Néhány megjegyzés, azoknak, akik azt hiszik/remélik, hogy lefújják a balti missziót. Ez presztízs kérdés. A Kormány megígérte, tehát teljesítjük, még annak az árán is hogy a magyar légtér védelme hiányos lesz, hogy a kiképzési repüléseket fel kell függeszteni, vagy legalább is korlátozni, még azon az áron is, ha ideiglenesen majd stikában más látja el a szlovén légtér védelmét, és még akkor is, ha közben, valamilyen ürüggyel esetleg idegen vadászgépek lesznek itt addig. De ugyanúgy presztízs a NATO-nak is mert fel kell mutatni az egységet az oroszok ellen és erre a renitens magyarok szerepvállalása pont a legalkalmasabb, mind nekik, mind az Orbán Kormánynak, aki végre kap egy alkalmat, hogy kinyilvánítsa elkötelezettségét, és amire később majd mindig hivatkozzon. És ahogy Emel mondta a katonák előtt két út van: "Parancs, értettem", vagy a leszerelés, mindig lesz olyan, aki mosolyogva végre fogja hajtani a fentről érkező utasítást, legfeljebb abban lesz különbség, hogy ezt még lelkesen teszi, vagy csak kínjában. És ez nem ezalatt a kormány alatt kialakult gyakorlat, hanem már régi hagyománya van, legfeljebb néha erősebb, néha gyengébb volt.
Egy kérdés, most 92 műszakink, 92 műszaki tisztünk van, mert a kettő nem ugyanaz. Én azért kétkedéssel fogadom, mind a hozzá nem értő miniszter, mind a hasonló tulajdonságokkal rendelkező újságíró szakszavak értelmezési képességét. (Elnézést, ha katonai kérdésekben mégis jártas lenne Koncz Tamás, nem ismerem a munkásságát, de eléggé rossz tapasztalataim vannak az átlag újságírókkal!) Szerintem a 70-80 műszakiba beleértendőek a szakszolgálatok emberei is, nem csak a szerelők repülésirányítóktól kezdve a gépkocsivezetőkig, legfeljebb, amikor ezt elmondták a miniszter úrnak, nem biztos, hogy értette a különbséget.
TG
Megteszik helyettük a nyugatiak, és ők tekintenek műveleti területnek egész K-Európával együtt.Remélhetőleg többé nem tekintenek műveleti területnek a keletiek és visszavesznek az aktív intézkedéseikből.
Megteszik helyettük a nyugatiak, és ők tekintenek műveleti területnek egész K-Európával együtt. </blockquote><blockquote>Remélhetőleg többé nem tekintenek műveleti területnek a keletiek és visszavesznek az aktív intézkedéseikből.
Megteszik helyettük a nyugatiak, és ők tekintenek műveleti területnek egész K-Európával együtt. </blockquote><blockquote rel="joker"><blockquote>Remélhetőleg többé nem tekintenek műveleti területnek a keletiek és visszavesznek az aktív intézkedéseikből.
Reméljük, hogy e kis kitérő után a topik témájával is sikerül foglalkozni!
Na ez faxa hír, nem maradhatunk ki belőle ...
http://www.origo.hu/itthon/20150706-nato-hende-csaba.html
Hans-Lothar Domröse, aki hétfőn Benkő Tibor vezérkari főnök meghívására érkezett Magyarországra, a vezérezredessel és Hende Csaba honvédelmi miniszterrel is megvitatta a NATO-t déli és keleti irányból érő biztonsági kihívásokat.
"...az oroszországi fenyegetés és az ukrajnai helyzet. "
Lehet, hogy én vagyok a hülye, de emlékeim szerint <b>egyetlenegy</b> NATO-tagországot sem fenyegettek meg az oroszok ... Inkább fordítva ...
A NATO-parancsnok elmondta: egyeztettek a NATO keleti erősítésének keretében több országban, köztük a Magyarországra tervezett úgynevezett előretolt vezetésirányítási bázisról is. Hans-Lothar Domröse azt mondta: remélik, hogy minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a székesfehérvári NATO-bázis az év végén megkezdhesse működését.
Így nekünk Székesfehérvárt kell átadnunk, bázis céljára, aztán ki tudja még mi lesz ott.
<blockquote rel="Panzerfaust">Na ez faxa hír, nem maradhatunk ki belőle ...

Bemutatták a kerítést, de nem tudták megmagyarázni, hogy mire jó
![]()
"Pintér a kerítés előtt felállított pódiumon állva elmondta, hogy egyelőre egy tesztkerítést állítanak fel, négy különféle verzióból fogják kiválasztani, hogy melyiket építsék meg a szerb–magyar határ 175 kilométeres hosszában. Jelenleg csak fémoszlopokat és azokra húzott hálót lehet látni. A földön azonban már ott vannak összetekert, pengékkel ellátott szögesdrótok is.
A belügyminiszter az Index kérdésére elmondta, hogy átmászásokkal fogják tesztelni a négyféle kerítést, és lemérik, hogy melyiken mennyi idő alatt lehet átjutni. Tíz nap múlva már tudni fogják, melyik kerítés tartja vissza leginkább a háború elől menekülő embereket."
http://index.hu/belfold/2015/07/16/bemutattak_a_keritest_de_nem_tudtak_megmagyarazni_hogy_mire_jo/
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..