Aki illegális gyorsulási versenyen megöl valakit, az gyilkos, ha mégsem, arra is van külön büntetés a német jogban
Miután egy éjszakai belvárosi autóverseny halálos áldozatot követelt Berlinben, új paragrafust léptettek életbe, hogy arányos büntetést kaphassanak a felelőtlen száguldozók és tettestársaik.
Nem védtelen biciklista volt, mint a múlt hét végén a budapesti Árpád hídon, hanem terepjárót vezető nyugdíjas orvos, mégsem volt esélye. A helyszínen meghalt, miután nagyjából 170-nel száguldva, fékezés nélkül belehajtott a Jeepjébe egy huszonéves egy sportautóval.
A 2016-os berlini eset országos feltűnést és felháborodást keltett, olyannyira, hogy a következő évben kiegészítették miatta a büntető törvénykönyvet. Az új paragrafus – nyomban visszatérünk rá – visszamenőleg persze nem érvényes. A berlini tettest így is életfogytiglanra ítélték, mégpedig gyilkosságért.
A precedens értékű per soká húzódott, háromszor megjárta például a legfelsőbb bíróságot. Az életfogytiglan majdnem hat évvel az eset után, tavaly januárban vált jogerőssé. A társtettest gyilkossági kísérletért zárták börtönbe 13 évre.
A berlini ítélet azért is feltűnést keltett, mert először fordult elő, hogy az illegális verseny okozta halálesetet nem egyszerű közúti balesetként, illetve nem gondatlanságból elkövetett emberölésként, hanem gyilkosságként minősítették (a német jogban él a különbség a kétféle tett között: Totschlag, illetve Mord). Vagyis a szigorúbb ítélet már a büntető törvénykönyv kiegészítése előtt is lehetséges volt.
Tanulságos, hogy miképpen vették figyelembe a súlyosító körülményeket.
A berlini gázolónál megállapították az aljas indokot és az orvul való elkövetést is. Hétköznapi nyelven az előbbi ez esetben azt jelenti, hogy a tettes semmiségért, pusztán a saját pillanatnyi győzelméért vette el valaki másnak az életét. A másik szempont pedig arra utal, hogy a szabályosan közlekedő áldozat (aki a lámpa zöld jelzésére kanyarodott a főútvonalra, egyébként a nevezetes Kurfürstendammra) nem számíthatott ilyen veszélyre, vagyis – magyar jogi nyelven – „védekezésre képtelen személy sérelmére” követték el ellene a végzetes tettet.
Nem kevésbé érdekes, hogy a társtettest milyen indoklással marasztalták el. Bár nem az ő autója ütközött, mégis elítélték. Nem pusztán azért, mert ő is kellett a versenyhez. Ez kézenfekvő ugyan, de a bíróságnak (és más bíróságoknak hasonló esetekben) gondot okozott annak meggyőző bizonyítása, hogy ketten közösen dolgozták ki a bűncselekmény tervét. A társtettes egyik bűne az volt, hogy amikor egyre veszélyesebbre fordult az üldözés és amikor ő is felismerhette, hogy a másik minden áron győzni akar, akkor ő nem nyugodott bele a vereségébe, nem állt le idejében. Ha ezt tette volna, akkor a tettes is lassíthatott volna, nem zúzta volna szét a vétlen áldozat kocsiját.
Az érveléshez tartozik az is, hogy ilyen körülmények között pusztán a véletlen műve, melyikük okozott halálos balesetet. A bíróság megfontolta és elutasította azt a feltételezést, hogy nem lehetett szó szándékosságról, hiszen a tettesek nem kívánhatták a saját halálukat vagy sérülésüket. Ezzel szemben a bíróság úgy látta, hogy ott és akkor, éjszaka a belvárosban, nem számítottak keresztező teherautókra vagy hasonlókra, viszont bíztak abban, hogy ütközés esetén őket megvédik erős autóik és a légzsákok (és így is történt). A mérlegelés elemei közé tartozik ilyenkor az „eshetőleges szándék” is, ami azt jelenti, hogy a tettes nem kívánja ugyan a következményt, de belenyugszik annak lehetőségébe.
Cikk: HVG
Töprengések a francia forradalomról című munkája mára a konzervatív gondolatok sarokköve.
Pl szerintem mindenki addig lehet szabad amíg ezzel a mások szabadságát vagy jogait nem sérti (pl nincs joga 180 al száguldozni a város közepén) de vannak ettől radikálisabb nézetek is 
