...
Mennyire folytak ebbe bele a nyugati vezérkarok a döntéshozatalba.
Abban az esetben, ha döntő szavuk volt, így fognak tervezni a saját erőkkel is?
Egyrészt, másrészt.
Vegyük
egyrészt az oroszokat: A Krím megszerzése - innen a tévé, net elől szemlélve - egy vérprofi, gördülékenyen megszervezett hadműveletnek tűnt.
Nyilván könnyebbség volt, hogy a civilek nem voltak velük ellenségesek (kontra Kijev), s az ottani ukrán alakulatok sem nagyon...
Szíria: Rotációban forogtak orosz alakulatok, parancsnokok, haditechnikák.
Sok mindenből tanultak, sokat tanultak - már akik eljutottak oda, meg amiből lehetett egyáltalán valamit tanulni.
De ez - mint látható lett - mégis édeskevés lett, amikor nem közel-keleti ellenség ellen kellett fellépni, hanem a komplett nyugat által segített/irányított, mindenképpen összehasonlítható tudású, gondolkodású, elszántságú, no meg fegyverzetű, ismerős(?) mentalitású ukránok ellen, s nem egy kitelepült kontingenst kellett irányítani, ellátni (még ha akkor tényleg messze is volt), hanem egy - mai mércével mindenképpen - tömeghadsereget.
Láttuk is az eredményeit, veszteségeit: Elfogyó üzemanyag miatt megállt konvojok, amelyek céllövöldévé váltak, alacsony magasságon butabombázgató hatalmas méretű, gyakorlatilag célt repülő szuperszonikus vasmadarak, kimenekítésre kényszerülő csapatok stb.
Évek kellettek hozzá, hogy kiszelektálódjanak valamennyire az alkalmatlan parancsnokok, a csak célpontnak való haditechnikák, eljárások.
Nyilván közben az ellen is folyamatosan fejleszt, tanul.
Természetszerűleg vannak olyan - akár döntő fontosságú - részei is a történetnek, amelyek évtizedek múlva fognak kiderülni.
Vagy nem.
(Elektronikai hadviselés, esetileg bevetett kísérleti fegyverek, technológiák, háttér alkuk, amelyek miatt akár komplett fegyverrendszerek nincsenek mégsem alkalmazva, stb.)
Mégis a mai napig látunk "bénázásokat", kudarcokat, kívülről érthetetlen orosz veszteségeket.
De ez nem csoda: Ahogy az elvileg, évtizedek óta bejáratódott nagy szervezeteknek olajozottan kéne működniük, mint amit én látok; egészségügy..., vagy amit elvileg a hatékonyság, a folyamatos visszajelzések, tulajdonosi kontroll kényszerítenek hatékony működésre, mint a multik (aztán "csudálatos fejetlenségeket, dolgokat hall mégis az ember), úgy a haderő aztán az igazi állatorvosi ló:
Békeidőben készülnek más békeidős ellenség ellen. Az előző és/vagy máshol levő, teljesen másmilyen konfliktusok alapján.
(A magyar is milyen bőszen készül lassan évtizedek óta, de szinte csak kizárólag békefenntartó műveletekre...Mikor volt utoljára a vélt képességű szomszédok ellen fenekedő, legalább papírforma forgatókönyvű érdemi hadgyakorlatunk!?)
Erősen hierarchikus a rendszer, ahol az őszinte, ráadásul fogadókész visszacsatolás hááát...
Mennél komplexebb egy haderő, vitán felül annál fejtörősebb működtetni, mozgásba hozni, ellátni, kézben tartani.
S az orosz egy - az előzőleg hányaveti módon vázoltan - valamennyire puskaport szagolt szervezet...
Hja, a balti hármak vezérkarainak könnyű otthon...azzal a sok haderő- meg fegyvernemmel, meg számossággal

.
Próbálnák meg kontroll alatt tartani, pláne eredményesen harcoltatni ők az ukrán haderőt, nemhogy az oroszt!
S akkor
másrészt térjünk át a nyugati vezérkarokra.
Az utóbbi évtizedekben is részt vettek viszonylag nagy és vitán felül logisztikailag nagy kihívást jelentő műveletekben, vitán felül szofisztikált fegyverekkel:
Irak 1, 2, szerbek elleni légi művelek, Afganisztán...
De ezek - nem kisebbítve küzdelmüket - nem hasonlíthatóak össze az orosz (vagy inkább nevezzük szláv bázisú?) ellenféllel.
S ezek a haderők nem úgy többnemzetiségűek, többnyelvűek, mint az oroszországi, ahol mindenki anyanyelvi szinten beszél/vagy csak legalább ért oroszul és van egy közös HAZA tudata.
Na most képzeld el, ahogy a dán egy hullámhosszon van a dél-olasszal.
Én elképzeltem.
...annyira sikerült, mint elképzelni azt, hogy egy autó turbója kétszázezret forog percenként...
Ahogy békeidőkben jelentős részben vannak olyan személyek is a haderőkben szerte a világon, akik khm...hogy is mondjam...dologkerülők (A covid alatt is találkoztam ilyenekkel
is a kórházunkban, ahogy '89-ben is az MN_ben...) , úgy ez természetszerűleg igaz az oroszra is.
Akkor mit mondjunk a szerencsés csillagzat alatt született, évtizedek és generációk óta nyugati, tényleg jóléti társadalmakban élő, de hadszíntéren soha nem járt parancsnoki és egyébb hivatásos állományra!?
Legyinthettek, amikor a Flodder című filmre hivatkozok, de szinte minden film egy vádirata egy adott kor, társadalom, szokások - akkor még bele sem gondolt - jelenségei ellen.
Vagy tíz éve beszélgettem egy, már két évtizede Dél-Tirolban élő (oda férjhez menő) magyar hölggyel, aki akkor úgy jellemezte a tartomány népességének kontrasztját, hogy "a német azért él, hogy dolgozzon, az olasz meg azért dolgozik, hogy éljen".
S ez csak egy - évtizedek alatt mégiscsak összefonódott - terület két mentalitással...
Oké, hogy parancsuralmi rendszer...de hogy akarsz egy ennyire heterogén, alapértelmezetten összkomfortos népekből összeterelt állománnyal összhaderőnemi harcot vívni egy olyan nép ellen, ami az éghajlata okán eleve leginkább ridegtartású szocializálódású, s eleve HONvédő Háborúban gondolkodik!?
Ja, tudom:
-
Menjenek előre a svédek, májusban majd megyünk utánuk rotációnak...
Marabu régi, még a HVG-ben megjelent karikatúrája jut eszembe:
Áll - mint a cirkuszban a dobogókon - két pun harci elefánt (pun harci sisakban) az Alpok egy-egy hegycsúcsán .
Az egyik előtt kiterített térkép, a másik az ormányával árnyékolva a távolba próbál nézni. Mind a ketten csak meresztgetik a szemüket.
Látszik, hogy
foggalmuk sincs, hogy merre járnak.
A képalá pedig:
-
Mondd meg TE hannibálnak, hogy eltévedtünk!
Na, köbö így képzelem el, ahogy próbálja összeállítania a többnemzetiségű nyugati vezérkar az orosz ellen konfrontálódni küldendő csapatokat...
S akkor még nem beszéltünk a rendelkezésre állónak gondolt alakulatok, technikák gyanított hadrafoghatóságáról (pedig csak a nyugati hírmorzsákból vélelmezek...)
Erről megint egy anekdota, de ezzel tényleg befejezem:
Mindig az én autómmal mentünk két haverommal diszkóba. Mindig én vezettem, én tankoltam.
Becsajoztam, üzentem nekik anyámmal (Ja, tudom 92-ben mobil, meg net), hogy elmentem a csajomhoz, a diszkóban találkozunk jöjjenek utánam. (Mind a kettőnek volt lehetősége auóval jönni)
Ott tipegtek, mint két sz..ó galamb, hogy akkor most mi legyen?
- Nekem üres a tank...
- Nekem meg apám akkor adja ide a kocsit, ha vissza tankolom...
Ahogy
Ti nem jöttetek el se akkor, se később soha abba a diszkóba
, úgy ők sem...