyobb volt Lengyelországnál.
A számoktól eltekintve, ott van az orosz hadsereg minőségének kérdése. Először is, ez egy olyan haderő volt, amelyet nagyrészt arra terveztek, hogy megvédje Oroszországot az inváziótól. Nem egy olyan hadsereg volt, amely felkészült egy olyan nagyszabású offenzíva indítására, amely végül egész Ukrajnát meghódította volna, nemhogy Európa többi részét fenyegette volna. Ráadásul a harcoló erők minősége is hagyott kívánnivalót maga után, hiszen az oroszok nem számítottak háborúra, amikor a válság 2021 tavaszán kezdett elmérgesedni. Így kevés lehetőségük volt arra, hogy képzett inváziós erőket képezzenek ki. Az orosz inváziós haderő mind minőségében, mind mennyiségében meg sem közelítette az 1930-as évek végi és 1940-es évek eleji Wehrmacht megfelelőjét.
Azt lehet állítani, hogy az orosz vezetők úgy gondolták, hogy az ukrán hadsereg olyan kicsi és olyannyira alulfegyverezett, hogy a hadseregük könnyedén legyőzheti az ukrán erőket és meghódíthatja az egész országot. Valójában Putyin és hadnagyai jól tudták, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei a válság 2014. február 22-i kitörése óta felfegyverzik és kiképzik az ukrán hadsereget. Moszkva nagy félelme az volt, hogy Ukrajna defacto NATO-taggá válik. Ráadásul az orosz vezetők megfigyelték, hogy az ukrán hadsereg, amely nagyobb volt, mint az inváziós erőik, 2014 és 2022 között hatékonyan harcolt a Donbasszban. Bizonyára megértették, hogy az ukrán hadsereg nem egy papírtigris, amelyet gyorsan és határozottan le lehet győzni, különösen, hogy a Nyugat erőteljes támogatását élvezte.
Végül 2022 folyamán az oroszok kénytelenek voltak kivonni a hadseregüket a Harkivi területről és a Herszon terület nyugati részéről. Moszkva gyakorlatilag feladta azokat a területeket, amelyeket a hadserege a háború első napjaiban meghódított. Kétségtelen, hogy az ukrán hadsereg nyomása szerepet játszott az oroszok kivonulásának kikényszerítésében. De ennél is fontosabb, hogy Putyin és tábornokai felismerték, hogy nem rendelkeznek elegendő erővel ahhoz, hogy megtartsák az összes területet, amelyet a hadseregük Harkivban és Herszonban meghódított. Ezért visszavonultak, és kezelhetőbb védelmi pozíciókat hoztak létre. Ez aligha az a magatartás, amit egy olyan hadseregtől várnánk, amelyet arra építettek és képeztek ki, hogy egész Ukrajnát meghódítsa és elfoglalja. Természetesen nem erre a célra tervezték, és így nem tudta teljesíteni ezt a herkulesi feladatot.
Negyedszer, a háború kitörése előtti hónapokban Putyin megpróbált diplomáciai megoldást találni a kialakuló válságra.
Putyin 2021. december 17-én levelet küldött Joe Biden elnöknek és Stoltenberg NATO-vezérnek egyaránt, amelyben a válság megoldását javasolta, amely egy írásos garancián alapulna: 1) Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, 2) Oroszország határai közelében nem állomásoznak támadó fegyverek, és 3) az 1997 óta Kelet-Európába telepített NATO-csapatokat és -felszereléseket visszaköltöztetik Nyugat-Európába. Bármit is gondoljunk arról, hogy Putyin nyitó követelései alapján - amelyekről az Egyesült Államok nem volt hajlandó tárgyalni - sikerült-e alkut kötni, ez azt mutatja, hogy Putyin el akarta kerülni a háborút.
ÖTÖDIK, közvetlenül a háború kitörése után Oroszország felvette a kapcsolatot Ukrajnával, hogy tárgyalásokat kezdjen a háború befejezéséről és a két ország közötti modus vivendi kidolgozásáról.
A Kijev és Moszkva közötti tárgyalások Fehéroroszországban kezdődtek, mindössze négy nappal azután, hogy az orosz csapatok bevonultak Ukrajnába. Ezt a fehéroroszországi pályát végül egy izraeli, valamint egy isztambuli pálya váltotta fel. Minden rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy Oroszország komolyan tárgyalt, és nem érdekelt az ukrán területek bekebelezésében, kivéve a 2014-ben annektált Krímet és esetleg a Donbászt. A tárgyalások akkor értek véget, amikor az ukránok Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ösztökélésére kiléptek a tárgyalásokból, amelyek jó előrehaladást mutattak, amikor véget értek.
Putyin továbbá arról számol be, hogy amikor a tárgyalások folytak és előrehaladást értek el, arra kérték, hogy jóakaratból vonja ki az orosz csapatokat a Kijev környéki területről, amit 2022. március 29-én meg is tett. Egyetlen nyugati kormány vagy korábbi politikai döntéshozó sem vonta kétségbe Putyin állítását, amely közvetlenül ellentmond annak az állításnak, hogy egész Ukrajna meghódítására törekedett.
HATODIK, Ukrajnát félretéve, nincs egy cseppnyi bizonyíték sem arra, hogy Putyin más kelet-európai országok meghódítását fontolgatta volna.
Sőt, az orosz hadsereg még ahhoz sem elég nagy, hogy lerohanja egész Ukrajnát, nemhogy megpróbálja meghódítani a balti államokat, Lengyelországot és Romániát. Ráadásul ezek az országok mind NATO-tagok, ami szinte biztosan háborút jelentene az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel.
HETEDIK, Nyugaton aligha vitatta bárki is, hogy Putyinnak birodalmi ambíciói lennének attól kezdve, hogy 2000-ben átvette a hatalmat, egészen az ukrán válság 2014. február 22-i kirobbanásáig. Ekkor hirtelen birodalmi agresszorrá vált. Hogy miért? Mert a nyugati vezetőknek kellett egy ok, hogy őt hibáztassák a válság okozásáért.
Valószínűleg a legjobb bizonyíték arra, hogy Putyint az első tizennégy évében nem tekintették komoly fenyegetésnek, az, hogy meghívott vendég volt a NATO 2008. áprilisi bukaresti csúcstalálkozóján, ahol a szövetség bejelentette, hogy Ukrajna és Grúzia végül taggá válik. Putyin természetesen felháborodott ezen a döntésen, és haragjának hangot is adott. A bejelentéssel szembeni ellenállása azonban aligha volt hatással Washingtonra, mivel Oroszország hadseregét túl gyengének ítélték ahhoz, hogy megállítsa a NATO további bővítését, ahogyan az 1999-es és 2004-es bővítési hullámok megállításához is túl gyenge volt. A Nyugat úgy gondolta, hogy ismét lenyomhatja a NATO-bővítést Oroszország torkán.
Ehhez kapcsolódóan a NATO 2014. február 22. előtti bővítése nem Oroszország megfékezését célozta. Az orosz katonai erő szomorú állapotát tekintve Moszkva nem volt abban a helyzetben, hogy meghódítsa Ukrajnát, még kevésbé, hogy revanchista politikát folytasson Kelet-Európában. Michael McFaul, az Egyesült Államok korábbi moszkvai nagykövete, aki Ukrajna elkötelezett védelmezője és Putyin éles kritikusa, sokatmondóan megjegyzi, hogy a Krím 2014-es orosz elfoglalását nem tervezték a válság kitörése előtt; ez egy impulzív lépés volt, válaszul az ukrán oroszbarát vezetőt megbuktató puccsra. Röviden, a NATO bővítése nem az orosz fenyegetés megfékezésére irányult, mert a Nyugat nem gondolta, hogy van ilyen.
Csak amikor 2014 februárjában kitört az ukrajnai válság, az Egyesült Államok és szövetségesei hirtelen elkezdték Putyint veszélyes, birodalmi ambíciókkal rendelkező vezetőként, Oroszországot pedig komoly katonai fenyegetésként jellemezni, amelyet a NATO-nak meg kell fékeznie. A retorikában bekövetkezett hirtelen váltás egyetlen lényeges célt szolgált: azt, hogy a Nyugat Putyint hibáztassa a válságért, és felmentse a Nyugatot a felelősség alól. Nem meglepő, hogy Putyin ilyen ábrázolása sokkal nagyobb teret nyert, miután Oroszország 2022. február 24-én megszállta Ukrajnát.
Van egy csavar a hagyományos bölcsességen, amit érdemes megemlíteni. Egyesek azt állítják, hogy Moszkva döntésének, hogy megszállja Ukrajnát, kevés köze van magához Putyinhoz, és ehelyett egy olyan expanziós hagyomány része, amely jóval Putyin előttről ered, és mélyen beépült az orosz társadalomba. Ez az agresszióra való hajlam, amelyet állítólag belső erők, nem pedig Oroszország külső fenyegetettségi környezete vezérel, az idők során gyakorlatilag minden orosz vezetőt arra késztetett, hogy erőszakosan viselkedjen szomszédaival szemben. Nem tagadható, hogy ebben a történetben Putyin a főnök, vagy hogy ő vezette Oroszországot a háborúba, de állítólag kevéssé van befolyása. Szinte bármely más orosz vezető ugyanígy cselekedett volna.
Két probléma van ezzel az érveléssel. Először is, nem igazolható, mivel az orosz társadalomban régóta meglévő vonást, amely ezt az agresszív késztetést kiváltja, soha nem azonosítják. Az oroszokról azt mondják, hogy mindig is agresszívek voltak - függetlenül attól, hogy ki van hatalmon -, és mindig is azok lesznek. Ez szinte mintha a DNS-ükben lenne. Ugyanezt az állítást tették egykor a németekről is, akiket a huszadik században gyakran veleszületett agresszorként ábrázoltak. Az ilyen jellegű érveket a tudományos világban jó okkal nem veszik komolyan.
Ráadásul az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában 1991 és 2014 között, az ukrajnai válság kitörésekor aligha jellemezte bárki is Oroszországot veleszületett agresszivitásként. Lengyelországon és a balti államokon kívül az orosz agressziótól való félelem nem volt gyakran hangoztatott aggodalom ebben a huszonnégy évben, ami elvárható lenne, ha az oroszok agresszióra lennének berendezkedve. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek az érvelésnek a hirtelen megjelenése kényelmes ürügy volt arra, hogy Oroszországot okolják az ukrajnai háború kiváltásáért.
*****************
Hadd váltsak sebességet, és ismertessem a HÁROM FŐ INDOKOT, amiért úgy gondoljuk, hogy a NATO terjeszkedése volt az ukrajnai háború fő oka.
ELSŐSZÖR IS, az orosz vezetők a háború kitörése előtt többször is kijelentették, hogy a NATO ukrajnai terjeszkedését egzisztenciális fenyegetésnek tekintik, amelyet meg kell szüntetni.
Putyin számos nyilvános nyilatkozatot tett, amelyekben ezt az érvelést 2022. február 24. előtt kifejtette. A védelmi minisztérium igazgatótanácsának 2021. december 21-én tartott beszédében kijelentette: "amit Ukrajnában tesznek, vagy próbálnak, vagy terveznek tenni, az nem a mi országhatárunktól több ezer kilométerre történik. Hanem a házunk küszöbén. Meg kell érteniük, hogy egyszerűen nincs hová tovább hátrálnunk. Tényleg azt hiszik, hogy nem látjuk ezeket a fenyegetéseket? Vagy azt hiszik, hogy mi csak tétlenül nézzük az Oroszországot fenyegető veszélyek kialakulását?" Két hónappal később, 2022. február 22-én, egy sajtótájékoztatón, néhány nappal a háború kitörése előtt Putyin azt mondta: "Mi kategorikusan ellenezzük Ukrajna NATO-csatlakozását, mert ez fenyegetést jelent ránk nézve, és ezt érvekkel tudjuk alátámasztani. Erről már többször beszéltem ebben a teremben". Ezután világossá tette, hogy elismeri, hogy Ukrajna defacto NATO-taggá válik. Az Egyesült Államok és szövetségesei - mondta - "továbbra is modern típusú fegyverekkel pumpálják tele a jelenlegi kijevi hatóságokat". Ha ennek nem vetnek véget, akkor Moszkva "egy állig felfegyverzett "Oroszország-ellenes" országgal marad" - folytatta. Ez teljesen elfogadhatatlan".
Más orosz vezetők - köztük a védelmi miniszter, a külügyminiszter, a külügyminiszter-helyettes és a washingtoni orosz nagykövet - szintén a NATO-bővítés központi szerepét hangsúlyozták az ukrajnai válság kiváltásában. Szergej Lavrov külügyminiszter 2022. január 14-i sajtótájékoztatóján tömören fogalmazott: "Mindennek a kulcsa a garancia arra, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé".
Gyakran hallani azt az érvelést, hogy az orosz félelmek alaptalanok voltak, mert nincs esély arra, hogy Ukrajna belátható időn belül, ha egyáltalán valaha is csatlakozik a szövetséghez. Sőt, azt mondják, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei a háború előtt kevés figyelmet fordítottak arra, hogy Ukrajnát bevegyék a NATO-ba. De még ha Ukrajna csatlakozna is a szövetséghez, az nem jelentene egzisztenciális fenyegetést Oroszország számára, mert a NATO egy védelmi szövetség. Így a NATO bővítése nem lehetett volna oka sem a 2014 februárjában kirobbant eredeti válságnak, sem a 2022 februárjában kezdődött háborúnak.
Ez az érvelés hamis. Valójában a 2014-es eseményekre adott nyugati válasz a meglévő stratégia megduplázása és Ukrajna még közelebb vonása a NATO-hoz. A szövetség 2014-ben kezdte meg az ukrán hadsereg kiképzését, a következő nyolc évben évente átlagosan 10 000 kiképzett katonát. 2017 decemberében a Trump-kormányzat úgy döntött, hogy "védelmi fegyverekkel" látja el Kijevet. Hamarosan más NATO-országok is beszálltak a játékba, még több fegyvert szállítva Ukrajnának. Továbbá Ukrajna hadserege, haditengerészete és légiereje közös hadgyakorlatokon kezdett részt venni a NATO-erőkkel. A Nyugat erőfeszítései az ukrán hadsereg felfegyverzésére és kiképzésére jórészt megmagyarázzák, hogy a háború első évében miért szerepelt olyan jól az orosz hadsereggel szemben. Ahogy a The Wall Street Journal 2022. áprilisi címlapja fogalmazott: "Az ukrán katonai siker titka: Years of NATO Training".
Ha eltekintünk a szövetség folyamatos erőfeszítéseitől, hogy az ukrán hadseregből félelmetesebb harci erőt faragjanak, amely képes lenne a NATO-csapatok mellett tevékenykedni, 2021-ben Nyugaton újból lelkesedés mutatkozott Ukrajna NATO-ba való bevonása iránt. Ugyanakkor Zelenszkij elnök, aki soha nem mutatott nagy lelkesedést Ukrajna szövetségbe való bevonása iránt, és akit 2019 márciusában olyan platformon választottak meg, amely a folyamatban lévő válság rendezése érdekében Oroszországgal való együttműködésre szólított fel, 2021 elején megfordult, és nemcsak hogy felkarolta Ukrajna NATO-tagságát, hanem keményvonalas megközelítést is elfogadott Moszkvával szemben.
Biden elnök, aki 2021 januárjában költözött a Fehér Házba, már régóta elkötelezett volt Ukrajna NATO-ba való bevonása mellett, és Oroszországgal szemben szuperhadnagy volt. Nem meglepő, hogy 2021. június 14-én a NATO az éves brüsszeli csúcstalálkozóján közleményt adott ki, amelyben ez állt: "Megismételjük a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón hozott döntést, miszerint Ukrajna a Szövetség tagjává válik". 2021. szeptember 1-jén Zelenszkij látogatást tett a Fehér Házban, ahol Biden világossá tette, hogy az Egyesült Államok "szilárdan elkötelezett" "Ukrajna euroatlanti törekvései mellett". Majd 2021. november 10-én Antony Blinken külügyminiszter és ukrán kollégája, Dmytro Kuleba aláírt egy fontos dokumentumot - az "USA-Ukrajna stratégiai partnerségről szóló chartát". A dokumentum szerint mindkét fél célja, hogy "aláhúzza ... az Ukrajna által az európai és euroatlanti intézményekbe való teljes integrációhoz szükséges mély és átfogó reformok végrehajtása iránti elkötelezettséget". Kifejezetten megerősíti továbbá az Egyesült Államok elkötelezettségét a "2008-as bukaresti csúcstalálkozó nyilatkozat" mellett.
Úgy tűnik, aligha volt kétséges, hogy Ukrajna jó úton halad afelé, hogy 2021 végére NATO-taggá váljon. Ennek ellenére a politika egyes támogatói azzal érvelnek, hogy Moszkvának nem kellett volna aggódnia emiatt az eredmény miatt, mert "a NATO egy védelmi szövetség, és nem jelent fenyegetést Oroszországra". De Putyin és más orosz vezetők nem így gondolkodnak a NATO-ról, és az számít, hogy ők mit gondolnak. Röviden, nem kérdés, hogy Moszkva Ukrajna NATO-csatlakozását olyan egzisztenciális fenyegetésnek tekintette, amelyet nem lehetett hagyni.
Két probléma van ezzel az érveléssel. Először is, nem igazolható, mivel az orosz társadalomban régóta meglévő vonást, amely ezt az agresszív késztetést kiváltja, soha nem azonosítják. Az oroszokról azt mondják, hogy mindig is agresszívek voltak - függetlenül attól, hogy ki van hatalmon -, és mindig is azok lesznek. Ez szinte mintha a DNS-ükben lenne. Ugyanezt az állítást tették egykor a németekről is, akiket a huszadik században gyakran veleszületett agresszorként ábrázoltak. Az ilyen jellegű érveket a tudományos világban jó okkal nem veszik komolyan.
Ráadásul az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában 1991 és 2014 között, az ukrajnai válság kitörésekor aligha jellemezte bárki is Oroszországot veleszületett agresszivitásként. Lengyelországon és a balti államokon kívül az orosz agressziótól való félelem nem volt gyakran hangoztatott aggodalom ebben a huszonnégy évben, ami elvárható lenne, ha az oroszok agresszióra lennének berendezkedve. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek az érvelésnek a hirtelen megjelenése kényelmes ürügy volt arra, hogy Oroszországot okolják az ukrajnai háború kiváltásáért.
*****************
Hadd váltsak sebességet, és ismertessem a HÁROM FŐ INDOKOT, amiért úgy gondoljuk, hogy a NATO terjeszkedése volt az ukrajnai háború fő oka.
ELSŐSZÖR IS, az orosz vezetők a háború kitörése előtt többször is kijelentették, hogy a NATO ukrajnai terjeszkedését egzisztenciális fenyegetésnek tekintik, amelyet meg kell szüntetni.
Putyin számos nyilvános nyilatkozatot tett, amelyekben ezt az érvelést 2022. február 24. előtt kifejtette. A védelmi minisztérium igazgatótanácsának 2021. december 21-én tartott beszédében kijelentette: "amit Ukrajnában tesznek, vagy próbálnak, vagy terveznek tenni, az nem a mi országhatárunktól több ezer kilométerre történik. Hanem a házunk küszöbén. Meg kell érteniük, hogy egyszerűen nincs hová tovább hátrálnunk. Tényleg azt hiszik, hogy nem látjuk ezeket a fenyegetéseket? Vagy azt hiszik, hogy mi csak tétlenül nézzük az Oroszországot fenyegető veszélyek kialakulását?" Két hónappal később, 2022. február 22-én, egy sajtótájékoztatón, néhány nappal a háború kitörése előtt Putyin azt mondta: "Mi kategorikusan ellenezzük Ukrajna NATO-csatlakozását, mert ez fenyegetést jelent ránk nézve, és ezt érvekkel tudjuk alátámasztani. Erről már többször beszéltem ebben a teremben". Ezután világossá tette, hogy elismeri, hogy Ukrajna defacto NATO-taggá válik. Az Egyesült Államok és szövetségesei - mondta - "továbbra is modern típusú fegyverekkel pumpálják tele a jelenlegi kijevi hatóságokat". Ha ennek nem vetnek véget, akkor Moszkva "egy állig felfegyverzett "Oroszország-ellenes" országgal marad" - folytatta. Ez teljesen elfogadhatatlan".
Más orosz vezetők - köztük a védelmi miniszter, a külügyminiszter, a külügyminiszter-helyettes és a washingtoni orosz nagykövet - szintén a NATO-bővítés központi szerepét hangsúlyozták az ukrajnai válság kiváltásában. Szergej Lavrov külügyminiszter 2022. január 14-i sajtótájékoztatóján tömören fogalmazott: "Mindennek a kulcsa a garancia arra, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé".
Gyakran hallani azt az érvelést, hogy az orosz félelmek alaptalanok voltak, mert nincs esély arra, hogy Ukrajna belátható időn belül, ha egyáltalán valaha is csatlakozik a szövetséghez. Sőt, azt mondják, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei a háború előtt kevés figyelmet fordítottak arra, hogy Ukrajnát bevegyék a NATO-ba. De még ha Ukrajna csatlakozna is a szövetséghez, az nem jelentene egzisztenciális fenyegetést Oroszország számára, mert a NATO egy védelmi szövetség. Így a NATO bővítése nem lehetett volna oka sem a 2014 februárjában kirobbant eredeti válságnak, sem a 2022 februárjában kezdődött háborúnak.
Ez az érvelés hamis. Valójában a 2014-es eseményekre adott nyugati válasz a meglévő stratégia megduplázása és Ukrajna még közelebb vonása a NATO-hoz. A szövetség 2014-ben kezdte meg az ukrán hadsereg kiképzését, a következő nyolc évben évente átlagosan 10 000 kiképzett katonát. 2017 decemberében a Trump-kormányzat úgy döntött, hogy "védelmi fegyverekkel" látja el Kijevet. Hamarosan más NATO-országok is beszálltak a játékba, még több fegyvert szállítva Ukrajnának. Továbbá Ukrajna hadserege, haditengerészete és légiereje közös hadgyakorlatokon kezdett részt venni a NATO-erőkkel. A Nyugat erőfeszítései az ukrán hadsereg felfegyverzésére és kiképzésére jórészt megmagyarázzák, hogy a háború első évében miért szerepelt olyan jól az orosz hadsereggel szemben. Ahogy a The Wall Street Journal 2022. áprilisi címlapja fogalmazott: "Az ukrán katonai siker titka: Years of NATO Training".
Ha eltekintünk a szövetség folyamatos erőfeszítéseitől, hogy az ukrán hadseregből félelmetesebb harci erőt faragjanak, amely képes lenne a NATO-csapatok mellett tevékenykedni, 2021-ben Nyugaton újból lelkesedés mutatkozott Ukrajna NATO-ba való bevonása iránt. Ugyanakkor Zelenszkij elnök, aki soha nem mutatott nagy lelkesedést Ukrajna szövetségbe való bevonása iránt, és akit 2019 márciusában olyan platformon választottak meg, amely a folyamatban lévő válság rendezése érdekében Oroszországgal való együttműködésre szólított fel, 2021 elején megfordult, és nemcsak hogy felkarolta Ukrajna NATO-tagságát, hanem keményvonalas megközelítést is elfogadott Moszkvával szemben.
Biden elnök, aki 2021 januárjában költözött a Fehér Házba, már régóta elkötelezett volt Ukrajna NATO-ba való bevonása mellett, és Oroszországgal szemben szuperhadnagy volt. Nem meglepő, hogy 2021. június 14-én a NATO az éves brüsszeli csúcstalálkozóján közleményt adott ki, amelyben ez állt: "Megismételjük a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón hozott döntést, miszerint Ukrajna a Szövetség tagjává válik". 2021. szeptember 1-jén Zelenszkij látogatást tett a Fehér Házban, ahol Biden világossá tette, hogy az Egyesült Államok "szilárdan elkötelezett" "Ukrajna euroatlanti törekvései mellett". Majd 2021. november 10-én Antony Blinken külügyminiszter és ukrán kollégája, Dmytro Kuleba aláírt egy fontos dokumentumot - az "USA-Ukrajna stratégiai partnerségről szóló chartát". A dokumentum szerint mindkét fél célja, hogy "aláhúzza ... az Ukrajna által az európai és euroatlanti intézményekbe való teljes integrációhoz szükséges mély és átfogó reformok végrehajtása iránti elkötelezettséget". Kifejezetten megerősíti továbbá az Egyesült Államok elkötelezettségét a "2008-as bukaresti csúcstalálkozó nyilatkozat" mellett.
Úgy tűnik, aligha volt kétséges, hogy Ukrajna jó úton halad afelé, hogy 2021 végére NATO-taggá váljon. Ennek ellenére a politika egyes támogatói azzal érvelnek, hogy Moszkvának nem kellett volna aggódnia emiatt az eredmény miatt, mert "a NATO egy védelmi szövetség, és nem jelent fenyegetést Oroszországra". De Putyin és más orosz vezetők nem így gondolkodnak a NATO-ról, és az számít, hogy ők mit gondolnak. Röviden, nem kérdés, hogy Moszkva Ukrajna NATO-csatlakozását olyan egzisztenciális fenyegetésnek tekintette, amelyet nem lehetett hagyni.
MÁSODIK: Nyugaton számos befolyásos és nagy tekintélyű személyiség ismerte fel a háború előtt, hogy a NATO terjeszkedését - különösen Ukrajnában - az orosz vezetők halálos fenyegetésnek fogják tekinteni, és végül katasztrófához vezet.
William Burns, aki jelenleg a CIA-t vezeti, de a 2008. áprilisi bukaresti NATO-csúcstalálkozó idején az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt, írt egy feljegyzést Condoleezza Rice akkori külügyminiszternek, amely tömören leírja az Ukrajna szövetségbe való bevonásával kapcsolatos orosz gondolkodást. "Ukrajna NATO-ba való belépése" - írta - "az orosz elit (nem csak Putyin) számára a legvilágosabb vörös vonal. Több mint két és fél évnyi, kulcsfontosságú orosz szereplőkkel folytatott beszélgetés során - a Kreml sötét rejtekhelyein élő huszárvágóktól Putyin legélesebb liberális kritikusaiig - még nem találtam senkit, aki Ukrajnát a NATO-ban másnak tekintené, mint az orosz érdekek közvetlen kihívásának". A NATO-t, mondta, "úgy tekintenék ..., mintha a stratégiai kesztyűt dobnák le. A mai Oroszország válaszolni fog. Az orosz-ukrán kapcsolatok mélyrepülésbe fognak kerülni... Ez termékeny talajt teremtene az orosz beavatkozásnak a Krímben és Kelet-Ukrajnában".
Burns nem volt az egyetlen nyugati döntéshozó 2008-ban, aki megértette, hogy Ukrajna NATO-ba való bevonása veszélyekkel jár. A bukaresti csúcstalálkozón Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök is ellenezte Ukrajna NATO-tagságának előmozdítását, mert megértették, hogy ez riasztaná és feldühítené Oroszországot. Merkel nemrégiben kifejtette ellenállását: "Nagyon biztos voltam benne, hogy Putyin nem fogja ezt csak úgy hagyni. Az ő szemszögéből ez hadüzenet lenne".
Hogy egy lépéssel tovább menjünk, számos amerikai politikus és stratéga ellenezte Clinton elnök döntését a NATO bővítéséről az 1990-es években, amikor a döntésről vitáztak. Ezek az ellenzők kezdettől fogva megértették, hogy az orosz vezetők a létfontosságú érdekeiket fenyegető veszélyt látnak majd benne, és hogy a politika végül katasztrófához vezet. Az ellenzők listáján olyan prominens személyiségek szerepelnek, mint George Kennan, Clinton elnök védelmi minisztere, William Perry és vezérkari főnöke, John Shalikashvili tábornok, Paul Nitze, Robert Gates, Robert McNamara, Richard Pipes és Jack Matlock, hogy csak néhányat említsünk.
Putyin álláspontjának logikája tökéletesen érthető az amerikaiak számára, akik régóta elkötelezettek a Monroe-doktrína mellett, amely szerint egyetlen távoli nagyhatalom sem köthet szövetséget a nyugati féltekén található országgal, és nem telepítheti oda katonai erőit. Az Egyesült Államok egy ilyen lépést egzisztenciális fenyegetésként értelmezne, és mindent elkövetne a veszély elhárítása érdekében. Természetesen ez történt az 1962-es kubai rakétaválság idején is, amikor Kennedy elnök világossá tette a szovjetek számára, hogy nukleáris rakétáikat el kell távolítani Kubából. Putyinra mélyen hat ugyanez a logika. Elvégre a nagyhatalmak nem akarják, hogy távoli nagyhatalmak költözzenek a hátsó udvarukba.
HARMADIK, hogy Oroszországnak az Ukrajna NATO-csatlakozásától való mélységes félelme mennyire központi jelentőségű, azt két, a háború kezdete óta bekövetkezett fejlemény is mutatja.
A közvetlenül az invázió kezdete után folytatott isztambuli tárgyalások során az oroszok nyilvánvalóan világossá tették, hogy Ukrajnának el kell fogadnia az "állandó semlegességet", és nem csatlakozhat a NATO-hoz. Az ukránok minden komolyabb ellenállás nélkül elfogadták Oroszország követelését, bizonyára azért, mert tudták, hogy másképp lehetetlen lenne befejezni a háborút. Nemrégiben, 2024. június 14-én Putyin két követelést fogalmazott meg, amelyeket Ukrajnának teljesítenie kell, mielőtt beleegyezne a tűzszünetbe és a háborút lezáró tárgyalások megkezdésébe. Az egyik ilyen követelés az volt, hogy Kijev "hivatalosan" kijelentse, "hogy lemond a NATO-hoz való csatlakozási terveiről".
Mindez nem meglepő, hiszen Oroszország mindig is egzisztenciális fenyegetésnek tekintette Ukrajnát a NATO-ban, amelyet mindenáron meg kell akadályozni. Ez a logika a hajtóereje az ukrajnai háborúnak.
Végül, Oroszország isztambuli tárgyalási pozíciójából, valamint Putyin 2024. június 14-i beszédében a háború befejezéséről tett megjegyzéseiből nyilvánvaló, hogy nem érdeke egész Ukrajna meghódítása és egy nagyobb Oroszország részévé tétele.
William Burns, aki jelenleg a CIA-t vezeti, de a 2008. áprilisi bukaresti NATO-csúcstalálkozó idején az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt, írt egy feljegyzést Condoleezza Rice akkori külügyminiszternek, amely tömören leírja az Ukrajna szövetségbe való bevonásával kapcsolatos orosz gondolkodást. "Ukrajna NATO-ba való belépése" - írta - "az orosz elit (nem csak Putyin) számára a legvilágosabb vörös vonal. Több mint két és fél évnyi, kulcsfontosságú orosz szereplőkkel folytatott beszélgetés során - a Kreml sötét rejtekhelyein élő huszárvágóktól Putyin legélesebb liberális kritikusaiig - még nem találtam senkit, aki Ukrajnát a NATO-ban másnak tekintené, mint az orosz érdekek közvetlen kihívásának". A NATO-t, mondta, "úgy tekintenék ..., mintha a stratégiai kesztyűt dobnák le. A mai Oroszország válaszolni fog. Az orosz-ukrán kapcsolatok mélyrepülésbe fognak kerülni... Ez termékeny talajt teremtene az orosz beavatkozásnak a Krímben és Kelet-Ukrajnában".
Burns nem volt az egyetlen nyugati döntéshozó 2008-ban, aki megértette, hogy Ukrajna NATO-ba való bevonása veszélyekkel jár. A bukaresti csúcstalálkozón Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök is ellenezte Ukrajna NATO-tagságának előmozdítását, mert megértették, hogy ez riasztaná és feldühítené Oroszországot. Merkel nemrégiben kifejtette ellenállását: "Nagyon biztos voltam benne, hogy Putyin nem fogja ezt csak úgy hagyni. Az ő szemszögéből ez hadüzenet lenne".
Hogy egy lépéssel tovább menjünk, számos amerikai politikus és stratéga ellenezte Clinton elnök döntését a NATO bővítéséről az 1990-es években, amikor a döntésről vitáztak. Ezek az ellenzők kezdettől fogva megértették, hogy az orosz vezetők a létfontosságú érdekeiket fenyegető veszélyt látnak majd benne, és hogy a politika végül katasztrófához vezet. Az ellenzők listáján olyan prominens személyiségek szerepelnek, mint George Kennan, Clinton elnök védelmi minisztere, William Perry és vezérkari főnöke, John Shalikashvili tábornok, Paul Nitze, Robert Gates, Robert McNamara, Richard Pipes és Jack Matlock, hogy csak néhányat említsünk.
Putyin álláspontjának logikája tökéletesen érthető az amerikaiak számára, akik régóta elkötelezettek a Monroe-doktrína mellett, amely szerint egyetlen távoli nagyhatalom sem köthet szövetséget a nyugati féltekén található országgal, és nem telepítheti oda katonai erőit. Az Egyesült Államok egy ilyen lépést egzisztenciális fenyegetésként értelmezne, és mindent elkövetne a veszély elhárítása érdekében. Természetesen ez történt az 1962-es kubai rakétaválság idején is, amikor Kennedy elnök világossá tette a szovjetek számára, hogy nukleáris rakétáikat el kell távolítani Kubából. Putyinra mélyen hat ugyanez a logika. Elvégre a nagyhatalmak nem akarják, hogy távoli nagyhatalmak költözzenek a hátsó udvarukba.
HARMADIK, hogy Oroszországnak az Ukrajna NATO-csatlakozásától való mélységes félelme mennyire központi jelentőségű, azt két, a háború kezdete óta bekövetkezett fejlemény is mutatja.
A közvetlenül az invázió kezdete után folytatott isztambuli tárgyalások során az oroszok nyilvánvalóan világossá tették, hogy Ukrajnának el kell fogadnia az "állandó semlegességet", és nem csatlakozhat a NATO-hoz. Az ukránok minden komolyabb ellenállás nélkül elfogadták Oroszország követelését, bizonyára azért, mert tudták, hogy másképp lehetetlen lenne befejezni a háborút. Nemrégiben, 2024. június 14-én Putyin két követelést fogalmazott meg, amelyeket Ukrajnának teljesítenie kell, mielőtt beleegyezne a tűzszünetbe és a háborút lezáró tárgyalások megkezdésébe. Az egyik ilyen követelés az volt, hogy Kijev "hivatalosan" kijelentse, "hogy lemond a NATO-hoz való csatlakozási terveiről".
Mindez nem meglepő, hiszen Oroszország mindig is egzisztenciális fenyegetésnek tekintette Ukrajnát a NATO-ban, amelyet mindenáron meg kell akadályozni. Ez a logika a hajtóereje az ukrajnai háborúnak.
Végül, Oroszország isztambuli tárgyalási pozíciójából, valamint Putyin 2024. június 14-i beszédében a háború befejezéséről tett megjegyzéseiből nyilvánvaló, hogy nem érdeke egész Ukrajna meghódítása és egy nagyobb Oroszország részévé tétele.