Mivel ő beszél és ért oroszul és arabul is, így őt (is) figyelem.
Thuróczy Richard telegram illetve yt.
▪️ Az FSZB igazgatója, Bortnyikov tájékoztatta a elnököt 11 ember, köztük négy terrorista őrizetbe vételéről, akik közvetlenül részt vettek a terrortámadásban.
▪️ A különleges szolgálatok őrizetbe vettek a Brjanszki oblasztyban négy gyanúsítottat azok közül, akik a terrortámadást elkövették, Ukrajna felé menekültek. Mindössze 100 kilométerre voltak az ukrán határtól. A nyomozók megkezdték a munkát velük. 6-an voltak eredetileg, 2 egyelőre el tudott menekülni. Az elfogottak mind tádzsik állampolgárok.
▪️ Bortnyikov szintén tájékoztatta Putyint az FSZB munkájáról, amely a terrortámadást elkövetők segítőinek azonosítására irányul.
▪️ A legújabb adatok szerint a terrortámadás következtében 93 ember vesztette életét, ez a szám még növekedni fog. Előzetes adatok szerint az emberek halálát lőtt sebek és a tűz miatti okozta mérgezés vagy fulladás okozta.
▪️ A koncertterem helyiségeinek előzetes vizsgálatai arra utalnak, hogy a terroristák a támadás során automata fegyvereket használtak, amelyeket a helyszínen hagyott lőszerekkel együtt a Szövetségi Nyomozó Ügynökség (SZK) nyomozói megtaláltak és lefoglaltak. A bizonyítékok alapján jelenleg ballisztikai, genetikai és daktiloszkópiai vizsgálatokat végeznek az SZK munkatársai.
▪️Azt is megállapították, hogy a terroristák könnyen gyulladó folyadékot használtak a koncertterem helyiségeinek felgyújtására, ahol nézők, köztük sebesültek is tartózkodtak.
▪️ Egy orosz különleges szolgálatok forrása megerősítette a RIA NOVOSTYI-nak, hogy az Egyesült Államokból információ érkezett Moszkvában előkészített terrortámadásokról. Az Egyesült Államokból származó információ a moszkvai terrortámadás előkészítéséről általános jellegű volt, minden konkrétum nélkül, tehát pont olyan általánosságban szóltak az oroszoknak, mint ahogy a saját állampolgáraikat értesítették.
▪️ Moszkva és a Moszkva környéki vezetés a sérülteknek és az elhunytak családjainak, 500 ezer és 3 millió rubel közötti összeget fognak fizetni. Pénzügyi támogatást is nyújtanak a sérülteknek. Egy millió rubelt fizetnek azoknak, akik kórházban vannak, 500 ezer rubelt azoknak a sérülteknek, akik járóbetegként kaptak kezelést. Felnőtt korukig havi, rendszeres kifizetést kapnak azok a gyermekek, akiknek az apja vagy anyja meghalt a tragédiában. (Ezeket az összegeket néggyel kell megszorozni, hogy megkapjuk forintban.)
▪️Shaman orosz énekes felajánlotta, hogy az összes elhunyt temetését kifizeti. Margarita Simonyan, az RT vezetője arról posztolt, hogy azon egység tagjait, akik az üldözés és lövöldözés után el tudták fogni a terroristák egy részét, bármiben segíti, ha van hitelük, tartozásuk, rendezi.
▪️ Oroszország-szerte spontán emlékhelyek és gyásztranszparensek, a digitális reklámtáblákon most sehol sem hirdetések, hanem megemlékező feliratok vannak. Moszkvában hatalmas sorok kívnak véradásra a sérültek segítésére.
FRISSÍTÉS: Margarita Simonyan szerint minden lövöldözőt elfogtak, mert csak négyen voltak és nem volt két másik tag.