Az hogy ki mivel és kivel szimpatizál, mindaddig magánügy, amíg a másikra nem akarja a saját "világnézetét" ráerőszakolni. Egy ember szimpatizálhat sok mindennel élete során, meg is változhat közben a nézete és a körülötte lévő hatások alapján értékel sok mindent.
Valaki akkor lép egy fokkal feljebb, ha megpróbálja megérteni a dolgok mögötti összefüggéseket, mi miért történik, és nem csak a saját közvetlen tapasztalataiból kiindulva állítja össze a képet a világról. Nincs csak jó és csak rossz.
Melampo jól mondja. Sokan vannak itt, akik már mind a két "rendszerben" leéltek 25-30 évet és elég sok tapasztalatuk van egyikről-másikról.
Az 1945-1989 közötti korszaknak voltak jó és kevésbé jó, sőt kifejezetten rossz dolgaik. Szinte a semmiből kellett egy működő országot felépíteni. Az, hogy ez milyenre sikerült. Felemásra. A gazdaság termelt, jobbat, rosszabbat, de nagyon sok magyar termék (és nem Mo.-on készített termék) annak ellenére, hogy egyszerűbb, csúnyább volt mint a nyugati mégis sokkal tartósabb és megfizethető volt. És termeltek olyan dolgokat is, amelyek világ viszonylatban is megállták a helyüket, de sajnos általában nem itthonra, mert ezekből valutát lehetett csinálni. Három relációjú termék besorolás volt (ami szerintem ma is megvan, csak máshogy) 1. Nyugatra, 2. KGST-be és 3. Hazai fogyasztásra készült . Nem voltak nagyok a fizetések, de az állam támogatta az élelmiszereket, energiát, közlekedést, öltözködést, oktatást, gyógyszereket, a lakáshoz jutást (ami kölcsön volt, nem uzsora kamatos hitel) és 3%-t vontak le a fizetésből. Aki különösebben nem politizált, nyugodtan, kényelmesen élhetett. Az átlag emberek 28-35 éves korukra rendelkeztek sajátlakással, autóval, telekkel és volt tartalék pénzük. Figyeltek egymásra, számított a másik. Nem csili-vili super modern eszközökkel voltak a boltok ellátva, de ha valaki nagyon akart valamit, azt meg is tudta szerezni (nyugati - farmer, autó, hiradástechnikai eszközök). A rendszernek volt közel 45 éve, hogy bizonyítson. Ettől függetlenül nagyon sok negatív dolog volt, amin lehetett volna és kellett volna változtatni, (pl. nem lehetett nyugatra kimenni csak úgy), de ez inkább politikai jellegű, amit most szeretnek nagyon felnagyítani.
Eljött 1989, a rendszerváltás. Mindenki úgy gondolta, (mivel ezt mondták), hogy 10-12 év és jön a kánaán, minden szép és jó lesz, mert most már szabadok vagyunk, a magunk sorsát mi intézzük. Már felnőttként úgy gondoltuk, hogy majd a régi rendszer jó tulajdonságaihoz hozzá igazítjuk a nyugati rendszer jó dolgait.
Hát nem így történt. Az adó reform után nyista bér reform, a közös, ország tulajdonát képező működő vállalatokat privatizációval lenyúlták, lezüllesztették, tönkretették.
Mit kap most egy átlag ember a nyugat dicső támogatásával: Támogatás nélküli magas árakat, kritikán alúli fizetéseket, bármikor feje tetejére állítható létbiztonságot, velejéig korrupt vezetést, az alkalmazottakból az utolsót is kiszipolyozó cégeket, stb. de utazhatsz bárhová, már ha van miből, választhatsz szabadon, rossz, rosszabb, legrosszabb között, változni úgy sem fog semmi, szólásszabadság, de ne hangosan, mert még meghallja valaki, és ... , mindegy úgyis lehallgatnak, ne öregedjél meg, mert már a munkád nem kell senkinek, de a nyugdíjat lehet, hogy meg se éred, fiatalon vagy túl képzett vagy, vagy nincs még tapasztalatod, van lakásod, autód, ami nem a tiéd, mert életed végéig robotolhatsz, hogy kifizesd és már nem ér annyit , mint amennyivel tartozol. Lehetne folytatni, de ha csendben vagy, mint a régi rendszerben ezt is túl élheted. De különben minden szép, minden jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Mert az EU és NATO tagok vagyunk. Ezért csak gratula.
Az EU pénzek mint ahogy előttem jól írták, nem ajándék pénzek. Mi fizetünk a nagy kalapba, azután vagy kapunk belőle, vagy sem és még azt is megmondják, hogy mire. Ettől még a KGST is jobb volt, mert csinált piacot a magyar termékeknek.
Én magyarnak születtem, itt szeretnék nyugodtan élni és meghalni nem máshol.
A szabadság pedig ott kezdődik, hogy legyen egy saját ajtód, amit bármikor becsukhatsz magad után.
Elnézést a hosszú monológért.