Magyar történelem

Szerintem van némi különbség a még meg a már között. Akkor kezdték átvenni a nyugati krónikákat krónikásaink. Szóval onnantól tartják magukat hunnak. A bizánciak készítettek feljegyzéseket a magyarok történetéről. Levediig ér vissza a magyar őstörténet. Egyetlen szót sem említenek korábbi uralkodókról. Ha már akkor hunnak tartották magukat az uralkodók, arról miért nincs feljegyzés?
Mert semmiről sincs feljegyzés.
 
Anonymus pl. pont nem a szájhagyományra hivatkozik, hanem ellenkezőleg! Amúgy ez valahogy, a nagypapa ahogy öregszik, úgy volt egyre jobb tanuló az iskolában esete.
A saját forrásait nem említi, csak azt jegyzi meg, hogy a nép száján egy egész más eredet és történelem forog, és ettől óvja olvasóit.

Az, hogy a nemesség és a nép, még csak nem is egy nemzet, nem szokatlan. Egészen a 48as törvényekig kizárólag a nemesség számított a Magyar Nemzetnek.
"Nemes és Nemzetes Uraim!" Ők a honfoglalók leszármazottai. A teljes lakosság 3%a.
 
A leszármazását akkor is mindenki pontosan tudta. A hun származású Arszakida uralkodók rokonaiknak címezték a magyar királyokat.

És akkor miért nincs ez leírva?Vagy az uralkoóház szájhagyomány útján adta át a családfát?Vagy véletlen kimaradt a családfából Attila a hunok királya?Mert ilyen leírva shol nincs!!!
 
Csak,hogy tisztázzuk a terhesség nem betegség!Akkoriban egy terhes nő a terhesség minimum feléig ugyan úgy csinált mindent mintha nem lett volna terhes.De elárulok egy titkot:a mamád is bőven 1000×aktívabb volt félidős terhesen mint a mai nők terhesség nélkül.Tudod amikor megy a rinya,hogy valaki a terhesség után egy hónappal bomba formában van az faszság.Semmi extra nincs ebben ez a normális csak a társadalmunk annyira ellustult hogy aki nem hátfájós meg elhízott évekig a szülés után azt gúnyolják!
Minél többet szül valaki annál gyorsabb lefolyású a szülés, annál kevésbé terheli meg a szervezetet. Mind a terhesség alatt, de inkább a szülés után épül fel gyorsabban a nő. Akkoriban szültek vagy 5x, 10x, szerencse dolga volt. mennyire volt komplikált szülés, kapott-e fertőzést utána, stb. Feleségem pl az elsőnél vagy 10 napig lábadozott, a haza érkezés után, a másodiknál kb 5 napig, az utolsónál meg 2-3 nap után már ott ugrált nekem hogy ő főz mos stb.
 
  • Tetszik
Reactions: dudi
Tudtad,hogy II.András óta minden magyar király kivétel nélkül Jeruzsálem királya is?
Mindezt úgy,hogy nemhogy a többi de még II.András sem járt Jeruzsálemben(elfoglalni meg végképp nem foglalták el).Egész egyszerűen onnantól kezdve,hogy II.András volt a szentföldön felvette a Jeruzsálem királya címet és ez öröklődött tovább...
Volt ilyen vagy fél tucat egykoron, Jeruzsálem elfoglalása után még 100 év telt el és megszűnt a keresztény állam arrafelé. Aztán utána már szinte minden európai király magának vallotta a jeruzsálemi királyi jogcímet.
 
A saját forrásait nem említi, csak azt jegyzi meg, hogy a nép száján egy egész más eredet és történelem forog, és ettől óvja olvasóit.

Az, hogy a nemesség és a nép, még csak nem is egy nemzet, nem szokatlan. Egészen a 48as törvényekig kizárólag a nemesség számított a Magyar Nemzetnek.
"Nemes és Nemzetes Uraim!" Ők a honfoglalók leszármazottai. A teljes lakosság 3%a.
Na ez a probléma. Nem említi a saját forrásait, de azt tudjuk,hogy a népi hiedelmeket meg elveti. A krónikáink meg véletlenül teljesen egybevágnak a nyugati krónikákkal.
 
Én olvastam Anonymus krónikáját. Megtennéd, hogy idézed, hogy hol tart minket hunoknak?
Itt:

Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön. Ugyanis ott bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette.
....
A föld lakosai, a szlovének pedig megérkezésükről értesülve, szörnyen megijedtek, és önként meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér Attila király nemzetségéből származik.

http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm#3
 
  • Tetszik
Reactions: milagro
A középkorban minden sztyeppei népet szkítának neveztek. Szkíták voltak a gótok, hunok, avarok, magyarok, stb. Semmit nem jelent etnikai értelemben a kifejezés ekkor, mindössze szkítaföld lakóját, az európai sztyeppe lakóját.
 
  • Tetszik
Reactions: Robur and wolfram
Itt:

Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön. Ugyanis ott bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette.
....
A föld lakosai, a szlovének pedig megérkezésükről értesülve, szörnyen megijedtek, és önként meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér Attila király nemzetségéből származik.

http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm#3
Na igen, de itt csak az Árpád ház családfájáról írnak. Egy szóval nem említik a népet. A kettő ugye a középkorban eléggé sokszor különbözött. Nem azt mondják, hogy a magyarok hunok, hanem azt, hogy az Árpád ház, Atilláig vezethető vissza.
 
Mert semmiről sincs feljegyzés.

Már nincs feljegyzés, de talán akkoriban még létezett.
Anonymous eredeti krónikája sem maradt fennt, csak annak a másolata. Talán Anonymous is egy még régebbiből vette ami akkor még megvolt, de utána elveszett.
Akkoriban sok nép tekintette magát hunnak. Aminek volt is egy kevés igazságalapja, hisz nem ölték meg a hunokat mind egy szálig, hanem szétszéledtek a törzseik és beolvadtak más népekbe, valószínűleg a magyar törzsekbe is. Persze ilyen erővel német származásúnak is lehetne minket tekinteni, hisz német is nagyon sok beolvadt a magyarságba, ráadásul a németek valószínűleg jobban is hatottak a magyar nyelvre, kultúrára és szokásainkra, mint a hunok.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Na igen, de itt csak az Árpád ház családfájáról írnak. Egy szóval nem említik a népet. A kettő ugye a középkorban eléggé sokszor különbözött. Nem azt mondják, hogy a magyarok hunok, hanem azt, hogy az Árpád ház, Atilláig vezethető vissza.

Na ez mondjuk igaz. Még a végén csak kiderül, hogy mi nem is Árpád népe vagyunk és ők valamiféle türk nyelvet beszéltek és az itt élők nyelvét vették át.
Érdekes, hogy a bizánciak türk nyelvűnek tartották a honfoglalókat, pedig ők csak tudták volna, hogy nem olyan nyelvet beszéltek.
Nem maradt fennt semmilyen magyar nyelvű szó pl. a bizánci krónikákban a 9.-10. századból?