Járványok, fertőzések (humán)

Elárulta az orvosi kamara, milyen arányban vannak lélegeztetőgépen az oltottak

De közlik:

De közlik:

Engem az érdekelne, hogy a 9 fő rendesen oltott hány éves, mik az alapbetegségei, és milyen oltást kapott (főleg ez - sacc idősek sinopharmmal).
  • 7 fő négy hónapon belül oltott
  • 2 fő háromszor oltott
 
  • Tetszik
Reactions: gafzhu and Blitz97
tudósítás az osztrák frontonalból. derstandard.at/story/2000131646813/ungehoerte-hilfeschreie-alltag-auf-der-covid-19-intensivstation?fbclid=IwAR38qIYPoFgWoSSYOSoh_qBoKuMkJ5CoF7nuJi1YHUduFWbuL8Qqzkqg1q4

más, Ma beszélgettem a salgótarjáni kórház egyik dokijával: csurig vannak covidossal.
 
Úgy tűnik van egy pozitív fejlemény ebben a járványban a kezdete óta először:

Megjelent az első olyan mutáció, ami evolúciós értelemben rendkívül sikeresnek tűnik, ebből adódóan kiszoríthatja az eddigi variánsokat, ugyanakkor jóval szelídebb az eddig bármelyik változatnál! Persze ez még nem jelent semmit, nincs olyan törvényszerűség, hogy idővel megszelídülnek a járványok, ez egy szerencsés véletlen, aminek borzalmas következményei is lehetnek, mert az omikron-variáns mutálódhat az emberiség történelmének leggyilkosabb kórjává is adott esetben! De amilyen kicsi volt az esély az omikron megjelenésére, olyan kicsi lehet a legrosszabb forgatókönyv esélye is.
 
Engem az érdekelne, hogy a 9 fő rendesen oltott hány éves, mik az alapbetegségei, és milyen oltást kapott (főleg ez - sacc idősek sinopharmmal).

Simán lehet, hogy van köztük akár több is, aki mindenféle alapbetegség nélküli, nem Sinopharmos, nem rég kapta. De ezen sem kell csodálkozni, nincs 100%os oltás, sok millió emberből simán lesz pár olyan, akiket olthatsz 2 havonta bármivel, akkor is elviszi őket a kór, pedig nincs (ismert) alapbetegségük.

Talán pont azért is nem közölnek részletesebb adatokat, hogy nehogy ezeket lovagolják meg aztán a gyökerek. Látjuk itt is, hogy az oltások hatásosságát alátámasztó cikkeket is mennyire máshogy tudják értelmezni...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Ramzana

Az emberi hülyeség határtalan...:-):-)

Műkarba akarta beadatni az oltást egy olasz férfi​

Vádemelés vár egy olasz férfire, miután egy műkarba akarta beadatni a koronavírus elleni védőoltást, írja a Guardian. Az oltásellenes férfi több száz eurót fizetett a szilikonból készült műkarért.
Az eset egy Biella nevű városban történt egy héttel azután, hogy Olaszországban bejelentették, hogy a színházakba, mozikba, múzeumokba, sportlétesítményekbe is csak oltottak léphetnek be, valamint oltási igazolás szükséges a bárok és éttermek belső termeiben történő asztali fogyasztáshoz is.
Az 50 éves férfi beoltása előtt az egészségügyi dolgozónak tűnt fel, hogy valami nem stimmel. A kar színe lett gyanús neki, úgyhogy megkérte az oltásra váró férfit, hogy vegye le az ingét, aki ekkor arra kérte az oltóorvost, hogy tegyen úgy, mintha nem látott volna semmi különlegeset.

Egyelőre egyébként nem tisztázott, hogy a férfi egy teljes műkart „viselt” vagy valamiféle szilikon réteget a bőrén., de az biztos, hogy a férfi az esetet követően bíróság előtt felelhet tettéért.

Simán lehet, hogy van köztük akár több is, aki mindenféle alapbetegség nélküli, nem Sinopharmos, nem rég kapta. De ezen sem kell csodálkozni, nincs 100%os oltás, sok millió emberből simán lesz pár olyan, akiket olthatsz 2 havonta bármivel, akkor is elviszi őket a kór, pedig nincs (ismert) alapbetegségük.

Talán pont azért is nem közölnek részletesebb adatokat, hogy nehogy ezeket lovagolják meg aztán a gyökerek. Látjuk itt is, hogy az oltások hatásosságát alátámasztó cikkeket is mennyire máshogy tudják értelmezni...
Ha hiány lenne oltásokból, akkor lenne értelme annak amit mondasz, de most bemész egy oltópontra és minimum 4 féle közül tudsz válogatni. Még ha ki is jönne, hogy bármelyik kettő pl gyengének tűnik, akkor is van bőven más amit lehet választani, így nem érzem azt, hogy ebből bármi probléma lenne. Ha mondjuk valamikor elkezdünk kifogyni és csak két-háromféléből lehet válogatni, na akkor izgisebb lenne ilyesmit nyilvánosságra hozni, de jelen esetben ...
Az meg, hogy bármit félre lehet értelmezni, az meg mindig így lesz, és mindenre igaz lesz... ez megint nem indok.
 
Simán lehet, hogy van köztük akár több is, aki mindenféle alapbetegség nélküli, nem Sinopharmos, nem rég kapta. De ezen sem kell csodálkozni, nincs 100%os oltás, sok millió emberből simán lesz pár olyan, akiket olthatsz 2 havonta bármivel, akkor is elviszi őket a kór, pedig nincs (ismert) alapbetegségük.

Talán pont azért is nem közölnek részletesebb adatokat, hogy nehogy ezeket lovagolják meg aztán a gyökerek. Látjuk itt is, hogy az oltások hatásosságát alátámasztó cikkeket is mennyire máshogy tudják értelmezni...
Bár ezt elnézve...

Ha az oltás wokenessnek számít, akkor kurvagyorsan ki kell szedessem valahogy magamból.
Hát ha neked ennyin múlik a meggyőződésed arról, hogy kell/nem kell oltás... akkor ez Bjanit támasztja alá :D Egyesek oltásellenessége marha meglepően "racionális" okokból fakad.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Wilson
Az Európai Betegségmegelőzési és -kontroll Központ (ECDC) számításai szerint az omikron variáns néhány hónapon belül a fertőzések felét okozhatja Európában. Ennek gyorsasága attól függ, hogy jelenleg milyen az omikron okozta fertőzések aránya és, hogy mekkora e variáns terjedèsi előnye a deltához képest. A részletesebb adatok a hivatkozásban vannak. Reálisan nézve tehát semmi esély sincs arra, hogy omikronra specifikus oltások álljanak tömegesen rendelkezésre e pár hónap alatt. Hamarosan kiderül, milyen védelem várható a jelenlegi oltásoktól. Nagy kérdés az omikron okozta betegség súlyossága idősebbeknél. Egyelőre még nagyon kevés ismeretünk van, jóslatok nem tehetők, de cselekvési tervek különféle forgatókönyvekre kidolgozhatók. A jelenlegi oltásokkal minden esetre minél nagyobb átoltottságot kell elérni, mert a delta variáns egyelőre a fő probléma, és előzetes dél-afrikai adatok szerint az oltások védenek az omikron okozta súlyos kimenetelek ellen is. Folyamatosan fontos a maszkviselés, távolságtartás, távmunka ahol lehet. Magyarországon alapvetően újra kellene szervezni és határozottan végezni a teszteléseket, a káoszba döglött karantènt és kontaktazonosítást, a betegek minél kisebb utazási kényszerét, az egyedülálló betegek segítését, ezáltal a patikába és egyéb helyekre jövés-menések csökkentését.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Hát ha neked ennyin múlik a meggyőződésed arról, hogy kell/nem kell oltás... akkor ez Bjanit támasztja alá :D Egyesek oltásellenessége marha meglepően "racionális" okokból fakad.
Szerintem oltások kellenek, sokat segítettek az emberiségen, a csecsemőkori és gyerekkori oltások mindenképp, itt most gondolok azokra, amik évtizedes tesztelésen vannak túl és nem egy hónap alatt hozták össze. Ami a jelenlegi covid vakcinákat illeti, egy nagy szar az egész. Fél év után újra be kell oltsanak, de amúgyis arra kijön valami új variáns amire új hisztit lehet építeni és amire újra nyilatkozhatja Karikó, hogy 31 nap alatt kifejlesztik a vakcinát ellene. Ennél hatásosabb lenne, ha hagynának egy hónapot a gyártóknak elég tartós élelmiszert gyártani, utána egy hetet, hogy mindenki bevásároljon belőle, s utána 3 hétig senki ne tehesse ki a lábát otthonról, de senki, semmilyen körülmény között. Két hónap alatt le lenne járva az egész s 3 hét termelés esne ki a GDP-ből.
Visszatérve a vakcinákra, az a bajom vele, hogy kurva gyorsan fejlesztették ki őket, így nem volt ahogy végigmenjenek azokon a tesztfázisokon, amiket megkövetel egy ilyen fejlesztés. Nem hiába évtizedes munka ez általában. A másik, hogy titkosított az EU-s beszerzésük és elég shady a fő beszerző ügye a Pfizerrel kapcsolatban, nem vállal senki felelősséget érte ha valami bajod lesz tőle, de lassan kötelezővé tesznek egy kvázi kisérleti szart, akarom mondani szert, miközben megoldást nem hozott, mert Magyarországon is kell a maszk meg a távolságtartás meg Izraelben is és zárják a határokat, mert jött egy újabb variáns, amiből még annyi fog jönni, hogy nemcsak a görög ABC merűl ki, de a kínai is. Na meg üzlet az egész, mert ha az emberek egészségéről és életének megvédéséről szólna, akkor nem geciztek volna az orosz vakcinával, ami semmivel nem volt rosszabb a többinél.
És még mielőtt valaki jönne, hogy ő mennyivel jobb nálam és antivaxer vagyok, de bezzeg ő, voltam covidos is és be is vagyok oltva 2x.
 
És akinek a 3 hétben szívrohama, stroke-ja van, rájön a szülés, az dögöljön meg. Az is, akinek kigyullad a háza, csőtörés van nála vagy egy nagyobb szél letépi a villanyvezetéket.
 
Szerinted hányan halnak meg a mostani szarakodsában? Vagy amiatt, hogy nem covidos, de a kórházak tele vannak velük és nem tudnak pl műtéteket elvégezni emiatt a nem covidos betegeken sem. És még hány halottja lesz, mert ez baszódás két éve folyik és előbbre nem vagyunk, a végét meg nem látom, de ha te igen, akkor írd le ide a dátumot, mert kiváncsi vagyok. Szóval a válaszom igen, szüljön otthon, meg ne gyújtsa fel a házat s diétázzon, hogy ne akkor kapjon szívrohamot amikor nem lesz senki a kórházban. Így még mindíg sokkal hamarabb vége lenne, kevesebb fertőzöttel, kevesebb halottal, kevesebb gazdasági kárral.
 
Gyanítom, nem egyszerű a világot leállítani 30 napra rááadásul világszerte. Pl. nem lenne víz, gáz, áram (már az erűmű szintjén), rendőrség, katonaság az egészségügyön kívül...
 
Gyanítom, nem egyszerű a világot leállítani 30 napra rááadásul világszerte. Pl. nem lenne víz, gáz, áram, rendőrség, katonaság az egészségügyön kívül...
A víz-gáz-áram automatizált rendszereken jön, nem kell oda feltétlenűl bejárni, és a felkészülési idő alatt meg kellene oldják, hogy biztosan működjön minden amíg otthon vannak. Persze, hogy nem egyszerű leállítani a világot, de két éve szarakodnak ezzel, és nem tudták megoldani és nem is néz ki úgy, hogy megoldódna belátható időn belűl. Amikor a vén hülye Biden meg a hasonszőrűek kezdik, hogy oltassa be mindenki magát, a másik mondatában meg fosik az omnicom változattól, akkor borúl el az agyam, mert ezek vagy teljesen hülyék, vagy direkt csinálják, hogy ennek soha ne legyen vége.