Negyven éve a Mi-8-as volt a közepes szállítóhelikopter, a Mi-2-es még épp csak létezett, a Mi-4-es nálunk csak epizodista volt az ötvenes évek végén (nem úgy pl a csehszlovákoknál).
A Mi-2-es ráadásul a szovjet diktrínában később is csak kiképző és futár fekadatokat látott el. Ilyen kategóriájú technikát a VSz-ben csak a lengyelek (akik ráadásul a gyártói is voltak) fegyvereztek fel egyes egyedül.
Felfegyverezhető és/vagy szállító helikopter tehát a VSz-ben negyven éve csak a Mi-8-as és a 24-es volt.
Efelett kapacitásban már csak a böhönye Mi-6-os és 10-es óriáshelikopterek voltak.
Velük egy időben ezzel szemben a NATO helikopteres flottája a kezdetek óta jóval diverzifikáltabb képett mutatott.
Létezett az UH-1 és a militarizált könnyű típusok, mint OH-6, Alouette, BO-105, Gazelle, Kiowa, Westland Scout... később Lynx, Dauphin, A129... sorolhatnám.
Aztán a dedikált könnyű/közepes harci helikopterek, a közepes Minyóval azonos szállítók, de ezek vertikuma is alaposan széthúzva a fejlesztett UH-1-estől az UH-60-ason át fel a Chinook-ig, vagy Sea King-től a Frelon-on át a Puma/Super Puma/Cougar... és most Caracal-ig.
És a nehéztechnika, ami alulról súrolta a kortárs szovjet Mi-6/10-es család képességeit és még most is jócskán elmarad az őket váltó Mi-26-ostól, tehát a Stallion/Super Stallion/King Stallion (ez utóbbi még nagyon új) illetve Tarhe gépek.
Szóval az, hogy helikopteres fronton mi volt a realitás a VSz-ben, az nem determinálja egy mai NATO állam koncepcióját.
Csak pár gondolat erről:
- A VSz-ben talán a legjobban a lengyeleknek sikerült - már ami a típusokat illeti - a legátfogóbb helikopterflottát kiépíteni. A Mi-2-esektől a Mi-8/14/17 és Mi-24 vonalon át egész a Mi-6-ossal való kísérletezésig lefedték a kb egy tonnától a 12 tonnás emelésig mindent.
- A szovjetek sose foglalkoztak igazán a light utility kategóriával, mint amilyen most a mi H145M gépeink. Szemben a NATO-val, ahol ennek évtizedes hagyománya van, lásd fentebb. Elég beszédes, hogy most az orosz állami szervek kénytelenek ilyen-olyan módon beszerzett BO-105-ösöket és EC135-ösöket használni, mivel nincs hazai gép. Ott van az Ansat és a Ka-226-os, de egyrészt a hadsereg még most is csak azért köti le a gyártósort (pl, az MCsSz orra elől), hogy kiképzőgépekhez jusson, másrészt nem olyan jók például nagyvárosi légimentésre, mint a kipróbált nyugati gépek. Most jön a Ka-62, ami az elvetélt katonai Ka-60-as civil újragondolása, jól látható, hogy a 60-asnak (Dauphin/Aigusta A129) egyszerűen nem volt meg a szovjet-orosz katonai identitása. Az oroszok még most is úgy gondolkodnak, hogy ha kell egy felfegyverezhető csapatszállító SOF feladatra, akkor az legyen a Mi-8AMTS. Vagy valami Mihu. Mert a NATO is Blackhawk-okat használ, meg Cougar-t. Ja, meg OH-6-osokat, meg BO-105-ösöket, meg most H145M-eket is. Mert ott ilyenek is vannak.
Szóval nyugaton a helikopteres összkép hosszú évtizedek óta mindig is színesebb volt. Erre mondhatnánk, hogy nyílván, mert a kizárólagos szovjet helikopterdizájnnal szemben ott volt alsó hangon négy amerikai, továbbá olasz, német, angol és francia (később kombinált) nemzeti fejlesztés.
De látható, hogy nem a sok gyártó, hanem a sokkal tagoltabb és a civil igényeket is figyelembevevő könnyű-közepes kategória miatt van akkora típusválaszték. Ehhez pedig igazodott a doktrína is.
A jelenlegi magyar érdekek (ha lemondunk a dedikált harci kategóriáról) rövid távon a már megrendelt könnyű és közepes, illetve középtávon majd egy ezeket kiegészítő kisebb számú nehéz-közepes techika redszeresítését fogják igényelni. Ez utóbbi lesz majd a CH-47F egy későbbi verziója, mint a most fejlezztés alatt levő block 2-es.