Elgondolkodtató cikk a Metró-könyvek írójától:
"Két különböző ország. De van valami közös a határ két oldalán – ahol most kikérdezik az orosz utazókat, nem azért érkeztek-e Ukrajnába, hogy harcoljanak – a nemzeti érzés ébredése. A pólók és mobiltokok Putyin képével Moszkvában divatosak. Kék-sárga zászlók a házakon, üzleteken, autókon - Ukrajnában. Nálunk is, és náluk is végre büszkék az országukra. Először huszonvalahány éve.
...
Az egész új orosz-oroszországi patriotizmus-nacionalizmus a féltékenységre épül fel, arra, hogy Ukrajnát elveszi tőlünk a Nyugat. Arra az érzésre, hogy elárultak minket, a bosszúvágyra az ukránok ellen, akik a mi csúszós falú örök gödrünkből megpróbálnak kimászni az álom-Európához. A mi politikánk Ukrajnát illetően ez: „Ti hová? És mi? Há’ titeket átvernek ott! Pont ti kelletek a leginkább oda? Há’ senkik vagytok! A nevetek senki! Hát ott is ugyanolyan gödör van, csak még zoofilekkel is telve!” - és a refrén mindig ez: „Hová? És mi hogy legyünk?”.
Csak Ukrajnának köszönhetően, amely elmegy tőlünk Európához meg Amerikához, értettük meg immár, hogy mi magunk a világért sem akarunk, és nem megyünk oda. Csak Ukrajnának köszönhetően értettük meg, hogy a rend nekünk fontosabb a szabadságnál. Hogy a Nagy Honvédő Háború soha nem ért véget, és nem is fog véget érni, és mi mindig az előörsben fogunk harcolni hősiesen, hogy hajlandóak vagyunk a háborús idők törvénye szerint élni: jegyre kapni a szerény élelmet, vadászni a nép ellenségeire, besúgni a szomszédot és dicsőíteni a Vezért. Megértettük, hogy semmilyen új Oroszország nem kell nekünk, és soha nem is kellett. Nekünk csak az az Oroszország kell, ami korábban volt: birodalmi, ilyen vagy olyan szósszal leöntve, és nem kell semmit itten kitalálni mást. Nincs más jövőnk, csak a múlt.
És a független Ukrajna csak nekünk köszönhetően, a mi általunk kezdett háborúnak köszönhetően értette meg, mit is jelent a függetlensége valójában, és miért kell azt félteni. És azért, mert mi megpróbáltuk az Ukrán Keletet is elvenni a Krím után, és mert a mi televíziónk és a hazugság- és gyűlöletgyáraink az interneten arra tettek fel mindent, hogy a Keletet és a Nyugatot egymásnak ugrasszák, az ukránok végül – az oroszok ellen, és csakazértis –egy népnek érezték végre magukat, függetlenül a nemzetiségüktől.
Minden korábbi próbálkozásuk – az ország egészét átállítani az ukrán nyelvre, a visivankák, Sevcsenko és egyebek – nem tudták elhitetni az ukránokkal, hogy az ő Ukrajnájuk valódi és teljes ország. És lám, mi segítettünk nekik ezt érezni és ebben hinni. Mindez ott van a történelemkönyvekben, a pszichológusok és politológusok tömegei írták meg: a külső ellenség segít egy népnek helyt állni zűrös időkben, elfelejteni a nehézségeket és az élet kényelmetlenségeit. Semmi újdonság nincs ebben.
A sajnálatos az, hogy épp mi lettünk ez az ellenség egymás számára. Fájó, hogy valódi országok így lettünk, szétválva különböző irányokba: ők – a ködös jövőbe, és mi – a mocsaras múltba. Hogy nem mehetünk együtt többé, egymás mellett. És hogy magunkról csak annyit tudunk: mi – nem ők vagyunk."
A teljes cikk:
http://gasparusmagnus.kinja.com/mi-nem-ok-vagyunk-dmitrij-gluhovszkij-1725692218