Nem tudom ki hogy van vele, de ebben a világban jól eshet a sok propaganda hír közt lavírozva egy-egy megbízhatóbbnak tekinthető beszámoló.
Egy jóbarátom kamionsofőr, aki totál apolitikus, talán érdemes közreadnom az élménybeszámolóját közép ukrajnai útjáról.
Az úgy történt, hogy jó ideje vállalt már belorusz fuvarokat, ami 300e / út fizet, cserébe nettó szopás a lengyel-belorusz határ zsúfoltsága és a lengyel oldalon tevékenykedő ukrán szervezetek forgalom akadályozó akcióinak. Lévén ő élőállatszállításban utazik, így a határlépését tényleg csak lassítani képesek, mert elsőbbséget élvez a szállítmánya okán.
A másfél millás fizut / hó nem rendkívüli arrafelé ilyen utakkal összehozni.
Egyszer csak jött a főnöke és megkérdezte vállal-e ukrán fuvart.
- Mi és Mennyi?
- Naposcsibe, 500e / fuvar.
- Oké, csináljuk, DE…
A „DE” kis magyarázatra szorul. Persze gyakran beszélgetnek a kollégák, így már egy jó ideje eléggé képben van a dolgokat illetően. A „DE” pár előfeltételt tartalmaz.
- Nem megy kiséret nélkül. Vagyis a célállomás, az ukrán baromfitelep képviselői menjenek előtte.
- Csináltat egy új útlevelet amiből nem derül ki, hogy rendszeresen járta Belaruszt.
Ezekhez azért ragaszkodott, mert kollégája járt már úgy kíséret nélkül, hogy mikor Lvov fölé szállított naposcsibét kíséret nélkül és az útlevelében sok belorusz pecséttel, az ellenőrző pontokon igen gyakran és igen ijesztő módokon vegzálták a helyi erők. (öten körbevették, elmondták mindenféle szarnak, (elsore nem ijedt meg, es magyarul mondta nekik, hogy : "hat nektek hoztam ennivalot faszkalapok" de aztan a gépkarabély csövével bökdösték, de úgy hogy lila foltok maradtak utána, ez mar megijesztette és csak úgy tudott szabadulni, hogy látványos módon a földre köpött és Pfujj Putyin! –t kiabált).
Tehát minden lerendezve, indulás. (múlt heti a történet)
Hajnali 4 kor határt léptek, a rakomány naposcsibe, 24 fokon temperált környezet, monitoron végig figyelt kis jószágok.
Kisérőik elindultak előttük, a célpont Cserkaszi, ami kb Ukrajna közepe.
Az úton jellemzően alsóbbrendű utakat választottak és észak felé kerültek Zsitomir irányába, valamint Kijev déli agglomerációját is érintve. Hogy a vevő vmi helyi oligarcha messzire nyúló kapcsolatokkal, aki épp a baromfibizniszben is otthon van, azt az jelezte, hogy az odaúton 5 alkalommal váltotta egymást a kíséretük, mindannyiszor eléggé főnök terepjárókkal rótták előttük az utat.
Mintha minden járásban lett volna lótifuti brigádja, de olyan akiknek még az ellenőrző pontokon is kijárt a tisztelet mind a katonaságtól, mind a területvédelmisektől. Mert ellenőrzőpont az volt bőven.
Néha fél km-enként. Az utakon félbarrikádok közt lehet szlalomozni
Mivel olyan vonalon mozgott, ahol a háború nem vonult át, mondtam neki, hogy „de legalább nem láttál hullát Tibi”! „Úgy gondolod? Konkrétan csak egyet láttam, de azt sose felejtem. Egy ellenőrzőpontnál egy zsiguli, és a pilóta fejéből a fejlövés nyomán még folyt a vér… A kíséretünk csak legyintett, hogy semmi az, menyjünk csak. Ezek egymást nyuvasszák b+, elég egy rossz pillantás! 70 éves tatáknál is ott a kalas, mondjuk nekünk jó dolgunk volt a mi kíséretünket nagyon tisztelték a katonák is…”
Este 6-ra elértünk a baromfitelepre, leadtuk a szállítmányt, mondtuk, hogy mi mennénk is haza.
Ezen jót röhögtek az ukrik, mert este 8-tól kijárási tilalom van, és 6 és 8 közt se szeretnénk kint lenni, mert az ellenőrző pontokon tombol a tesztoszteron és csobog a vodka legalább is a területvédelmiseknél.
Úgyhogy csak reggel indulhattunk haza, itthon az asszony megkérdezte, hogy ugye nem vállalsz ilyen fuvart többet?
„Dehogynem…, totál adrenalinbomba… félmilláért…”