Speciel ez olyanoknak a reformjaival kezdődött mint Scharnhorst, Gneisenau a XIX. század elején és a század közepére alakult ki a teljes rendszer, annak végleges formájában. Három fundamentuma volt:
- oktatás: a porosz oktatási rendszer a liberalizmus egyik klasszikus példája. A tudás elérhetősége mindenki számára. Hatalmas mennyiségű tudást magoltatnak be minden tanulóval egyformán abból a célból, hogy a extrém kevés kreatívan gondolkodónak legyen mivel gondolkodnia, a jóval szélesebb, értelmes rétegnek legyen tudása és sok suta átlagember se maradjon teljesen hülye. Ez lett a porosz hadsereg alapja.
- a tisztek kiválasztása érdem alapján: a liberális porosz rendszer először szakított teljesen az arisztokráciával és a született kiválóság gondolatával (ezzel a francia forralom nem), bevezetve helyette a képzettség és tehetség kettősét. Ehhez kellett az oktatás. A magas színvonalú műveltség és tudás birtokába került porosz polgárok közül a hadsereg kiválogatta a leginkább önállóan gondolkodni tudókat, a folyamatos gyakorlatoztatás és vizsgáztatás rendszerével, ahol kitűntek a tehetségek. Belőlük lettek a tisztek és közülük a legjobbak egy speciális intézménybe kerültek:
- a vezérkarba, pontosabban előtte a vezérkari iskolába (Kriegschule), ahol kifejezetten arra oktatták őket, hogyan kell seregtesteket vezetni a lehető leghatékonyabban, önállóan. Majd pedig vezérkari tisztként a hadsereget ott és akkor, amikor a politikusok csődöt mondtak és a katonák veszik át az államérdek érvényesítését.
Az egésznek az alapvetése az volt, hogy a jól kitanított, jól felkészített és megfelelően kiválogatott tiszt képes kell legyen a saját szakterületén önálló döntések hozására ezen alapokon. És képes is volt. Ez a feladatközpontú gondolkodás, amikor ki van jelölve a terület, amit irányítasz és meg van adva az elérendő cél, neked pedig rendelkezésre állnak ehhez az eszközök, leginkább a szaktudásod!
Ehhez kellett még valami, az pedig a rendszerrel szükségképpen járt együtt: katonai professzionalizmus. Amatőrök, civilek, politikusok ne szóljanak bele a katonák dolgába, mert az szakmai ügy, akárcsak az orvosoké, vagy kohászoké.
Ez nagyszerűen működött az első világháborúig, amikor katonai diktatúra beleszólt a civilek dolgába, pontosabban előbb Vilmos robbantott ki egy háborút a katonák ellenében (Vilmos), majd a katonák vették kezükbe a háború irányítását (Ludendorff, később ő lesz a saját seggét összeesküvéselméletekkel leginkább mentegető alak), mert mindkét oldal megszegte a saját szabályait és parancsolni akart a másiknak. Hát meg is lett a következménye egy birodalom omlott össze egy becsvágyó civil és katona kettősén.
Egy rövid időre még megpróbált a német haderő visszatérni a professzionalizmushoz, de a weimari idők már nem kedveztek annak, a hadsereg rákényszerült a politizálásra, de nem elég erélyesen. Majd pedig Hitler tűzzel-vassal kiirtotta a német katonai professzionalizmust és körülbelül olyan rendszert hozott létre a hadsereg politikai irányítására, amit mit itthon a Néphadseregből ismerhetünk. Ennek ellenére a német tisztek jó része még jó képzett volt, tisztességgel háborúzott, de ez már nem az igazi porosz hadsereg volt, hanem csak halvány visszfénye annak és az eredményeket is csak addig tudta hozni, amíg kezdeti technikai fölénye pár szűk téren meglepetést okozott.
A világháború után, a máig tartó amerikai katonai megszállás körülményei között pedig nem tudott szuverén Németország létrejönni, a kvázi bábállam meg olyan képződmény, amely végső soron saját magát számolja fel, soha nem is gondota, hogy bármilyen formában visszatérjen a professzionalizmushoz. A német hadsereg mégcsak fogalomnak se pozitív fogalom manapság. A katonai professzionalizmust leginkább az USA hadereje testesíti ma meg, pontosabban azokat a feltételrendszereket, ami alapján egy haderőt annak lehet nevezni. Ezzel próbálkozott Oroszország is Putyin alatt, de csak annak látszatáig jutott, majd az egész korrupt gépezet csődöt mondott, mert ez nem egy látszat, ilyen formában nem is lehet várni tőle sokat. Ennek gyakorlatnak kell lennie annak a három feltételnek az alapján, ami nélkül ez nem működhet.