Eszméletlen ez a faszi!!!Adták volna nekünk azt az 500 millió Dolllárt(amit 60 ember kiképzésére öltöttek)jobban fel tudtuk volna használni.
mit nekünk?! nekem!
Eszméletlen ez a faszi!!!Adták volna nekünk azt az 500 millió Dolllárt(amit 60 ember kiképzésére öltöttek)jobban fel tudtuk volna használni.
kaptak bombat az efesa parti brigadjai, paran megnyekkentek, ugyhogy a videok onnan ritkabbak lesznek.
pont hogy az efesat nem fertozte meg az isis ideologiaja, csak a nyugatet.Ez egy korábbi kép lehet. Itt még normális ember látszatát kelti, nem fertőzte meg az agyát a nyugat és az Isis propagandája...
nem a katonai vezetoke az utolso szo sosem.Az Afganisztáni bevonulásról:
Az Afganisztáni bevonulás előtt a szovjet katonai vezetők mérlegelték a lehetőségeket és arra a megállapításra jutottak, hogy nem éri meg bemenni katonai erővel. Viszont a nyugat bekerítési stratégiája miatt mégis úgy döntött a pártvezetés, hogy be kell menni, bármi áron.
Szíriában, Irakban ha szétlövik az utánpótlást, lőszerraktárakat, vezetési pontokat az oroszok, akkor nincs hova menni a zsoldos csürhének, IS-nek, mert itt csak sivatag van, ahol maximum beáshatják magukat a homokba. A vakond üzemmódban úgyis világhírűek. A szárazföldi csapatokat meg biztosítja az SAA, Irán Irak, esetleg Egyiptom, vagy Észak Korea, sőt Kína is besegíthet. Az orosz raktárakban meg lehet még pár ezer elfekvő harckocsi, ha nagyon szükséges.
katonai kiseretet kapnak egen-foldon a szallitmanyok. hat, harom het alatt 87 millioba kerult eddig a sziriai kaland. ha mar a levego-levego raketakat is kell hasznalni, tobbfele, akkor ez noni fog. es vesztesegek lehetnek. es olcsobb kilovetni par lekonzervalt tankot, mint esetleg a 30asokat kockaztatni.Megkérem az oroszul tudókat, próbáljanak anyagot találni arra, hogy az oroszok nyilvánvalóan figyelik a Törökországból beáramló hadianyagokat Aleppotól Északra és Nyugatra. Sok tonnás mennyiségekről van szó, nyilván teherjárműveken és utakon szállítják.
Az azonnali szétlövésük hamar súlyos helyzetbe hozná a terroristákat. Valamennyire biztos, hogy megy is ez, közvetlen infora viszont nem emlékszem.
Meister, lassan te leszel a Szíriai helyzet Ulippoja...![]()
boldogságos lenne, de ez van, széllel szemben igenis tudni kell pisilni
pókkal legalább ebben hasonlítunk, hogy mindketten a kisebbséget alkotjuk. de inkább vagyok magányos farkas, mint egy birka a sok közül 
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..