-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
T-64 (eredeti, még 115 mm-s ágyús változat)
T
Törölt tag 1945
Guest
Technology of Tanks - JANE'S INFORMATION GROUP
Richard M Ogorkiewicz
A páncélzatvédettség nagymértékben meghatározza a harckocsik tűz alatt való túlélési képességét, és mivel immunissá teszi őket számos ellenséges fegyverrel szemben, lehetővé teszi számukra, hogy szabadabban mozogjanak a csatatéren. Ezért ez a páncélvédelem a harckocsik fontos tulajdonsága, amelynek sok figyelmet szenteltek, gyakran más tulajdonságaik rovására. Fejlesztésük első 40 évében a harckocsik páncélzatát kizárólag nagy szilárdságú acélokból készítették. Az acélok 0,25 és 0,4 százalék közötti szén- és különböző ötvözőelemeket tartalmaztak, amelyek közül a legfontosabbak a nikkel és a króm voltak, amelyek mennyisége 0,5 és 3,75, illetve 1,8 százalék között mozgott. Az acélpáncélok szakítószilárdsága szintén változó volt, 850 és 1700 MN/m² között, de még a legalacsonyabb értéken is lényegesen magasabb volt, mint a közönséges, alacsony széntartalmú acélé, amely körülbelül 350 MN/m² .
Az acélpáncélokat hőkezelésnek vetik alá, amelynek során edzik, hogy növeljék a lövedékek átütésével szembeni ellenállását, majd megeresztik, hogy szívósabbá váljon, és így jobban elnyelje a becsapódó lövedékek mozgási energiáját, még ha ez némileg csökkenti is a keménységét. Az első világháborúban a tankokban használt viszonylag vékony, 8-14 mm-es acélpáncéllemezeket 420-tól 650-ig terjedő Brinell-keménységűre (BHN) hőkezelték. Mivel azonban ahogy a páncélok egyre vastagabbak lettek, és a paneleket immáron hegesztéssel illesztették össze ahelyett, hogy szegecselték volna, a páncélzat egyre kevésbé lehetett kemény. Így az 1930-as évektől kezdve a páncélok általában már megmunkálható minőségű acélból készültek, amelyek keménysége a vékony páncélok esetében 390 BHN-tól a nagyon vastag páncélok esetében 280, sőt 220 BHN-ig csökkent. A viszonylag vékony páncélok keménysége is csak 260 BHN volt, amikor a haspáncélzathoz használták őket, amelynek aknák robbanásának kell ellenállnia, és ezért inkább szívósnak, mint keménynek kell lennie.
Az 1930-as évek közepén a páncélok vastagsága jellemzően még mindig nem haladta meg a 15 mm-t, de a második világháború kitörésével gyorsan nőtt. Így az olyan harckocsik, mint az 1941-es szovjet KV 75 mm vastag páncéllal rendelkezett, az 1944-es német Tiger II pedig 150 mm-es páncéllal a test elején és 185 mm-es páncéllal a torony homlokán. Még vastagabb, 250 mm-es páncél alkotta a Jagdtiger, a Tiger II alvázán alapuló 128 mm-es lövegű páncélvadász homlok részét, amely 71,7 tonnájával a második világháború végére a legnehezebb páncélozott harcjármű volt.
A Jagdtigerhez hasonló vastagságú páncélokat 1945 óta nem használtak. A hengerelt homogén páncéllemezeket (RHA) továbbra is széles körben használták, de a maximális vastagságot a 100 mm-es lemezek képezték, amelyek a T-54-től a T-62-ig a szovjet harckocsik testének homlokzatát alkották. Még a legnehezebb harckocsi, amelyet új típusú páncélok megjelenése előtt építettek, az 1950-es évek végén épült 66 tonnás Conqueror is legfeljebb 125 mm vastagságú RHA páncéllal rendelkezett a teknő frontján.
Folyt köv...
Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)
Richard M Ogorkiewicz
A páncélzatvédettség nagymértékben meghatározza a harckocsik tűz alatt való túlélési képességét, és mivel immunissá teszi őket számos ellenséges fegyverrel szemben, lehetővé teszi számukra, hogy szabadabban mozogjanak a csatatéren. Ezért ez a páncélvédelem a harckocsik fontos tulajdonsága, amelynek sok figyelmet szenteltek, gyakran más tulajdonságaik rovására. Fejlesztésük első 40 évében a harckocsik páncélzatát kizárólag nagy szilárdságú acélokból készítették. Az acélok 0,25 és 0,4 százalék közötti szén- és különböző ötvözőelemeket tartalmaztak, amelyek közül a legfontosabbak a nikkel és a króm voltak, amelyek mennyisége 0,5 és 3,75, illetve 1,8 százalék között mozgott. Az acélpáncélok szakítószilárdsága szintén változó volt, 850 és 1700 MN/m² között, de még a legalacsonyabb értéken is lényegesen magasabb volt, mint a közönséges, alacsony széntartalmú acélé, amely körülbelül 350 MN/m² .
Az acélpáncélokat hőkezelésnek vetik alá, amelynek során edzik, hogy növeljék a lövedékek átütésével szembeni ellenállását, majd megeresztik, hogy szívósabbá váljon, és így jobban elnyelje a becsapódó lövedékek mozgási energiáját, még ha ez némileg csökkenti is a keménységét. Az első világháborúban a tankokban használt viszonylag vékony, 8-14 mm-es acélpáncéllemezeket 420-tól 650-ig terjedő Brinell-keménységűre (BHN) hőkezelték. Mivel azonban ahogy a páncélok egyre vastagabbak lettek, és a paneleket immáron hegesztéssel illesztették össze ahelyett, hogy szegecselték volna, a páncélzat egyre kevésbé lehetett kemény. Így az 1930-as évektől kezdve a páncélok általában már megmunkálható minőségű acélból készültek, amelyek keménysége a vékony páncélok esetében 390 BHN-tól a nagyon vastag páncélok esetében 280, sőt 220 BHN-ig csökkent. A viszonylag vékony páncélok keménysége is csak 260 BHN volt, amikor a haspáncélzathoz használták őket, amelynek aknák robbanásának kell ellenállnia, és ezért inkább szívósnak, mint keménynek kell lennie.
Az 1930-as évek közepén a páncélok vastagsága jellemzően még mindig nem haladta meg a 15 mm-t, de a második világháború kitörésével gyorsan nőtt. Így az olyan harckocsik, mint az 1941-es szovjet KV 75 mm vastag páncéllal rendelkezett, az 1944-es német Tiger II pedig 150 mm-es páncéllal a test elején és 185 mm-es páncéllal a torony homlokán. Még vastagabb, 250 mm-es páncél alkotta a Jagdtiger, a Tiger II alvázán alapuló 128 mm-es lövegű páncélvadász homlok részét, amely 71,7 tonnájával a második világháború végére a legnehezebb páncélozott harcjármű volt.
A Jagdtigerhez hasonló vastagságú páncélokat 1945 óta nem használtak. A hengerelt homogén páncéllemezeket (RHA) továbbra is széles körben használták, de a maximális vastagságot a 100 mm-es lemezek képezték, amelyek a T-54-től a T-62-ig a szovjet harckocsik testének homlokzatát alkották. Még a legnehezebb harckocsi, amelyet új típusú páncélok megjelenése előtt építettek, az 1950-es évek végén épült 66 tonnás Conqueror is legfeljebb 125 mm vastagságú RHA páncéllal rendelkezett a teknő frontján.
Folyt köv...
Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)
egy kis anyagszerkezeti kiegészítés:Technology of Tanks - JANE'S INFORMATION GROUP
Richard M Ogorkiewicz
A páncélzatvédettség nagymértékben meghatározza a harckocsik tűz alatt való túlélési képességét, és mivel immunissá teszi őket számos ellenséges fegyverrel szemben, lehetővé teszi számukra, hogy szabadabban mozogjanak a csatatéren. Ezért ez a páncélvédelem a harckocsik fontos tulajdonsága, amelynek sok figyelmet szenteltek, gyakran más tulajdonságaik rovására. Fejlesztésük első 40 évében a harckocsik páncélzatát kizárólag nagy szilárdságú acélokból készítették. Az acélok 0,25 és 0,4 százalék közötti szén- és különböző ötvözőelemeket tartalmaztak, amelyek közül a legfontosabbak a nikkel és a króm voltak, amelyek mennyisége 0,5 és 3,75, illetve 1,8 százalék között mozgott. Az acélpáncélok szakítószilárdsága szintén változó volt, 850 és 1700 MN/m² között, de még a legalacsonyabb értéken is lényegesen magasabb volt, mint a közönséges, alacsony széntartalmú acélé, amely körülbelül 350 MN/m² .
Az acélpáncélokat hőkezelésnek vetik alá, amelynek során edzik, hogy növeljék a lövedékek átütésével szembeni ellenállását, majd megeresztik, hogy szívósabbá váljon, és így jobban elnyelje a becsapódó lövedékek mozgási energiáját, még ha ez némileg csökkenti is a keménységét. Az első világháborúban a tankokban használt viszonylag vékony, 8-14 mm-es acélpáncéllemezeket 420-tól 650-ig terjedő Brinell-keménységűre (BHN) hőkezelték. Mivel azonban ahogy a páncélok egyre vastagabbak lettek, és a paneleket immáron hegesztéssel illesztették össze ahelyett, hogy szegecselték volna, a páncélzat egyre kevésbé lehetett kemény. Így az 1930-as évektől kezdve a páncélok általában már megmunkálható minőségű acélból készültek, amelyek keménysége a vékony páncélok esetében 390 BHN-tól a nagyon vastag páncélok esetében 280, sőt 220 BHN-ig csökkent. A viszonylag vékony páncélok keménysége is csak 260 BHN volt, amikor a haspáncélzathoz használták őket, amelynek aknák robbanásának kell ellenállnia, és ezért inkább szívósnak, mint keménynek kell lennie.
Az 1930-as évek közepén a páncélok vastagsága jellemzően még mindig nem haladta meg a 15 mm-t, de a második világháború kitörésével gyorsan nőtt. Így az olyan harckocsik, mint az 1941-es szovjet KV 75 mm vastag páncéllal rendelkezett, az 1944-es német Tiger II pedig 150 mm-es páncéllal a test elején és 185 mm-es páncéllal a torony homlokán. Még vastagabb, 250 mm-es páncél alkotta a Jagdtiger, a Tiger II alvázán alapuló 128 mm-es lövegű páncélvadász homlok részét, amely 71,7 tonnájával a második világháború végére a legnehezebb páncélozott harcjármű volt.
A Jagdtigerhez hasonló vastagságú páncélokat 1945 óta nem használtak. A hengerelt homogén páncéllemezeket (RHA) továbbra is széles körben használták, de a maximális vastagságot a 100 mm-es lemezek képezték, amelyek a T-54-től a T-62-ig a szovjet harckocsik testének homlokzatát alkották. Még a legnehezebb harckocsi, amelyet új típusú páncélok megjelenése előtt építettek, az 1950-es évek végén épült 66 tonnás Conqueror is legfeljebb 125 mm vastagságú RHA páncéllal rendelkezett a teknő frontján.
Folyt köv...
Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)
azokat a magas keménységeket direktben, C+Cr rendszerben oldották meg, amivel az edzés során elérhető keménységet feltolták. Akkoriban az acélgyártás merőben máshogy működött, mint manapság. Ekkoriban a Siemens-Martin-eljárás volt a domináns acélgyártási eljárás - annak minden előnyével és hátrányával. Komoly gondot jelentett, hogy az ötvözők bevitele ad-hoc volt, sok múlott az öntőmesteren, így az ötvözőanyagok eloszlása sem volt egyenletes. Képzeljük el az egészet úgy, mint amikor a halászlébe beszórják az összetevőket. Bizonyos idő után leöntötték az olvadt acélt, majd hagyták hűlni - ezek általában 1-2 méter átmérőjű 5-6 méter hosszú bugák voltak. Ekkor az acél mechanikai tulajdonságai a nagy nullával voltak egyenlőek. Tele volt zárvánnyal - a felső 50-100cm-et simán levágták, mert az selejt volt, plusz minden dúsulás és szennyeződés a buga közepében egy koncentrikus hengert alkotott.
Az akkori kohászok tudták, hogy ezek a részek nem jók a páncélhoz, ezért ahogy az almát megpucoljuk - le héját, ki a magházat - szétvágták a bugát több, kisebb darabra. Ezután ezeket a darabokat újra kemencébe tették és a hengerlési hőmérsékletre melegítették, majd többsoros hengereken a kívánt vastagságra hengerelték, majd feldarabolták a lemezeket.
Ekkor a mechanikai tulajdonságok valamennyit javultak, de csupán annyit sikerült elérni, hogy aránylag tiszta lemezek vannak a kívánt hőmérséklettel. Ezután jött az edzés. Adódik a kérdés, hogy miért csak 8-14mm-es anyagvastagságokat használtak? A válasz röviden annyi:
- akkoriban nagyjából a C-Cr ötvözési rendszert ismerték a szilárdság növelésére (semmi mikroötvöző, szemcsefinomítás, alap metallurgia). Ekkor már ismertek voltak a szövetelemek meg ezeknek a tulajdonságai. Tudták, hogy a maximális keménységhez martenzites szövetszerkezetet kell elérni. Ehhez meg az kell, hogy olyan gyorsan hűljön le az acél az edzés során, hogy teljes keresztmetszetben martenzitesre edződjön.
De hogy vezetett út idáig?
A lehengerelt acél lassan lehűl a levegőn, ferrit/perlit lesz a szövetszerkezete.
- A ferrit szobahőmérsékleten stabil és csak 0,002% karbont képes oldani. Hpasp írja, hogy az acélok széntartama 0,2-0,4% között mozgott - legyen a példa kedvéért nekünk most 0,30%-nyi karbon. Akkor hová tűnik az acélban lévő 0,%-nyi karbon?
- Ez a perlit. A perlitet úgy lehet elképzelni, mint a Légierő felségjelzését: Háromszög, három sávval. Két nagyon széles sáv ferrit közte egy vékony sáv cementit. A cementit - lánykori nevén Fe3C - ráült az összes karbonra.
Azt már tudták az öregek, hogy ha több a karbon az acélban, akkor több lesz a cementit is. Ezt persze le lehet edzeni, 0,6%C karbontartalomnál el is érjük a maximális keménységet - kb. 700HB, de nekirepül a légy és már eltörik. Ezzel valamit kell kezdeni.
Ekkoriban már ismerték a króm és a nikkel hatását az acélra, ahogy az edzés metallurgiai sajátosságait is.
folyt köv.
folytatás
Edzés:
Az edzésnél az a lényeg, hogy az egész anyagot felmelegíted ebben az esetben úgy 880 fokra és hőntartod. A hőntartási idő a vastagság függvénye (első körben). Ez azért kell, hogy egyrészt ausztenites legyen a szövetszerkezet - ekkor az összes cementit - amelyik rajta ül a karbonon - feloldódik és az ausztenit az összes karbont felszívja. Ha ebben a hőntartott állapotban az acélt vízbe dobom, akkor a hirtelen csökkenő hőmérsékleten már nem lesz ausztenites a szövetszerkezet, hanem újra ferrites lesz. Emlékszünk rá, hogy mennyi karbon tud oldani a ferrit? 0,002%-ot. Most is ennyit tudna, csak a gyors lehűlés miatt a karbon csapdába esett a vasatomban - nem tud kimenni cementitet alkotni, előállt a martenzit - a fő cél. Borzalmasan eltorzult a az acél kristályszerkezete. Emiatt a torzult kristályszerkezet miatt a belső energiája megnőtt, ezért a szilárdsága is megnőtt - ugyanolyan STATIKUS terhelés határa sokkal kisebb lesz az alakváltozás - mivel a külső terhelés kiváltotta belső energia megváltozásának le kell győznie a torzult kristályban lévő belső energiát, ha alakváltozni akar. Gondolja arra, amikor kurva pipa vagy valami miatt - vörös a fejed - akkor ha valaki halkan szól hozzád, nem hallod meg, mert mással vagy elfoglalva - mert megnőtt a belső energiád.
Kiemeltem a STATIKUS szót, okkal. A szakítószilárdság és a keménység statikus anyagjellemzők, míg a szívósság és az ütőmunka dinamikus tulajdonság. Ha becsapódik egy lőszer, akkor ott piszok gyors dinamikus igénybevétel van. Ebből kiindulva a kohászok 2 irányban indultak el:
- egyrészt lecsökkentették a karbon értékét - nem kell a 0,6%, elég kb. a fele - így kevésbé lesz rideg az anyag,
- adunk hozzá krómot, mert ha a króm épül be a vasrácsba - akkor az még jobban torzítja a fémrácsot. Igen, a króm sokkal nagyobb, mint a karbon. A króm a két vasatom közti helyre megy - ezért intersztíciós ötvöző - be - mondjuk a narancsos vödörben a meggy, míg a króm a narancsos vödörben az alma. A króm az atomi síkokban épül be, a vasatom helyére - ezért hívják szubsztitúciós ötvözőnek. Az előző analógiával élve a vas és a króm a már beékelődött karbonnal olyan, amikor már nem csak te vagy mérges egyedül, hanem van még egy nagydarab haverod és mindketten ugyanarra a személyre vagytok mérgesek és elálljátok a folyosón az útját. Ha az a bizonyos személy tovább akar haladni, akkor mind a kettőtöket le kell vernie - ez minimum dupla annyi energiába kerül, mintha csak egy embert kellene levernie... Pont így működik az erő hatására elmozduló síkokkal. A szilárdság pedig nem más, mint ellenállás a deformációnak, a deformáció meg egymáson elmozduló atomsíkok miatt jön létre..
Minél gyorsabban tudjuk az anyagot lehűteni, ez a hatás annál erősebb - viszont a lehűlés sebessége függ az anyagvastagságtól. Ez a lehűlési sebesség függ attól, mennyi ideig van ausztenit a lehűlés során. Ha rövid ideg, akkor nagyon gyorsan kell hűteni.. Ha meg vastagabb az anyag, akkor később hűl le, emiatt viszont már csak martenzit, hanem megint lesz perlit és cementit - gondoljunk vissza arra, hogy a lehengerelt acél lassan hűl. Hol fog lassan lehűlni? A vastagság középen. Miért baj ez? Mert ha valamit meglőnek, az minimum hárompontos hajlítás. Lemezszinten hol lesz a maximális a nyírófeszültség? Nyert - a vastagság középen. A víznél jobb hőelvonó közeg meg sajna nincs... Szóval valamit kellene ezzel kezdeni, mert kb. 6mm anyagvastagságig működik ez a keménység C-Cr rendszerben
Nem kell megijedni, most kell a nikkel. A nikkel növeli ausztenit létezési idejét a lehűlés során, annyira, hogy akár 15mm-es anyagvastagságot is le tudunk teljesen martenzitesre edzeni gond nélkül. Emellett az acélban javítja a dinamikus anyagjellemzőket.
Szóval tök jól tudunk edzeni, ha most megeresztjük az anyagot, akkor tudjuk csökkenteni a belső feszültségeket - emlékezzünk a dühös karbonra és a rétegek között lévő krómra - némi keménységcsökkenés árán. Nagyjából ez volt a páncélgyártás első 40-50 éve. A karbontartalommal nem volt gond, mert nem hegesztettek, hanem szegecseltek.
A következő homlokráncolós időszak az első hegesztésekkel fog jönni, de az egy másik történet...
Ha mai modern acélokból gyártanák le teszem azt a Tiger harckocsit, azonos vastagságú lemezekből, akkor a véleményed szerint hány százalékkal lenne erősebb a páncélzat? Tehát nagyon egszerűen egy mai modern 100mm vastag acélpáncél hány mm 1941-es acélpáncélnak felelne meg?
Számszakilag minimálisan lenne nagyobb szilárdságú, de sokkal sokkal szívósabb lenne
Az igazán nagy zsuga a hegesztésben van...
A Tiger ausztenites hegesztőanyaga helyett - ami legjobb esetben adott 280MPa folyáshatárt a varratban és -20 fokon minimális ütőmunkát ad.
Manapság pl. 900MPa folyáshatárú acélt lehet gyártani 100mm-es anyagvastagságban, ami a hegesztés után úgy kb. 900MPa folyáshatárú lehetne, -20 fokon olyan ütőmunkával, hogy a 300J-os gép is nehezen ütné el.
Másrészt olyan finomszemcsés, megeresztett martenzites szövetszerkezete lenne, hogy sokkal nagyobb lenne az ellenállása a penetrációval szemben - ami csak papíron addig a keménység és a szakítószilárdság függvénye, míg a nagysebességű alakváltozás be nem következik az egyre magasabb hőmérsékleten.
Már írtam róla, hogy ami instant halál a páncélban, ha kialakul az addiabatikus nyírás. A határállapot az alakítási sebesség függvénye, az alakítás sebesség meg a becsapódási sebességtől függ - ez meg szerkezeti szinten anyagszerkezettől függ és a becsapódó lövedék formájától. Ezért tud előállni olyan hülye helyzet, hogy amikor már becsapódott a lövedék, akkor egy 300HBW-s keménységű lemez nagyobb védelmet ad, mint egy 450HBW-s lemez.
Ennek az oka az, hogy a 450HBW-s keménységet szobahőmérsékleten garantáló szövetelemek a becsapódástól keletkező hőtől hamarabb oldódnak fel - és így nagyobb kilágyulást eredményeznek, mint ahogy az anyagban a becsapódáskor létrejövő dinamikus felkeményedés. Az első egy metallurgiai sajátosság, a második meg anyagszerkezeti sajátosság. Ebből a szempontból egy mai acél sokkal jobb eséllyel indul - de számszerűsíteni így is nehéz
Az igazán nagy zsuga a hegesztésben van...
A Tiger ausztenites hegesztőanyaga helyett - ami legjobb esetben adott 280MPa folyáshatárt a varratban és -20 fokon minimális ütőmunkát ad.
Manapság pl. 900MPa folyáshatárú acélt lehet gyártani 100mm-es anyagvastagságban, ami a hegesztés után úgy kb. 900MPa folyáshatárú lehetne, -20 fokon olyan ütőmunkával, hogy a 300J-os gép is nehezen ütné el.
Másrészt olyan finomszemcsés, megeresztett martenzites szövetszerkezete lenne, hogy sokkal nagyobb lenne az ellenállása a penetrációval szemben - ami csak papíron addig a keménység és a szakítószilárdság függvénye, míg a nagysebességű alakváltozás be nem következik az egyre magasabb hőmérsékleten.
Már írtam róla, hogy ami instant halál a páncélban, ha kialakul az addiabatikus nyírás. A határállapot az alakítási sebesség függvénye, az alakítás sebesség meg a becsapódási sebességtől függ - ez meg szerkezeti szinten anyagszerkezettől függ és a becsapódó lövedék formájától. Ezért tud előállni olyan hülye helyzet, hogy amikor már becsapódott a lövedék, akkor egy 300HBW-s keménységű lemez nagyobb védelmet ad, mint egy 450HBW-s lemez.
Ennek az oka az, hogy a 450HBW-s keménységet szobahőmérsékleten garantáló szövetelemek a becsapódástól keletkező hőtől hamarabb oldódnak fel - és így nagyobb kilágyulást eredményeznek, mint ahogy az anyagban a becsapódáskor létrejövő dinamikus felkeményedés. Az első egy metallurgiai sajátosság, a második meg anyagszerkezeti sajátosság. Ebből a szempontból egy mai acél sokkal jobb eséllyel indul - de számszerűsíteni így is nehéz
T
Törölt tag 1945
Guest
Húúú, nagyon szuper!
Még ezekről lesz szó a folytatásokban:
Cast armour
Face-hardened armour* (carburised face)
Dual-hardness armour* (Hadfield Duplex armour)
High Performance Armour (vacuum arc remelting VAR*, electroslag remelted steels ESR*)
5083 aluminium armour
7039 aluminium armour
Plexi
Diesel fuel
Siliceous cored armour
Chobham armour
Sintered aluminium oxide, or alumina (Al₂O₃)
Ceramics
Boron carbide (B₄C)
* a csillagozottakat segítenél lefordítani magyarra?
Face-hardened armour - ez a felületkeményített páncél, többnyire cementált vagy nitridált cuccos
Dual-hardness-armor - Hadfield-acél. Agyig van mangánnal. Durva egy állatfaj. Alakváltozás hatására keményedik fel. Minél jobban ütöd, annál keményebb lesz. Ilyenből van szinte az összes villamos-kereszteződés, illetve az igényesebb autók féltengelye ilyen anyagból van
VAR - vacuum-arc-remelting: Vákuum alatti ívsugaras átolvasztás. Az a trükk, hogy betolják a bugát egy vákuumkemencébe és ívfénnyel megolvasztják. Mivel az acél teljesen folyékony, ha esetleg volt még benne valamennyi gázzárvány, akkor az a vákuumkamra tetejére kerül. Ez adja a legnagyobb tisztaságot a fémek esetében - ha már volt kén- és fosztfortalanítás. Ennek egy másik verziója, amikor nincs vákuum hanem argont használnak helyette.
Electroslag remelted steels - Elektrosalakos átolvasztás. Az elektrosalak Joule-hője olvasztja át az anyagot. A salak szintetikus, úgy működik, mint egy szita - az acélban lévő szennyeződéseknek kisebb a sűrűsége, így úszik a folyékony acélon. Ezt lehúzzák, majd az acélt átcsepegtetik a következő salakrétegen. Ha van egy kis eszük, akkor a csepegő acélt egy hűthető kokillába engedik - ezzel további szilárdságnövelés lehetséges. Kéntelenítés és foszfortalanítás egyaránt lehetséges, itt érhető el a legalacsonyabb kéntartalam evőr. Ennek is van vákuumos meg argonos verziója, így kiválthatja a VAR-t
Dual-hardness-armor - Hadfield-acél. Agyig van mangánnal. Durva egy állatfaj. Alakváltozás hatására keményedik fel. Minél jobban ütöd, annál keményebb lesz. Ilyenből van szinte az összes villamos-kereszteződés, illetve az igényesebb autók féltengelye ilyen anyagból van
VAR - vacuum-arc-remelting: Vákuum alatti ívsugaras átolvasztás. Az a trükk, hogy betolják a bugát egy vákuumkemencébe és ívfénnyel megolvasztják. Mivel az acél teljesen folyékony, ha esetleg volt még benne valamennyi gázzárvány, akkor az a vákuumkamra tetejére kerül. Ez adja a legnagyobb tisztaságot a fémek esetében - ha már volt kén- és fosztfortalanítás. Ennek egy másik verziója, amikor nincs vákuum hanem argont használnak helyette.
Electroslag remelted steels - Elektrosalakos átolvasztás. Az elektrosalak Joule-hője olvasztja át az anyagot. A salak szintetikus, úgy működik, mint egy szita - az acélban lévő szennyeződéseknek kisebb a sűrűsége, így úszik a folyékony acélon. Ezt lehúzzák, majd az acélt átcsepegtetik a következő salakrétegen. Ha van egy kis eszük, akkor a csepegő acélt egy hűthető kokillába engedik - ezzel további szilárdságnövelés lehetséges. Kéntelenítés és foszfortalanítás egyaránt lehetséges, itt érhető el a legalacsonyabb kéntartalam evőr. Ennek is van vákuumos meg argonos verziója, így kiválthatja a VAR-t
T
Törölt tag 1945
Guest
A felületekeményítés nem írtam le...
Na, itt az van, hogy ha cementálnak:
Akkor olyan az acél, hogy alapjáraton alacsony a karbon-tartalom (0,2%), így könnyű hegeszteni és elég szívós. Ha a felületet akarjuk megkeményíteni, akkor a külső részben kell a karbontartalmat megnövelni. Ez úgy működik, hogy az alapanyagot 800-850 fokra felmelegítik - már tuggyuk, hogy ott ausztenites és tud karbon elnyelni bőven és olyan közegben melegítjük, ahol jócskán van karbon. Ezt lehet úgy, hogy
- belerakjuk az acéllemezt egy ládába - a lemezt persze erősen rögzítjük az esetleges vetemedést elkerülendő és körberakjuk a ládában maradó helyet koksszal. A külső rész szénben dúsul egy bizonyos idő után, majd leedzük a külső részt, majd az egész anyag kap egy megeresztést. Ezt hívják vidéken betétedzésnek - itt most kimaradt a magra edzés. Hegesztett szerkezet is lehet így kezelni a hardcore arcoknak. Sokáig tart
- aztán van a gázcementálás, itt koksz helyett karbon tartalmazó gáz van, majd ugyanaz a hőkezelés
- vagy lehet folyadékban - karbont tartalmazó sófürdő. Büdös, mint a rosseb és egészségtelen.
Ha van az anyagban karbidképző (Mo, Ti, V, W, Nb, Zr) akkor extra keménység perket is megkapjuk. Ezzel úgy kb. 10mm vastag réteg növeszthető, a keménység meg az elméleti maximum környéke, a megeresztéstől függőben 550-600HB
Nitridálás:
Olyan az alapanyag, hogy van benne egy csomó nitridképző mikroötvöző (Al, Ti, Nb), akkor nagyjából ugyanaz a játék, csak a hőmérséklet úgy 500 fok és a hőntartási idő napokban mérhető. Az alacsonyabb hőmérséklet miatt kisebb a vetemedés.
Gázban és folyadékban csinálják. Régen sokat csináltuk, ciánnal működik a legjobban...
A réteg keménységét nem lehet Brinell-ben mérni, itt 2000 Vickers is előfordul. A réteg viszont nagyon vékony.
A kettőt lehet kombinálni, az a nitro-cementálás. Kifejezetten egészséges.
"
1. KC n/A - Különlegesen edzett felületű, úgynevezett cementált páncél. Az eljárást
még a Krupp művek fejlesztette ki az 1800-as évek végén, és a Bismarckon használt
páncél is ennek az 1894-es világszenzációnak, a Krupp féle cementált krómnikkel
páncélnak a leszármazottja. (Mint minden más páncél, egészen napjainkig.) A
cementálás lényege, hogy speciális kemencékben a még izzó páncéllemezek közé
nagy nyomású világítógázt préselnek, melynek széntartalmát a még izzó lemezek
felszíne elnyeli, s ezzel a lemez felülete rendkívüli keménységre tesz szert. A páncél
alsó rétegei "lágyak" maradnak, ami mintegy alátámasztja a rendkívül kemény, és
rendkívül törékeny felső réteget. A Bismarckon is használt páncélötvözet 3,5-3,8%
nikkelt, 2% krómot, 0,3% karbont, 0,3% mangánt, és 0,2% molibdént tartalmazott. A
KC páncélt 4 és 19,6 hüvelyk közötti vastagságban gyártották. A felülete kb. egy
hüvelyknyi mélységben volt cementálva, méghozzá rendkívül keményre, 650-700
Brinell fokra. Egy hüvelyk után a keménység már csak kb. 500 fok volt, ami aztán a
páncél belseje felé fokozatosan tovább csökkent, míg a lemez vastagságának
mintegy a felénél - a német szabványok szerint 41%-nál - el nem érte a homogén
lemezek értékét, a 240 Brinell fokos keménységet. Ezt a páncélt használták az
övpáncélzatnál, a parancsnoki híd, a lövegtornyok és a barbetták páncélozásánál. Fő
feladata az volt, hogy ellenálljon a viszonylag kis szögben becsapódó
nehézlövedékeknek. Más nemzeteknél a páncéllemezeket nem cementálták ilyen
keményre. Az általában a legjobbnak tartott, 1935-ös, brit Cemented Armor (CA)
lemezeket csak 600 Brinell fokra cementálták, és a cementálás csak a lemez 30%-áig
terjedt. A cementálás meglehetősen bonyolult, és roppant költséges eljárás volt. A
japánok például költségkímélési okokból a Yamato osztályú csatahajóknál ezt el is
hagyták, és az egész páncélzatot homogén acélból építették fel.
Olli Hajói Bismarck
2. Wotan hart (Wh) - Homogén páncélanyag, melyet először az 1920-as évek végén
alkalmaztak a német könnyűcirkálókon és zsebcsatahajókon, s a háború végéig
használatban maradt. A lemezek szakítószilárdsága 85-95 kg/mm, szakadási nyúlása
20%, keménysége 220-250 Brinell fok volt. Ezeket a lemezeket a vízszintes
páncélozásnál, a fedélzeteken, a lövegtornyok és irányítóállások tetőlemezein
használták. A homogén páncéllemezek közül valószínűleg a Wh lemezek voltak a
világ legjobbjai.
3. Wotan weich (Ww) - A Wh lemezeknél lágyabb homogén páncéllemez, 67-75
kg/mm szakítószilárdsággal, szakadási nyúlása 25%, keménysége 200 Brinell fok volt.
Ezeket a lágy, rugalmas és hajlékony lemezeket a torpedóvédő válaszfalaknál
használták, ahol nem a becsapódó lövedékek, vagy repeszek megállítása volt a cél,
hanem a torpedó, vagy aknarobbanás által keltett lökéshullámok felfogása.
Ezek mellett a Bismarckon kis mennyiségben használták még az úgynevezett Wotan
starrheit (Wsh) páncélt is. Ez egy különösen kemény - 250-280 Brinell fok - homogén páncél
volt. Ebből készültek a légvédelmi gépágyúk lövegpajzsai, illetve a légvédelmi irányítóállások
gömb alakú kupolái."
Ja, az az egyirányban megszilárdult anyag, pestiesen szólva nagyjából az egykristály.
Termomechanikus kezeléssel a minden irányban kristályosodó dendridet úgy próbálják hűteni, préselni olykor, hogy egy kitűntetett kristálytani sík mentén legyen csak a növekedés.
Ez olyan, mint amikor levágod a fa ágait, ami oldalra nőne, csak felfelé nőhet. A motorfűrész itt a termomechanikus kezelés.
Ez szerintem valami nagyon laboratóriumi egér lehet...
Itt az angol:
"A csatahajók övpáncélzatát a CA jelű, cemetált lemezekből építették fel. A szakirodalom elég egyöntetűen ezeket az 1935-ben kifejlesztett lemezeket tekinti a
második világháború legjobb páncéllemezeinek, melyek ellenálló képessége a német KC lemezekét mintegy 10 %-al, az amerikai A lemezekét pedig 20-25 %-al
múlta felül. A britek a lemezek felületét nem cementálták olyan keményre, mint a németek, a lemezek keménysége a felületen 600 Brinell fokos volt, szemben a német KC lemezek 650-700 fokos keménységével. A lemezek keménysége a felülettől a lemez belseje felé haladva egyre csökkent, míg végül a lemezek
vastagságának 30-33 %-ánál –a német lemezeknél 41%-nál- el nem érte a homogén páncéllemezek szokásos, 200-240 fokos keménységét. A rendkívül kemény
külső réteg arra szolgált, hogy széttörje a becsapódó lövedéket, vagy legalábbis deformálja annak sapkáját, míg az alatta levő, relatíve „lágy” és rugalmas réteg
elnyelte az ütés és robbanás energiáját"