[HUN] Harckocsibeszerzés

A marketing mindent elbír... A valóságban meg a mostani ágyúk lőtávolságát se használod ki Európában...
Nem lotavja a lenyeges, ganen hogy az összes jelenlegi és leendő jövőbeni orosz, kínai, török, zsidó, amerikai, francia és német hkt at fogja ütni, mint a szart, vagy 10-20 evig biztosan. Az a nem mindegy.

Nem irányított lőszerrel meg messzire fog lőni, csak szart se talál el.
Ökörség ez az ágyú, így ebben a formában. Szerintem :)
Semmiképpen sem az, hiszen sokkal erősebb.
 
Mivel a Leoba is folyamatos korszerűsitése során az aktuális legjobb elérhető páncélzatot épitették be,kizártnak tartom,hogy egy könnyebb tipus jobban védett legyen.Annyival nem tér el a mérete,hogy az súlycsökkenést eredményezzen (orosz T sorozat a kisebb méret miatt könnyebb)
Egyrészt a Leot pont extra pancelozzak, lasd 2A7V vs 2A7+/2A7HU, másrészt itt az ígéret szerint másképpen lett eleve tervezve. Nem tudjuk, de meglátjuk, ezt is írtam.

A legújabb elektronikai harcrencereket meg bármibe,akár egy Ötvenöcsibe is be lehet integrálni.
Ez egy gyakori tévedés; nem, nem lehet. Hekkelgethesz egy-ket dolgot rá, de közel sem mindent, és egyik sem lesz olyan, mint amit eleve úgy tervezve kap egy modern, új hk.

Pásztázott lötávban nem fog érdemi különbséget hozni.Közvetett tüzelési módban meg már ma is létezik a lehetőség (LAHAT_ami egyébként 105milis,KSTAM-II,Falarick-120).Hk-nak egyébként nem a közvetett tűzmód a fő feladata,arra ott van a kisérő/támogató tüzérség.Hk értelme a közvetlen irányzású tűz.Közvetett irányzású tűzre tervezett hk-nak egyszerűen nincs értelme-az nem hk,hanem önjáró löveg.
Jelenleg Ukrajnában azért már kezd látszani,hogy a dronok sem csodaszerek.Van ellenük védekezés.Jövöben mind az EW,mind a dronelháritásra képes légvédelmi eszközök száma várhatóan növekedni fog (pl az AbramsX 30DEFA RCWS-e erre is szolgál).Plusz az álcázó eszközök is fejlődnek.
Ha mindezt összeadjuk,akkor szerintem az jön ki,hogy oké,hogy képes rá,de nem tudja kihasználni.Felderitő dronokat lelövik/zavarják/megtévesztik,és marad a régi jó felderitő vállalkozás,meg a túzzel való felderités-ezekhez meg lőszer mennyiség kell.Bele a hk-ba.
Erősebb ütés. Már írtam, vagy 10-20 evig nem lesz ellenfele.
 
A marketing mindent elbír... A valóságban meg a mostani ágyúk lőtávolságát se használod ki Európában...
Nem irányított lőszerrel meg messzire fog lőni, csak szart se talál el.
Ökörség ez az ágyú, így ebben a formában. Szerintem :)
Vajon anno a 105 mm korában is ezt gondolhatták a 120-sokra?

Azért óvatosan ezzel! Erwin Rommel 88-asaira is ezt gondolták a britek azt feltételezve, hogy biztosan csak légvédelmi céllal lehetnek ott...aztán lett is a brit páncélosokból a németek szavaival élve "Tommy-sütő" ...jó nagy grillezést is csapott az Deutsches Afrikakorps. ;)
 
A marketing mindent elbír... A valóságban meg a mostani ágyúk lőtávolságát se használod ki Európában...
Nem irányított lőszerrel meg messzire fog lőni, csak szart se talál el.
Ökörség ez az ágyú, így ebben a formában. Szerintem :)
A dupla akkora torkolati energia a pontosságot nem befolyásolja a nagyobb lőtávon?
 
páncélvédelem terén a torony azért átszabásra kerül mégha az alapja leopárd torony is. a torony hátúlján található lőszertároló vékonyabb páncélzatú mind a küzdőtér. az ott felszabaduló tömeget át tudja csoportosítani ugyan akkor valószínűleg nyíl lövedék ellen gyengébb páncélzattal fog rendelkezni de kumulatív fegyverekkel szemben akár lehet védettebb is szerintem még tetőpáncél is megerősíthető. a merkavák alappáncélzata sem túl vastag a kiegészítő páncélzata meg kumulatív ellen lett tervezve ezért vaskos nagy de az acélhoz képest könnyű. a könyebb súly miatt mozgékonyabb kisebb teherbírású hidak at is tud használni vagonirozása trélerezése is könyebb. annyi hogy a leopárd család ketté vállik és lessz egy könyebb mobilabb változat és egy nehezebb lomhább. egy harckocsinak nem csak védettnek kell lennie és ha a szentháromság nem hozható ki egy főtípussal hát kell egy altípus vagy egy új tank. az altípus olcsobb gyorsabb.
páncélvédelem tűzerő mobilitás. ez a páncélos szentháromság.
 
Valamennyire biztos. De ez kicsit olyan, mint a kocsik károsanyag kibocsátása. Egy adott technológiai szint fölött fingreszelés.
Ha 0.2 mil helyet mondjuk 0.15 milt fog tudni, akkor sem fog eltalálni valamit 5 km-ről. Nem javul eleget hozzá.

Nem lotavja a lenyeges, ganen hogy az összes jelenlegi és leendő jövőbeni orosz, kínai, török, zsidó, amerikai, francia és német hkt at fogja ütni, mint a szart, vagy 10-20 evig biztosan. Az a nem mindegy.

Ez megint egy megalapozatlan hipotézis. Reaktív páncélok szépen törik ezeket a nyilakat már most is. Erősebb vagy több réteg ERA kell azt ennyi. Ráadásul a kétszer erősebb energia nem kétszeres átütés....
70 centiről elmozdulnak 1 méterre, azzal nem váltod meg a világot, miközben néhány mai tank is már erősen karcolgatja a méteres KE értéket védelemben....
Ezek illúziók szerintem. Jól látszik, hogy más módszerrel tankot pusztítani egyszerűbb.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and LMzek 2.0
A dupla akkora torkolati energia a pontosságot nem befolyásolja a nagyobb lőtávon?
Nem.A keresztmetszeti terhelés,a lövedék aerodinamikája és külballisztikája számit.Önmagában a torkolati energia nem növeli a pásztázott lőtávot jelentősen.
Másik dolog,hogy az esetek 99%ban már a 120milis ágyú hatásos lőtávját se igazán lehet kihasználni.Europában a lőtávot a látótávolság korlátozza,átlagossan kb 1km-re.
Közvetett tűzképesség meg hasznos dolog-csak nem kell hozzá hk.
 
páncélvédelem terén a torony azért átszabásra kerül mégha az alapja leopárd torony is. a torony hátúlján található lőszertároló vékonyabb páncélzatú mind a küzdőtér. az ott felszabaduló tömeget át tudja csoportosítani ugyan akkor valószínűleg nyíl lövedék ellen gyengébb páncélzattal fog rendelkezni de kumulatív fegyverekkel szemben akár lehet védettebb is szerintem még tetőpáncél is megerősíthető. a merkavák alappáncélzata sem túl vastag a kiegészítő páncélzata meg kumulatív ellen lett tervezve ezért vaskos nagy de az acélhoz képest könnyű. a könyebb súly miatt mozgékonyabb kisebb teherbírású hidak at is tud használni vagonirozása trélerezése is könyebb. annyi hogy a leopárd család ketté vállik és lessz egy könyebb mobilabb változat és egy nehezebb lomhább. egy harckocsinak nem csak védettnek kell lennie és ha a szentháromság nem hozható ki egy főtípussal hát kell egy altípus vagy egy új tank. az altípus olcsobb gyorsabb.
páncélvédelem tűzerő mobilitás. ez a páncélos szentháromság.
Merkava minden,csak nem könnyű......65 tonnás üres tömeg,majd 70 tonna csatatömeggel.(mivel a Merkava elég változó felszerelésű,még a páncélzata is modulárisan cserélhető,ezért nem igazán lehet standrad csatatömeget mondani hozzá).
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Ocses
120 as löveg szerintem teljesen rendbe van. ha úgy tervezik a bölcsőt hogy az a későbbiekben ha szükséges elbírja a 130 ast az nem probléma hisz ígyis úgyis kell új bölcsőt tervezni /áttervezni. ettől 120 assal csak strapabírobb lesz.
 
Merkava minden,csak nem könnyű......65 tonnás üres tömeg,majd 70 tonna csatatömeggel.(mivel a Merkava elég változó felszerelésű,még a páncélzata is modulárisan cserélhető,ezért nem igazán lehet standrad csatatömeget mondani hozzá).
a kiegészítő páncélzatát terén azért elég nagy a mozgástér hova helyezik a hangsúlyt akár kisebb méret/tömeg alkalmazása esetén. rm termék ezért rm csempén valószínűleg tartalmazni fog a páncélzat aktív era nem csak paszív era át is alkalmazhat bizonyos helyeken. akár valamelyik tároló oldalfalaként.
 
Azért mig valami szuperkönnyű hiperanyagot nagysorozatban gyárthatóan nem csinálnak,addig a fizikát nem lehet megbaxni helyzet van.Amig valami kb ugyanolyan anyagtechnológiával könnyebb,az kevésbé is fog védeni.
RM aktiv AMAPot meg lényegében bármire rá lehet csempézni.Én spec a modernizált T72re,meg a Mbombe 4/6 GYHJ-vekre is tennék csempét.Összeintegrálva az Iron Fistel (amibe meg beleintegrálnám a Mongoose-3 elfogót.Igy meg a KSTAM-II,ami lényegében egy 120milis Bonus,löszer is elháritható lenne,meg minden hasonló löszer)
Ja,hát pénzbe kerülne,az biztos-de egy kilőtt harcjármű,elvesztett háború még többe kerül.
 
  • Tetszik
Reactions: Törppapa and bel
Nem.A keresztmetszeti terhelés,a lövedék aerodinamikája és külballisztikája számit.Önmagában a torkolati energia nem növeli a pásztázott lőtávot jelentősen.
Másik dolog,hogy az esetek 99%ban már a 120milis ágyú hatásos lőtávját se igazán lehet kihasználni.Europában a lőtávot a látótávolság korlátozza,átlagossan kb 1km-re.
Közvetett tűzképesség meg hasznos dolog-csak nem kell hozzá hk.
Olvasd el, mit kerdezett ujra. A valaszodnak nem sok koze van hozza... (HINT: pontossagrol kerdezett.)
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: megazez and Negan
120 as löveg szerintem teljesen rendbe van. ha úgy tervezik a bölcsőt hogy az a későbbiekben ha szükséges elbírja a 130 ast az nem probléma hisz ígyis úgyis kell új bölcsőt tervezni /áttervezni. ettől 120 assal csak strapabírobb lesz.
Amint irtuk, ennek semmi ertelme, 120-as hk ma is van. Ideiglenesen gyarthat Fantert (hihihi :D :D :D @kelepisti orok halam!) 120-assal, ha surgosen kell a vevoknek valami, de mint uj modellt teljesen ertelmetlen lenne ugyanazt kinalni, mint a meglevok. Az hagyjan, de meg nagyobb ostobasag lenne utolag upgradelgetni a mar legyartott Fantereket, az aztan az inkompetencia es penzpazarlas csucsa lenne.
 
  • Tetszik
Reactions: Vipera kapitány
Egy ideig nem olvasgattam itt. Arról van hír, hogy az eladásra kínált régebbi Merkavák sorsa változott-e a konfliktus kitörése óta?

Jjja: Ciprus vett 100-as nagyságrenben! Mi "előrelátósan gyorsítunk", megint vettünk vmi Wunderwaffe-"Halálcsillagot" a tervezőasztalról, gyorsan ("ahogy az szokott lenni"), +"gombokért"!
Asszem' németet! Jól tippeltem? :oops:

.
 
Jajj, de hát tudod, hogy Ciprus háborús fenyegetettség lehetősége miatt vett harckocsikat, mi meg nem, hiszen tökre más értelme is van a harckocsinak. :D
 
Tudtommal balhé lett ebből otthon, és végül Izrael elállt az ügytől.
 
Véletlenül nem a törökök aggályoskodtak a zsidóknál?
Az a baj, hogy most kerestem az ügyet, de nem nagyon találtam a forrást. De valami olyan rémlik, hogy mivel idő előtt kitudódott az ügy (és a háttere), az izraeliek nem akartak balhét az oroszokkal.
Mert ugye az ügyletnek volt másik része is, amiben Ukrajna közvetve kapott volna tankokat.
De a ciprusi ügy is erre ment ki, hogy az ő orosz cuccaikat megszerezzék.