Én 3 hete voltam kint, feleségem kárpátaljai magyar és anyósomat kellett hazavinnem, hogy ránézzen a házra, meg vittünk ismerősöknek élelmiszert.
Bárkivel beszélgettem, mindenki a következőt mondta:
- Ukrajna adja már oda a Krimet, meg a Donbaszt az oroszoknak és akkor legyen már végre vége ennek a háborúnak.
Mondjuk igaz, hogy én nem városi, hanem csak falusi emberekkel beszéltem, meg az is igaz, hogy csak 3 féle emberrel tudtam beszélni:
- Idős férfi, vagy nő, akik egyedül maradtak, mert a fiatalok leléptek a háború elől.
- Középkorú, vagy fiatal nő/lány, akinek a férje lelépett a háború elől.
- Olyan hadköteles férfiak (3 is), akik nem tudtak, vagy nem akartak (pl.: a gazdaság miatt) lelépni, de nem is akarnak harcolni.
Amúgy nekem nagyon nem hihető, hogy van elég önkéntes, én mást tapasztaltam, pl.: egy héttel korábban a szomszéd faluban éjszaka hajtottak ki mindenkit a házakból az ukránok, mert hadköteleseket kerestek, de persze lehet, hogy az elmúlt 3 hétben ez megváltozott.
Ahol voltam, ott meg volt szervezve a bujkálók értesítése, a bíró (polgármester) is segítette őket.
Nyilván vannak elvetemültek, mint pl. az a beregszászi magyar tanár, aki a frontról tartotta az óráit, de szerintem aki már el akart menni katonának, az elment, aki már le akart lépni az országból (és meg tudta tenni), az lelépett, a maradék bujkál és várja, hogy vége legyen.
Akik pedig már itt vannak magyarban, azok mind azt mondják, hogy vége, ők már többé nem mennek vissza, ez a fejezet lezárult, nincs értelme vissza menniük.
Egyébként már többször írtam, hogy a történelem mindig ismétli önmagát, Kárpátaljára ugyanaz vár, mint a Vajdaságra a jugó háborúk után. A jugóknál is mindenki kapott fegyvert (máig nem tudták vissza szedni), rengeteg szerb menekült költözött be a háború elől (vagy Koszovóból elüldözve) és nagyon felhígult az etnikai arány.