Jaj hát Munkács orosz provokáció volt, az ukránok vakítóan fehérek, maguk a materializálódott végtelen tisztaság. Putyin maga a fekete lyuk, és a magyarok jól meg is érdemelték - legalábbis ezen brancs szerint, mert itt minden szar ugye. Ez alap. Reményeik szerint majd egyszer a fejlett nyugat mondja meg hogy mit kell tennünk, mert ők csak a javunkat akarják, natürlich, mint a gyarmataikon. Hisz oda is csak vitték a pénzt, jólétet, nyersanyagot otthonról, nem?A fórum románjainak még az is derogált, hogy a munkácsi Turul emlékmű lerombolását elítéljék. Az egyik hatökör (ő vagy ők és a mögötte álló csapat) is csak azt szajkózta, hogy ez egy magyarellenes cselekedet volt. De elhatárolódástól, a rombolás elítélésétől már el voltak tiltva. Az már nem ment neki. De magyarázni azt, hogy miért nem ítéli el, na az jól ment mind a hatnak. Majd pont egy orosz katona eltaposását fogják elítélni ezek a gyilkos felszopók.
Érdekes nézegetni a hozzászólásaikat, tippelgetni ki az ábrándos agymosott és ki az aki tényleg munkaként tolja ezt.
Ebből viszont kifogytak ahogy látom. Ja nem. Pedig hányszor olvastam ezt...