Ahogy az ember öregszik, egyre kevésbé tartja sokra az egyes éveket és egyre jobban fogad el csak évtizedek alatt megoldódó problémákat.
Mindazonáltal, azt is kezdi látni, hogy a politika mekkora színjáték, mekkora majomparádé és mi az, ami a nyamvadt kis életére ténylegesen hatással bír.
Ilyen egy végül beért karrier, egy gyerek, vagy az, hogy elhagyja a hazáját.
És ezekkel együtt kezd szépen távolodni a napi realitásaitól mindaz, amit politikaként lát.
Nem véletlen, hogy az igazán nagyban gondolkodó politizálók zöme inkább huszon-harminc éves világmegváltó, semmint negyvenes-ötvenes, aki, ha nem netto haszonélvezője az adott kurzusnak, egyre inkább csak bámulójává válik az eseményeknek. Azon veszi észre magát, hogy korábbi énével ellentétben már nem minél jobban akarja bevonni magát a nagy forgatagba, hanem minél jobban akarja elszigetelni magát attól.
Bárhogy is van, a politika egyvalaminek mindenki életében megmarad: egzisztenciális kérdésnek.
Csak az előjel változik.