Járványok, fertőzések (humán)

Talán itthon is erre lett volna szükség.
Szerintem nem ez a fő baj. Az volt a baj, hogy a nemzet nagymamája, és a Györffy apó irányt vették fel. A kommunikáció közérthető, de szakmai maradt. Ezért a 10 millió orvosprofesszor, és járványszakértő nevetgélt, és hülyeségnek vette a dolgokat. Mer há ő főz otthon, és miazhogy hipós vízben. Pedig ez egy bevett gyakorlat professzionális színten. Meg ne nézzük madárnak, ő mos kezet. Ja, csak leginkább minden másnap (karácsony másnap, és húsvét másnap) akkor is rosszul. Meg stb.
Szerintem egyszerűen ki kellett volna állni, és egy olyan szakmai szöveget levágni, hogy még azok a MIMesek (molekuláris-immun és mikrobiológus) gyógyszerészek, és orvosok füle is kettéálljon, akik nem kifejezettem járványtannal/immunológiával foglalkoznak, és ha véletlenül betéved egy ilyen újságíró csak annyit tudjon a végén kérdezni, hogy őőő a spike fehérje szekvenálásánál hanyadik generációs metódust használtak, és az eredményeket milyen szignifikancia szinten nézték (vagy valami hasonló). Így az önjelölt virológusaink hevesen bólogattak volna, hogy igen, a nemzet nagymamája megmondta, hogy a respirációs...(képzelj ide egy botrányosan durva technoblablábt) és ez így is van.
 
Ez a véglet nem biztos, hogy sokkal jobb eredményt hozott volna. Lássuk be, 10 emberből 8 tuti semmit se értett volna belőle és amit nem értenek az emberek, ahhoz sokszor ellenszenvvel viszonyulnak.
Az aranyközépút talán itt is járhatóbb lett volna.
 
Emberek, mit is vártok? Ma magyarországon 15.000.000 futball szakértő van. Ovosszakértőből miért lenne kevesebb? :)
Sem a faláb, sem a tudás és/vagy IQ hiány nem akadály egyiknél sem.
De mint mindig, utólag a legokosabb mindenki.
 
A csehek 5-ször annyit teszteltek, mint mi. Mégis náluk erősebbek voltak idáig a hullámok. Az angolok szénné tesztelték az országot. Az eredmény ismert.

Ausztriában meg ingyenes a teszt áprilisig, jelenleg ott tartanak hogy otthon elvégzed a gargalizálós tesztet, a videot elküldöd, teszt gyújtőládába, 24 óran belól eredményt ad...

az eredmény közismert.

csak azért mert őpohossága szerint Ausztria a laborunk,,,

te meg tedd fel magadnak a kérdét, mi lett volna a cseh halálozási arány tesztelés nélkül...
 
A tesztelés a fertőzés tényét igazolja.
N+1 példa bizonyította be, hogy nem véd a terjedés ellen. Főleg, ha már kurva masszív. Tesztelhetsz te mindenkit, de a kontaktusszámot nem befolyásolja.
Meg az idiótákét sem, akik szarnak a tesztre és a karanténra.
Védőoltás az, ami működik.
Pont.
 
  • Tetszik
Reactions: laiki and Fundin
825.170 fertőzött (+294)
585 kórházban (+25)
86 lélegeztetőgépen (-1)
8.041 aktív eset (+132)
786.883 gyógyult (+146)
30.246 elhunyt (+16)
5.897.432 (5.661.324) kapott oltást (+2.150, +3.357)
6.988.310 mintavétel (+8.122)
5.715 hatósági házi karanténban (+257)
9cfee289929dfadc9d819ba86170cfec.png
825.799 fertőzött (+629)
574 kórházban (-11)
79 lélegeztetőgépen (-7)
8.316 aktív eset (+275)
787.230 gyógyult (+347)
30.253 elhunyt (+7)
5.900.019 (5.665.141) kapott oltást (+2.587, +3.817)
7.000.417 mintavétel (+12.107)
6.097 hatósági házi karanténban (+382)
ace29678d61323a4ff096383f9086755.png
 
A tesztelés a fertőzés tényét igazolja.
N+1 példa bizonyította be, hogy nem véd a terjedés ellen. Főleg, ha már kurva masszív. Tesztelhetsz te mindenkit, de a kontaktusszámot nem befolyásolja.
Meg az idiótákét sem, akik szarnak a tesztre és a karanténra.
Védőoltás az, ami működik.
Pont.
nem kell feltételezni hogy mindenhol mindenki balkáni módon szarik az egészbe. Ismerősöm vasárnap nem érezt az ízeket, szarul volt,. 24 órán belül megvolt az eredmény, 72 órán belül kétszer, hogy negatív. EZÉRT is nem mészkált be addig munkahelyre, közösségbe, etc.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
825.799 fertőzött (+629)
574 kórházban (-11)
79 lélegeztetőgépen (-7)
8.316 aktív eset (+275)
787.230 gyógyult (+347)
30.253 elhunyt (+7)
5.900.019 (5.665.141) kapott oltást (+2.587, +3.817)
7.000.417 mintavétel (+12.107)
6.097 hatósági házi karanténban (+382)
ace29678d61323a4ff096383f9086755.png
Kontrasztként. Tavaly, 2020.10.06.

32298 fertőzött (+818)
627 kórházban (-22)
37 lélegeztetőgépen (-3)
22722 aktív eset (+240)
8723 gyógyult (+558)
853 elhunyt (+20)
771297 mintavétel (+5699)
20088 hatósági házi karanténban (-111)

(by Zeal)

Apropó, a kereséskor észrevettem, hogy Heim accja törölve lett?
 
nem kell feltételezni hogy mindenhol mindenki balkáni módon szarik az egészbe. Ismerősöm vasárnap nem érezt az ízeket, szarul volt,. 24 órán belül megvolt az eredmény, 72 órán belül kétszer, hogy negatív. EZÉRT is nem mészkált be addig munkahelyre, közösségbe, etc.
Ettől függetlenül sem állítja meg a terjedést a tesztelés.
De egyesek láthatólag a 2x2-őt sem értik meg huszadik magyarázatra sem.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
nem kell feltételezni hogy mindenhol mindenki balkáni módon szarik az egészbe. Ismerősöm vasárnap nem érezt az ízeket, szarul volt,. 24 órán belül megvolt az eredmény, 72 órán belül kétszer, hogy negatív. EZÉRT is nem mészkált be addig munkahelyre, közösségbe, etc.
Nem kell mindenhol és mindenki, de elég, ha csak az emberek harmada szarik bele, máris ott tartunk, mintha mindenki így állna hozzá.
 
10 emberből 8 tuti semmit se értett volna belőle és amit nem értenek az emberek, ahhoz sokszor ellenszenvvel viszonyulnak.
De itt az arany középutat próbálták meg, és csúfos kudarc lett. Ahogy sajnos erre számítani lehetett.
Egyszerűen mindenki okosabb volt, Müller Ceciliánnál. Tényleg nem tudok erre mást mondani. Érthetően beszélt, és amit az emberek értenek, ahhoz jobban is értenek. Lásd még, a minek a maszk, amikor kezdetű mókák, az ez nem más mint egy takonykór, a nyáron szabadságra megy a vírus? És a sok hasonló okoskodás. Az a baj ezzel, és ezt te is tudod szerintem, hogy olyan mint egy orvosi látlelet. Ha laikus színten magyarázod el, úgy, hogy közérthető legyen, akkor a hiányzó tudás miatt hatalmas logikai lukak maradnak benne. Mondok példát, ott van pl.: az AST ALT paraméter. Mindkettő emelkedett, és a doki pár kérdés után kiegészítő CK vizsgálatot kér a labortól, majd elküldi a beteget szívultrahangra. És ugye a páciens addigra megleste webbetegen, hogy ezek májparaméterek, tehát nyilván a máj betegségére utal, hogy az összes emelkedett nem? És nem, mert lehet vázizom és szívizom sérülés is. És ha a beteg rákérdez ezt így el tudja mondani, csak ott a nagy kérdés, hogy de a májam miért nem nézik doktorúr? És ezt hogy fogja elmondani, anélkül, hogy az összefüggések megértéséhez szükséges tudás ott lenne. Persze ez lehet nagyon egyszerű példa, én labor oldalról nézem az eredményeket, és lehet egy itteni orvos simán elmagyarázza, hogy mi miért van, de összességében akkor is ezt látom.
Szóval egyszerűbb a betegnek szépen szakmai nyelven előadni, hogy miket mértünk, és ez alapján mire gyanakszunk, mint leállni megmagyarázni az eredményeket. Nem fogja érteni, de legalább nem is fogja magát hülyének érezni, mert hát mégiscsak a labor mondta. (egész pontosan hevesen bólogat, mivel semmit sem ért, de ezt a világért se vallaná be, még saját magának se)
 
Kb marcius 15-tol aprilis 1-ig voltam beteg. Majus elejen volt 26651,5 az ellenanyagom, augusztus vegen 3667,6.
Hetfon megyek elso oltasra, Sinofarmra, ugy gondolom az nekem boven jo lesz, ha semmi sincs benn akkor is egy darabig vedett vagyok.
Azert kivancsi vagyok hogy fog reagalni ra a szervezetem.
 
"Egyes szakmai csoportokban sokan panaszkodtak, hogy a közelmúltban átestek a Covid-fertőzésen, és hiába igazolták laborlelettel, hogy nagyon magas az ellenanyagszintjük, kötelezték volna őket is az oltásra. Ezt nem kérték, inkább távoznak. Az egyik egészségügyi dolgozó például arról írt, két szakorvosi papírja van arról, hogy több anafilaxiás sokkja is volt oltások után, ezért ő nem kaphat vakcinát, mégis átadták neki a felszólítást: oltasson 15 napon belül. Bár – mint írta – még nem küldték el és a neve is szerepel novemberi beosztásban, de senki nem mondta, hogy jó, akkor neki nem kell oltatnia."
..
Nagyon csodálkoznék, ha az Alkotmánybíróság nem semmisítené meg a jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést, ami miatt most emberek veszítik el az egzisztenciájukat!
 
a bürokrátikus dolgot, orvos esete -tegyük pillanatra félre,, bár amit állít az alapján meg kellene kapnia az igazolást. A többiekhez:
A Lancet című angol orvosi szaklap tegnapi, október 4-i számában megjelent egy tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy a Pfizer vakcina hatásosságának időbeli csökkenése mennyiben írható az immunvédelem gyengülése és mennyiben a (B.1.617.2) variáns rovására.
Ebben a visszatekintő (retropsektív) kohorsz vizsgálatban a dél-california-i Kaiser Permanente egészségszolgáltató adatait értékelték 3.436.957 személyen (átlagéletkor 45 év /21-61 év/; nők aránya: 52,4%).
A teljes oltási sor beadása után a fertőzések elleni védelem hatásossága 73%, a kórházba utalások elleni védelemé pedig 90% volt. A hatásosság az első hónaptól (88%) öt hónap után 47%-ra csökkent.
A vakcina hatásossága a delta variáns ellena teljes vakcinációt követően az első hónapban jelentős volt (93%), azonban 4 hónap után 53%-ra csökkent. Azonban a kórházba kerülés elleni védelem a delta variáns esetén minden életkorcsoportban a 6-ik hónapig 93%-os maradt.
Ily módon ez a tanulmány azt mutatja, hogy a Pfizer vakcina a kórházba kerülés ellen 6 hónapon át nagy hatásossággal véd, még a delta variáns esetében is.
A hatásosság csökkenését elsősorban feltehetően nem a delta variáns okozza, hanem a második oltástól eltelt időtartam alatt csökkenő immunitás.
Hivatkozás: Sara Y Tartof, Jeff M Slezak, Heidi Fischer et al.: Effectiveness of mRNA BNT162b2 COVID-19 vaccine up to 6 months in a large integrated health system in the USA: a retrospective cohort study. Lancet, Octber 4, 2021; https://doi.org/10.1016/S0140-6736(21)02183-8 (facebook)

versus ellenanyagszintre hivatkozóknak
Prof. Dr Jakab Ferenc
Nagyon sokan kérdezik Tőlünk, hogy mennyi ideig védettek egy átvészel fertőzés után. Egy most megjelent tanulmányban nagyon szép eredményeket és részben válaszokat is adnak a kutatók. A semlegesítő antitestek szintje és változása alapján 5 csoportot állapítottak meg (itt mi csak 4-et ismertetünk, mert az 5. csoport inkább csak tudományos érdekességű).
Összesen 164 beteg mintáit vizsgálták több időpontban, az utolsó vizsgálat 6 hónappal (180 nap) a tünetek megjelenése után történt!
1f449.png
Az 1 csoportba (A) tartozó személyek nagyon alacsony (szinte negatív) semlegesítő antitest szintet mutattak már a betegség kezdetén is. Ez a vizsgálat betegek 12%-át érintette (19/164 beteg).
1f449.png
A 2. csoportba (
1f60e.png
tartozó betegeknél a betegség kezdetétől számított körülbelül 20 napig magas, majd nagyon gyorsan csökkenő semlegesítő antitest szintet mértek. Sok esetben 180 nappal a tünetek kezdetétől már nem volt kimutatható semlegesítő antitest szint. 27%-a (44/164) a betegeknek ebbe a csoportba tartozott.
1f449.png
A 3. csoportba (C) pedig azok a személyeket sorolták, akik szintén magas semlegesítő antitest szintet produkáltak az első 2-3 hétben, de a csökkenés lassú volt és még 180 nap után is volt egyértelműen mérhető semlegesítő antitest szint. A betegeknek 29%-nál (52/164) írták le ezt a jelenséget.
1f449.png
A 4. csoport a „legszerencsésebbek”, hiszen náluk a betegség kezdetétől számított 6 hónap múlva is magas semlegesítő antitest szintet mértek. A legtöbb beteg, 32% (52/164) tartozott ebbe a vizsgálati csoportba és ők zömmel súlyosabb klinikai tünetekkel vészelték át a fertőzést.
Nagyon fontos, hogy a sejtes immunitás alapját képező T-sejt válasz, minden csoportban hasonlóan magas volt!
☝️
Tanulságok:
1. A semlegesítő antitestek szintje nagyon eltérő lehet a COVID-19 betegségből felépült betegek estében. Minden esetben ezt csak egyéni szinten lehet mérni!
2. 61%-ban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van „elégséges” semlegesítő antitest szintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel.
3. A semlegesítő antitestek szintje és változása nagyban függ a betegség átvészelésekor megjelenő klinikai tünetek súlyosságától. Súlyosabb betegség esetén magasabb antitest szint alakult ki, ami hosszabb ideig fenn is maradt a szervezetben.
4. Mivel az átvészelt betegek legalább 39%-ánál alacsony (vagy teljesen negatív) a semlegesítő antitest szint, így nagyon fontos a járványügyi intézkedések folyamatos betartása (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés).
5. A hosszabb távú, tartós immunitás elérése érdekében nagyon fontos az oltás felvétele és az átoltott lakosság arányának emelése!
Az eredeti publikáció itt olvasható: https://www.thelancet.com/.../PIIS2666-5247(21.../fulltext
 
"Egyes szakmai csoportokban sokan panaszkodtak, hogy a közelmúltban átestek a Covid-fertőzésen, és hiába igazolták laborlelettel, hogy nagyon magas az ellenanyagszintjük, kötelezték volna őket is az oltásra. Ezt nem kérték, inkább távoznak. Az egyik egészségügyi dolgozó például arról írt, két szakorvosi papírja van arról, hogy több anafilaxiás sokkja is volt oltások után, ezért ő nem kaphat vakcinát, mégis átadták neki a felszólítást: oltasson 15 napon belül. Bár – mint írta – még nem küldték el és a neve is szerepel novemberi beosztásban, de senki nem mondta, hogy jó, akkor neki nem kell oltatnia."
..
Nagyon csodálkoznék, ha az Alkotmánybíróság nem semmisítené meg a jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést, ami miatt most emberek veszítik el az egzisztenciájukat!
Nem zárható ki, hogy nagyon fogsz csodálkozni...