Járványok, fertőzések (humán)

Mellesleg a vírusnak már megmondta valaki, hogy kizárólag akkor fertőzhet, ha az általa okozott egészségkárosodásért teljes körű felelősséget vállal, felelősségbiztosítást köt és letétet helyez el?
Vagy az a bajság, amit a vírus okoz az már nem számít, csak az amit esetleg, talán, majd valamikor a távoli jövőben az oltások okozhatnak és ami idáig még nem jött ki, több mint 8 milliárd beadott adag után?
 
Igen, természetesen. Ezért is írt ki teljes családokat, mert így nem kell aggódnia a perek miatt. Ez abból is látszik, hogy még senki sem perelte be :)
 
Akkor kezdjük előről. Ha az opv miatt lebénulsz, ki áll jót a károdért?
Nézz utána ha kiváncsi vagy rá, ne mással akard elvégeztetni a saját kérdéseid megválaszolására a kutatómunkát csak mert lusta / képtelen vagy. Legyen elég, hogy eléd raktam, hogy ha a covid vakcina miatt lesz bajod, akkor a saját kormányondnál vagy az EU-nál kell keresd az igazad meg a kárpótlási pénzed, amit a te adódból fognak kifizetni nyertes per esetén, mert a gyártó nem vállal felelősséget és a beszerzési szerződésben ezt el is fogadták.
 
...
 
Csak, hogy mindenkinek világos legyen Redgreg erről beszél...

OPV szájon át adott, élő, gyengített vírustörzseket tartalmazó oltóanyag gyermekbénulás ellen
Amúgy látva ezt a nagy ellenállást ami az mRNS vakcinák körül kialakult, nagyon kíváncsi lennék ha pl csak olyan vakcina állna a rendelkezésünkre a covid ellen amiben élő legyengített vírustörzseket adnának be az embereknek, hogy akkor micsoda felzúdulás lenne.....
 
Neked nem mindegy, hogy ki vállal felelősséget a vakcináért?
NEM, kurvára nem mindegy és neked sem kellene mindegy legyen. Ha a gyártó felelősségre vonható, akkor a legnagyobb a garanciád, hogy a kapott termék rendesen meg van csinálva és le van tesztelve, és nekik is akkor érdekük, hogy esetleg egy lépést ne ugorjanak át vagy rossz teszteredményt ne haggyanak figyelmen kívül, mert az súlyos eurómilliárdokba kerűlhet nekik. De ha ezt kiveszed a képletből, és kifizetteted közpénzből, akkor megkaphatod a "jóvanazúgy" kategóriájú terméket, mert nincs semminek kényszerítő hatása.
Ezzel a logikával bányák, vegyi üzemek, mindenféle gyárak is nyomhatnák a folyóba s a talajba a mérget, s mikor rákos leszel tőle, akkor közpénzből fizetnék a kártérítést a népnek, de előtte adót emelnének, hogy legyen amiből kártérítést fizetni a népnek.
 
Szerinted kiengedélyezte Magyarországon a covid vakcinákat, a Pfizer a Moderna a Sinopharm vagy a Sputnyik vagy az Astra gyártója esetleg maga Orbán Viktor?

Segítek neked egyik sem hanem bizony ezen vakcinák magyarországi engedélyét az OGYI adta ki .

Itt a linken tájékozódhatsz róluk...

Szívesen...:-)
 
NEM, kurvára nem mindegy és neked sem kellene mindegy legyen. Ha a gyártó felelősségre vonható, akkor a legnagyobb a garanciád, hogy a kapott termék rendesen meg van csinálva és le van tesztelve, és nekik is akkor érdekük, hogy esetleg egy lépést ne ugorjanak át vagy rossz teszteredményt ne haggyanak figyelmen kívül, mert az súlyos eurómilliárdokba kerűlhet nekik. De ha ezt kiveszed a képletből, és kifizetteted közpénzből, akkor megkaphatod a "jóvanazúgy" kategóriájú terméket, mert nincs semminek kényszerítő hatása.
Ezzel a logikával bányák, vegyi üzemek, mindenféle gyárak is nyomhatnák a folyóba s a talajba a mérget, s mikor rákos leszel tőle, akkor közpénzből fizetnék a kártérítést a népnek, de előtte adót emelnének, hogy legyen amiből kártérítést fizetni a népnek.
Zseniális. Vannak a hangzatos "vállalja a felelősséget" "fizessen a válság miatt" jelszavak a büdös multik, gyógyszergyárak ellen, azt senki sem gondolja tovább, hogy mindenképpen az fizet többet, aki megveszi a terméket, nem a vezérigazgató fog kevesebbet keresni.

De ezen a világon már az sem szempont az egyszerű hangadónak, hogy mindent a pénz vezérel. Igen, még téged is, aki a munkaerőddel kereskedsz...
 
A hozzád hasonlók miatt, még az USAban is a szövetségi állam áll jót a vakcinák miatti vélt, vagy valós egészségkárosodásért. Ennek az az oka, hogy vakcinát gyártani baromira nem éri meg. A rajta realizálható haszon olyan alacsony, hogy egy-egy bebukott per, ahol nagyon sok esetben a bíró is biológiából felmentett, a teljes hasznot felemészti, de bizonyos perszám felett, már a pereskedés költségei is képesek erre. Mivel ezek után nem kifejezetten érné meg vakcinákat gyártani, így az állam inkább átvállalta ezeket a költségeket, mert társadalmi kár sokkal nagyobb, ha nincsenek, mint ami a jótállásból származik.
 
Ezt más irányból már én is pedzegettem, nem fogták fel... Drukkolok, hogy neked sikerüljön!!!
 
Zseniális. Vannak a hangzatos "vállalja a felelősséget" "fizessen a válság miatt" jelszavak a büdös multik, gyógyszergyárak ellen, azt senki sem gondolja tovább, hogy mindenképpen az fizet többet, aki megveszi a terméket, nem a vezérigazgató fog kevesebbet keresni.

De ezen a világon már az sem szempont az egyszerű hangadónak, hogy mindent a pénz vezérel. Igen, még téged is, aki a munkaerőddel kereskedsz...
Még mindig nem érted a felelősségvállalás lényegét. Én nem utazom kártérítési pénzekre mert valamit beadnak nekem amitől bajom lesz, nekem az a fontos, hogy ne legyen bajom tőle. Ha tudom, hogy a gyártó egy szar termékbe belebukik, akkor azt is tudom, mindent megtesz annak érdekében, hogy a termék ne legyen szar. Ha meg tudom, hogy a gyártó szar terméke esetén az állam ad pénzt, akkor tudom, hogy nincs semmi kényszer rajta, hogy mindent megtegyen, hogy a lehető legjobb legyen az a termék, mert nincs semmi felelőssége. Ebben az esetben kizárólag azon van a hangsúlyuk, hogy minél hamarabb piacra nyomni és minél többet gyártani.
 
Te meg azt nem fogod fel, hogy ezt nem a gyógyszergyár erőlteti, hanem az állam, akinek a lakosságát járvány pusztítja és nagy gazdasági károkat okoz.
Ha a gyógyszergyárnak ezen még haszna is van, az a kapitalizmus.
 
Az vigasztal valakit, hogy ha meghal, súlyos, vagy tartós egészségkárosodást szenved, akkor majd lehet pereskedni kártérítését?
Azt még megérteném, ha ügyvéd az illető, aki a kártérítési perekből él, akkor számára ez meghatározó szempont. De az átlag embernek....
Most komolyan: ha valaki nem kap kellő garanaciát arra, hogy adott esetben majd kártérítésért perelheti a fék, a blokkolásgátló, a menetstabilizátor, a biztonsági öv és a légzsák gyártóját, akkor ezek nélkül kéri az autót? Amikor beszáll nem köti be magát és minden biztonsági rendszert kikapcsol?
 
A hozzád hasonlók miatt, még az USAban is a szövetségi állam áll jót a vakcinák miatti vélt, vagy valós egészségkárosodásért. Ennek az az oka, hogy vakcinát gyártani baromira nem éri meg. A rajta realizálható haszon olyan alacsony, hogy egy-egy bebukott per, ahol nagyon sok esetben a bíró is biológiából felmentett, a teljes hasznot felemészti, de bizonyos perszám felett, már a pereskedés költségei is képesek erre. Mivel ezek után nem kifejezetten érné meg vakcinákat gyártani, így az állam inkább átvállalta ezeket a költségeket, mert társadalmi kár sokkal nagyobb, ha nincsenek, mint ami a jótállásból származik.
Ahogy írtam, a profitot privatizálják, a veszteséget államosítják, a világ legjobb marketingesei (az amerikaiak) között biztosan kerűlt egy, amelyik ezt meg tudja amagyarázni a népnek, hogy ez miért jó.
A vakcinákon realizálható lófaszka haszonról meg annyit, hogy a Biontech 2020 Q1-es profitja 25 millió euro volt, a 2021 Q1-es meg 1 milliárd euro, vagyis 40-szeresére nőtt.
 
Te meg azt nem fogod fel, hogy ezt nem a gyógyszergyár erőlteti, hanem az állam, akinek a lakosságát járvány pusztítja és nagy gazdasági károkat okoz.
Ha a gyógyszergyárnak ezen még haszna is van, az a kapitalizmus.
Az állam eröltette, hogy ő fizethesse a kártérítéseket?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby