mint volt szocialista ország a hasonló cipőben járó államok rendszereit és törvényi bevezetések, átalakulásokat, módosításokat, társadalmi felkészítést elemezni, miként zajlott, hogy a legtöbb buktatót (lehetőleg az összeset) elkerüljük.
Valahol egyeznek a dolgok a volt szoci országoknál, de van amiben eltérő, jelentősen.
A csehek rendszere, fegyverekhez való viszonya Csehszlovákia születéséhez (is) köthető, az első vh eseményei, majd a második, amikor is a frissen alapított országot simán és relatíve könnyen lerohanták a németek, ezért kialakult bennük egy igen erős és jelentős önvédelmi reflex igénye, hogy ne tehessék meg ezt bármikor bárkik. Amellett a cseh területeken a Monarchia idején is nagyon magas színvonalú fegyvergyártás működött, és a korabeli vadásztársadalom, kultúra szintén ott volt az élvonalban. Ferenc Ferdinánd konopistei vadászkastélyában van az ország legnagyobb fegyver- és páncélgyűjteménye. Igaz hogy történelmi jellegű, de jelzi azért a téma fontosságát.
A jelenlegi magyar fegyverszabályok "témaihletője" az 56-os forradalom, amikor azért megmutatta a nép, hogy ha kell, a hatalom ellen fordul bármilyen ócska flintával, ezért a leverés után nagyon durva büntetések kilátásba helyezésével begyűjtöttek majd mindent. És a besúgói hálózatot erre is kondicionálták. Tehát a magyar hatósági reflexiókat az "el a fegyvert a nép kezéből" de bármi áron, mottója fémjelezte, a kommunista vezetés rettegett a saját államában, politikai cezúraként kezelte a fegyvertartást, nulla tűréshatárral. Inkább alkoholt, cigit, akármit, hétvégi telket, háztájit, gmk-t, picivel többet mint a táboron belül, csak ne fegyvert. És ezért a belügyi szerveket így kondicionálták évtizedek alatt, amely mentalitás ma is jelen van, persze politikai felhangok nélkül.
Ismerünk rendkívül aránytalan, súlyos büntetéseket illegális fegyvertartásért, nyilván a régi vörös uralom alatt. Kirívó esetként tudnám mondani az 56 utáni megtorlásokat, ahol sok olyan egyszerű embert ítéltek halálra akik egyetlen "bűne" volt hogy az államvédelem a Der Speigelt lapozgatva felfedezte őket fotón pps-el a nyakukban.
Több száz embert kínzott meg és vert félholtra ezért kádár korai rendszere.
"1956. december 17-én Gyulán a tömeg néhány fogvatartott szabadon bocsátását követelte, amikor a karhatalom szovjet páncélautók segítségével, porzó tüzet is alkalmazva oszlatni kezdett. Mány Erzsébet is azok között volt, akik erre a hírre a gyulavári határőrségtől fegyvert szereztek, és a Körös hídjánál lőállásban vártak a karhatalmistákra. Legnagyobb szerepe a csoport tagjainak buzdításában volt. A kecskeméti katonai bíróság rögtönítélő tárgyalásán így vallott erről:
„ Mikor odaérkeztünk a határőrs elé, az előbb odaérkezők már mondották, hogy itt is az a helyzet, mint a rendőrségen, hogy nem akarják kiadni a fegyvert (...). Akkor a határőrség előtt az első szószóló én voltam, utána azután többen is méltatlankodtak. Akkor pillanatnyilag én nem gondoltam arra, hogy ennek ilyen következménye lesz.” Atrocitásra végül nem került sor, a fiatalok visszaszolgáltatták a fegyvereket, és hazatértek.
1957. január 3-án tartóztatták le, és január 10-én halálra ítélték. A még aznap megtartott kegyelmi tanácskozás az ítélet életfogytiglanra való változtatását javasolta, jelezve, hogy a bíróságnak nem áll módjában eltekinteni a legsúlyosabb büntetés kiszabásától. A kegyelmi kérvényt elutasították."
Az a bíró aki halálra ítélte, ma nyugdíjas, a balatoni nyaralójában éldegél.
aus Felvidék.
