A pilóta azt mondta, hogy a szlovák határtól a románig kísérték a gépet, tehát végig vadászellenőrzés alatt állt.
A honvédelmi miniszter felszólalásából kiderült az is, hogy a szárazföldi csapatok légi támogatását ezen túl a Gripen vadászgépek látják majd el. Azok melyek ismert tény szerint nem rendelkeznek megfelelő levegő-föld fegyverzettel…
A vitában bár jócskán hallhattunk szakmaiatlanságot, a lényeget azonban jól sikerült kiemelnie a Jobbik országgyűlési képviselőjének Gaudi-Nagy Tamásnak:
„Miért nem azzal foglalkozunk, hogy a magyar honvédség harcképességét a magyar területek védelmére erősítsük… Nemrégiben olvastam… hogy ha jól tudom jelenleg a magyar honvédség üzemképes engedélyekkel rendelkező harcihelikopterekkel nem rendelkezik. Remélem, megcáfol miniszter úr!”
Sajnos a szaktárca vezetője erre a szokásos módon kitérő válasszal reagált, majd több újabb kérdés eredményeként kijelentette:
“Ön azt mondja, hogy a harci helikopter a legfontosabb csapatszállító eszköz ugye? Képviselő úr Ön azt sem tudja, hogy a harcihelikopter nem csapatszállító eszköz, abban két ember ül, az első pilóta meg a másodpilóta. Kérem szépen, fejezzük be ezt a méltatlan színvonaltalan és egészen – egészen minősíthetetlen vitát.”
Hende Csaba folytatta:
20120417-DSC_0696-2
„Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a szárazföldi csapatok harcának légi támogatását milyen módon kívánjuk megoldani az egy szakmai kérdés, a jövőben nem harci helikopterekkel, hanem éppen a Gripen többcélú repülőgépeink levegő föld képességének a felhasználásával fogjuk ezt a feladatot betölteni. Ezért került arra sor, hogy az úgynevezett harcihelikoptereket amelyek 40 éves körüli korban lévő szovjet harci eszközök, darabonként milliárdos költségért nem újítottuk föl, mert kidobott pénz lett volna.”
Gaudi-Nagy Tamás ekkor felhívta a miniszter figyelmét korábbi nyilatkozatára, melyben 2013 elején Hende Csaba még úgy nyilatkozott, hogy harcihelikopterekre van szüksége az országnak, mert a magyar légierő összes támadó helikoptere felújításra szorul és már az előző kormányzás is cserélni akarta. A képviselő felvetette azt is, hogy vajon mi változtatta meg a honvédelmi tárca elgondolását, mi alapján mondanak le a harcihelikopteres képességről, de erre szintén nem érkezett válasz.
Sajnos a vitát leginkább Hende Csaba szájából elhangzott mondattal lehetne jellemezni „Az elképedésem egyre fokozódik”.
<blockquote>A honvédelmi miniszter felszólalásából kiderült „Az elképedésem egyre fokozódik”.
Kíváncsi vagyok, milyen értékelést kapott ennek a diplomamunkának a szerzője 2002-ben.
http://elib.kkf.hu/edip/D_8704.pdf
Az, hogy "falra hányt borsó" ,mond neked valamit?
Ez a kormány.... -,-"
<blockquote rel="danielblack">Ez a kormány.... -,-"
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..