A keretbővítést megszavaztuk, mert az kiürült, de az utalást nem amíg az OTP a listán van...A magyar kormány megszvazta a 3,5 milliárd euros ukrán támogatást.
Ezek teljesen meg vannak hülyülve, egy agresszív, magyarellenes, folyamtosan fenyegetőző, magyar cégeket feketelistázó, magyar politikusokat halállistázó ellenséges országnak megszavazták a pénzt, miközben Magyarország nem kapja meg a neki jogosan járó pénzeket az EU-tól.
Magyarország továbbra sem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének folyósítását az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, amíg Kijev le nem veszi a nemzetközi jogszabályokat semmilyen módon nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok megállapodtak az Európai Békekeret forrásainak 3,5 milliárd eurós megemeléséről, amihez azonban a magyar kormány csak azután adta a hozzájárulását, hogy jogi garanciát kapott ezen pénzügyi alap „globális természetének” megőrzésére.
Leszögezte, ez azt jelenti, hogy a nyugat-balkáni és az afrikai országoknak is támogatásokat nyújt a blokk ebből a megemelt összegből annak érdekében, hogy ezen térségekben fenn lehessen tartani a stabilitást, és ezáltal megelőzhetők legyenek a biztonsági fenyegetést jelentő újabb migrációs hullámok.
Rámutatott, hogy az Európai Békekeret kimerülőben volt, mivel már mintegy hatmilliárd eurót fordítottak belőle a tagállamok az ukrajnai fegyverszállításainak részleges finanszírozására, és ezt a fókuszeltolódást hazánk élesen ellenzi, ugyanis az eszköz célja eredetileg az volt, hogy a világ számos pontján támogassák a stabilitás megőrzését, így enyhítve a kontinenst érő biztonsági fenyegetéseket.
Tehát például Afrikában és a Száhel-övezetben vagy akár a Nyugat-Balkánon szándékozott az Európai Unió eredetileg támogatást adni, hogy ott béke, nyugalom és biztonság legyen, és így az onnan kiinduló migrációs hullámokat vissza tudjuk fogni – fogalmazott.
![www.vadhajtasok.hu](https://www.vadhajtasok.hu/storage/photos/shares/835406-szijjarto-face.jpg)
A kormány továbbra is ellenáll, nem hagyják jóvá az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozását
Magyarország továbbra sem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének folyósítását az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, amíg Kijev le nem veszi a nem...
![www.vadhajtasok.hu](https://www.vadhajtasok.hu/images/favicon/android-icon-192x192.png)