Valamelyik nap írtam valahogy úgy, hogy nem gondoltam volna, hogy ekkora árok van a két nyugati hatalmi halmaz között.
Nyilván kifele összezárnak, de egymás között megy marakodás.
Nyilván? Összezárnak?
Pontosítanék a legutóbbi fejlemények tükrében.
Ne essünk abba a hibába, hogy államokat, szövetségi rendszereket nézünk, mint szövetségeseket/ellenfeleket.
Úgy kezd kristályosodni számomra, hogy két fő -
leginkább már csak - a nyugati világot uraló gazdasági/pénzügyi/hatalmi - lejáratott szóval háttérhatalmi - csoportosulás különösen aktív jelenleg a nyugati térfélen.
Az egyiket - jobb híján - nevezzük (a liberális szót bitorló) liberálisnak, a másikat (a konzervatív szót bitorló) konzervatívnak.
Biztos van szemléleti, tán még világnézeti különbség is (hol a több/kevesebb pedofil stb.), de illúzióink ne legyenek; kiszorítósdiról, a hatalom maximalizálásáról szól a történet momentán leginkább.
S itt van a törésvonal. Ennek egyik látható jele, hogy melyik halmaz tud felmutatni, delegálni hatalommal rendelkező, döntésképesnek mutatható, ügynököket, színészeket a nyilvánosság elé szónok, szóvivő megbízólevéllel.
Ez gyönyörűen látszik az ukrán konfliktus menedzselésében. A Trump mögött álló halmaz pl. -
már, egyelőre - máshogy szeretné megszerezni az exszovjet nyersanyag és energiaforrásokat, mint eddig, mint az eddig ebbe - megélésük szerint - túl sok projektenergiát befektető un. liberálisok.
Mindenkinek van perverziója, én pl. nézek retekláb híradót, meg olvasok 24.hu-t, (meg kurucot is meg vadhajtásokat is, meg próbálok disztingválni is.)
Régebben olvastam még 444-et is.
De már elmúlt.
Szóval nagyon tanulságos volt, ahogy a retekláb híradó "tudósította" a hírhedt jelenetet hogy szegény Z, stb.
Ahogy idézték ezek a "függetlenek", hogy mit szól mindehhez a WSJ, a NYT, meg a szabad világ stb...
Hogy fel voltak fortyanva, hogy Trump szóba akar állni a gonosz Hókuszputylerrel, stb.
Meg természetesen homlokegyenest ellentétesen értelmezte az egészet a másik "független"; a kuruc, meg a vadhajtások...
Közben meg minden halmaz igyekszik kiénekelni a pénzt, eddig megszerzett jogokat, vívmányokat a jámbor állampolgárokból.
Na lapozzunk.
Szóval ma este is nézem a retekláb híradót (írtam már, hogy perverz vagyok?), s rögtön elkezdtek kattogni a fogaskerekek, ahogy megállítottam az adást.
Néztem a Londonban összegyűlt díszes kompániát a csoportképen.
Melyik halmaz ez!?
A Nyugat!
De nincs ott Trump! (fejvakarás)
(A saját magának a nevet vindikáló) Európa!
De nincs ott Orbán!
Viszont ott van Trudeau! De ő kanadai!

Akkor NATO! Ott van Rutte is!
De akkor mit keres ott der Leyen!?
Mert Európai Unió!
De akkor mit keres ott Starmer!? Ő már nem unió tag!
Egyáltalán: Akkor miért Londonban van tartva rendezvény és nem Brü
ccselben!?
Mert nem földrajzi halmazokról van szó, hanem az un. liberális halmazról, az odarendelt/parancsolt/magától is rohanó intézőiről, számadóiról.
Úgyhogy roppant érdekes (s egyben félelmetes, borús jövőt sejtető) média és politikai/konfliktus események fognak mostantól ömleni ránk a két halmaz
világok harca miatt.
S akkor még nem beszéltünk arról, hogy
ezeken kívül van még a zárt körben, a ringben (rendelkezésre álló, összességében véges kapacitású energiát, nyersanyagot, területet, ipart, élelmiszert, munkaerőt, hadi potenciált stb. magának legtöbbet megszerezni akaró) pár másik markáns szereplő/harcos.
Hirtelen (abc sorrendben) India, Kína, Oroszország, meg a többi "apró" ( a rendre 50-100, meg 100+ milliós lakosságaikkal...).
Akik már nem feltétlenül az eddigi klasszikus zsidó-keresztény, angolszász, stb. pénzhatalmi (stb.) körök halmazán belül vannak béklyóban, hanem már megvannak a maguk függetlenedő, netán már viszonylag független erőkoncentrációi (pénzintézetek, oligarchhhhák, azok halmazai, stb...
Lásd még élő szervezetek fejlődése/alakulása...
S ezek a valamennyire önálló, valamennyire szabad mozgástérrel rendelkező entitások információik birtokában, küldetéstudatokkal, jövővíziókkal, történelmi fontosság tudatállapotukkal mozdulnak be (Mi van, mivan!?) folyásolnak be itt is, ott is.
Tiszta bikaviadal a maga sok szereplőjével. Mert nemcsak a bika van ott, meg a torreádorok, hanem a sok egyéb résztvevő is.
S ők is torreádorok szeretnének egyszer lenni...