"A Balkánon érti meg az ember, miért a demográfia a nemzetek fennmaradásának záloga. Az egymás mellett élő, hasonlóan nacionalista nemzetek közül az győz, az valósít meg nemzeti célokat, aki gyarapszik – horvátok, bosnyákok, albánok –, és az csorbul, aki fogy – a szerbek. Nekik csak a görcsös ragaszkodás jut olyan földekhez, amelyeket élettel megtölteni annak ellenére sem tudnának, hogy a történelem képzeletbeli igazságos bírája talán még nekik is ítélné őket egy józan pillanatában."
(...)
"Épül-szépül a koszovói albán haza bármiféle tankönyvi értelemben vett gazdaságfejlesztés nélkül, egyszerűen csak azért, mert sokan vannak, és nagyon akarják. (Meg mert az Egyesült Államok anno úgy döntött, hogy az orosz befolyás csökkentéséhez megéri egy kicsit lazábban kezelni a nemzetközi jogilag elismert határok Ukrajnában annyit hangoztatott szent sérthetetlenségét, és Oroszország krími műveleténél semmivel nem elegánsabban kihasítani Szerbiából Koszovót. A koszovóiak tudják is, kinek legyenek ezért hálásak – a pristinai amerikai nagykövetség a kétoldalú kapcsolatok jelentőségével távolról sem magyarázhatóan gigantikus, így nyilván nem csak diplomáciával foglalkozó diplomaták szolgálnak ott, s egyébként sincs másik ország kerek e világon, ahol
„Vudro Vilsonnak” és
„Xhorxh Bushnak” utcája,
„Bill Klintonnak” pedig még szobra is volna.)"
(...)
"Észak-Koszovót szerbek lakják – ahol nincs demográfiai búm, így a dél-koszovói üzleti modell sem működik. Ezer négyzetkilométeren nyolcvanezernél nem több szerb küzd az elemekkel érdemleges fejlődés nélkül, a de facto nyilvánvalóan létező Koszovó létezéséről minél kevésbé tudomást véve, a házakon szerb zászlóval, az iskolában szerb tankönyvvel, a zsebben szerb útlevéllel, a kocsin szerb rendszámmal, a telefonban szerb SIM-kártyával, zavargásról zavargásra vergődve. Észak-Koszovó szomorú mementója két párhuzamos baklövésnek. Egyrészt annak, hogy az Egyesült Államok nem volt hajlandó értelmes etnikai határokat húzni, ha már egyszer a szerb területi integritás nyílt megsértése mellett döntött – ennek az ezer négyzetkilométernek nyilvánvalóan Szerbiában lenne a helye, a szinte négyzetkilométerre ugyanakkora, albánok lakta Preševo-völgynek meg nyilvánvalóan Koszovóban."
(...)
"A koszovói és boszniai szerbek sorsa büszkeségre ad okot annak kapcsán, mennyire józanul és helyesen kezelte Magyarország a szerbek szétesésénél sokkal nagyobb léptékű trianoni tragédiát: ahelyett, hogy a nyilvánvaló hatalmi és etnikai realitások ellen szélmalomharcolna, a magyar nemzetpolitika azon igyekszik, hogy a Trianonban szétszakított magyar területek között mindinkább eltűnjenek a határok, s a külhoni magyar közösségek politikai és gazdasági ereje az anyaország segítségével jószomszédi kapcsolatok fenntartása mellett növekedjen."
(...)
"A NATO koszovói békefenntartó ereje, a Kfor kötelékében a négyszáz fős magyar kontingens nem egyszerűen csak az ötödik legnagyobb az összes szövetséges közül (egy súlycsoportban az amerikaiakkal, a törökökkel és az osztrákokkal), hanem egyfajta svájcibicska is – a magyar katonák adják a taktikai tartalék zászlóaljat, egy nagyra becsült, bármely éles helyzetben bevethető, nyelvileg és kulturálisan kompakt egységet, azon kevés Kfor-kontingens egyikét is, amelyet Koszovó rázós területein, az Ibar folyótól északra fekvő, szerblakta vidéken is be lehet vetni, mert elfogadják a helyiek – ide a mieinken kívül csak az olasz csendőrök és a szlovénok tartoznak, az albán Kfor-erőket egyenesen tilos itt bevetni, az amerikaiakat pedig a lakosság nem viseli el."