Szerintem a délszláv háború legfontosabb tanulságai három egymással is összefüggő pontban foglalhatóak össze:
1.) Széles e világban, így Európában is, még mindig jóval meghatározóbbak a vallási-, nemzeti-, etnikai-, törzsi törésvonalak, mint az egyéb (pl. gazdasági) ellentétek. Ezek mentén olyan feszültségek halmozódhatnak föl, amelyek háborúkhoz, polgárháborúkhoz, népirtásokhoz vezethetnek, legyen szó katolikus-ortodox, síta-szunnita, szerb-albán, magyar-szlovák, kormánypárti-ellenzéki vagy liberális-konzervatív szembenállásról. Ilyen kulturális, érzelmi-világnézeti törésvonalak nélkül nem következhetett volna be a délszláv polgárháború, ahogyan a múlt, a jelen és -itt a lényeg: vélhetően a közeljövő háborúinak túlnyomó többsége sem következne be. Először talán ezt kellene észben tartanunk.
"Milan Babic politikai nevelése a Vrlika faluban lévő szülői ház kertjében álló eperfa alatt kezdődött. Kisgyermekkorában itt tanulta meg a gyanakvás és a félelem ikerösztönét, és gondolkodásmódjában elszakíthatatlan köteléket font saját túlélése és a szerb nemzet megmaradása közé.
"1990-ben legközvetlenebb szomszédaim voltak a legaktívabbak a HDZ-pártcsoport megalakításában. Apjuk 1941-ben a falu usztasa vezetője. 1941 nyarán magával hozott egy usztasa kommandót, hogy kiirtsák a családunkat. Az apám csak azért menekült meg, mert a család már korábban elhagyta a szülői házat. Amikor ez az ember jött, hogy lemészárolja az egész családot, és senkit nem talált a házban, fölkapott egy jó éles kést, és mély vágást ejtett az eperfa törzsébe. A fa azóta hatalmasra nőtt, de a sebhely ma is meglátszik rajta. És nekünk, gyerekeknek, akik a háború után születtünk, szüleink megmutatták a fát és rajta a mély vágás nyomát."
/Laura Silber - Allan Little: Jugoszlávia halála/
2.) Az ilyen háborúkban nincsenek civilek, az ilyen háborúkban mindenki érintetté válik, ha tetszik, ha nem. A két oldal kemény magja mindig gondoskodik arról, hogy mindenki érintetté váljon, hogy mindenki nyakig elmerüljön a háborúban. Azt hiszem, ez még egy olyan fontos tanulság, amit ez a háború a szomszédunkban megmutatott: Ha a pokol tüze ott lobban föl, ahol élünk, akkor nem lesz olyan opció, hogy mi kimaradunk belőle, mert minket ez nem érint, nem akarunk rosszat senkinek, civilek vagyunk.
"A civilek csoportját - csak egy szál katona volt köztük - a csetnikek "Joks" csoportnak nevezték el. Sosemvolt gonosztettekkel vádolták őket: hogy az úgynevezett szerbvágókkal, az illír korból származó dárdahegyekkel és nyilakkal - amit propagandistáik a jasenicai Népfelszabadító Háború Múzeumában fedeztek fel -, szerb gyerekeket akartak lemészárolni. Már a háború első napjaiban elítélték őket, koncepciós perben. A "Joks" csoport füstöt lélegzett be a Napközi kínzókamrájában. Amikor már majdnem megfulladtak, kinyitották nekik az ajtót, és védőmaszkkal az arcukon azok vezették ki őket, akik tegnap még a szomszédaik és barátaik voltak; olyan ügyetlenül álcázták magukat, mint a pornófilmek szereplői."
/Faruk Sehic: Az Una hullámai/
3.) Mivel a háború sújtotta területen mindenki érintetté válik, ezért az ott élők vagy áldozatok lesznek, vagy maguk is fegyvert fognak. E fórum szempontjából ez az igazán lényeges pont: A délszláv háború sokszorosan bebizonyította, hogy egy ilyen háborúban minden fegyver jól jön, az is, ami nem korszerű, ami nem szabványos, sőt, az is, ami eredetileg nem is fegyvernek készült. Bizony, a vadászpuska is életet menthet, a T-34-es is csodafegyver lehet.
"My dad made "sawn off" shotguns (kubura..) during the war out of Fićo steering columns (16 gauge apparently fit in it like a glove).One was left in the house by the end of war, but I'm fairly sure grandpa gave it over to SFOR cleaning squads."
/ismeretlen boszniai szerb a The Apricity fórumáról/
+1.) Végül, a délszláv háború azt is megmutatta, hogyan működnek a konvencionális háborúk megvívására felépített korszerű hadseregek a jelenkorunkra oly jellemző, etnikai-vallási gyűlölködésből táplálkozó háborúkban. Míg rendeltetésszerűen alkalmazva gyorsan és magabiztosan képesek bizonyos időre uralmuk alá vonni bizonyos területeket, illetve hatékonyan tudnak elpusztítani konkrét célpontokat, nehezen birkóznak meg a látóterükön és hatókörükön kívül minduntalan fellángoló polgárháborúval, miközben a politikusok rendre elfelejtik, hogy mire is valók tulajdonképpen a hadseregek.
Köszönöm Zeig, látszik hogy energiát fektettél bele.
1. pontnak én is hasonlót hoznák fel mint te. Az átkozott jojózás a különbségeken. Nem számít hogy az emberek 90%-ban megegyeznek, az a 10% különbség mentén mindig éket lehet verni közéjük. Amúgy egyik elsődleges cél ismét gazdasági volt. Mindhárom oldal vezetősége és slepje alaposan kifosztotta főleg a sajátjait.
Én nem értek egyet ezzel a "... az a 10% különbség mentén mindig éket lehet verni közéjük." megállapítással. Itt elsősorban a vastaggal kiemelt "mindig" szócskán a hangsúllyal. Meg persze ezzel a felütéssel:
Ennek oka, hogy nem ad magyarázatot a példánál maradva a délszláv konfliktus elementáris illetve "fundamentalista" jellegére. Arra, hogy miért lehetett akár már egy évszázaddal ezelőtt is "balkán puskaporoshordó" -ról beszélni.
Véleményem szerint az olyan "fiatal" nemzetek esetében, akik nem rendelkeznek történelmi viszonylatban hosszú (illetve aránylag "közelmúltbeli időszakig tartó - azaz az ilyen "ókort" meg ilyeneket hagyjuk) önálló államisággal, avagy akár egyáltalán nem - ott mondjuk egy vezető politikai réteg sokkal inkább képes lehet tematizálni a közéletet a másik iránti gyűlölet mentén. Azaz végtelenül leegyszerűsítve kétféle gondolatiság mentén fejlődhet egy nacionalizmus amennyiben uralkodóvá válik egy politikai réteg által:
- "jobban szeretem a sajátomat, mint a másikét" - ez inkább a hosszabb államisággal rendelkező népek esetén, ahol van rengeteg saját pozitív példa amire építeni lehet,
- kvázi "jobban gyűlölöm a másikat, mint amennyire szeretem a sajátomat" - ez meg a másik emlegetett csoport ...
Értelemszerűen a délszláv vonalban a második a nagyon erős. Ugyanakkor magyarázatot ad arra is, hogy ilyesmi nálunk például miért nem működhetne. Ezért (is) nem működött volna, hogy belekeveredünk és bármit elértünk volna. Azt a fajta elementáris erejű szított gyűlöletet és azt huzamosabb ideig fenntartani a sok kegyetlenkedéssel meg rengeteg szabadcsapatokkal - hát kb. esélytelen lett volna ... Az megint más, ha éppen erősek lettünk volna meg a nemzetközi politikai jóváhagyással az érdekeinket tudtuk volna képviselni - de ugye ezek közül egyik se volt meg. Ezért is tette jól a magyar politika, hogy olyan távol maradtunk az eseményektől amennyire csak lehetett.
Éppen ezért működik teljesen máshogyan pl. egy "szerb-horvát" vagy éppen egy "magyar-szlovák" viszonyrendszer. Előbbinél oda-vissza "működik" a dolog. Még a szlovákoknál is lehet politikai előnyökre szert tenni adott esetben egy "magyar kártyával". Ugyanakkor nálunk pl. a semmilyen "kártya" használata nem jelentene politikai előnyt ...
Az ilyen "kormánypárti-ellenzéki vagy liberális-konzervatív" dolgot nem keverném ide. Itt a magyar példánál maradva az egyik fél (érdekes módon az amelyik "árokásással" vádolja a másikat) keveri a szóárét, jelentős nemzetközi támogatással igyekszik politikai céljait ilyenmódon elérni. A feszültségkeltésen kívül igazából sok sikert nem tudtak elérni ...
Érdekes módon vallási ellentétre se helyeznék hangsúlyt a délszláv konfliktusban. Még akkor sem, ha látszólag bizonyos relációkban ez a legnagyobb különbség. Persze voltak kívülről érkező mudzsahedin -ek ahol igen - no de a "balkán puskaporoshordó" már volt jóval előttük is. Egyéb tekintetben viszont a felelős politikai elit elsősorban nem erre épített ...
Azaz ebben a régióban a politika szerepe kritikus fontosságú. Nem véletlenül volt "balkán puskaporoshordó" Tito előtt meg a '90 -es években - ugyanakkor Tito alatt ez a háttérbe lett szorítva. Ante Marković alatt meg tulajdonképpen már a másik három (+1) "főkolompos" tematizálta már a politikai közéletet ... Gyakorlatilag ebben a régióban egy hosszabb ideig tartó - sok pozitív példával tarkított - "nemzetépítő" folyamatok végén konszolidálódhatnak a dolgok. Legalábbis jó esetben ...
