Ezt már korábban is írtam, hogy a Gripen-nek jót tett volna annak idején, ha a kevésbé fajsúlyos befolyású európaiakkal szövetkezett volna. Eredetileg volt is róla szó, hogy vagy a Typhoon, vagy a Rafale hajtóművét kapta volna meg, de ezek egyike sem készült el időre, túl nagy lutrinak számítottak a típus megjelenése idején.
Az M88-as helyett a franciák is egy ideig az F404-essel reptették a Rafale-t, igaz, elég gyorsan átálltak az M88-as korai, nagyon gyér üzemidejű verzióira, melyek megbízhatatlanságára nem hagyatkozhattak az egyhajtóműves svéd gép tervezői. Pedig az M88-as levegőátfutása pont azonos volt az F404-esével, tehát az eredeti szívócsatorna még pont jó is lett volna. Viszont a tolóerő már egyátalán nem. Gondoljunk bele, hogy a svédek még az F404-est is keveselték, az RM12-es eleve annak felhúzott változata.
Hanem az EJ200-as már mindenben jobb lett volna, persze csak ha a kezdetektől arra teszik le a voksukat. Ugyanis az úgy jóval erősebb technika, hogy nagyobb a levegőátfutása is, így az EJ200-as integrálásához már a kezdetek kezdetén el kellett volna köteleződni a svéd tervezőknek mellette.
Erre viszont nem volt lehetőség, hiszen a Typhoon esetében is egy darabig a Tornado-k RB199-esei voltak a hajtóművek, amíg az első EJ200-as valamikor a kilencvenes évek végére repülésre éretté vált. A Gripen szempontjából már túl későn. A GE F404-esei viszont már a nyolcvanas évek legeleje óta operáltak, közismerten jó megbízhatósággal.
Mire kiderült, hogy az EJ200-as amúgy a nagy fajlagos tolóerje ellenére meglepően üzembiztos technikának bizonyult, tehát akár egy egyhajtóműves típus is megkaphatná, már 2000-es évek közepén jártunk. Ha valamikor, akkor kb a JAS-39C/D bevezetésekor kellett volna komplett hajtóművet és szívócsatornát integrálni és berepülni, erre se pénz, se megrendelés nem volt. És ami a legjobb, hogy bár adta volna magát az ötlet, hiszen a britekkel közös partnerség miatt egy időben az EF Typhoon és a Gripen egymás high-low mix-eként is emlegetve volt, ez a közösködés pont a 2000-es évek közepén bomlott fel. Egyetlen kósza maradványa egy a briteknél operáló kiképzőközpont Gripen flottája volt.
Az F414-es tehát, mint a legerősebb hajtómű a kategóriában, jó választásnak tűnt a Gripen NG program kezdetén, hiszen az NG tervezett méret és főleg tömegnövekedését a legkisebb műszaki rizikóval és tervezési-integrálási költséggel ez a hajtómű tudta abszolválni.
Hiszen az EJ200-as hiába lett volna jó az A/B/C/D Gripenek-nek, az NG-hez már ugyanúgy kevés lett volna, mint most az RM12.
Annak ellenére, hogy a RR részéről felmerült, hogy egy már kidolgozott upgrade-el az EJ200-assal is elérnék az F414-es teljesítményét (sőt, jóval meg is haladnák azt!) a svédek ismét az amerikaiak mellett tették le a voksukat, az azonnal elérhetőség és a jókora US Navy Super Hornet tapasztalat miatt.
Viszont úgy esett, hogy az NG-ből kifejlődött JAS-39E-hez már az F414-es svéd változata is kevés, sőt, elviekben kevesebb, mint amit az RM12 a C/D-hez képest tudott.
És fogja őket az amerikai vétó is.
