Nyugdíjas anyósom kint él Kárpátalján, igyekszünk tartani vele a kapcsolatot, de ez mostanában elég nehéz, mert áram nélkül nincs se Internet, se telefon és főleg csak éjszaka kapcsolják be nekik az áramot, mert napközben kell a falu melletti fafeldolgozóból kialakított fegyver gyárnak.
A lényeg az, hogy a háború előtt magyar többségű faluban már alig maradt magyar, de helyettük rengeteg kelet ukrajnai menekült van.
Anyósom utcája régen szín magyar volt, most három öreg nyugdíjas magyar maradt, a többi ház vagy üres, vagy ukránok vették meg (amúgy olcsón, mert sok az eladó ház).
Be nem költöznek magyar házba csak úgy, az állam épít nekik könnyű szerkezetű tákolmányokat.
Szóval a lényeg, hogy Kárpátalja emiatt a háború miatt örökre elveszett nekünk, akik keletről ide jöttek, már nem fognak vissza menni, mert nem lesz hová, akik meg átjöttek Magyarországra, azok sem fognak többé visszamenni, mert nem lesz kihez.
Anyósom azt mesélte még, hogy nagyon nagy a drágaság, mindennek az egekbe ment az ára, pedig nyáron még elég jól megéltek, meg mindennaposak a razziák, keresik az ágyú tölteléknek valókat, volt, aki bezárkózott a kocsijába, de a gépkarabély tusával betörték az ablakot és már vitték is (a menekülteket nem csesztetik, azok a fegyvergyárban dolgoznak és így van mentességi papírjuk).