Harckocsi páncélok és lőszerek

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.

    --- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---

    A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!

    Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz

    Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.

    Az új szabályzat teljes szövege itt olvasható el.

dudi

Well-Known Member
2010. április 18.
48 386
79 311
113
Az amerikaiak:
"A páncéllemezek négyféle típusban készültek a csatahajók számára, feladatuktól függően. A szerkezeti acél mellett az első az edzett, STS-nek (Special Treated Steel) nevezett típusú volt. Ez egy kedvező szakítószilárdsággal és rugalmassági jellemzőkkel rendelkező lemez volt, és legfeljebb 102 mm vastagságban készült. Hasonló, csak kevésbé hajlékony volt a szintén homogén Class B típusú lemez, és persze nagyobb vastagságban készítették. Néhány helyen a HTS nevű (High Tensile Steel), igen nagy megnyúlást is elviselő acélt alkalmazták. A legkeményebb lemezek a Class A elnevezésűek voltak, és nagy részüket az övpáncélban használták fel. Ezek a cementált lemezek akár 30 centiméteres vastagságban is készülhettek. A Class A-t a Bethlehem Steel Corporation és a Midvale Company is gyártotta. A cementálás folyamata a hőkezelési eljárások módosításával annyit fejlődött az eredeti, felszíni keményítéshez képest, hogy lehetőség volt igen nagy mélységben és viszonylag egyenletesen csökkenő keménységűre készíteni az acélt, ami ellenállóbb belső szerkezetet eredményezett. A különbség az alapvetően hasonló gyártmányok közt annyi volt, hogy a Bethlehem által készített lemezeknek mégis elég gyorsan, kis átmeneti réteggel változott a keménysége a külső felszín és a lemez belseje közt. A cementált lemezeket nem lehetett hegeszteni megfelelően, ezért csavarozással rögzítették őket a hajókra. Egy elkészült lemez nagyjából 10x3 méteres volt, és 3 kisebb STS lemezre illesztették. Ezt a merev lemezegyüttest vízhatlan csavarokkal rögzítették a hajó szerkezetéhez, négyzetméterenként átlagosan 2 csavarral. A lemezek alakja miatt a közvetlen illeszkedés természetesen lehetetlen volt a változó vonalú szerkezethez, ezért a csavarok kb. 5 centiméterre eltartották a páncéllemezt a szerkezeti lemezektől. A keletkezett rést cementtel (más forrás szerint betonnal) töltötték ki. A továbbiakban a szokásos módon, szegecseket és hegesztést is használtak."
 

aquarell

Well-Known Member
2015. január 20.
15 796
56 305
113
Az amerikaiak:
"A páncéllemezek négyféle típusban készültek a csatahajók számára, feladatuktól függően. A szerkezeti acél mellett az első az edzett, STS-nek (Special Treated Steel) nevezett típusú volt. Ez egy kedvező szakítószilárdsággal és rugalmassági jellemzőkkel rendelkező lemez volt, és legfeljebb 102 mm vastagságban készült. Hasonló, csak kevésbé hajlékony volt a szintén homogén Class B típusú lemez, és persze nagyobb vastagságban készítették. Néhány helyen a HTS nevű (High Tensile Steel), igen nagy megnyúlást is elviselő acélt alkalmazták. A legkeményebb lemezek a Class A elnevezésűek voltak, és nagy részüket az övpáncélban használták fel. Ezek a cementált lemezek akár 30 centiméteres vastagságban is készülhettek. A Class A-t a Bethlehem Steel Corporation és a Midvale Company is gyártotta. A cementálás folyamata a hőkezelési eljárások módosításával annyit fejlődött az eredeti, felszíni keményítéshez képest, hogy lehetőség volt igen nagy mélységben és viszonylag egyenletesen csökkenő keménységűre készíteni az acélt, ami ellenállóbb belső szerkezetet eredményezett. A különbség az alapvetően hasonló gyártmányok közt annyi volt, hogy a Bethlehem által készített lemezeknek mégis elég gyorsan, kis átmeneti réteggel változott a keménysége a külső felszín és a lemez belseje közt. A cementált lemezeket nem lehetett hegeszteni megfelelően, ezért csavarozással rögzítették őket a hajókra. Egy elkészült lemez nagyjából 10x3 méteres volt, és 3 kisebb STS lemezre illesztették. Ezt a merev lemezegyüttest vízhatlan csavarokkal rögzítették a hajó szerkezetéhez, négyzetméterenként átlagosan 2 csavarral. A lemezek alakja miatt a közvetlen illeszkedés természetesen lehetetlen volt a változó vonalú szerkezethez, ezért a csavarok kb. 5 centiméterre eltartották a páncéllemezt a szerkezeti lemezektől. A keletkezett rést cementtel (más forrás szerint betonnal) töltötték ki. A továbbiakban a szokásos módon, szegecseket és hegesztést is használtak."
Mégegyszer köszönöm!
 
  • Tetszik
Reactions: dudi
T

Törölt tag 1945

Guest
Öntött páncél

Az öntött páncélzatot korlátozott mértékben az első világháborúban vezették be, amikor a Renault FT könnyű harckocsik néhány tornyát öntéssel készítették el ahelyett, hogy hengerelt lemezekből gyártották volna. Az egyszemélyes öntött tornyokat később más francia harckocsikon is bevezették, 1941-re pedig már nagyobb öntött tornyokat is használtak a Brit, Szovjet, és Amerikai harckocsikban. A második világháború után az öntött páncélzatú tornyok használata szinte minden harckocsin megjelent, de a könnyű harckocsik vékonyabb falú tornyait továbbra is hengerelt lemezekből készítették.

Az 1930-as években az öntött páncélzat alkalmazása a harckocsik testén is elkezdett teret nyerni, különösen a francia könnyű harckocsik, például az R-35 és a H-35 esetében, amelyek elsőként készültek nagyméretű öntvényekből. Az öntvényeket 1941-ben kezdték el használni az amerikai M4 közepes harckocsik testének gyártásához, majd később más harckocsik, például az amerikai M26 és M46 közepes harckocsik, a szovjet IS és a brit Chieftain testébe is felhasználták őket, különösen az öntött test orr formájában. Az 1950-es évekre az amerikai M48-as harckocsik esetében a teljes testet egy darabban kezdték el önteni, és hasonló módon öntötték a svájci Pz.61 és Pz.68, valamint az amerikai M60 és M103 harckocsik testét is.

Az öntött páncél kémiai összetétele nagyjából megegyezik a hengerelt páncéllemezekével, de a minőségük természetüknél fogva ingadozóbb, és az öntvények vastagságát nem lehet olyan pontosan ellenőrizni, mint a hengerelt lemezekét, ami miatt valamivel vastagabbnak kell lenniük. Az öntvények azért is hátrányban vannak a hengerelt páncéllal szemben, mert általában bonyolult alakúak és változó vastagságúak, és ezért nem lehet őket egyformán egyenletes hőkezelésnek alávetni, ami kedvezőtlenül hat a ballisztikai tulajdonságaikra. Következésképpen az öntött páncélzatnak körülbelül 5 százalékkal vastagabbnak kell lennie, mint az hengereltnek, azonos szintű védelemhez. Másrészt az öntés sokkal könnyebben alkalmazható a tornyok és a test homlokzatok összetett formáinak előállítására, mint a hengerelt lemezekből történő elkészítése. Megkönnyíti a páncélzat hatékony elosztását is, valamint lehetővé teszi a hegesztett kötések számának és a hegesztéssel töltött gyártási idő csökkentését. Ennek végső bizonyítéka a tornyok és a testek, amelyeket egyetlen darabból öntöttek. Az általuk képviselt öntvények mérete azonban igencsak megterheli az ipari kapacitásokat.

Pz68.jpg


folyt köv...
 

ozymandias

Well-Known Member
2013. június 4.
2 763
17 835
113
Öntött páncél


Az öntött páncél kémiai összetétele nagyjából megegyezik a hengerelt páncéllemezekével, de a minőségük természetüknél fogva ingadozóbb, és az öntvények vastagságát nem lehet olyan pontosan ellenőrizni, mint a hengerelt lemezekét, ami miatt valamivel vastagabbnak kell lenniük. Az öntvények azért is hátrányban vannak a hengerelt páncéllal szemben, mert általában bonyolult alakúak és változó vastagságúak, és ezért nem lehet őket egyformán egyenletes hőkezelésnek alávetni, ami kedvezőtlenül hat a ballisztikai tulajdonságaikra. Következésképpen az öntött páncélzatnak körülbelül 5 százalékkal vastagabbnak kell lennie, mint az hengereltnek, azonos szintű védelemhez. Másrészt az öntés sokkal könnyebben alkalmazható a tornyok és a test homlokzatok összetett formáinak előállítására, mint a hengerelt lemezekből történő elkészítése. Megkönnyíti a páncélzat hatékony elosztását is, valamint lehetővé teszi a hegesztett kötések számának és a hegesztéssel töltött gyártási idő csökkentését. Ennek végső bizonyítéka a tornyok és a testek, amelyeket egyetlen darabból öntöttek. Az általuk képviselt öntvények mérete azonban igencsak megterheli az ipari kapacitásokat.
A gond az, hogy az öntvényt nehéz jól csinálni, pláne, ha komplikált formát kell önteni. Komoly problémát okoz az egyenetlen kémiai összetétel - főleg az akkori idők szintjén. A másik probléma az eltérő lehűlési idő. Csak hogy érzékeljük:

  • Egy vastagabb szelvény később hűl le, mint egy vékonyabb, illetve a nagyobb öntési térfogatban nagyobb a hiba aránya is -> legyen több beöntési nyílás
  • Minél több a beöntési nyílás, annál több az ömledék-összecsapási front. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mire a két helyen beöntött acél találkozik egymással, addigra a hőmérséklet akár 100 fokkal is hidegebb lehet. Ahol a kettő találkozik, ott mindig gond van és sokkal gyengébb az anyag.
  • hogy ez elkerüljük, akkor emeljük meg a beöntési hőmérsékletet - igen ám, de minél magasabb ez a hőmérséklet, annál tart a lehűlés. Ez azért baj, mert a külső rész már kezd megszilárdulni, elkezd a hideg anyagrész zsugorodni. Így lesz olyan rész, ahol nyomófeszültség lesz meg lesz olyan, ahol húzófeszültség ébred. Mivel a belső rész még folyékony, a folyadék nem tudja felvenni a húzófeszültséget - na ott lesz a lunker.

Látható, hogy ez a tipikus, melyik ujjamba harapjak esete - ezt ma már viszonylag egyszerűen lehet végeselemes szimulációval modellezni - mind az ömledéket, mind a hőmérsékleti viszonyokat, de ez akkoriban nem volt meg. Nagyon sok mindent homokba öntöttek, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. A gond az volt, hogy a homokot újra hasznosították, így tele volt szennyeződéssel. Ha volt egy kevés nedvesség a homokban, akkor a folyékony fémmel érintkezve helyileg robbanhatott - de homokot és az öntőformát összefogta a formaszekrény.

Problémát okozhatott, hogy ez nem klasszikus öntöttvas, hanem öntött acél. Ez utóbbi sokkal rosszabb öntési tulajdonságokkal rendelkezik, mint a sima öntöttvas, másrészt nem lehet olyan keményre leedzeni, mint az öntöttvasat a magas karbontartalom miatt - lásd kéregedzett hengerkerekek, Ganz szabadalma, viszont a szívóssági tulajdonságai sokkal jobbak voltak, mint bármilyen öntöttvasnak - akár ma is.

Másik előnye az acélöntvénynek, hogy a hőkezelése úgy működik, mint az acél esetében - csak más időket kell figyelembe venni a hőntartásnál és nagyon lassan kell felmelegíteni. Az edzésnél mindenképpen előmunkálni kell és minden éles átmenetet, feszültséggyűjtő pontot ki kell köszörülni/fel kell hegeszteni. A megeresztésnél szintén észnél kell lenni - de szerintem a megeresztési ridegedéssel/repedésekkel nem tudtak mit kezdeni - hiányzik a vanádium és széles spektrumban változik a Cr/Ni arány.

T34-esek nagyjából ilyen összetétellel készültek:

f58dc863538a3b164df19d1115038e81.png
 
M

molnibalage

Guest
Öntött páncél

Az öntött páncélzatot korlátozott mértékben az első világháborúban vezették be, amikor a Renault FT könnyű harckocsik néhány tornyát öntéssel készítették el ahelyett, hogy hengerelt lemezekből gyártották volna. Az egyszemélyes öntött tornyokat később más francia harckocsikon is bevezették, 1941-re pedig már nagyobb öntött tornyokat is használtak a Brit, Szovjet, és Amerikai harckocsikban. A második világháború után az öntött páncélzatú tornyok használata szinte minden harckocsin megjelent, de a könnyű harckocsik vékonyabb falú tornyait továbbra is hengerelt lemezekből készítették.

Az 1930-as években az öntött páncélzat alkalmazása a harckocsik testén is elkezdett teret nyerni, különösen a francia könnyű harckocsik, például az R-35 és a H-35 esetében, amelyek elsőként készültek nagyméretű öntvényekből. Az öntvényeket 1941-ben kezdték el használni az amerikai M4 közepes harckocsik testének gyártásához, majd később más harckocsik, például az amerikai M26 és M46 közepes harckocsik, a szovjet IS és a brit Chieftain testébe is felhasználták őket, különösen az öntött test orr formájában. Az 1950-es évekre az amerikai M48-as harckocsik esetében a teljes testet egy darabban kezdték el önteni, és hasonló módon öntötték a svájci Pz.61 és Pz.68, valamint az amerikai M60 és M103 harckocsik testét is.

Az öntött páncél kémiai összetétele nagyjából megegyezik a hengerelt páncéllemezekével, de a minőségük természetüknél fogva ingadozóbb, és az öntvények vastagságát nem lehet olyan pontosan ellenőrizni, mint a hengerelt lemezekét, ami miatt valamivel vastagabbnak kell lenniük. Az öntvények azért is hátrányban vannak a hengerelt páncéllal szemben, mert általában bonyolult alakúak és változó vastagságúak, és ezért nem lehet őket egyformán egyenletes hőkezelésnek alávetni, ami kedvezőtlenül hat a ballisztikai tulajdonságaikra. Következésképpen az öntött páncélzatnak körülbelül 5 százalékkal vastagabbnak kell lennie, mint az hengereltnek, azonos szintű védelemhez. Másrészt az öntés sokkal könnyebben alkalmazható a tornyok és a test homlokzatok összetett formáinak előállítására, mint a hengerelt lemezekből történő elkészítése. Megkönnyíti a páncélzat hatékony elosztását is, valamint lehetővé teszi a hegesztett kötések számának és a hegesztéssel töltött gyártási idő csökkentését. Ennek végső bizonyítéka a tornyok és a testek, amelyeket egyetlen darabból öntöttek. Az általuk képviselt öntvények mérete azonban igencsak megterheli az ipari kapacitásokat.

Pz68.jpg


folyt köv...
Itt mit gyártanak éppen?
 

fip7

Well-Known Member
2011. november 9.
18 739
57 095
113
A gond az, hogy az öntvényt nehéz jól csinálni, pláne, ha komplikált formát kell önteni. Komoly problémát okoz az egyenetlen kémiai összetétel - főleg az akkori idők szintjén. A másik probléma az eltérő lehűlési idő. Csak hogy érzékeljük:

  • Egy vastagabb szelvény később hűl le, mint egy vékonyabb, illetve a nagyobb öntési térfogatban nagyobb a hiba aránya is -> legyen több beöntési nyílás
  • Minél több a beöntési nyílás, annál több az ömledék-összecsapási front. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mire a két helyen beöntött acél találkozik egymással, addigra a hőmérséklet akár 100 fokkal is hidegebb lehet. Ahol a kettő találkozik, ott mindig gond van és sokkal gyengébb az anyag.
  • hogy ez elkerüljük, akkor emeljük meg a beöntési hőmérsékletet - igen ám, de minél magasabb ez a hőmérséklet, annál tart a lehűlés. Ez azért baj, mert a külső rész már kezd megszilárdulni, elkezd a hideg anyagrész zsugorodni. Így lesz olyan rész, ahol nyomófeszültség lesz meg lesz olyan, ahol húzófeszültség ébred. Mivel a belső rész még folyékony, a folyadék nem tudja felvenni a húzófeszültséget - na ott lesz a lunker.

Látható, hogy ez a tipikus, melyik ujjamba harapjak esete - ezt ma már viszonylag egyszerűen lehet végeselemes szimulációval modellezni - mind az ömledéket, mind a hőmérsékleti viszonyokat, de ez akkoriban nem volt meg. Nagyon sok mindent homokba öntöttek, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. A gond az volt, hogy a homokot újra hasznosították, így tele volt szennyeződéssel. Ha volt egy kevés nedvesség a homokban, akkor a folyékony fémmel érintkezve helyileg robbanhatott - de homokot és az öntőformát összefogta a formaszekrény.

Problémát okozhatott, hogy ez nem klasszikus öntöttvas, hanem öntött acél. Ez utóbbi sokkal rosszabb öntési tulajdonságokkal rendelkezik, mint a sima öntöttvas, másrészt nem lehet olyan keményre leedzeni, mint az öntöttvasat a magas karbontartalom miatt - lásd kéregedzett hengerkerekek, Ganz szabadalma, viszont a szívóssági tulajdonságai sokkal jobbak voltak, mint bármilyen öntöttvasnak - akár ma is.

Másik előnye az acélöntvénynek, hogy a hőkezelése úgy működik, mint az acél esetében - csak más időket kell figyelembe venni a hőntartásnál és nagyon lassan kell felmelegíteni. Az edzésnél mindenképpen előmunkálni kell és minden éles átmenetet, feszültséggyűjtő pontot ki kell köszörülni/fel kell hegeszteni. A megeresztésnél szintén észnél kell lenni - de szerintem a megeresztési ridegedéssel/repedésekkel nem tudtak mit kezdeni - hiányzik a vanádium és széles spektrumban változik a Cr/Ni arány.

T34-esek nagyjából ilyen összetétellel készültek:

f58dc863538a3b164df19d1115038e81.png

Amúgy ha szeretnél erről (szovjet acélpánclok és eljárások) bőveben olvasni akkor itt egy link hozzá:

Ez meg, hogy mikor milyen új technológia került bevezetésre:
 

gorkamorka

Well-Known Member
2021. május 13.
1 299
2 216
113
Ozymandias egy kész aranybánya ha acélokról van szó!

Lenne nekem is egy kérdésem. Előre is elnézést, ez itt nagyon, nagyon, nagyon OFF.
A középkorban hogyan tudtak jó minőségű acélt gyártani európában? A japánoknál azt tudom, hogy sokszor átlapolták, hajtogatták az acélt, így szabadították meg a szennyeződéstől és így lett egyenletes a széntartalom. Európában ezt a módszet nem használták, de akkor hogyan értek el itt hasonló minőséget?
 
  • Tetszik
Reactions: ozymandias

Negan

Well-Known Member
2019. november 30.
18 955
32 841
113
Ozymandias egy kész aranybánya ha acélokról van szó!

Lenne nekem is egy kérdésem. Előre is elnézést, ez itt nagyon, nagyon, nagyon OFF.
A középkorban hogyan tudtak jó minőségű acélt gyártani európában? A japánoknál azt tudom, hogy sokszor átlapolták, hajtogatták az acélt, így szabadították meg a szennyeződéstől és így lett egyenletes a széntartalom. Európában ezt a módszet nem használták, de akkor hogyan értek el itt hasonló minőséget?
Ismerték és használták is.
 

ozymandias

Well-Known Member
2013. június 4.
2 763
17 835
113
Ozymandias egy kész aranybánya ha acélokról van szó!

Lenne nekem is egy kérdésem. Előre is elnézést, ez itt nagyon, nagyon, nagyon OFF.
A középkorban hogyan tudtak jó minőségű acélt gyártani európában? A japánoknál azt tudom, hogy sokszor átlapolták, hajtogatták az acélt, így szabadították meg a szennyeződéstől és így lett egyenletes a széntartalom. Európában ezt a módszet nem használták, de akkor hogyan értek el itt hasonló minőséget?
Mindenhol hajtogattak, csak kérdés, hogy mennyit.

A középkori kardkészítésnek külön irodalma van.

A magyar kardgyártás a világ élvonalába tartozott. Itt a gyepvas volt az alapanyag - vastartalmú kőzet bomlik, keveredik vízzel és baktériumok kezdik el bontani, könnyen hozzáférhető. Ezt összegyűjtötték, majd megpörkölték. Közben megcsinálták a faszént - baksát építettek, agyaggal tapasztották le és elindult a korabeli pirolízis.
Ezután jött agyagból a kemence építése.

Minden egyes öntéshez külön kemencét építettek, a kemencében meg volt egy fúvóka a kovácsfújónak. Amikor kész volt a kemence, lassan elkezdték felfűteni, majd a kemence nyílásán fent adagolták a pirított gyepvasat meg a faszént. Nagyjából megépítették a korabeli nagyolvasztót...

A gyepvas a folyamatos redukció során a Fe30-ból eljutott a wustit-ig (FeO) majd tovább redukálódott a kemence alján. Itt a CO reagált az FeO-val és CO2 formájában kiment - vagyis deoxidálni is tudtak. A somogyi gyepvasban volt némi kvarc - SiO2 - ez további dezoxidációt eredményezett meg salakot. Ezzel elérték az 1,5%-os karbontartalmat.

A kemencét szét kellett verni, hogy hozzáférjenek a bucavashoz. Ezt után pogácsa formává lapították és árulták. Ez volt a magyar "acélgyártás"

A többi helyen még importból csinálták - ez volt a tégelyacél, eredete Srí Lanka. Nagyon magas vasérctartalmú kőzetek voltak. Agyagból csináltak egy tégelyt - kb. 2literes virágcserép és abba raktak faszént és vasérctartalmú kőzetet. Ezt a tégelyt lezárták agyaggal, majd e köré agyagból kemencét építettek és faszén+fújtató kombóval felfűtötték.

Itt is lezajlott a redukció, a végeredmény 1,5% karbontartalmat. Tégely szétver, majd ezt árulták tovább. Ez jutott el az arabokhoz, Európába - a vikingek is szerették.

Ezután minden esetben a következő volt a menetrend:
  • fel kellett újra melegíteni és a pogácsákat kovácshegeszteni.
  • ezután a pogácsákon/tégelyacélon kovácsoltak egy keveset - ennek a célja az volt, hogy egy konzerv formát kapjanak.
  • azt tudták a korabeli kovácsok, hogy minden szar középen van, ezért ezt a konzervformát először ki kellett lyukasztani - legalább akkorára, mint amennyire szemmel látta a dúsulásokat meg zárványokat.
  • a lyukasztásnál sokszor eltörött az alapanyag, ekkor megint kovácshegesztettek és hajtogattak.
  • mivel kezdetben kézzel kalapáltak, elég sokszor ment a kardalapanyag vissza a kemencébe, itt további redukciót kapott, lecsökkent a karbontartalma 0,6% környékére.
  • ezután a kardot készre kalapálták. A folyamatos kovácsolás során a szennyeződés nagyrésze így kiégett - elég nagy tisztaságot tudták elérni. Nagyon sokáig nem edzették az acélt Európában. Az arabok nem tudtak mivel hűteni, teveszarba dugták a kardot - vagyis nitridáltak, így már magasabb keménységet értek el.

Egy korabeli kard ára egy ház ára volt, egy komoly tégelyacél kard meg lazán ért annyit, mint egy kisebb uradalom tokkal-vonóval. Drága volt az alapanyag és egy ilyen kard kb. másfél évig készült...

A japánok meg más úton jártak, ahogy később az arabok is a damszkuszi acéllal.
 

dudi

Well-Known Member
2010. április 18.
48 386
79 311
113
Mindenhol hajtogattak, csak kérdés, hogy mennyit.

A középkori kardkészítésnek külön irodalma van.

A magyar kardgyártás a világ élvonalába tartozott. Itt a gyepvas volt az alapanyag - vastartalmú kőzet bomlik, keveredik vízzel és baktériumok kezdik el bontani, könnyen hozzáférhető. Ezt összegyűjtötték, majd megpörkölték. Közben megcsinálták a faszént - baksát építettek, agyaggal tapasztották le és elindult a korabeli pirolízis.
Ezután jött agyagból a kemence építése.

Minden egyes öntéshez külön kemencét építettek, a kemencében meg volt egy fúvóka a kovácsfújónak. Amikor kész volt a kemence, lassan elkezdték felfűteni, majd a kemence nyílásán fent adagolták a pirított gyepvasat meg a faszént. Nagyjából megépítették a korabeli nagyolvasztót...

A gyepvas a folyamatos redukció során a Fe30-ból eljutott a wustit-ig (FeO) majd tovább redukálódott a kemence alján. Itt a CO reagált az FeO-val és CO2 formájában kiment - vagyis deoxidálni is tudtak. A somogyi gyepvasban volt némi kvarc - SiO2 - ez további dezoxidációt eredményezett meg salakot. Ezzel elérték az 1,5%-os karbontartalmat.

A kemencét szét kellett verni, hogy hozzáférjenek a bucavashoz. Ezt után pogácsa formává lapították és árulták. Ez volt a magyar "acélgyártás"

A többi helyen még importból csinálták - ez volt a tégelyacél, eredete Srí Lanka. Nagyon magas vasérctartalmú kőzetek voltak. Agyagból csináltak egy tégelyt - kb. 2literes virágcserép és abba raktak faszént és vasérctartalmú kőzetet. Ezt a tégelyt lezárták agyaggal, majd e köré agyagból kemencét építettek és faszén+fújtató kombóval felfűtötték.

Itt is lezajlott a redukció, a végeredmény 1,5% karbontartalmat. Tégely szétver, majd ezt árulták tovább. Ez jutott el az arabokhoz, Európába - a vikingek is szerették.

Ezután minden esetben a következő volt a menetrend:
  • fel kellett újra melegíteni és a pogácsákat kovácshegeszteni.
  • ezután a pogácsákon/tégelyacélon kovácsoltak egy keveset - ennek a célja az volt, hogy egy konzerv formát kapjanak.
  • azt tudták a korabeli kovácsok, hogy minden szar középen van, ezért ezt a konzervformát először ki kellett lyukasztani - legalább akkorára, mint amennyire szemmel látta a dúsulásokat meg zárványokat.
  • a lyukasztásnál sokszor eltörött az alapanyag, ekkor megint kovácshegesztettek és hajtogattak.
  • mivel kezdetben kézzel kalapáltak, elég sokszor ment a kardalapanyag vissza a kemencébe, itt további redukciót kapott, lecsökkent a karbontartalma 0,6% környékére.
  • ezután a kardot készre kalapálták. A folyamatos kovácsolás során a szennyeződés nagyrésze így kiégett - elég nagy tisztaságot tudták elérni. Nagyon sokáig nem edzették az acélt Európában. Az arabok nem tudtak mivel hűteni, teveszarba dugták a kardot - vagyis nitridáltak, így már magasabb keménységet értek el.

Egy korabeli kard ára egy ház ára volt, egy komoly tégelyacél kard meg lazán ért annyit, mint egy kisebb uradalom tokkal-vonóval. Drága volt az alapanyag és egy ilyen kard kb. másfél évig készült...

A japánok meg más úton jártak, ahogy később az arabok is a damszkuszi acéllal.
Amit itt leírtál az mikor volt? 9-10. század12-13. század vagy 15-16. század?
 

ozymandias

Well-Known Member
2013. június 4.
2 763
17 835
113
Amit itt leírtál az mikor volt? 9-10. század12-13. század vagy 15-16. század?
Kb. 14-15. század. Voltak közben műszaki fejlesztések - vízimalom és társai, de az elvi dolgok ugyanazok maradtak, aztán a 16.században jött egy nagy ugrás - ez a frisstűzi acél...

Ezzel már 4 óra alatt 100-200kg acélgomolyát gyártani, majd 1740-ben Huntsman megcsinálja a tégelyacélt ipari méretben..
 

winter

Active Member
2011. november 19.
107
195
43
  • adunk hozzá krómot, mert ha a króm épül be a vasrácsba - akkor az még jobban torzítja a fémrácsot. Igen, a króm sokkal nagyobb, mint a karbon. A króm a két vasatom közti helyre megy - ezért intersztíciós ötvöző - be - mondjuk a narancsos vödörben a meggy, míg a króm a narancsos vödörben az alma. A króm az atomi síkokban épül be, a vasatom helyére - ezért hívják szubsztitúciós ötvözőnek. Az előző analógiával élve a vas és a króm a már beékelődött karbonnal olyan, amikor már nem csak te vagy mérges egyedül, hanem van még egy nagydarab haverod és mindketten ugyanarra a személyre vagytok mérgesek és elálljátok a folyosón az útját. Ha az a bizonyos személy tovább akar haladni, akkor mind a kettőtöket le kell vernie - ez minimum dupla annyi energiába kerül, mintha csak egy embert kellene levernie... Pont így működik az erő hatására elmozduló síkokkal. A szilárdság pedig nem más, mint ellenállás a deformációnak, a deformáció meg egymáson elmozduló atomsíkok miatt jön létre..
Szerintem a kivastagítottnál elírtad, króm helyett a szénre gondoltál, csak hogy ne maradjon meg senkiben rosszul.
 

gorkamorka

Well-Known Member
2021. május 13.
1 299
2 216
113
Mindenhol hajtogattak, csak kérdés, hogy mennyit.

A középkori kardkészítésnek külön irodalma van.

A magyar kardgyártás a világ élvonalába tartozott. Itt a gyepvas volt az alapanyag - vastartalmú kőzet bomlik, keveredik vízzel és baktériumok kezdik el bontani, könnyen hozzáférhető. Ezt összegyűjtötték, majd megpörkölték. Közben megcsinálták a faszént - baksát építettek, agyaggal tapasztották le és elindult a korabeli pirolízis.
Ezután jött agyagból a kemence építése.

Minden egyes öntéshez külön kemencét építettek, a kemencében meg volt egy fúvóka a kovácsfújónak. Amikor kész volt a kemence, lassan elkezdték felfűteni, majd a kemence nyílásán fent adagolták a pirított gyepvasat meg a faszént. Nagyjából megépítették a korabeli nagyolvasztót...

A gyepvas a folyamatos redukció során a Fe30-ból eljutott a wustit-ig (FeO) majd tovább redukálódott a kemence alján. Itt a CO reagált az FeO-val és CO2 formájában kiment - vagyis deoxidálni is tudtak. A somogyi gyepvasban volt némi kvarc - SiO2 - ez további dezoxidációt eredményezett meg salakot. Ezzel elérték az 1,5%-os karbontartalmat.

A kemencét szét kellett verni, hogy hozzáférjenek a bucavashoz. Ezt után pogácsa formává lapították és árulták. Ez volt a magyar "acélgyártás"

A többi helyen még importból csinálták - ez volt a tégelyacél, eredete Srí Lanka. Nagyon magas vasérctartalmú kőzetek voltak. Agyagból csináltak egy tégelyt - kb. 2literes virágcserép és abba raktak faszént és vasérctartalmú kőzetet. Ezt a tégelyt lezárták agyaggal, majd e köré agyagból kemencét építettek és faszén+fújtató kombóval felfűtötték.

Itt is lezajlott a redukció, a végeredmény 1,5% karbontartalmat. Tégely szétver, majd ezt árulták tovább. Ez jutott el az arabokhoz, Európába - a vikingek is szerették.

Ezután minden esetben a következő volt a menetrend:
  • fel kellett újra melegíteni és a pogácsákat kovácshegeszteni.
  • ezután a pogácsákon/tégelyacélon kovácsoltak egy keveset - ennek a célja az volt, hogy egy konzerv formát kapjanak.
  • azt tudták a korabeli kovácsok, hogy minden szar középen van, ezért ezt a konzervformát először ki kellett lyukasztani - legalább akkorára, mint amennyire szemmel látta a dúsulásokat meg zárványokat.
  • a lyukasztásnál sokszor eltörött az alapanyag, ekkor megint kovácshegesztettek és hajtogattak.
  • mivel kezdetben kézzel kalapáltak, elég sokszor ment a kardalapanyag vissza a kemencébe, itt további redukciót kapott, lecsökkent a karbontartalma 0,6% környékére.
  • ezután a kardot készre kalapálták. A folyamatos kovácsolás során a szennyeződés nagyrésze így kiégett - elég nagy tisztaságot tudták elérni. Nagyon sokáig nem edzették az acélt Európában. Az arabok nem tudtak mivel hűteni, teveszarba dugták a kardot - vagyis nitridáltak, így már magasabb keménységet értek el.

Egy korabeli kard ára egy ház ára volt, egy komoly tégelyacél kard meg lazán ért annyit, mint egy kisebb uradalom tokkal-vonóval. Drága volt az alapanyag és egy ilyen kard kb. másfél évig készült...

A japánok meg más úton jártak, ahogy később az arabok is a damszkuszi acéllal.
Ejjj, de jó olvasni az írásaidat! Mennyi mindent tudsz!

Ha nem gond, még egy kis off...

Akkor ezek szerint, ez a gyepvas lényegében hasonló volt mint a tamahagane?
Mikor kezdtek el rugóacélt gyártani a kardokhoz, illetve milyen módszerrel csinálták a rugóacélt?
 

ozymandias

Well-Known Member
2013. június 4.
2 763
17 835
113
Ejjj, de jó olvasni az írásaidat! Mennyi mindent tudsz!

Ha nem gond, még egy kis off...

Akkor ezek szerint, ez a gyepvas lényegében hasonló volt mint a tamahagane?
Mikor kezdtek el rugóacélt gyártani a kardokhoz, illetve milyen módszerrel csinálták a rugóacélt?
A gyepvas klasszisokkal jobb volt, mint a tamahagane - önmagában.

Az európai kardoknak nehéz páncél ellen kellett menniük, a katanának bőrpáncél ellen. A katana titka a laminált szerkezet volt - alacsony és magas karbontartalmú acélt kovácshegesztettek. A vágóélre került a magas karbontartalmú - 60-62HRC-t simán elérte, belse meg rugalmas volt.

A rugóacélt középkor vonatkozásában nem értem, mert a rugóacélnak spéci összetétele van, majd full bénitesre edzik olajban vagy sófürdőben...

A alacsony karbontartalmú acél viszont lehet nagyon rugalmas, de nem "úgy" rugalmas, mint egy rugóacél. Az első esetben a kard egésze rugalmas - nem elég merev, míg egy rugóacélnak a rugalmassági modulusza és a rugómerevsége magas.
 

dudi

Well-Known Member
2010. április 18.
48 386
79 311
113
A gyepvas klasszisokkal jobb volt, mint a tamahagane - önmagában.

Az európai kardoknak nehéz páncél ellen kellett menniük, a katanának bőrpáncél ellen. A katana titka a laminált szerkezet volt - alacsony és magas karbontartalmú acélt kovácshegesztettek. A vágóélre került a magas karbontartalmú - 60-62HRC-t simán elérte, belse meg rugalmas volt.

A rugóacélt középkor vonatkozásában nem értem, mert a rugóacélnak spéci összetétele van, majd full bénitesre edzik olajban vagy sófürdőben...

A alacsony karbontartalmú acél viszont lehet nagyon rugalmas, de nem "úgy" rugalmas, mint egy rugóacél. Az első esetben a kard egésze rugalmas - nem elég merev, míg egy rugóacélnak a rugalmassági modulusza és a rugómerevsége magas.

Az európai kardok jobb minőségűek voltak mint a katanák? Vagy csak simán több anyag volt bennük ezért jobban megbirkóztak a páncéllal?
 
  • Tetszik
Reactions: gorkamorka