A gond az, hogy az öntvényt nehéz jól csinálni, pláne, ha komplikált formát kell önteni. Komoly problémát okoz az egyenetlen kémiai összetétel - főleg az akkori idők szintjén. A másik probléma az eltérő lehűlési idő. Csak hogy érzékeljük:
- Egy vastagabb szelvény később hűl le, mint egy vékonyabb, illetve a nagyobb öntési térfogatban nagyobb a hiba aránya is -> legyen több beöntési nyílás
- Minél több a beöntési nyílás, annál több az ömledék-összecsapási front. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mire a két helyen beöntött acél találkozik egymással, addigra a hőmérséklet akár 100 fokkal is hidegebb lehet. Ahol a kettő találkozik, ott mindig gond van és sokkal gyengébb az anyag.
- hogy ez elkerüljük, akkor emeljük meg a beöntési hőmérsékletet - igen ám, de minél magasabb ez a hőmérséklet, annál tart a lehűlés. Ez azért baj, mert a külső rész már kezd megszilárdulni, elkezd a hideg anyagrész zsugorodni. Így lesz olyan rész, ahol nyomófeszültség lesz meg lesz olyan, ahol húzófeszültség ébred. Mivel a belső rész még folyékony, a folyadék nem tudja felvenni a húzófeszültséget - na ott lesz a lunker.
Látható, hogy ez a tipikus, melyik ujjamba harapjak esete - ezt ma már viszonylag egyszerűen lehet végeselemes szimulációval modellezni - mind az ömledéket, mind a hőmérsékleti viszonyokat, de ez akkoriban nem volt meg. Nagyon sok mindent homokba öntöttek, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. A gond az volt, hogy a homokot újra hasznosították, így tele volt szennyeződéssel. Ha volt egy kevés nedvesség a homokban, akkor a folyékony fémmel érintkezve helyileg robbanhatott - de homokot és az öntőformát összefogta a formaszekrény.
Problémát okozhatott, hogy ez nem klasszikus öntöttvas, hanem öntött acél. Ez utóbbi sokkal rosszabb öntési tulajdonságokkal rendelkezik, mint a sima öntöttvas, másrészt nem lehet olyan keményre leedzeni, mint az öntöttvasat a magas karbontartalom miatt - lásd kéregedzett hengerkerekek, Ganz szabadalma, viszont a szívóssági tulajdonságai sokkal jobbak voltak, mint bármilyen öntöttvasnak - akár ma is.
Másik előnye az acélöntvénynek, hogy a hőkezelése úgy működik, mint az acél esetében - csak más időket kell figyelembe venni a hőntartásnál és nagyon lassan kell felmelegíteni. Az edzésnél mindenképpen előmunkálni kell és minden éles átmenetet, feszültséggyűjtő pontot ki kell köszörülni/fel kell hegeszteni. A megeresztésnél szintén észnél kell lenni - de szerintem a megeresztési ridegedéssel/repedésekkel nem tudtak mit kezdeni - hiányzik a vanádium és széles spektrumban változik a Cr/Ni arány.
T34-esek nagyjából ilyen összetétellel készültek:
