Kis nyalánkság a mindennapokból. Egykori osztálytársnőm magyar általános után (írni-olvasni tud magyarul a gyerek annyi elég lesz) ukrán középiskolába adta a kicsifiát. Pár napja aztán a férje elővette a csemetét, hogy "mit tanultatok szeptemberben, édesfiam" Az édesfiam meg csak nézett mint borjú az új kapura, mert noha nyelvi problémái nem voltak, az állami tanintézményekben a nemzeti-nacionalista nevelésen és a visivanka (ukrán népviseleti ing) hordásán kívül lassan semmit sem követelnek meg. Az eredmény két méretes atyai pofon volt látva, hogy a csemete milyen lelkesen lazsál kék-sárgában, majd október elsején szépen átment egy a református egyház fenntartotta magyar nyelvű gimnáziumba. Katonás fegyelemmel és a tanárok segítségével szépen behozta a szeptemberi anyagot, apuka-anyuka meg büszke rá, hogy igazán jófejű a gyerek, bár magyar reformátusi érettségivel aligha lesz belőle ukrán miniszter. Lehet, hogy ezt nemis fogja bánni a csemete?
Más. Miután holmi scsurranov-scseppenov forintocskák kezdtek csörgedezni a kárpátaljai egészségügybe most minden ismerős medikus vehemensen tanul magyarul, ugyanis az a hír járja, hogy akkor kapnak némi magyar segítséget. Magánórákon kezdek gondolkodni, hátha nálam is lecseppenne valami azokból a forintocskákból, nomeg elnézve a járási nővérke-kontingest talán nem esne nehezemre a "nyelvtanórák" megtartása. Csak bírjam majd erőnléttel!
Más. Jönnek a választások. Ennek okán sok jövendő hon-gazfickó komoly szavazat vadászatba kezdett. Néhol már 400 hrivnyát (kb4500 forint)is adnak egy szavazatért. Én meg bánhatom a nagy pofámat (sose titkoltam politikai elkötelezettségem) mert hozzám bezzeg senki nem jön, hogy drága barátom ide-meg-ide tedd az ikszet.