[HUN] Ejder Yalcin / Gidrán 4x4

Lattad mar terkepen a ket orszagot?
Valószínűleg jóval többször mint te. Persze az Öböl-menti emirátusokat(Bahrein, Katar, UAE, Kuvait) nem lenne ellenfél. De a jemeni zaidi törzsekbe elég csúnyán beletört a bicskájuk, ahogy a 1960-as években Egyiptomnak is. Pedig akkor éppen a szaudiak voltak a jemeni monarchisták fő támogatói.
 
Ha minden igaz,min 12db megy tatára a pct-khez,és ezekről az hirlik,hogy augusztusban megérkeznek,Vizont még ők sem tudták,hogy milyen eszköz lesz rápakolva,hogy a feladatát ellássa.

Hát 12 db., most a pct osztály, de lehetne 18, vagy 24 db., is. Szervezés kérdése, no meg anyagi ráfordítás. Komolyra fordítva, ha Tatára mennek, akkor az azt is jelenti, hogy ott, megmarad a pct alegység. Számomra ez abból az apropóból meglepő, hogy eddig feltehetően azért voltak ott, mert a BTR-80-A, nem rendelkezik ATGM képességgel.
 
Nekem egyre jobban bejönnek ezek a kebabos kocsik. A Yorük meg a Yacin is.
Nem kell megijedni ezektől a török cuccoktól, teszteltük őket és teljesen használhatónak bizonyultak. Szlovák tesztekről is találni cikket, a náluk vizsgált járművek közül a Yalcinnek volt a legjobb terepjáró képessége.

Az kétségtelen hogy ergonómiailag elmaradnak a nagyobb nyugati gyártók termékeitől(ennek kulturális/mentalitásbeli okai vannak), és az is biztos hogy sokat számított az üzlet politikai értéke, de hozzák a tőlük elvárt szintet.
török gyártású Verbát
Verbát nem gyártanak a törökök csak Iglát.

Célszerűbb lenne Mistralt integrálni mondjuk az NMS-re csapatlégvédelmi feladatra, a kézi légvédelmi rakétákat meg inkább Lengyelországból venném(Piorun).
 
Hát 12 db., most a pct osztály, de lehetne 18, vagy 24 db., is. Szervezés kérdése, no meg anyagi ráfordítás. Komolyra fordítva, ha Tatára mennek, akkor az azt is jelenti, hogy ott, megmarad a pct alegység. Számomra ez abból az apropóból meglepő, hogy eddig feltehetően azért voltak ott, mert a BTR-80-A, nem rendelkezik ATGM képességgel.

Azt mondogatták a srácok tatán,hogy megakarják tartani a pct-ket.
Azok a brömik nagyon ramaty állapotban voltak,igaz nem adták le az összeset.
 
Hát 12 db., most a pct osztály, de lehetne 18, vagy 24 db., is. Szervezés kérdése, no meg anyagi ráfordítás. Komolyra fordítva, ha Tatára mennek, akkor az azt is jelenti, hogy ott, megmarad a pct alegység. Számomra ez abból az apropóból meglepő, hogy eddig feltehetően azért voltak ott, mert a BTR-80-A, nem rendelkezik ATGM képességgel.
A pct zl nek nem egesszen az a funkcioja amit egy ifv re szerelt atgm el biztositani tud.
 
Nem kell megijedni ezektől a török cuccoktól, teszteltük őket és teljesen használhatónak bizonyultak. Szlovák tesztekről is találni cikket, a náluk vizsgált járművek közül a Yalcinnek volt a legjobb terepjáró képessége.

Az kétségtelen hogy ergonómiailag elmaradnak a nagyobb nyugati gyártók termékeitől(ennek kulturális/mentalitásbeli okai vannak), és az is biztos hogy sokat számított az üzlet politikai értéke, de hozzák a tőlük elvárt szintet.

Verbát nem gyártanak a törökök csak Iglát.

Célszerűbb lenne Mistralt integrálni mondjuk az NMS-re csapatlégvédelmi feladatra, a kézi légvédelmi rakétákat meg inkább Lengyelországból venném(Piorun).
Esetleg a tesztről tudnál írni többet? Mik a tapasztalatok, milyen vezetni, összeszerelési minőség stb.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD
Hunyadi János, Zrinyi Miklós, Dobó Istvân stb a sirukban forognak, hogy török katonai felszerelést veszünk. :) :)
Mit gondolsz, ki forogna a sírjában attól, hogy mi majdnem negyven éven keresztül Szovjet (orosz) fegyvereket vettünk. Hunyadi a németekkel sem volt jóban, Lásd Cillei. Ez a hozzászólás teljesen tartalmatlan.
 
Thököly, Rákóczi, a 48-as szabadságharcosok, és a nagy háború katonái viszont köszönik, megvannak forgolódás nélkül. :cool:
Ha a történelem szemüvegén keresztül nézzük, legfeljebb a lengyelekhez járhatnánk fegyverért, esetleg kínába, indiába, brazilokhoz.

Abban egyet értek veled, hogy az Erdogan féle muszlim testvér / ottomán reneszánsz több, mint aggasztó nekünk hosszabb távon.
Másik szempontként nézd meg a gyártó Nurol Makina honlapját, twitterét. Kemal Atatürk idézetek, képek tengere, semmi iszlám utalás.

Values

Pioneer in Technology Use
To have a sustainable success in our highly competitive environment, we pioneer using of new technologies in our design and developments, subsystems and payload alternatives, all internal processes.

Atatürk and Patriotism
On the way to become a developed country as targetted by Atatürk, we take science and reason as the only guide in our work

https://www.nurolmakina.com.tr/en/corporate
De jó, hogy magyarul kommenteltek egy magyar fórumon.
 
  • Tetszik
Reactions: DTheo
Az osztályt.
A bömik nagyrészét leadták,csak 4 maradt elvileg.A rakétákról meg nagy csönd van,csak a folyosoi pletykák vannak.
Úgy viszont kevés lenne a dandárhoz a 2 lövész meg az 1 hk. zászlóalj. Szóval valamilyen formában biztosan kell egy 4. harcoló zászlóalj.
 
A folyosói pletykák augusztusra ígérték a kebabos kocsikat, de már mindjárt itt a hónap vége.. Lesz még abból valami?
És ha szabad tudni, milyen rakétákról szólnak a pletykák? :rolleyes:
 
Volt ilyen infó is meg olyan is.
A hivatalos kommunikációban év vége volt, aztán jólértesült újságírók augusztusról irtak. Mivel a héten volt az ev sztorija, utána meg aug. 20 talán a jövő héten.... De az biztos, ami megtörtént!!!
 
Úgy viszont kevés lenne a dandárhoz a 2 lövész meg az 1 hk. zászlóalj. Szóval valamilyen formában biztosan kell egy 4. harcoló zászlóalj.

Van ott egy tüzérosztály is meg log zászlóalj stb.Egyébként a 2:1 arány a lövészzászlóalj:harckocsi zászlóalj viszonylatban egyáltalán nem gáz vagy ilyesmi.
 
Ha igaz a cikk, üzbég barátaink rögtön átverték török barátainkat. Türk barátság:)
A copyright az itt inkább right to copy...
https://www.defenceturk.net/ozbekistanin-yeni-hafif-zirhli-araci-ejder-yalcinin-kopyasi-mi

Félreérted! Ez volt a Deal! 24 Yalcint leszallitottak a törökök. A maradék 1.000 Tarlont, ami a Yalcin üzbég verziója közösen gyártják le. Én igy értettem.
Sztem nálunk is hasonló konstrukció lesz.

https://euro-sd.com/2020/07/articles/18525/tarlon-44-developed/
Google fordito

Üzbegisztán védelmi iparának állami bizottsága bejelentette, hogy a Kran-Maxsus texnika nemzeti társaság kifejlesztett egy háztartási páncélozott jármű prototípusát, amely nagyban hasonlít az EJDER YALCIN 4 × 4 modellhez. Nurol Makina, a török védelmi ipar egyik vezető páncélozott szárazföldi járművének gyártója, 2017. október végén szándéknyilatkozatot írt alá az üzbég Uzbekóval. . A Nurol Makina és az UzAuto között létrejött megállapodás magában foglalta az EJDER YALCIN 1000 egységének az UzAuto üzbegisztáni üzemében történő előállítását, amelynek együttes előállítása során az első 24 EJDER YALCIN a NUROL MAKINA üzemből származik, a fennmaradó járművek pedig az 1000 egységcsomagból származnak. az UzAuto üzbegisztáni gyáraiban, koprodukciós modellel kell előállítani. Az új járművet „TARLON 44” -nek hívják, maximális kapacitása 9 fő, 285 lóerős dízelmotor, 700 km-nél nagyobb távolság és a NATO STANAG 3+ szintű páncélvédelem.
 
  • Tetszik
Reactions: L.O.B

Nem...
A 24 meg az 1000 igaz, de a Tarlon 4x4-ről előzetesen nem volt szó ;)